Pest Megyei Hírlap, 1991. november (35. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-27 / 278. szám
I. ÉVFOLYAM, 252. SZÄM 1991. NOVEMBER 21., SZERDA BU^?VIDEKI BUDAÖRS • ERD t SZÁZHALOMBATTA • PILIS VÖRÖS VAR • BUDAKESZI • BIATOR- BAGY • TÖRÖKBÁLINT • PILISCSABA • PATY « ZSAMBEK • SOLYMÁR • TÁRNOK • NAGYKOVÁCSI • BUDAJENÖ • PERBAL • TÖK • TINNYE • ÖRÖM Jó mesterei voltak Pilisszántói desszert Messze földön ismerik Pilisszántó cukrászdáját a polgármesteri hivatallal szemben. Nemcsak Sopronból, vagy Szegedről jönnek úgy kirándulók, hogy hallottak már finom süteményeiről, hanem még Kanadából is. Egy kedves finn házaspár rendszeres szokásává vált — ami kor Szántón nyaral —, hogy megebédel a Iloffmann- kunyhóban, utána itt fogyasztja cl a desszertet. Ősz végén, télen persze csökken a forgalom, de ilyenkor meg a karácsonyra szánt sütemények, cukordíszek, habcsókok fogynak. A helybeli gyerekek sem válnak hűtlenné kedvenc cukrászdájukhoz. Tanítás, vagy néptáncpróba után betódulnak egy-egy tölcséres tejszínhabra. A falu befogadta a fiatal eukrászmestert, az öreg, fejkendős nénik már nem fordítják szlovákra a szót, ha elmegy mellettük. Arra is volt példa — mondja —, ami egyébként cukrászok között ritkaság, hogy receptet kapott valakitől. Máté Ferenc még fiatal ember, 1965. szeptemberben született Labdától a habverőig — Milyen megfontolásból választotta a cukrászmesterséget? Annyira szereti a süteményt, vagy családi hagyomány vezérelte? — Egyik sem. Igaz, édesanyám nagyon jól tud sütni-főzni, és végső soron miatta jelentkeztem cukrásznak, de nem szakmabeli. Senki nem cukrász a családban. Még azt sem mondhatnám, hogy túlságosan szeretem a süteményeket, inkább húsos vagyok. Eredetileg focistának készültem, mert édesapám focizott és játékvezető volt. Otthon szinte másról sem beszéltünk, csak a fociról. Előbb az MTK-ban, majd a Vasas IKARUS-ban játszottam. Nyolcadik után autókarosszéria-lakatos- Jrak jelentkeztem volna, hogy legyen egy jó sportállásom. de édesanyám ellenezte: az ő fia ne végezzen olyan piszkos, olajos munkát! Az osztályunkból ketten is vendéglátóipari szak- középiskolába jelentkeztek, gondoltam, én is megpróbálom. Oda egyikünket sem vettek fel, mindhármunkat átirányítottak az Ecseri úti iparitanuló-is- kolába. ahol szakács, felszolgáló és cukrász mesterségek között választhattam. Az utóbbi tűnt a legszimpa- tikusabbnak. — Mint ipari tanuló tovább focizott? — Harmadikig igen, akkor a vizsgák miatt abbahagytam. — Milyen módszerrel vezették be a cukrászat fortélyaiba? — Először a cukrászműhely felépítését és az eszközök használatát tanultuk meg. majd sorra vettük a tésztákat és krémeket. Előbb mindig elméletben kellett megtanulni a re6 ceptet könyvből, a tanműhelyben pedig elkészítettük, ez volt a felelés egyik formája. — Ügy sejtem, abban az iskolában minden gyerek gömbölyű lehetetti — Ne gondolja! Ha volt is egy-két túlsúlyos gyerek, de az átlag nem hízott meg. Én is csak később, a katonaságnál szedtem magamra vagy 20 kilót, ott az iskolában még rendszeresen fociztam. — Sokan hagyják ott tanult mesterségüket, még akkor is, ha önként választották. Maga miért maradt meg cukrásznak? — Nagyon jó mestereim voltak — Kovács István és Benke László —, akik szív- vel-lélekkel tanítottak, minden tudásukat át akarták adni az osztálynak. A végső lökést számomra az az elismerés adta, amikor harmadikban Benke László engem is kiválasztott az országos szakmai versenyre. Négyen képviseltük az iskolát. — — Pesti létére hogyan került ide Pilisszántóra? — Édesapám barátja vette meg először ezt a cukrászdát és megkérdezte, nincs-e kedvem segíteni neki. Amikor letettem a mestervizsgát, átvettem tőle az üzletet. Nekem is szükségem volt segítségre, először édesanyám segített, most pedig Évi, a mennyasszonyom. — Ingázó marad, vagy le is akar itt telepedni? — Azt tervezzük, hogy esküvő után megpróbálunk helyben építkezni. Én nagyon megszerettem ezt a környéket, egyáltalán nem hiányzik a Népszínház utca. Kevesebb cukorral ■ — Mi a titka a sikerének? Vannak-e specialitásai? — Még fiatal vagyok hozzá, hogy új recepteket találjak ki. Egyelőre még sok a tanulnivalóm. Egyik specialitásom az Ekler-fánk, amit cukrászkörökben ismernek, de kevesen csinálják. A másik a gyümölcsös krémes. Talán azért is sikeresek a süteményeim, mert kevesebb cukrot használok, mint mások. — A szavaiból úgy éreztem. hogy most is képezi magát valamilyen szinten ... — Igen, gyűjtöm a recepteskönyveket és ami tetszik belőle, ki is próbálom. A két legújabb a „Cukrászat”, ami több mint ezer receptet tartalmaz, a másik az „Édesipari recepttörténeti gyűjtemény”. Az utóbbiban még az eredeti helyesírást is megőrizték. Nézze: „bar atzk-fánk”, 1785-ből. Az is kiderül belőle, hogyan kell eltenni a szőlőt, és hogyan kell tartósítani mézzel a gyümölcsöket. Pár hónap — Aztán megtalálható az almatorta receptje 1686-ból, élesztős, mandulás kalács 1769-ből, gyümölcsös fatörzs 1936-ból. Érdemes lesz eljönni néhány hónap múlva, mert ha időm engedi majd, a legérdekesebbeket ki fogom próbálni! (Pachner) TÁRNOK Áruház és piac Elkelne egy piac — jelezték Tárnokon többen is ezt az igényt. A következő lépés az volt, milyen szempontok alapján jelöljék ki a helyét. A legfontosabbnak az tűnt, miként lehet megközelíteni a majdani piacot. Ha csak autóbusz- szal, többszöri átszállással, az sokaknak nem jelentene megoldást. Mivel a község területe eléggé tagolt, a legmegfelelőbbnek az újtelepi Hazatérők utcája és ennek környéke bizonyult. Ahogy az már lenni szokott, sokan örültek annak, hogy ezen a területen alakul ki a piac. Elsősorban azért, mert könnyen elérhető. A környéken lakók már kevesebb örömmel vették tudomásul azt, hogy a közelükben ilyen létesítmény lesz. Aláírást gyűjtöttek, melyet a tiltakozással együtt eljuttattak az önkormányzathoz. — Mi a további fejlemény? — kérdeztük meg Rozbora Andor polgármestert. — Az továbbra is tény, hogy szükség van egy piacra, ne kelljen a lakosságnak Érdre menni, ha vásárolni akar — mondta a polgármester. — Időközben felépült, s hamarosan át is adják a Rákóczi úti ABC-áruházat. Emellett pavilonsor is lesz, ami alkalmas arra, hogy betölthesse azt a feladatot, amit egy piac. A probléma csak az, hogy ez a terület nehezebben közelíthető meg, és csak autóval vagy busszal érhető el. A kérdés tehát még nem dőlt el. Igaz, hogy ez az áruház sokat javít a település ellátásán. Az a rész, amit mi terveztünk e célra, forgalmasabb helyen van. Ügy gondoltuk, egész nap üzemelő pavilonokat építtetünk oda. Sóskút Jegyzőváltás után Űj jegyzője van Sóskútnak: Ballagná dr. Sáránszky Erika november 1-je óta tölti be ezt a munkakört. A helyi önkormányzati testület október 18-i ülésén bízta meg a feladatok ellátásával. Teendő akad bőven, mivel családi és egyéb okok miatt többen megváltak a hivataltól. — Kulcsemberek távoztak — mondta a jegyző. — Három előadó maradt így, nem lehetett azon csodálkozni, hogy összetorlódtak a tennivalók. A munka gördülékenysége érdekében új szakemberek érkeztek, pénz-, szociális és gyámügyekkel foglalkozók. Legalább két hónapot vesz igénybe megítélésem szerint az, hogy a napi ügyintézés mellett behozzuk a lemaradást. Szerencsére a polgármesternek, Kummer Jánosnak határozott elképzelései vannak a hivatal működésével kapcsolatban. Ez pedig a mi feladatunkat is leegyszerűsíti. — Nem okozhat az, legalábbis az elején, zökkenőket, hogy új, egymást nem ismerő embereknek kell összeszokniuk? — Sóskúton valóban új munkahelyet találtak a szakemberek. De szinte valamennyien egy helyről jöttünk, ismerjük egymást. S ez előnyt jelent ebben a tekintetben. Tudjuk, milyen szakember a másik, milyen a tempója, és így tovább. Egyikük érkezett más településről, de úgy vélem, a beilleszkedés számára sem jelent majd gondot. A lényeg az, hogy mindent az elejéről kell elkezdeni. A már említett okok miatt eddig nem sikerült az elképzelések szerinti eredményeket felmutatni. Most talán úgy lesz. Meglátjuk. Azt mondhatom,, valamennyien azon leszünk, hogy jól működő hivatal legyen a miénk. J. Sz. I. Törökbálinti döntés Külön vállalkozásban Törökbálinton a bevásárlóközpontot finanszírozó pénzügyi csoport (FIDUC- SAXON) a közműépítés pénzügyeinek kezelésére külön vállalkozást hoz létre. Mivel ezek a közművek Törökbálint térségét illetik, felajánlották, hogy a létesítendő vállalkozás legyen angol—magyar, amelyben a magyar fél Törökbálint ön- kormányzata. Az önkormányzatot maximum 10 százalékkal hajlandó befogadni, lemondva ezzel a javukra a haszon 10 százalékáról. A csatlakozás feltételéül elvárják, hogy az önkormányzat vállaljon kötelezettséget napi 600 köbméter szennyvízkapacitás és óránkénti 1000 köbméter gázkapacitás finanszírozására. Mivel az ön- kormányzat tervei között ez amúgy is szerepel, ezért a képviselő-testület 9 igen, 1 nem szavazattal és 2 tartózkodással úgy döntött, hogy a FIDUC-SAXON által létrehozandó vállalkozás céljaival egyetért, és ebben első lépésben 100 ezer forinttal részt kíván venni. Tűzvészként terjedt És dörömböltek az ajtón... Budaörs mai lakosságának nagy része csak hallomásból ismeri azt a szomorú eseményt, amely 1946 januárjában történt az akkori községben. Hauser József nyugalmazott tanító, a város megbecsült díszpolgára átélte a kitelepítés szomorú heteit, saját élményeire és egyéb, főleg levéltári anyagokra támaszkodva most megpróbálja az eseményeket lehetőség szerint tárgyilagosan elmondani, hogy emléke maradjon ennek a nagyon nehéz időszaknak, melyet ugyan meg lehet magyarázni, de megérteni nem. 1946. január elején egy vasárnap délelőtt erős rendőralakulat szállta meg a községet, és lezárta a kivezető utakat. Tűzvészként terjedt el a hír: „Mindenkit kitelepítenek Németországba. Csak ötvenkilós csomagot lehet személyenként elvinni, minden mást — a vagyont — itt kell hagyni!” A bizonytalanság hamarosan bizonyossággá vált. A község különböző pontjain plakátok jelentek meg. Ezek a plakátok hivatalosan hírül adták a lakosság Németországba történő „áttelepítését”. A kitelepítésre vonatkozó rendelet, mely már 1945 decemberében a Magyar Közlönyben megjelent, községünkben nem volt ismert, így a kitelepítés híre a lakosságot teljesen váratlanul érte. A kitelepítés 1946 januárjában kezdődött, és nem egészen hat hét alatt be is fejeződött. Véget vetve az ország legnagyobb német lakosságú községének, mivel a lakosság több mint 90 százalékát „áttelepítették” Németországba. Kiket telepítettek ki? Gyakorlatilag minden svábot! Miért telepítették ki őket? A kitelepítési rendelet erre feleletet ad. A rendelet 1. paragrafusa: „Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki német nemzetiségűnek és német anyanyelvűnek vallotta magát.” A rendeletnek ez a pontja igen súlyosan érintett sok olyan német anyanyelvű magyar állampolgárt, akinek családja két évszázada már itt lakott, és megőrizte anyanyelvét. Az anyanyelvhez való ragaszkodás mindenkor az ember egyik természetes joga. Budaörsön a kitelepítést végző bizottság a Belügyminisztérium utasítására hivatkozva nemcsak a német nemzetiségűeket és a német anyanyelvűeket telepítette ki, hanem azokat is, akik magukat ugyan német anyanyelvűnek, de magyar nemzetiségűnek vallották (még akkor is, ha nem akartak kitelepülni). Hogyan folyt le a kitelepítés? Hétfői napon kezdődött. Hajnalban Budaörs nyugati részén a Komáromi utca, a Széles utca és az ezek környékén levő utcák lakóit dörömböléssel „ébresztette” a rendőrség. Megparancsolták, hogy nyolc óráig mindenki jelenjen meg a községházán ötven kilónál nem nehezebb csomagjával. Jelentkezni először a községházán, majd a fiúiskolában kellett. A kitelepítést végző kormánybizottság a helyi nemzeti bizottság mentesítőbizottságának igazolása alapján eltekintett a kitelepítéstől. „Ez a bizottság jogorvoslat kizárásával végérvényesen határozott.” Eleinte azok, akik magyar nemzetiségűnek vallották magukat, azt hitték, hogy biztonságban vannak, rájuk a rendelkezés nem vonatkozik. Hamarosan rájöttek arra, hogy tévedtek. Sietve próbáltak mentesítést szerezni, ami nem volt könnyű dolog. A legtöbb ember nem tudott megfelelő okmányokat felmutatni, és így sorsa a mentesítőbizottság jóindulatától függött. A mentesítőbizottság elé jutni szinte lehetetlen volt. A mentesítőbizottság (hivatalosan az igazolóbizottság elnevezést használta) a budaörsiek szempontjából félelmetes hatalom volt. Tagjai közül nem egy különleges buzgósággal tevékenykedett. Mentesítésül szolgálhatott az 1941. évi népszámláláskor az anyanyelv és a nemzetiségre vonatkozó Statisztikai Hivatal igazolása, amit akkor alig lehetett beszerezni. Mentségül szolgált az MKP, esetleg a szakszervezet igazolása a baloldali tevékenységről vagy a házastárs magyar származása. A kitelepítés első három napján három helybeli tanító a Központi Statisztikai Hivatalba akart menni igazolásért. Gyalog indultak, mert a villamos nem járt. A község szélén leállította őket a rendőrség és megtiltotta a kilépést. Az egyik tanító megjegyezte: „ötven méterrel arrább, a szőlők között megyünk, azt nem tudják megakadályozni!” Erre a rendőrök továbbengedték őket. A Statisztikai Hivatalhoz érve több száz méter hosszú sorban álltak a város környékéről bejött, igazolásra váró emberek. A portás kettesével engedte be a várakozókat: kettő be, kettő ki. A tanítók a kapuhoz mentek, és bebocsátást kértek. „Álljanak a sor végére! Várjanak a sorukra!” A tanítók elmondták, hogy „nálunk” megkezdődött a kitelepítés! Erre halálos csend lett. A portás azonnal bebocsátotta a tanítókat. A hivatalnokok, amikor meghallották a tanítók kérését, tágra meresztették szemüket, és azt mondták: „Lehetetlen!” Tüneményes gyorsasággal kiadták az igazolást. Lejegyezte: Deák Attila BUDA VIDÉKI HÍRLAP Vezető munkatárs: Deák Attila. O Munkatársak: J. Szabó Irén és Pachner Edit. • Fogadónap minden hétfőn 14—17 óráig a szerkesztőségben. Címünk: Bp. VIII., Somogyi B. u. 6. Pf.:311. ír. sz.: 1446. Telefon: 138-4761, 138-4067.
