Pest Megyei Hírlap, 1991. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-17 / 295. szám

Számítógép, számvitel KEDVEZMÉNYES KURZUSOK A mss.siiíák koftyveitsek, nyil&á&i&ri&siak KÁRPÖTLÁS - i NAGY FELADAT Adatokat rögzíteni, feldolgozni manapság a legkorszerűb­ben számítógépekkel lebet. A hazai piacon egyre na­gyobb választékban meg jelenő masinák számtalan ember munkáját könnyítik, gyorsítják, államunk Igazgatásában is egyre több feladatot oldanak meg a számítástechnika segítségével. A kézi munkáról történő átállásban a me­gyei TÁK'SZ vezető szerepet vállalt. Mert az árak ugyan csökkennek, ám az amúgy is anyagi gondokkal küszködő önkormányzatok, azok intézményei bizony kevesebb ösz- szegeket fordíthatnak az ehhez szükséges beruházásokra, mint egy-egy jól menő vállalkozás. — A Pest megyei költ­ségvetési szerveknél mint­egy 350-400 számítógép mű­ködik, ezek közül több mint százat mi helyeztünk üzem­be — mondta Szegő Vilmos, a TÁKISZ üzemeltetési osztályának vezetője. — Er­ről nyilvántartást vezetünk, melyből pillanatok alatt megtudhatjuk, hogy egy adott településen milyen tí­pusú, milyen kapacitású masinák vannak. Műszaka szolgáin? □ Miért szükséges ez? — A műszaki szolgála­tunk, egy hatfős csapat, folyton járja a megyét, s végzi a karbantartást, javí­tást. Ha érkezik egy meg­rendelés, elmondják, mi a hiba, esetleg alkatrész szük­séges, azonnal kikereshet­jük a nyilvántartásból, hogy milyen géppel állunk is szemben. A munkatár­saink ezután teljesen felké­szülve mehetnek a hely­színre. □ Árusítanak is számító­gépeket? — Ha egy önkormányzat vagy intézmény úgy dönt, hogy megéri a beruházás, megkereshet bennünket, s 24 órán belül megjelenünk. Minden esetben átalánydí­jas szerződést ajánlunk, melyben többek között anyagellátást és negyed­évente ingyenes karbantar­tást is vállalunk. Akár há­lózattelepítést is megol­dunk, bár erre kevés he­lyen van igazán szükség. □ Tehát nem kötelező a vásár. — Mindenki onnan sze­rez gépet, ahonnan akar. Am mi a legolcsóbbak kö­zé tartozunk, ezenkívül ke­zelési útmutatót is adunk, é3 több programot — szö­vegszerkesztőt, könyvelőt, adókezelőt, népesség-nyil­vántartót — ingyen ráte­szünk a gépre. Jelen eset­ben egyébként többnyire tajvani, kompatibilis sze­mélyi számítógépekről van szó. Programok terjesztése □ Az összes önök által terjesztett program ingye­nes? — A Belügyminisztérium előírása által térítésmente­sen közzétehetők igen. De veszünk terjesztésre mi is programokat — például a vírusölőt —, és a TÁKISZ szakemberei is fejlesztenek. Utóbbi kategóriába tartozik a segélyező program. Min­denesetre az áraink ked­vezőbbek a piacinál. □ Alkatrészeket is árul­nak? — A TÁKISZ, bár nem vállalkozás, törekedünk az ügyfeleink lehelő legszéles- körűbb kiszolgálására. Ezért a közeljövőben azt is meg kívánjuk oldani, hogy partnereinket a különféle alapanyagokkal elláthassuk, a legapróbb dolgoktól a legalapvetőbb eszközökig (floppy, papír, festékszalag). □ A TÁKISZ munkáját Is segítené, ha mindegyik intézmény mágneslemezen küldené be az információ­kat. — A mai gyakorlat sze­rint 300 helyről kapunk floppyn adatokat, a többi ügyfelünk ezt bizonylato­kon továbbítja hozzánk. Akad is dolgunk bőven. Nem véletlen, hogy csak olyan dolgozót veszünk fel, aki legalább 10-15 ezer karaktert tud óránként a gépbe táplálni. (Egy karak­ter egy betű vagy egy számjegy — a szerit.) □ Az üzemeltetési osz­tálynak melyek a fő felada­tai? — Itt készül az önkor­mányzatok, valamint azok Intézményeinek könyvelése, és a főkönyvi eredmények­ről félévenként tájékoztat­juk a megbízóinkat. Ezen­kívül ide érkeznek be a la­kossági adó adatai és a bér- számfejtéshez szükséges in­formációk. Munkánk több­nyire előfeldolgozásnak ne­vezhető, melyet nagy tö­megű adatrögzítés jelle­mez. □ Még nem kezdődött el népesség-nyilvántartás? — Egyelőre kísérleti jel­leggel. Ám a jövő évtől el­kezdődik a megyei népes­ség-nyilvántartó adatállo­mány összegyűjtése, és ez nagy munkát ígér. Ismert, itt rengeteg dolgot kell fi­gyelemmel kísérni — szüle­tés, lakcím, házasság, válás, halálozás stb. —, s termé­szetesen követni kell az adatokban bekövetkező vál­tozásokat is. Hatékonyabb feldolgozás □ A kárpótlási ügyeket nem itt dolgozzák fel? — A kárpótlás nagyon nagy falatnak ígérkezik. Mi ugyan felkészültünk rá, de csak csöpögnek az ada­tok. Külön szerződéseket kötöttünk erre dolgozókkal, mindannyian várjuk, hogy nekiugorhassunk. de még nincs itt a munka alapvető része. A következő napok­ban valószínűleg elképesztő hajtás lesz. □ Mekkora most a lét­szám? — Az üzemeltetési osz­tályon ma negyven ember dolgozik. két műszakos munkarendben. Ha megér­keznek a várva várt kár­pótlási információk, ez a létszám a feladat függvé­nyében bővül. Egyébként 1392. január 1-jével várha­tóan a feldolgozás módja is hatékonyabbá válik, s az eszközparkunk is gyarapo­dik. A TÁKISZ jelenleg kőt taníolyamimail is elősegíti a Pest megyei költségvetési szervekben dolgozók képzé­sét. A számítógépes operátori oktatásra a megyéből 15-an jelentkeztek. Az érdeklődő­ket 14-16 fős csoportokra osztották, így 10 „osztály” alakult, melyek közül ket­tőnek már be is indult a kurzusa. A következő két csoport januárban kezdi a tanulást, s várhatóan már­ciusig folyamatosan zajlik majd a képzés. A 30 órás tanfolyamon részt vevőik elsősorban a számítógépekkel Ismerked­nek, s az általános számí­tástechnikai ismereteket sajátíthatják el. Oktatók: a TÁKISZ szakemberei, kö­zülük nem egy pedagógus végzettségű. A tanfolyam minden percében egyéb­ként 2-2 ember ül egy szá­mítógép mellett. Amint véget ér ez az ál­talános képzés, választás szerint szakosító kurzusok kezdődnek, konkrét feladat­körök ellátására (például népesség-nyilvántartó, adó kezelő stb.). A KÁLÁSZ-tanfolyamra a középfokú államháztar­tási számvitel ismeretei­nek elsajátítására Pest me­gyéből nyolcvanan jelent­keztek. őket két negyven- fős csoportra osztották, és a TÁKISZ Lajos utcai épü­letében az egyiknek de­cember 4-én már el is kez­dődött az oktatása. A kö­vetkező január 4-én indul. Itt Heincz Jánosné és C öblös Imre né előadásain gyarapíthatják tudásukat a résztvevőik, akik a végén a Pénzügyminisztérium ál­tal rendszeresített igazolást kapják bizonyítványként. Ez gyakorlatilag egy szak- képesítés, melyet a kurzus hallgatói a piaci árnál jó­val olcsóbban — körülbelül 50 százalékos kedvezmény­nyel, 10 ezer forintért — megszerezhetnek. ÁRAJÁNLAT Az alábbi felépítésű számítógépeket és tartozé­kokat egy hónapon belül — igény szerint — szállí­tani tudja a TÁKISZ. 1 darab PC/AT 286-os, 16 Mllz-es processzor 1 MB RAM operatív tár 1.2 MB floppy 40 MB winchester mono monitor klaviatúra (101) 56 000,— Ft 1 darab STAU LC—15 nyomtató 35 000,— Ft VGA színes monitorral -f 23 000,— Ft A fenti gép alkalmas az adó városi modellprog­ram önkormányzatoknál használatos változatának, valamint a könyvelői program működtetésére. Az árak az áfát nem tartalmazzák, az ajánlat 1991. december 31-ig érvényes. A kaptsoSai jó, de még javéi kaid >* • • NYILATKOZÓ ÜGYFELEK Ahol telepeket számoltak fel Lakáscsere-támogatás A Belügyminisztérium Pest Megyei Területi Államház­tartási és Közigazgatási Információs Szolgálata, közis­mertebb nevén TÁKISZ vezetői, munkatársai szerepel­tek eddig ezen az oldalon, már ma kin cm valamennyi szolgáltatásukat ismertették. Vajon mit szól mindehhez a másik oldal, az ügyfelek? Ezúttal négy település pol­gármesteri hivatalában érdeklődtünk, hogyan értékelik a TÁKISZ-szal kialakult munkakapcsolatot. t Az ország nem egy te- S lepülésén akadnak olyan S részek, melyeket az ál- $ lamigazgatás nyelvén ^ szociális körülmények- ^ nck meg nem felelő te- ^ lépőknek neveznek. ^ Ezek felszámolását az ^ állam is elő kívánja sc- í gíteni, a központi költ- ^ ségvetésből erre támoga- ^ tást Igényelhettek az N önkormányzatok. A juttatás alapja a szo­ciális körülményeknek meg nem felelő telepi, vagy ah­hoz hasonló körülmények között élő családoknak, la­kosoknak 1091-ben átadott lakások száma. Továbbá az igényeket azon 1990. végén átadott lakások után is be lehetett nyújtani, amelyek után tavaly nem kértek tá­mogatást. A támogatós összege az építési terület előkészítése sprán ténylegesen felme­rülő terület-előkészítési, te­lekkialakítási, valamint villany-, víz- és közműberu­4 házási költség. A juttatás összege azonban lakáson­ként nem haladhatja meg az 50 ezer forintot. A Belügyminisztérium önkormányzati gazdasági főosztálya az akció meg­szervezésével a TAKISZ-t bízta meg. Itt az igények beadásához szükséges do­kumentációt sokszorosítot­ták, azután az iratokat to­vábbították a megyei ön­kormányzatoknak. A beérkező adatok alap­ján a TÁKISZ munkatár­sai összesítő táblázatot ké­szítettek. Ebből kiderül, hogy szűkebb pátriánk mely településein foglal­koztáik a közelmúltban ez­zel a problémával. Nos, Pest megyéből összesen öt önkormányzat igényelt tá­mogatást, nagyságrendi sorrendben: T ura, Pécei, Zsámbók. Monor és Inárcs. A majd jóváhagyott tá­mogatásokkal az önkor­mányzatok költségvetési előirányzata bővül. A Bel­ügyminisztérium önkor­mányzati gazdasági főosz­tálya az összegek kiutalá­sával egy időben az igény­lőket a TÁKISZ segítségé­vel fogja értesíteni. Tököl Tóth Teréz, tököli jegy­ző: A TÁKISZ-szal való együttműködésünkre nem lehet panaszunk, a szolgá­lat rendszeresen felajánlja a szolgáltatásait, gyakran küld tájékoztató anyagúkat. Legutóbb a helyi adóren­deletek kidolgozásában se­gítettek hathatósan. A leg­több adatot mi mágnesle­mezeken juttatjuk el a TÁKISZ központjába, ki­vétel ez alól mondjuk a né­pesség-nyilvántartás, melyet bizonylatokon továbbítunk. Egyébként mikor átálltunk a számítógépes feldolgozás­ra, nem kértük a TÁKISZ tanácsait, mert ismertünk bevált rendszereket. A TÁKISZ-szal ugyan nincs semmiféle problémánk, ám az általuk terjesztett prog­ramoknál jobbakat lehet kapni, igaz, sokszoros áron. A TÁKISZ programjai az olcsóságuk miatt vonzóak, és ezek külön-külön meg is állják a helyüket. De egy­mással nem kompatibilisek, tehát nem lehet azokat egy­másra építeni. Nagyon jó lenne, ha a TÁKISZ szak­emberei is átfogó program- rendszereket tudnának ki­alakítani, és azt a mostani­hoz hasonló kedvezmé­nyekkel terjesztenék. Nagykáfa Madaí Zsigmond, a lé agy - hátai Polgármesteri Hivatal költségvetési csoportjának vezetője: — Közvetlen, jó kapcsolatunk alakult ki a TÁKISZ-szal, még nem akadt olyan probléma, me­lyet ne tudtunk volna el­rendezni. Számítógépeket hozzánk a TÁKISZ szak­emberei telepítenek, azok­kal semmi gondunk, min­den adatot mágneslemezen továbbítunk Budapestre. Amin jó lenne változtatni. az a tel efo nhely ae t ünk. Saj­nos egyelőre egyetlen cross- barvonalunk van, és ahhoz nem férhetünk számítógép­pel. Pedig azon meg lehet­ne oldani a TÁKISZ-köz- .ponttal való közvetlen kap­csolatteremtést. Bízunk ab­ban, hogy rövidesen tele­fonfejlesztés kezdődik iNagykátán. Cegléd Dr. Kovács Erzsébet, a Ceglédi Polgármesteri Hi­vatal jegyzője: — A TÁKISZ ugyan rengeteg pluszszolgáltatást is. vállal, mi csak az alaptevékeny­ség szintjén állunk vele kapcsolatban. A számítógé­pes patkunk jó, helyben megoldunk mindent, a ke­zelő társaság is romok. A TÁKISZ-ra nem panasz­kodhatunk, a programok közül is egyedül az adófel- dolgozót tartjuk nagyon lassúnak. Hat munkatár­sunk legalább fél óráig ke­resgeti, hogy mondjuk Jó­zsi bácsinak mennyi az adóhátraléka. A TÁKISZ valójában egy központi szoigáltatószervezet, de néha úgy tűnik, mintha ha­tóságként kívánnának fel­lépni. Mondom, ez inkább csak amolyan érzés, hisz köztudott, hogy a TÁKISZ valójában egy összekötő láncszem a központi és a helyi közigazgatás között. Az önkormányzatok azon­ban egyre jobban a saját lábukra állnak. Engedtes­sék már meg nekünk, hogy bizonyos ügyekben magunk határozhassunk! Kemence . Pongrácz János, a kemen­céi polgármester: — Köz­vetlen kapcsolatban va­gyunk a TÁKISZ-szal, bár­mivel is forduljunk hozzá, maximális segítséget ka­punk. Ha mi hibázunk, elő­fordul, hogy a papírok is hibásan jönnek vissza. De inkább az jellemző, hegy ideszólnak; tévedtünk, néz­zük át az adatokat még egyszer. Többnyire igazuk van. Mindenesetre a kap­csolat még jobb lehetne, ha mondjuk a Pest megye északi részén lévő köliség­vetési szervek adatai egy nagy, közelben lévő szá­mítógépbe érkeznének, s ez a masina tartana közvet­len kapcsolatot a TÁKISZ központjával. AZ OLDAL A PEST MEGYEI TÁKISZ TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Irta: Kántor Miklós A Pest Megyei Hírlap a következő kedden ünnepi számmal jelentkezik, ezért az Államháztartási Napló a szokásosnál egy héttel korábban jelent meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom