Pest Megyei Hírlap, 1991. november (35. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-04 / 258. szám

liiain/oil a |ion(oMa^, hiHáro/oUsái* Siker is, kudarc is GYŐRI RAB A ETO—VÁCI IZZÓ 1-1 (1-1) Győr, 3500 néző. V.: Molnár. Kába ETO: Végh — Bognár, Bimbó, Urbán — Csikós, Tóth L., Rugovics, Szántó (Sánta 72. p.), Virág — Csertői, Chiratcu (Farkas 46. p.). Vác: Koszta — Nagy Tibor — Puglits, Hahn, Szalai — Zombori (Répást 83. p.), Víg, Kriska, Horváth — Orosz, Romanek (Nyilas 80. p.). Gól: csertői (26. p.), illetve Orosz (21. p.). Sárga lap: Urbán, Virág, Csikós, Bognár, illetve Nagy T. Kiállítva: Hahn (74. p.). A váci szurkolók bizony fél­tették a csapatot, illetve anuak veretlenségi sorozatát a győri kirándulástól. Glázer Róbert, a fc étmérkőzéses megbízott szö­vetségi kapitány fölött vihar­felhők gyülekeztek és már azt is sejtetni engedte a zuhany- híradó: még egy-két sikertelen forduló és a győri mágusnak mennie kell. Logikus, a világ minden táján így van ez, el- ügyetlenkedi a csatár a gól­helyzetet, s egyből alkalmat­lanná válik az edző. így, a győriek egyáltalán nem jelen­tettek könnyű prédát még a listavezetőnek sem, főként an­nak tudatában, amit Csank János is játékosai fejébe vert, ez a Rába sokkal jobb annál, mint azt a tabellán elfoglalt I2v helye mutatja. Ennek megfelelően a Vác játszott nyugodtabban és folyamatosabban, a győriek, bár többet kezdeményeztek, de idegesen, kapkodva, jó­val nagyobb hibaszázalék­kal dolgoztak. Csak idő kérdése volt, mikor talál rést a jelenlegi legjobb ha­zai gólvágó, Orosz, a győ­riek gyakran megingó vé­delmén. A 21. percben az­tán nem volt kegyelem, s a koreográfia is a szokásos volt, baloldali szögletrú­gást követően, Orosz 6 mé­terről a kapu bal oldalába fejelt (0-1). Csak öt percig örülhettek a Csank-fiúk a vezetésnek, a védőkről kipattanó lab­dát Chiratcu Csertői elé játszotta, aki 10 méterről a kapu jobb oldalába bombá­zott (1-1). Kosztáék lest reklamáltak, de Drigán partjelző jelezte, semmi kétség sem fér a gól szabá­lyosságához, A fordulás után is heves Borgulya és Mamii tliklálla a tempói Bekkelni jöttek Bagra BAGI SE—HAJDÚNÁNÁS 3-0 (2-8) Bag, 2000 néző. V.: Bozóky. Bag: Lippai — Nagy P.t Ecker, Rózsavölgyi (Lénárt). Mayer — Győri, Balogh, Mundi, Farkas ~ Magyar (Lip­csei), Borgulya. Hajdúnánás: Tóth — Nagy, Kutasi, Czirbik, Pénzes — Király (Papp). Kocsis, Horváth. Csiszár — Szeműn, Vass. Gól: Győri (23. p.), Borgulya (2, 27. p. és ll-esből Foltá/ntl a SVigrfújfalut Vörösvári gólözön «. p.). Sárga lap: Nagy P., illetve A tartalékosán felálló és védekezésre berendezkedő vendégek csak a 23. percig tudtak ellenállni a hazaiak rohamainak. A gólgyártás Győri fejes góljával kezdő­dött, majd Borgulya a Mun- ditól kapott nagyszerű lab­dával átkígyózott a vendé­gek védelmén, s növelte csapata előnyét. A fordu­lás után Mundi méltó tár­sa lett Borgulyának, így a bagi fiúk még nagyobb of- fenzívába kezdtek. A 47. percben Kutasi kézzel ütöt­te haza kapusának a lab­dát, a jogos 11-est Borgulya értékesítette. Továbbra is a hazaiak kezdeményeztek többet, helyzetek sorozatát alakították ki, de többször Nem mindennapi körűimé- nyék között zárult az idei Forma—1-es autós világbajnok­ság az ausztráliai Adclaide- ben. Annak ellenére, hogy az első három hely, közte a vi­lágbajnoki cím sorsa, már ko­rábban eldőlt, váratlan izgal­makat hozott a 16., utolsó fu­tam. Az embertelen Időjárási kö­rülmények, nevezetesen a sza­kadó eső miatt, minden idők legrövidebb Forma—1-es verse­nyét tudhatják maguk mögött a pilóták. A legtöbb autós sze­rint nem is lett volna szabad elindítani a 81 körösre terve­zett futamot a lehetetlen lá­tási viszonyok és az eső miatt életveszélyesen csúszó utcai pálya miatt. A rendezők azon­ban hajthatatlanok voltak, és elengedték a mezőnyt, amely­ben az immáron háromszoros világbajnok, brazil Ayrton Sen­na, világelsőségének tudatában is ott volt. — Az az igazság, hogy csak a csapatom biztos márkasike­re érdekében álltam rajthoz, ennyivel ugyanis tartozom az engem segítő társaknak. En­nek ellenére az volt a véle­ményem, hogy nem kellett volna megrendezni a versenyt. Két évvel ezelőtt, amikor ha­sonló körülmények miatt Prost az első kör után kiállt az örült száguldásból, isteni volt az időjárás a maihoz képest — nyilatkozta Senna, aki menet közben kocsijából integetve próbálta a rendezőket rávenni a futam leintésére. Vass. már nem sikerült a kapu­ba találniuk. Az eredmény a vendégekre nézve hízel­gő. Jó: Nagy P., Borgulya, Mundi, Rózsavölgyi, Győri, Ecker, illetve Pénzes. Both József: — Megismétlem miskei nyilatkozatomat: csa­patom nem szél, hanem cél­szerűen nem játszott. Most igen. Buűs György: — A kény­szerűségből felforgatott csapa­tom ma ennyire volt képes. Megérdemelten nyert a Bag. Könczöl László A- Keleti csoport további eredményei: Nyíregyházi VSC —Salgglass 1-0, Kábái Egyetér­tés—Kecskeméti SC 1-0, Ka- zinebareik ai V egy ész—D ebre.ee - ni VSC 1-0, Szolnoki MÁV MTE—Ilatvan-DEKO 0-1, Eger SE—Szarvasi Vasas Spartacus 0- 0, BMTE-Törley—Szeged SC 1- 0. Békéscsaba—Miske 2-0. Akarata végül is 17 kör után teljesült, miután a mezőny nagy része kocsijával vagy ki­sodródott, vagy egymásnak üt­között. Egyórás várakozás után eldőlt, hogy mivel az eső nem csillapodik, a „csonka’» ver­seny alapján hirdetnek vég­eredményt. A szabályok sze­rint; 14 kört, azaz 53 kilométert vettek figyelembe, ami után Senna, Nigel Mansell, Gerhard Berger volt a sorrend. A leg­szerencsétlenebbül a brit Man­sell járt, akivel a 16. körben történt baleset. A vb-ezüstér- mes pilóta kisebb agyrázkó­dással és bokatörés gyanújá­val „úszta meg” az esetet. A Forma—1-es autós világ- bajnokság Ausztrál Nagydíjá­nak végeredménye: 1. Ayrton Senna (brazil, McLaren—Hon­da) 24:34.839 p.. 2. Nigel Man­sell (brit, Williams—Renault) 1.259 mp hátrány, 3. Gerhard Berger (osztrák, McLaren— Honda) 5.120 mp h, 4. Nelson Piquet (brazil, Benetton—Ford) 30.103 mp h 5. Riccardo Pat­res« (olasz, Williams—Renault) 50.537 mp h, 6. Gianni Morbi- delii (olasz, Ferrari) 51.069 mp h. A pilóták világbajnoki pont­versenyének végeredménye: 1. Senna 96 pont, 2. Mansell 72, 3. Patrese 53, 4. Berger 43, 5. Prost 34, 6. Piquet 26,5. A márkák pontversenyének végeredménye: 1. McLaren— Honda 139 pont. 2. Williams— Renault 125 3. Ferrari 55,5, 4. Benetton—Ford 38,5, 5. Jordan —Ford 13, 6. Tyrrell—Honda 12. volt a küzdelem, a váciak játékában több. volt a tu­datosság, de a döntő pilla­natokban nem tudtak kel­lően összpontosítani. A 70. percben Víg előtt adódott gól szerzési lehetőség, de addig gondolkodott, míg Virág felszabadított. A 74. percben Bimbó és Hahn együtt ugrott fel fejelni, Bimbó a földre esett, s mi­közben a labda már messze járt, Hahn belerúgott a föl­dön fekvő játékosba. Dri­gán partjelző beintésére Molnár piros lapot muta­tott fel a váciak védőjé­nek. Tíz emberre fogyat­kozva is kicsikarhatta vol­na a győzelmet az Izzó, hi­szen a 79. percben Orosz, majd a 83. percben Roma­nek hagyott kihasználatla­nul óriási lehetőséget. Glázer Róbert: — Ügy ér­zem, játékosaim túlságosan tisztelték az ellenfelet, csapat­játékunkban azonban már fel­csillant valami, ami arra utal, hogy elindultunk a felfelé ve­zető úton. Csank János: — Csapatjáté­kunk ezúttal nem működött olyan olajozottan, mint szokott. Középpályásaink sokat körül- ményeskedtek, hibáztak, tá­madójátékunkból hiányzott a hagyományos pontosság és a kapu előtti határozottság. A döntetlent az első félidő alap­ján sikernek, viszont a szünet után látottak alapján cgvértel- műen kudarcnak minősítem. Hahn fegyelmezetlensége miatt az utolsó negyedórában ember- hátrányba kerültünk, de hely­zet ein k alapján így is meg kellett volna nyernünk a mér­kőzést. További eredmények: Kispest—BVSC 1-0. MTK- VM—Siófok 0-1, Újpest— Diósgyőr 2-1, Videoton— Vasas 1-0, Pécs—Veszprém 0-0, Tatabánya—Ferencvá­ros 1-1, Zalaegerszeg—Ha­ladás 1-2. AJi NB I állása: 1. Vác 11 5 6 _ 24-12 1 6 2. Siófok 11 7 1. 3 19-13 15 3. Kispest 11 6 2 3 19-12 14 4. BVSC 11 5 4 2 15- 9 14 5. MTK-VM 11 5 3 3 19- 9 13 6. FTC 11 3 7 1 13- 8 13 7. PM.SC 11 4 5 2 7- 5 13 8. UTE 11 3 6 2 18-14 12 9. Vasas 11 5 2 4 13-10 12 10. Haladás 11 4 4 3 12-10 12 ! 1 • Videoton 11 2 7 2 12-12 11 12. Rába ETO 11 2 4 5 10-13 8 13. Ves/.p. FC 11 2 4 5 9-18 8 14. Tatabánya 11 1 5 5 8-20 7 15. DVTK 11 2 2 7 9-22 6 16. ZTE 11 — 2 9 6-26 2 A hét végén újabb fordu­lót rendeztek a labdarúgó NB III-bau, a következő eredmények születtek: DUNA CSOPORT Dunai Kőolaj—Balaton- fűzfő 1-2 (0-2) Százhalombatta, 200 né­ző. V.: Fánczi. Dunai Kőolaj: Holló — Tepszics, Haáz (Tóth), Nagy, Horváth, Kövesi, Schróth, Losonczi, Csorba (Csomós), Papp (Henrik), Károlyi. A korán kapott gólok megzavarták a hazaiakat, az amúgy is gyenge napot kifogó csapat a második félidőben egy jogos 11-es- sel csak szépíteni tudott. Gól: Schróth (ll-esből), il­letve Rezi, Fekete. Jó: Horváth, illetve Kardi, Ka­pitány, Rezi, Szabó. (Ifi: 2-1. Tud.: Szer Mihály). Monor—Érd 1-2 (0-2) Monor. 800 néző. V.: Kál­mán Péter. Monor: Dombai — Jan­csika, Lengyel, Bokros, Ohát J., Rottenbiller (Durá- zi). Sarlós.. Erős, Nosztrai (Óhát Z), Bodnár, Varró (Pásztor). Érd: Szimandl — Ko­vács, Pánczél, Szabari, Mé­száros, Csizmadia, Bajor (Pétiké), Horváth, Fazekas (Halász), Versits, Végh (Palkovics). Az első félidőben a ven­dégcsapat sokmozgásos já­tékkal kétgólos előnyre tett szert és minden csapat- részében jobb volt. A máso­dik félidőben a monoriak támadásai egyre veszélye­sebbé váltak: előbb ll-es­ből szépítettek, majd Durá- zi és Sarlós egyenlítési al­Í*vst Megyei Hírlap SPORT- ' ' * • -• .V; ToOim'dniénTrk Két kettes 1. Rába ETO—Vác 1-1 x 2. Videoton—Vasas 1-0 l 3. Zalaegerszeg—Haladás 1-2 2 4. Schalke 04—Dresden l-l x 5. VfB Stuttgart­Stuttgarter Kickers 3-1 1 6. Düsseldorf—Bochum 3-0 1 7. Foggia—Bari 4-1 1 8. Genoa—Atalanta 0-2 2 9. Lazio—Juventus 1-1 x 10. Milan—Roma 4-1 1 11. Napoli—Sampdorla 2-1 1 12. Parma—Verona 1-1 x 13. Torino—Internazionale 0-0 x Pluszmérközés: 14. T.-bánya—FTC törölve a megállapított tipp x Öregfiúk Liga ülés A Pest Megyei Labdarúgó Szövetség öregfiúk bizott­sága november 4-én, hét­főn 15.30 órakor őszi sze­zonzáró ligaülést tart, Az első félév tapasztalatairól, a tavaszi idénnyel kapcso­latos tennivalókról tár­gyalnak, ismertetik az őszi ba jnoki sorrendet. Ezt meg­előzően 14.30-kor az öreg- fiúk-bizottság tagjai részé­re tartanak összejövetelt. Akrobata EU Matus-arany Lisszabonban, a sport- ak ro Pat ikai Eu ró p a - ba j ­nokságon szép magyar si­ker született: Matus Diana, az Építők SC sportolója az ugrásban (csavart ugrás) holtversenyben aranyérmet nyert a szovjet Gosudar- jeva társaságában. A férfi ugrásban a dunakeszi Fo­dor Gábor ötödik, akár­csak a nagykanizsai férfi négyes statikus gyakorla­tokban. kaimat szalasztott el. Eb­ben a játékrészben a ven­dégek erejéből csak egy óriási kapufára tellett, de okos, taktikus játékukkal rászolgáltak a minimális győzelemre. Gól: Bodnár (72. p. ll- esből), illetve Bajor (20. p.), Végh (38. p.). Dr. Genzwein Ferenc (Monor): — A döntetlen reálisabb lett volna. Pál Jó­zsef (Érd): — A döntetlen­nek is örültünk volna. Jó: Erős, Bodnár, Ohát J., illetve Szimandl, Pánczél, Mészáros, Horváth. (Tud.: Hörömpő Jenő). Dömsöd—Sárisáp 1-2 (1 -2) Dömsöd, 120 néző. V.: Szabó J. Dömsöd: Lázár — Feke­te, Farkas, Brassó, Vedres (Molnár), Kovács, Schnei­der, Tatár, Feszt, Rixer, Szabó. A hazai csapat góllövő­je Tatár volt ll-esből, a vendégeknél Kishonti sze­rezte mindkettőt. A hazai csapat négy kapufát rúgott, a vendégek két támadásból két gólt lőttek. (Ifi: 6-0. Tud.: Madarász András). ALFÖLDI CSOPORT Gyomaendrőd—Ceglédi Kossuth-Honvéd 2-0 (1-0) Gyomaendrőd, 300 néző. V.: Balogh. Kossuth-Honvéd: Rézsó — Korpácsi, Kosznovszki, Farkas A., Pálfy, Kiss, A hét végén újabb fordu­lót rendeztek a megyei el­ső osztályú labdarúgó-baj­nokságban, a következő eredmények születtek: Nagykőrösi Kinizsi- Maglód 1-0 (0-0) Nagykőrös, 100 néző. V.: Kis Tibor Zoltán. A mezőnyben jobban ját­szó Nagykőrös a 72. perc­ben lőtte a mérkőzés egyet­len gólját, egy jól eltalált szabadrúgásból. Gól: Sós. Jó: Boda, Virág, Sós, illet­ve Németh. (Ifi: 0-1. Tud.: Máté József.) Sziget újfalu—Tápió- szentmárton 2-1 (1-1) Szigetújfalu, 300 néző. V.: Viezkó. Az átlagon alul, gyengén, játszó hazai csapat végül is potyagóllal győzött. Gól: Sós, Vígh, ill. Gál. (Ifi: 2-1, Tud.: Horváth István.) Bugyi—Hévizgyörk 0-0 Bugyi, 150 néző. V.: Ga- licz. Alacsony színvonalú mér­kőzésen, igazságos döntet­len született, (Ifi: 1-0.Tud.: Kim Mihály.) Főt—Pilis 2-0 (2-0) Főt, 300 néző. V.: Kol­lár. A hazai csapat két gyors góllal kezdett, s a második játékrészben is egymás után dolgozta ki a helyze­teket, de a pilisi kapus, Nyúl, bravúrok sorozatát mutatta be. Gól: Ladiánsz- ki, Császár. Jó: Nagy, Pongrácz, Trapp, Ladiánsz- ki, Varga, illetve Nyúl, Né­meth, Hubai. (Ifi: 2-1. Tud.: Richter János.) Karlal—Aszód 3-1 (1-0) Kartal, 300 néző. V.: Hermann. A szomszéd vár-ra n gadón a hazai csapat végig irá­nyított és megérdemelten győzött ilyen arányban is. Gól: Nagy, Dobesch, Ko­vács, illetve Szatai. Jó: Nagy, Dobosch, Jakus, Ko­vács, illetve Király, Ondrik. (Ifi: 4-1. Tud.: Jelencsik István.) Nagykáta—GEAC 0-2 (0-0) Nagykáta, 350 néző. V.: Bállá. Izgalmas, jó színvonalú Ofella (Vágó), Paulik, Lő- rinczi (Zsitnai), Nagy N. (Kecsmarik), Mayer. Nem tud kilábalni a csaknem az egész őszi idényben tartó hullám­völgyéből a Kossuth-Hon­véd. A Pest megyei gárda most az újonc, de több volt NB Il-es, rutinos játékos­sal megerősített Gyoma- endrődtől szenvedett vere­séget. A hazaiak 15. perc­ben esett vezető gólja után a ceglédiek nagy fölénybe kerültek, de játékosaik csak a helyzetekig jutottak, gólt nem sikerült szerez­niük. Szünet után a Gyo­maendrőd szorította be a kapuja elé a vendégcsapa­tot, Rézsó többször is káp­rázatosán védett, de a 68. percben egy közeli lövés­sel szemben már ő is tehe­tetlen volt. Jó: Rézsó, Ofel­la. A Kossuth-Honvéd egy jogosulatlan játékos szere­peltetése miatt óvást nyújt be a találkozóval kapcsolat­ban, így a két bajnoki pont végleges sorsáról a fegyel­mi bizottság dönt majd. (Tud.: Ungureán László). Mezőtúr—Szigetszent- rniklós 0-2 (0-0) Mezőtúr, 50 néző. V.: Kiss Imre. SZTK: Jármer — Szé­kely, Szabó K,, Gúlhidi, Gégény, Kiss, Novakov (Ferenczi). Kamrás, Dun- dics, Hollik (Galambos), Szintai (Kovács). A mérkőzést végig az erőt képviselő csapat győ­zött. Az első gól után a ha­zaiak kitámadtak, több egyenlítési lehetőséget ki­hagytak, de a GEAC kont­rái is végig gól veszélyt je­lentettek. A hazai kapus, Havasi szenzációsan védett, s a 90. percben biztosította be győzelmét a GEAC. Gól: Csernetics, Tóth. Jó: Hava­si, Gulácsi, illetve az egész vendégcsapat: (Ifi: Nagy­káta—Nagykőrösi Toldi I- 7. Tud.: Kocsis József.) Pilis vörősvá r—€ I lő 4-4 (2-2) Pilisvöröavár, 100 néző. V.: Márk. Korrekt játékvezetés mel­lett, igazságos eredmény született. Gól: Erdővégi (2), Pitini, Stocker, illetve Ke­rék, Krausz (2), Tőzsér. Jó: Erdővégi, Pitini, Bélik, Acs, illetve Kerék, Sallai, Pan­dur. (Ifi: 9-1. Tud.: Sleckl János.) Dunavarsány—Iklad 2-0 (0-0) Dunavarsány, 350 néző. V.: Horváth. A rangadó első meglepő mozzanata az volt, hogy az egyedül kapura törő Szá- ger felvágásáért nem ítélt II- est a játékvezető. For­dulás után is nyomasztó fö­lényben játszottak a ha­zaiak, több mint fél tucat gólhelyzetet hagytak ki­használatlanul. A sors fin­tora, hogy az első találat a 82. percben esett, egy kö­zéptávoli szabadrúgásból. A vendégekre nézve hízelgő az eredmény. Gól: Gergé- nyi, Száger. (Ifi: 1-1. Tud.: Papp Tibor). Taroló fekéző Világkupa Egyéni teke Világkupa-dön­tőt rendeztek a hét végén * BKV Előre pályáján. Vasárnap a férfiaknál Mészáros József szerepelt a legjobban, s végül ő lett az összetett Világkupa győztese. A nőknél ezen a na­pon a német Claudia Schu­mann volt a legeredményesebb, ennek ellenére a VK-elsőséget a csehszlovák Nadezsa Dobe- sova harcolta ki. SZTK tartotta kézben, győ­zelme nagyobb arányú is lehetett volna. Talán ezzel a két ponttal sikerül a haj­rára felzárkóznia a tabel­lán. Gól: Galambos, Szintai. (Ifi: 0-2. Tud.: Mertz Ju­nos). MÁTRA CSOPORT Salgótarjáni VTC—Gö­döllői SC 0-2 (0-0) Salgótarján, 300 néző. V.i Markot. Gödöllő: Szabó — Somo­gyi, Seregi, Ivanovics, Zi- monyi, Simon, Maglód:, Szász, Krezsák, Horváth, Kraszovszkij. Bemelegítés után Nagy sérülés miatt nem vállalta a védést, így a tartalék ka­pus, Szabó állt a háló elé. Ez az incidens nem zavar­ta meg a csapatot, nagy lendülettel kezdve az első 20 percben három gólhely­zetet hagyott ki a teljesen beszorult hazaiakkal szem­ben. Ezután a Salgótarján veszélyeztetett. A második félidőben a GSC fokozta az iramot, de a hazaiak kont­ratámadásai is veszélyesek voltak. A 87. percben Hor­váth fejese a jobb kapufa tövéről vágódott a hálóba. A 90. percben Krezsák lőtt gólt. A szívós hazaiakon kívül a kisméretű, rossz talajú pálya is ellenfele vöd a Gödöllőnek. Jó: Szabó, Horváth. (Ifi: 0-2. Tud.: Ambrózy István). Jllíért nrm a mulc/ok autózlak? re Örült futam azuhéban lilegeiilteu nyeri: («W . Erii. SZ TK Óvnak a ceglédiek

Next

/
Oldalképek
Tartalom