Pest Megyei Hírlap, 1991. december (35. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-18 / 296. szám
\ I 1 ROSBAN A váci önkormányzat képviselő-testülete . ma, szerdán, 18 órakor a Madách Imre Művelődési Központ 34-es termében közmeghallgatást tart, melyen Barton Ferenc polgármester mond bevezetőt, a város Jövő évi költségvetési lehetőségeiről és annak koncepciójáról. Ezután a képviselők és a szakapparátus vezetői válaszolnak a lakosság, a váci polgárok kérdéseire. VIROCEN Ökumenikus advent Az ökumenikus bibliakör rendezésében december 22-én Ki órakor a verőcei művelődési ház színház- termében ökumenikus adventét tartanak. Jó szívvel goncld rájuk A váci kórházról írtak már jót, rosszat, kinek milyen ellátásban volt része. Legutóbb szerkesztőségünkbe Göd-alsóról érkezett egy kis levél, melyben Jóvér József né — aki november 18-tól december 5-ig volt a Jávorszky Ödön Kórház II-es sebészetének betege — írta meg röviden tapasztalatait és kéri, azt tegyük közzé. „Amit ott tapasztaltam, az csak dicséretére válik a kórháznak — írja Jóvér Józsefné. — Odaadó orvosok és ápolók mindent megtettek annak érdekében, hogy jó szívvel gondoljak rájuk. Azon az osztályon még betegnek is jó volt lenni.’’ Kétszemélyes csapat Állandó ügyeletben Mínusz tíz fokot mutat a hőmérő odakint. A hatalmas tartálykocsi megáll a ház előtt. Hozzák a fém-, a műanyagkannákat, s csakhamar adagolják egyik koszerű energiaféleségünket: a fűtőolajat. Szárnyast Pál és Jónás János — a kétszemélyes munkacsapat —, nem fél a hidegtől, hiszen a téli hónapokban sokasodik legjobban a tevékenységük. A Dunakanyar Vegyesipari Szolgáltató Szövetkezet boy-szolgálatának emberei hajnalban kelnek, Csepelről hozzák a fűtőolajat, ami a késő délelőtti, kora délutáni órákban eljut az iskolákhoz, óvodákhoz, intézményekhez és a lakossághoz. — Ráhajtunk ünnepek előtt — mondja Szárnyas! Pál —, tízéves a kocsink, de most nem vonhatjuk ki a forgalomból. Szeretnénk, ha a szentestén minden otthonban meleg lenne. A 13-133-as váci és az 52-033- as sződligeti telefonszolgálat is állandó ügyeletet tart. r. a. Karácsony eSőtf Ingyenes ruhaakció December 21-én ismét ingyenes ruhaakciót tartanak rászorultak részére a váci Családsegítő és Gondozó Központban. A két hónapja sikeres akciót most karácsony közeledtével ismétlik meg. A központ munkatársától érdeklődtünk, vajon tudja-e mindenki, hogy ebben az akcióban éppen őrá gondoltak? Nem kell-e kézzelfoghatóbban meghatározni a „rászoruló” fogalmát? Meskó Sándor né elmondta, erre eddig se volt szükség, azok, akik ilyen módon kénytelenek beszerezni, kiegészíteni egyes családtagok, és főleg a gyerekek számára a téli ruhatárat, mindig eltaláltak hozzájuk. Akiknek pedig nincs szükségük erre a segítségre, nem jöttek. A ruhaakció címe: Vác. Tabán u. 28. December 21-én, szombaton 8-tól 12 óráig tart nyitva a rendkívüli ingyenes „üzlet”. — dé —> Közös színházi bernit Ifi tó Egy csepp méz Ismét színházi bemutatóra kerül sor Vácon! Ám ezúttal a DUNA-pArt Színház nem önálló darabbal, hanem a Merlin Színházzal Köszönet a támogatóknak A Báthori utcai Juhász Gyula Általános Iskola 1990-ben hozta létre „Gyermekeinkért" alapítványát, melynek fő célja egy korszerű tornacsarnok építése az iskola udvarán. Az iskola tanulóifjúsága és tantestülete ezúton mond köszönetét mindazoknak, akik alapítványukat ebben az esztendőben támogatták. Köszönet illeti az FKGP tagjait, akik Mikulás-bált rendeztek az alapítvány javára, a Tungsram Rt. Fényforrásgyára vezetőit és dolgozóit, akik 60 ezer forintot utaltak át, Major Íjászló és Harmati Ferenc önkormányzati képviselőket. akik több havi tiszteletdíjjal gyarapították a pénzt. Sokat jelentettek az alapítvány számlájának gyarapításában különböző iskolai rendezvények (sulipódium, farsangi bál) bevételei, s az a pénz, amely- lyel az iskola nevelői járultak hozzá az alapítványhoz, ajánlották fel tiszteletdíjukat. közös produkciójával lép a váci közönség elé. A kétrészes nagyvárosi történet, az Egy csepp méz szereplői Vasvári Emese, Tímár Éva érdemes művész, Derzsi János. Békési Kálid Artur főiskolai hallgató. Tóth József és Hegyi Árpád Ju- tocsa. A december 19-én este hétkor a Madách Imre Művelődési Központ színháztermében bemutatandó darabot 1959-ben írta Shelagh Delaney. A műből világsikerű film is készült, az Osear-díjas Tony Richardson rendezésében. VÁCI XXXV. ÉVFOLYAM, 296. SZÁM 1991. DECEMBER 18., SZERDA Botrányt, obstrukciót kiáltottak A testület órákig a nénzcsapot kezelte Számos érdekes, fontos cs sürgős megbeszélnivalója maradt el a képviselő-testületnek december 9-én, amit idő hiányában egy héttel későbbre tettek. Ennek megfelelően haladtak az elmúlt hétfőn. A testület létszáma mindössze 21 volt, ami előrevetítette bizonyos minősített többséget igénylő kérdések eldöntésének nehézségeit. A nemzetközi kapcsolatokról .szóló beszámoló és az elkövetkezendő lépések irányának meghatározása először könnyűnek tűnt. Szerencsére egyre gazdagodik azon külföldi városok köre, amelyek nyitottak felénk. Már levonták A finnekkel való barátság például, a távolság miatt jelenleg megtorpant. Nem is a baráti érzésekkel van baj, de a váciak nem tudnak eleget tenni az újra és újra megismételt invitálásnak a drága útiköltség miatt. Ezért javasolták többen, földrajzilag közelebbi városokat válasszunk. Ferjancsics László hozzátette. Csehszlovákiából és Romániából is szerencsés lenne testvérvárosi kapcsolat. de hogy ne szítsuk a határainkon túl élő magyarok és az anyaország lakói közti fel szül tséget, legyenek ezek szlovák, illetve román lakta városok. Vácy Károly vitatkozott ezzel a felfogással és előre vállalta a sajtóvisszhangot, amely szerinte majd nacionalistának bélyegzi, de kitartott amelDr. Áfra Tamás él dr. Kiss Péter (felnőttek körzeti orvosa) rendelője a Köztársaság ód rendelőből elköltözött a Váci Városgazdálkodást Vállalat területén kialakított rendelőbe, a Zrínyi u. 9. szám alá. A rendelési idejük változatlan. Telefon: (27)-11 -«78. Zöldek a megyében Évzáró közgyűlés ételkóstolóval Szeptemberben alakult meg a Magyarországi Zöld Párt Pest megyei szervezete, melynek évadzáró gyűlését december 14-én rendezték Verőcén, a művelődési házban. A szervezethez mintegy hét helyi csoport tartozik, ám szeretnék, ha minél több település kapcsolódna be munkájukba. Mester Ferenc, a megyei szervezet ideiglenes elnöke elmondta, hogy már majdnem minden megyében létrejött a Zöld Párt szervezete, kivétel volt ez alól Pest és Nógrád megye. A megyei szervezet életrehí- vásával az volt a cél, hogy a helyi csoportokat összefogják, közös rendezvényeket szervezzenek, ám ami a legfontosabb, egy sorra kerülő választás esetén olyan eredményt tudjanak elérni, hogy legalább országos listán indulhasson a párt képviselője. A közeljövő tervei között említette Mester Ferenc egy újság indítását, amely az információáramlás szempontjából sokat jelenthet. Felmerül a kérdés, miért kell politikai pártba tömörülni azoknak, akik a természet védelméért hallatják hangjukat? Erre is választ kaptunk Mester Ferenctől. Szükség van különböző természetvédő mozgalmakra és egy pártra is, amely a zöld érdekeket politikai szinten is képviseli. A Zöld Párt nyíltan vállalja a politizálást az ökológiai érdekekért. S hogy hangsúlyt kapjanak ezek az érdekek, kell, hogy legyen képviselőjük a parlamentben. Az évadzáró gyűlésen jelen voltak az idősebb és a fiatal generáció képviselői is. A hozzászólók kíváncsiak voltak arra is, hogy a párt foglalkozik-e azzal, hogy a jövő generációja egészséges legyen, vagyis tájékoztatják-e a szülőket arról, milyen a helyes táplálkozás. Gondol-e a párt a jövő fiataljaira? Az egyik hozzászóló, aki nyíltan vállalta, hogy az MDF tagja, bírálta e vezető párt környezetvédelmi politikáját. Volt, aki a magyarországi nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek sorsáért aggódott, vajon nem esnek-e áldozatául ezek a privatizációnak? A környezetért aggódók pesszimizmusát oldotta egy kicsit az ételkóstoló, amely természetesen húsmentes volt. Csoportokban folytatódott a beszélgetés, miközben jóízűen fogyasztottuk a lencsepástétommal kent kenyeret, a tejes pogácsát, a szójafasírtot, a mákkal készült kókuszbombát. Persze, nem maradt el a természetgyógyász-rendelés sem, aki igényelte, annak rendelkezésére állt a szakember. H. E. lett, hogy ha ő segíteni tud valakin, elsősorban a . családtagján teszi. Ezen a körön túl pedig idegen országban élő magyarokkal, akiknek kötelességük, összefogni. Javaslata mégis az volt. ne tegyenek különbséget a nemzetiségek szerint, ettől függetlenül válasszanak. A távfűtés ismét napirendre került. Egy meglepő’ problémával: nem akadt maradéktalanul gazdája az elosztható állami segélykeretnek. Mindössze 1071 kérvény érkezett be. Az ezekre jóváhagyott összegeket már levonták a decemberi fűtésszámlákból. A maradék sorsáról kellett dönteni. Adhatnák hőmennyiség- mérők fölszerelésére és ki is oszthatják azonnal. Ez utóbbi mellett döntöttek, nehogy szó érje a ház elejét, tgv a jelenlegi segélyezettek a korábbinál több támogatást kapnak a távfűtésszámla kiegyenlítéséhez; Például, ha az egy főre jutó jövedelem 5000 forint alatti, a támogatás 2500 lett, 5-7000 között 1600, 7-8000 között 1400. Szót kapott a városgazdálkodási vállalat igazgatója is, aki közölte, 97 százalékos a fizetési készség jelen pillanatban. Sokan jelentkeztek utólag, kiegyenlíteni a várakozás miatt visszatartott számlákat, beleértve a rendelkezési díjakat is. . Két forint Több alapítvány járult támogatásért a városhoz. Egyik ilyen a lelki sérüit gyermekekért, amelyre százezer forintot javasolt az egyik képviselőnk. A vita során azonban kiderült, sok hátrányos helyzetű gyerek van a városban és annak közelében, akiket érdemesebbnek találtak támogatni. A nemzeti emlékhelyért kért lakón kén ti két forintot is javasolták a testületi ülésen, sőt százezerre kerekítették. Ezzel egyetértettek a képviselők. Egy tőlünk távoli község ökumenikus templomot szeretne építeni, ehhez kér segítséget magyarországi településektől. A váciak úgy gondolták, azt az ötvenezer KÖZLEMÉNY Vác Város önkormányzat Képviselő-testülete 1991. december 18-án (szerdán) 18 órai kezdettel közmeghallgatást tart. Helye: Madách Imre Művelődési Központ 34. terme. A közmeghallgatáson Bartos Ferenc polgármester mond bevezetőt a város 1992. évi költség- vetési lehetőségeiről és koncepcióiéról. Ezt követően a képviselők és a szakapparátus vezetői válaszolnak a lakosság, at váci polgárok kérdéseire. forintot inkább saját műemléki templomaik rendbehozására költenék, ezért a kérést elutasították. A Magyar—Izraeli Baráti Kör a váci zsinagógát kérte hasznosításra. A vita során kiderült, már több megkeresés, érdeklődés volt, de eddig senkinek nem kellett, nem akadt komoly vállalkozó az épület helyreállítására. A jelenlegi megkeresés se tartalmazott több biztató jelet, ezért döntés nem születhetett. Az egyház segít Ismét szóba került Kozák Tiborné és családja lakáskérelmi ügye. A kisebbségi képviselő Náday Gyula levelét fel is olvasták, amit a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének elnökeként írt alá. A kérdést a szociális és karitatív bizottság természetesen előre megtárgyalta, javaslatában pedig nem támogathatta, lakáskiutalását azután, hogy már többszörös használatbavételi díjat felvéve feltörték és illegálisan újra elfoglalták a leadott lakást.’ Nekik is, mint más állampolgárnak, ki kell várniuk a törvényben előírt öt évet. Csuka Tamásné, a bizottság elnöke javasolta, addig költözzenek albérletbe, aminek költségeihez valamilyen arányban hozzájárul a város. A javaslatot ilyen formában tehát elutasítva, a szabályok kikerülésével kért lakáskiutalást, elfogadták a képviselők. Másfél órát vett igénybe, amíg a testület tagjai egymás érveivel és ellenérveivel birkózva megszavazták annak az egymillió forintnak a kiosztását, a város szegényebb családjai között még karácsony előtt, amely bérmegtakarításból maradt. Többször kiáltottak az ügy mellett állók obstrukciót, botrányt, amíg sikerült megegyezni az elosztás technikájában is. Ennek értelmében a szociális és karitatív bizottság másnapi ülésén az egyházak segítségét is kérve névsort állít össze és gondoskodik a pénz átadásáról. Dudás Zoltán VÁCI hírlap Vác, Dr. Csányí László krt. 15, # A szerkesztőség vezetője: Borgó János. £ Munkatársak: Dudás Zoltán és Halász Erzsébet. • Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (2?) 10-095. Telex: 282 297. • Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. # Hirdetésfelvétel a szerkesztösegben naponta délelőtt 9-től 11-ig, valamint a váci hirdető irodában (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig.