Pest Megyei Hírlap, 1991. december (35. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-21 / 299. szám
Visegrádi hármak Biztonságnövelő Morvát—szlovén elismerés Vatikáni bejelentés A visegrádi hármak külügyminiszterei közös sajtó- értekezletei» értékelték péntek délután áz ÉAET alakuló ülésének eredményeit: Jeszenszky Géza magyar. Jiiri Dienstbier csehszlovák és Krzysztof Skuhiszewski lengyel külügyminiszter egyaránt úgy vélekedett, hogy a tanácskozás és az ott elfogadott nyilatkozatok önmagukban is növelték a három ország biztonságát. Dienstbier hozzáfűzte: — nem hiszem, hogy déli 12 órakor azi lehetne mondani,: nagyobb a biztonságunk, mint reggel nyolckor volt, de a résztvevők lépést tettek egy biztonságosabb Európa megteremtése felé. ★ Jeszenszky Géza és kísérete este a MALÉV menetrendszerű járatával tér haza Budapestre. A Szentszék azonnal elismeri Horvátországot és Szlovéniát, amint kötelezettséget vállalnak az Európai Közösségek által kért feltételek betartására — jelentette be pénteken a vatikáni szóvivő, aki hozzátette, hogy ez az elismerés „nem irányul senki ellen sem”.' A Vatikán kész elismerni más volt jugoszláv köztársaságokat is, ha ezt kérik. „Horvátország és Szlovénia viszont már a nemzetközi közösséghez fordultak ezzel a kéréssel, és a Szentszék nem fog késlekedni, hogy elismerje szuverenitásukat és függetlenségüket” — közölte Joaquin Navarro Valis szóvivő. Utcshrgolom-korlátozás Ukrajnai határátkelőhelyeken Fény derült reá Titkos atomreaktor Az ukrán hatóságok péntektől átmenetileg szüneteltetik a turistaforgalmat a csapi és az ungvári közúti átkelőhelyeken, az ott kialakult áldatlan állapotok, a járványveszély, a sok kilométeres járműsorok feltorlódása, a balesetek és incidensek megerősödése miatt — jelentette a TASZSZ. Az intézkedés nem vonatkozik a szolgálati és más fontos utazásokra. A magy ar határőrség közKcbl- Gorbacsov Búcsúbeszélgetés ? Helmut Kohl német kancellár pénteken délelőtt hosszas telefonbeszélgetést folytatott Mihail Gorbacsov szovjet elnökkel — közölte Bonnban Norbert Schäfer kormányszóvivő. A beszélgetés tartalmáról Schäfer nem tudott beszámolni, csak annyit mondott, hogy a két államférfi az aktuális politikai kérdéseket vitatta meg, különös tekintettel a szláv hármas szövetség és az új ál- lamközösség iránt érdeklődő köztársaságok vezetőinek alma-atai találkozójára. Schäfer kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy „politikai búcsúbeszélgetés” zajlott-e le Kohl és Gorbacsov között ponti ügyelete ugyanakkor pénteken este arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a záhonyi—csapi magyar— ukrán határátkelőhelyen — a késedelmektől eltekintve — zavartalan az utasforgalom. Titkos atomreaktorokra bukkantak Észtországban a Tallinntól mintegy negyven kilométerre nyugatra fekvő Paldiski tengerparti város mellett. Az észt külügyminisztérium sajtószolgálatának pénteki közleménye szerint Lennart Meri észt külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben értesítette erről Hans Blixet, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség igazgatóját. Az észt külügyminisztérium közlése szerint az atomreaktorokat egy szovjet haditengerészeti támaszponton helyezték el, nem tudni, hogy mikor. A reaktorok megépítését eltitkolták a nemzetközi közvélemény elől — mutat rá a közlemény, leszögezve azt is, hogy létük súlyosan veszélyezteti mind Észtország, mind a Balti-tenger medencéjének térségében található államok biztonságát. Az észt kormány ezért kéri, hogy az, atomreaktorokat mihamarabb vonják nemzetközi ellenőrzés alá. Csatlakozna Négyszög — Ukrajnával Ukrajna igen szívesen csatlakozna a Budapest— Varsó—-Prága - háromszöghöz — közölte a PAP lengyel hírügynökség újságírójával pénteken egy kormányforrás, miután Bronislav Geremek, a szejm külügyi bizottsága elnöke fogadta Mihajlo Horint, az ukrán Huh mozgalom elnökhelyettesét. Külföldi események - agiy mondhatfecm i .. ........................... ..........mi................. A nte Markovié jugoszláv kormányfő belgrádi sajtóértekezletén bejelentette lemondását. Jk Borisz Jelcin orosz elnök római látogatásának pénteki napján az olasz állami és magángazdaság vezetőivel tárgyalt. Délután a Vatikánban fogadta őt II. János Pál pápa. A Alekszandr Ruckoj oros? alelnök iráni látogatását befejezve Pakisztánba utazott, ahol pénteken Lahoréban találkozott Na- vaz Sarif pakisztáni miniszterelnökkel — jelentette a TAS2SZ hírügynökség. A Egy izraeli kommandó pénteken foglyul ejtett hat libanonit annak a dél-libanoni falunak a, közelében, ahonnan több mint három éve elrabolták Abdel Karim Obeid sejket, az iránbarát síita Hezbollah szervezet vezetőjét. A Brit katonák készülődnek, hogy az 1919—21-es szovjet polgárháború óta először ismét bevonuljanak Oroszországba, csak ezúttal nem a fehéreket támogatni a bolsevikok ellen, hanem sürgős élelmiszersegélyt szállítva minden rendű és rangú rászorulónak. A A magyar és a lengyel hadsereg együttműködéséről írt alá megállapodást pénteken Varsóban Deák János, a magyar és Zdzislaw Stelmaszuk, a lengyel vezérkar főnöke. A Izland úgy döntött, hogy elismeri Horvátország és Szlovénia függetlenségét és szuverenitását — jelentette be Izland NATO képviselete pénteken. A A dél-afrikai apartheidrendszer végleges felszámolásáról kezdett tárgyalások első napján némi közeledés történt a fehér kormány és a legjelentősebb fekete ellenzéki szervezet, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) álláspontjában. A Ramiz Alia albán elnök Ralph John- sonnal, az amerikai külügyminisztérium magas rangú képviselőjével folytatott megbeszélésen ENSZ békefenntartó erők felvonultatását kérte Koszovóba. VILÁGPOLITIKAI FIGYELŐ WBRB AI ÁTMENET NYITOTT KÉRDÉSEI alma-atAban sok MINDEN ELDŐLHET. Az események láthatóan felgyorsultak a volt Szovjetunióban. Amikor majd két hete Bresztben Oroszország, Ukrajna és Belorusz- szia elnökei kimondták a halálos ítéletet a birodalom felett, s megalakították a független államok közösségét, Gorbacsov még alkotmányellenes lépésnek bélyegezte meg e lépést. A héten viszont, miután Jelcinnel többórás tanácskozást folytatott, elismerte, hogy az új államalakulat és a hozzá csatlakozni kívánó öt közép-ázsiai köztársaság törekvéseit nincs módjában befolyásolni. De akkor még úgy nyilatkozott, hogy a helyén marad, s mindent elkövet, hogy az alkotmányosság keretei között lehessen, a fokozatosság érvényesítésével végső pontot tenni a Szovjetunió széthullás! folyamatára, és a területén kialakult utódállamok megalapozási folyamatának elindításához békés körülményeket biztosítani. Jelcin azonban, aki az augusztusi puccskísérlet meghiúsításában játszott személyes szerepe következtében a legnagyobb utódállam, Oroszország „erős embere”, továbbra is kézben akarja tartani a legfőbb kezdeményező szerepkört. Ezért mielőtt Rómába indült volna, dekrétumokat írt alá, amelyek felszámolták, illetve orosz irányítás alá vonták a volt szövetségi minisztériumokat és apparátusukat. így az oroszországi új hatalmi gépezetek ellenőrzése alá került a moszkvai Kreml is, s ezzel Gorbacsov utolsó mentsvára is tulajdonképpen elveszett. Az orosz elnök Rómából egyenesen Alma-Atába utazik, s ott arról tárgyal, hogy milyen legyen a közép-ázsiai országokkal kibővített, Bresztben létrehozott államszövetség. Sok kérdés nyitott, s nem tudni, hogy Alma-Atában mennyire lehet ezeket eldönteni. Milyen kapcsolat fűzze össze például az új államközösség tagjait, mi legyen Oroszország szerepe ebben, ki képviselje az utódállamokat a nemzetközi szervezetekben, mi történjen a fegyveres erőkkel. s hogyan garantálják a kisebbségek jogait. Mind- megannyi kérdés, amelyre Alma-Atában választ kell keresni. Ami a nemzetközi közösséget illeti, egyelőre várakozó álláspontra helyezkedik. Baker, aki több utódállamba látogatott el, garanciákat kapott a világot leginkább érdeklő problémára, hogy ellenőrzés alatt tartják-e a 27 ezernyi atomrobbanófejet? Csakhogy a mai, volt szovjet vezetők befolyása nem bizonyos, hogy kiterjed-e minden nukleáris fegyvert kézben tartó helyi parancsnokra. Ezért Bush• elnök nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az utódállamok elismerésének fő feltétele a nukleáris arzenál feletti ellenőrzés kellő biztosítéka. BELGRAD HOSSZÜ haborüra készül, az EK-országok, amelyektől azt várják, hogy békéltető szerepet töltsenek be a jugoszláviai polgárháborúban, a héten komprom'sz- szumos döntéssel felülemelkedtek nézeteltéréseiken, hogy mikor ismerjék el a kiválni szándékozó Szlovéniát és Horvátországot. Némely vélemény szerint. amelyet több más állam is osztott, az elismerés halogatása a szerb hadseregnek kedvez. Más nézet szerint viszont a polgárháború kiszélesedését idézné elő egy ilyen diplomáciai lépés. így született meg az a határozat, hogy Jugoszlávia volt hat tagállamának december 23-ig kell nyilatkoznia, hogy igényli-e vagy sem az elszakadást, s január 15-én azokat, amelyek a független állami lét mellett nyilatkoztak, s megfelelnek az emberi jogi és más előírásoknak, az EK elismeri. Zágrábban lelkesedést keltett a döntés, Belgrád- ban viszont a harciasságot növelte meg. A csonka szövetségi szervek elé olyan költségvetést terjesztettek az 1992-es esztendőre, amely a hadseregnek hatalmas összegeket irányzott elő, s azt jelezte, hogy Szerbia hosszú háborúra készül. Ez a háborús költségvetés lemondásra késztette Ante Markovics szövetségi miniszterelnököt. HOLTPONTON AZ ARAB—IZRAELI PÁRBESZÉD. A kétoldalú washingtoni tárgyalásokon Libanon ügyében előrehaladás’ történt. Jeruzsálem hajlandó arra, hogy csapatokat vonjon vissza az általa libanoni területen létesített úgynevezett biztonsági zónából. Szíriával viszont nem léptek előbbre, mert a zsidó állam ragaszkodik az általa elfoglalt Golan-fennsík megszállásához. A palesztinokkal pedig nem jutottak túl a folyosói párbeszédeken, nevezetesen arról, hogy be- menjenek-e vagy sem a Washington által a Jordánokkal közös delegáció számára kijelölt terembe. Samir attól tart, ha ez megtörténik, közvetve elismerik Ciszjordánia és Gáza önrendelkezését. A tárgyalások így holtpontra jutottak, s január 7-ikén folytatódnak. de a színhely kétséges, legalábbis egyelőre. Arkus István Úyahb pHvaZizáciás döntések ELADHATÓ Antall József miniszter- elnök Diczházy Bertalan kormány főtanácsost az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsa elnökhelyettesévé nevezte ki. Az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsa pénteki ülésén úgy döntött, hogy a Centrum Áruházak olyan vagyonrészei, amelyek nem szükségesek a vállalat jövőbeni működéséhez, eladhatók, illetve bérleti joguk különböző társaságokba bekerülhet apportként. Ez utóbbiak közé tartozik a Bambi Üzletház, a Textilház, a Verseny Aruház, a Csillag Áruház és a Lottó Áruház, önálÁRUHÁZAK lóan, nyilvánosan értékes! tik a Budai Lottót, a Sop ron Áruházat, a Szombat hely Derkovits Áruházat, Centex Győr Áruházat, va lamint a budapesti Cente Áruházat. Kft. formájába adják el a békéscsabai, székesfehérvári és a nyír egyházi áruházakat. Ezek nél a dolgozók is üzletrész hez juthatnak. Az ÁVU jóváhagyd hogy az Ipari Műszergyá\ a Zalahús. a Soproni Ru hagyáf, a 26. Számú Allan Építőipari Vállalat (Duna újváros), a PEVD1 Válla lat, valamint a Zala Mi gyei Állami Építőipari Vál lalat részvénytársaságg alakuljon át. KEDVEZŐBB KITELEK A MEZŐGAZDASÁGNAK Borotvaélen táncolnak (Folytatás az 1. oldalról.) alap fölött rendelkezhet. A pénzt intervenciós alapra, exportra, illetve agrárténsé- gi támogatásra, valamint reorganizációs, gazdasági szerveződési hitelre kívánják fordítani. Természetesen a találkozó központi témái a nehéz helyzetbe jutott téeszek jövőbeni lehetőségei, a mező- gazdasági ágazat hitelfeltételeinek várható alakulása és az életbe lépő csődtörvény hatása és az utóbbival összefüggő feladatok voltak. A csődéi járásról^ szólva Boda Tamás egyebek között elmondta, hogy a törvény értelmében, ahol az indokolt, a csőd bejelentése megkerülhetetlen. Ez utób bival kapcsolatban felve tődött, hogy az átalakulás törvény késése hátráltatja viszont a szövetkezeti veze tőket e fontos döntései meghozatalában. A találkozó végién felme rült az is, hogy mivel arai zőgazdaság jelenlegi nehé helyzete nem a tulajdonéi szonyokból fakad, így a jő vőben lesz-e elegendő, iá mogatás nélkül elfogadha tó nagyságrendű élelmiszer termelés. Erre a kérdésre érthetőét nem lehet napjainkban egy értelműén igen, vagy non választ adni. A jövő év aratásig még sokat váltöz hat a határ, a termőfölc képe. Gy. L. Száron n tengeri, földben a répa (Folytatás az 1. oldalról) földművelésügyi hivatal vezetőjétől. Eszerint a cukorrépa tíz, míg a kukorica öt százaléka a határban rekedt. Valójában tehát 4.15 hektárnyi cukorrépa és több mint 2500 hektáron termett kukorica várja, hogy biztos helyre kerüljön. Nem sikerült felszántani több mint 61 ezer hektárnyi termőterületet, s ez a szántók 44 százaléka. Időjárási előrejelzések szerint enyhébb, de csapadékos napokra van kilátás, s elsősorban" esőre. Az átázott, fagyos talaj tehát várhatóan sárrá duzzad, s ez az erő- és munkagépeknek csapdát jelent. Nagy tehát a valószínűsége annak, hogy az őszi betakarítási és egyéb szántóföld: munkák áthúzódnak az új esztendőre. A cukorrépa behordását mindenképpel meg kell gyorsítani. E tekintetben különösen a Tó- piógyörgyén, Üjszilváson Kiskunlacházán és Abony- ban gazdálkodó szövetkezeteknek lesznek még tevékeny, izgalmaktól cseppel sem mentes munka- és valószínűleg ünnepnapjaik. (gyúcsi) Szakvizsga vállalkozóknak Tananyag az élelmiszer A lakosság, a fogyasztók részéről mind nagyobb az igény arra, hogy a mindennapi táplálkozáshoz szükséges élelmiszerekhez frissen jusson hozzá, s azokat az üzletekben az egészség- ügyi és higiéniai kívánalmaknak megfelelően tárolják. Mivel gomba módra szaporodnak az olyan vállalkozások, amelyek az élelmiszer- és feldolgozóiparhoz kötődnek. Érthetően azonban olyanok is üzletet, céget alapítanak, akik esetleg nem rendelkeznek a szükséges szakismeretekkel, netán szakmunkásbizonyítvánnyal. Rájuk gondolva határoztak úgy a megyei földművelésügyi hivatalban, hogy számukra tanfolyamot szerveznek. Dr. Tunyogi András, az FM Pest Megyei Földművelésügyi Hivatalának vezetője elmondta, jogszabály rendelkezik arról, miszerint valamennyi vállalkozónak, aki az említett ágazatokban tevékenykedik, egészségügyi vizsgát kell tennie, méghozzá meghatározott időszakokban. (—esi)