Pest Megyei Hírlap, 1991. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-30 / 304. szám

'SEPPBEN A TENGER ázi krónika Megjelent az 1992. évi /angélikus naptár, arríeiy- :n — a hagyományokhoz vén — az idei esztendő­in is megtaláljuk az Egy- ízunk élete című króni- it. A bevezető sorok sze­nt: — „Ha a tenger vizét emezni akarjuk, nem keli ! egész tengert kimerni, iegendő a tenger néhány ;eppjét elemzés alá ven- i.” Körzetünk evangélikus yülekezeteiben is jóval' Sénkebb, eseményekben azdagabb az élét, mint az naptár híradásából kitű­ik, ám a közölt néhány ülegzetes esemény az egy- áz lényegébői fakadó örök” szolgálatról ad hírt. Hévízgyörk: Augusztus 6-án lelkésszé avatta Isó Torda) Dórát, a gyülekezet zülöttjét dr. Harmati Bé- i püspök. Nagytarcsa’: Az egyházi esztendő utolsó vasárnap­ján ifjúsági esendesnapot tartottak, amelyen 20 gyü­lekezetből több mint 100 fiatal vett részt. Különös örömet jelentett, hogy 13 fiatal Kolozsvárról érke­zett, hogy viszonozza a nagytarcsai fiatalok koráb­bi látogatását Kolozsvárott. Csömör: A hagyományos farsangi imahéten a Fébé Diakonissza Egyesület tag­jai: Turmezeti Erzsébet fő­nök asszony. Csapó Margit diakonissza testvér Kiskő­rösről, Madocsai Miklós, az ■egyesület lelkésze, Mar- schalkó Gyula lelkész és Rózsahegyi Tamásné pár­toló tagok hirdették Isten igéjét. Fát: Március 23-án tar­totta meg Kántorképző In­tézetünk ifj, Kendeh •György diakóniai ügyvivő­lelkész elnökletével a szo­kásos kánlorvizsgát. A té­Volt egyszer egy Hitler, neg az ő fajelmélete, ami szerint vannak uralkodó né­pek (Herrenvolk), mint a német, és a többi emezek szolgája. A többi, a kevert népek közé tartozik a maroknyi magyar is, és — a fentebb vázolt fajelmélet alapján — örülhet,* hogy van. Semmi tévedés: kevert nép. vagyunk. Évezredes távlatban, amikor az ősha­zában a magyarság eredt, úgy eredt, hogy két nagy néptömeg: a török-tatár meg a finn-ugor ütközött. Eleve keveredtünk. Azután keveredtünk onogur-bol- gárral, a Kárpát-medencé­ben kunnal, tatárral, tö­rökkel, később némettel, szlávval, legutóbb, ha nem is éppen önakaratból, a „dicsőséges szovjet hadse­reg” népeinek folytán erő­szakkal­Van mit söpörnünk a sa­ját portánkon is. Gyerek­koromból cseng vissza a mondás: „a kása nem /tel, a tót nem ember”. Azután körülöttünk az a sok bü­dössé®. Szidták a büdös ro­mánt. tótot, rácot, svábot, azután jött a legbüdösebb, a „büdös zsidó!”. Hitlernek és bűnsegédei­nek mintegy 600 ezer ma­gyarországi zsidó és zsidó származású, valamint 50 ezer cigány esett áldozatul. A lecke nem használt, hányszor hallottuk a dema­góg kijelentést: „többen ^vannak. mint amikor el­mentek!...’’ Közben csat­lós mivoltunk és a sztálini önkény elvitt a Don-ka- nyarba és a „malenkij ro- bot”-ra több mint félmillió ártatlan magyart. Mert a köznép ártatlan. És ók hányszor hallották vajon a „büdös magyar” jelzőt, ki tudja? Eszembe jut egy sokat énekelt remekmű, idézem: „Legyen úgy, mint régen volt, legyen úgy, mint ré­gen volt, / Süvegelje meg a magyart mind a román, mind a német, mind a tót, / Legyen úgy, mint régen volt.” Hát nem süvegeli egyik sem, sőt! Felháborodottan és nemzeti tudatunkban joggal sértve vagyunk kénytelenek tudomásul venni, mi történik Erdély­ben, minek idézzem, akár új alkotmányukat, a szlo­vákiai magyarellenes in­tézkedéseket és hangula­tot. a jugoszláviai esemé­nyek magyarellenességét és legújabban a „kárpátal­jai ukrán hazafiakénak azt a vádját, hogy a ma­gyarok a „büdös ruszino­kat” akasztani és Kárpát­alját Magyarországhoz csa­tolni akarják. A gondola­tunkon túl nem terjed a trianoni igazságtalanság, mégis az egész volt kis- antant magyarellenes hisz­tériában fetreng! Gondolatokba merülve megyek át Veresegyházon az úgynevezett Dagonya- patak hídján és mit látok a betonban? „Büdös ci­gány.” A kerepest arcsai kórház aluljárójában le- moshatatlan festékkel ki­mázolva: „Ha meglátsz egy arabot, törj le belőle egy darabot!” Őszintén remélem, hogy elenyésző kisebbség, akik­nek a nagyapja a tótot nem tartotta embernek, az apja büdös zsidózott, neki pedig a cigány büdös! — kas li tanfolyamon tizennyolcán vettek részt, akik közül ki­lencen szereztek magasabb fokú vizsgát és kaptak se­gédkántori vagy kántori bizonyítványt, illetve kán­tori oklevelet. Nagytarcsa: A tíz éve alakult Jubilate kórus úgy ünnepelte meg születésnap­ját, hogy nagypéntektől húsvét hétfőig svédországi gyülekezetekben végeztek nyolc szolgálatot. Ez a szü­letésnapi ünneplés, nem­csak a kórus tagjai számá­ra jelentett felejthetetlen élményt, hanem bizonyára sok örömöt és áldást hozott a svédországi testvérek számára is. Kerepestarcsa: Május 20- án, pünkösdhétfő délután­ján avatta fel Szebik Imre püspök az özvegy papnék otthonának új épületszár­nyát. Ebből az ünnepi al­kalomból a szeretetotthon új nevet vett fel. A jövő­ben Evangélikus Papnék Otthona és Johannita Sze­retetotthon néven kíván szolgálni Isten dicsőségére és a rászoruló testvérek megsegítésére. Az ünnep­ségen a johannita rend is képviseltette magát. Vácegres: A domonyi gyülekezet leánygyülekeze­tében június 29-én hálaadó istentisztelet volt, amelyen teljesen felújított templo­máért adott halát a kis gyülekezet. A felújított templomot dr. Harmati Bé­la püspök adta át szolgá­latának. Végezetül — többek ké­résére — ismertetjük a körzetünkben működő evangélikus egyházközsé­gek és azok lelkészeinek névsorát.: Aszód: Detre János, Csö­mör: Solymár Péter, Do- mony: Baranyai. Tamás, Gödöllő: Roszik Gábor (képviselői munkája miatt szabadságon) helyettesíti Blázy Árpád segédlelkész, Hévjzgyörk: Dóka Zoltán, Iklad: Völgyes Páli Nagy- taresa: Gáncs Péter. GÖDÖLLŐI AVHí. ÉVFOLYAM, 301. SZÁM 1991. DECEMBER 30„ HÉTFŐ Hétköznapi esetté vált Mennyit ér az ember élete? Sok az emberölés minálunk. Bizonyára nem érjük még el a világszínvonalat, de ha így haladunk, előbb behoz­zuk ebbéli hátrányunkat, mint a termelés, és az egy fő­re jutó javak értékének, elosztásának a területén. Nem is erről akarok én közvetlenül írni. mivel a rendőri tu­dósítások már-már oldalakat kisajátítanak az újságok­ban az egyéb informáeiók elől, meg lassan a tévé, a rá­dió mindennapi híreiben így helyet követelnek maguk­nak az ilyen híradások. írok arról, amelyről a minap a rádió kora reggeli krónikáiból értesülhetünk: kozutainkon az elmúlt hét­végén tíz halálos, nyolc életveszélyes, tizenegy sú­lyos közlekedési baleset történt. Amikor évekkel ez­előtt az első összegzést hal­lottam, még megdöbben­tem. Akivel találkoztam, mindenkinek elmondtam, s a hatás megrázó, megdöb­bentő volt. Mára megszok­tuk, belefásultunk — hi­szen olyan hétköznapi eset­té vált egy-egy halálos ka­rambol. A megszokás mellett más okok is hathatnak, meg minden bizonnyal hatnak is. Nem ösztönzők senkit, hogy nézzen határainkon túlra, ahol a fegyverek dö­rögnek, mert az én bizta­tásom nélkül is tudjuk, hogy napról napra többen halnak meg értelmetlen cé­lokért. De legyen szabad biztatnom az olvasókat, hogy nézzenek szét közvet­len környezetükben, s döb­benten tapasztalják, hogy évről évre hányán mennek el az ismerősök közül ér­telmetlen halállal: a fölös­leges italozás,, káros do- háhyzás, önkínzó, önsa­nyargató robot — áz elé­gedetlenség, a kapzsiság, á mindig többet akarás — miatt. És hány emberáldozatot követelnek évente a tele­fongyilkosok — és hányat a telefon hiánya, szomba­ton 16 órától hétfőn 8 óráig, s naponta 16 órától reggel 8 óráig. És hány emberéle­tet követelnek az utcalám­pák, a közvagyon rongáló!,- a minden rangú és rendű kártevők, pazarlók. Most olvastam, a Statisz­tikai Zsebkönyv adatát, amely szerint a tűz okozta kárösszeg megközelítette a 200 milliót. Egy év alatt ennyi volt a tűzkár, nem kis részben gondatlanság — eldobott cigarettacsikk, szabálytalan fűtés, tűzra­kás, az erdőben, elhaszná­lódott elektromos vezeté­kek miatt. Van más tapasztalatom is, amit az ünnepekben sze­reztem. Hévízgyörkön ta­vasszal mintegy 200 ezer forintba került a falu ha­tárában és a faluban vég­zett nagytakarítás, ahogyan hivatalosan mondják, a lomtalanítás. Unokáimmal szánkózni indultam az er­dők alá. Amit láttam, meg­döbbentő. Szeméthegy sze­Karácsony előtt feleségem­mel bevásárolni jártunk Budapesten. A Belváros egyik legelegánsabb sző- nycgüzletcben, de más lak- berendezési áruházban is — csodák csodájára! — szebbnél szebb rongy sző­nyegeket láttunk hatalmas tekercsekben. Ne tartson elfogultnak kedves olvasó, de a szíve­met ellepte a melegség, az öröm a látványra, mert a régi téli esték, a gyerekko­rom jutottak eszembe, ami­kor a korai sötétségben rongyot hasogatott az egész család, a meghívott rokonok, a szomszédság, mert ugye télidőben ráér az ember. Édesanyám — de mindenki így volt akkori­ban ezzel — egy darab ron­gyot sem dobott el. Kiválo­gatta Xz elvásott ingeket, ágyhuzatokat, a ráncaira szakadt színes szoknyákat, aztán bele a mosóteknőbe. Áztatás után szappanozták a maguk főzte háziszappan­nal, és átmosták. Ezt kö­vette a teregetés. Tele volt rongyokkal az udvar. Ki­szívta a fagy a sok ruhát. Szedtük össze, nagyokat kacagtunk, hogy nem lehet összehajtogatni, mert csont­tá fagyott, úgy megkemé­nyedett, hogy megállt a ga­tya a maga lábán. Mikor behordták a sok hacukát a meleg konyhába, egy negyedóra sem kellett, annyi lett odabent a pára, Akár nyári égen a szivárvány Rongyszőnyeg a divat hogy az ablaküvegen pa­takokban folyt a víz. Kel­lett hozzá . néhány óra, amíg kiszáradtak. Anyám, nagyanyám szí­nek szerint szétválogatta a ruhadarabokat, mi pedig a hívott segítőkkel együtt ha­sogattuk. Ehhez a munká­hoz jó volt a gyerekkéz is, csak nagyon kellett vigyáz­ni, hogy a csíkok ujjnyi szélességetek legyenek. Egyik sem lehetett széle­sebb a másiknál, mert ak­kor durva lett volna a pok­róc. Sokszor megkérdeztem: — Nem mindegy annak a rongynak? Az asszonyok az összeda­rabolt rongy csíkokat a végi­nél fogva összevarrták, az­tán gombolyítottak. Nagy, puha labdák lettek! Szid­tak bennünket, mondták a szülők a magukét, de mi csak dobáltuk azokat. Áz így elkészített anyag­hoz kellett a pamutfonal, és lehetett a szoba közepén felállítani a szövőszéket. Sok híres szövőasszony élt akkor, ötven éve Hévíz­györkön — Bankó Istvánná, Bankó Gáborné, Márta Mi- hályné, Békefi Jánosné, Szlovák Mihályné —, ők azok, akikre hirtelen em­lékszem. Sokat álltam Mártúné szövőszéke mellett, s cso­dáltam, ahogyan lassan kú­szott le a hatalmas alkot­mányról a vadonatúj rongy­szőnyeg. Jólesett a sze­memnek látni, milyen vi­dám színezésű, gyönyörű kígyó. Sokat spekuláltak a háziak, hová, milyen szín következzék! Amikor elfogytak a csá­vók, a rongyszőnyegteker- cseket kimérték, s az új szőnyeggel (pokróccal) lete­rítették a búbospadkát; ahonnan az addig ott ékes­kedő, de már megkopott szőnyeget leterítették a földre. A szoba földes pad­lóját rongyszőnyeg borítot­ta. Ha itt tovább kopott, a rojtos, rongyos részeket le­vágták, s a küszöbre vagy az ajtó elé tették. A sze­génység beosztó, ezért az egykori paraszti portán semmi sem ment veszendő­be. A rongyszőnyeg sorsa ezt példázta, amikor az aj­tó elől a gangra, az eresz alá terítették, ahol tulaj­donképpen elérte a halál, a végső pusztulás. Szüleimnél a szobák pa­dozatát a hajópadló borí­totta, de erre rongysző­nyeget terített anyám. — Meleg így, meg szönyeges a szoba — mondta. Néhány évtizede érkezett az új divat,-amikor a falu­si házakból kidobálták a rongyszőnyeget. Szinte szé- gyellték a falusiak, meg persze a szövőszéket is megette a ház mögött a szú, ők pedig mentek a vá­rosba megvásárolni a min­denféle modern egybesző- nyeget, amelyek akkorák voltak, hogy beborítottak vele egy-egy szobát. Sokszor érkeznek vendé­gek, látogatók hozzám. Fa- lúsi ismerőseim, rokonsá­gom tagjai — akik valahol a génjeikben őrzik szüleik, nagyszüleik szegénységét, meg az azzal járó beosztást — az előszobában természe­tes mozdulattal rúgják le lábukról a csizmát, fűzik ki a cipőjüket, — Ugyan, tie tegyétek — kérlelem őket —, hisz lakjuk mi a lakást. Minket szolgál. — A szőnyeg? Hát igen. Engem, nem zavar. Szá­momra még mindig a röngvszőnyeg a legszebb. Nem kényes, milliószor ki­mosható, elnyűhetetlen. Örök életű. Még a lányomék gyerekszobájában is az van, amit a dédik szőttek, s amelynek minden darabja olyan, akár nyári égen a szivárvány. Fcrcsik Mihály méthegyen. Elmondtam otthon a látottakat, s biz­tattak: — nézz szét a réten is! Ahol az önkormányzat komoly erőfeszítéssel ren­det csinált, most ismét lét­rejött az illegális „közössé­gi szeméttelep”. . Az á véleményem, hogy tulajdonképpen így is pusz­títjuk, gyilkoljuk, öljük egymást, így is megrövidít­jük az emberéletet, s talán ezért nem vesszük észre a szaporodó gyilkosságokat, mert tetteinkkel, hanyag­ságunkkal egy.egy darabka emberéletet veszünk el va­lamennyien egymástól. Ügy tanítottak az őseim, hogy a pazarlás, a hanyag­ság legapróbb megnyilvá­nulása — amely most min­dennapi látvány — gon­datlan emberölés. Súlyos szavak. Kovács Vincétől hallot­tam a kifakadást, amikor tavasszal a 30-as út mellett kidöntögetett útjelző táblá­kat láttunk: olyan ez az esztelen rombolás, mintha gyilkosságot látnék! És olyannak tartom én az oktalan pazarlást is. Éve­kig kiabáltuk: meg kell te­remteni az intézményes le­hetőségét annak, hogy a valahol már fölöslegessé vált, szemétre szánt anya­gokat, szerszámokat, hulla­dékokat, használati cikke­ket, ruházatot, bútort, se­lejtezésre ítélt értékeket el lehessen juttatni olyan ház­tartásokhoz, üzemekhez, ahol azoknak még nagyon jó hasznát vennék. Ki ne emlékeznék, hogy pótolha­tatlan értékű könyvek ke-. rültek zúzdába? (És hová kerülnek most?) Ki ne em­lékeznék, hogy felújításra ítélt lakóházak cserépkály­háinak a csempéit dobálták ki a harmadik emeletről? (És hová dobálják most?) Annyi mindenről eshet­nék még szó, ami a szűköl­ködő nagyapák szemében főbenjáró bűn volt, és a bőséget megélt, megízlelt némely unokák körében di­vattá vált. Persze, nem a saját munkájukkal megter­melt javakat pazarolják, hanem azt, amit apáik vér- rel-verítékkel, öngyilkos­sággal felérő erőfeszítéssel hoztak létre. Az ünnepek után, ami­kor jutott étel-ital az asz­talunkra, és ajándék is a fa alá, gondolkozzunk: mennyit ér az ember élete? F. M. GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. 9 A szerkesztőség vezető­je: Balázs Gusztáv. • Munkatárs: Pillér Éva. • Postacím: Gödöllő, Pf. 14. 2100. Telefax és telefon: (28) 20-79G. # Szerkesztősé­gi fogadóóra: hétfőn 10-töl 13 óráig. # Hirdetésfelvé­tel: munkanapodon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőség­ben.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom