Pest Megyei Hírlap, 1991. november (35. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-21 / 273. szám
Budapesten a norvég parlament elnöke mm IRTA ALA AZ IRÁNYÉI VEKET A miniszter! köti a fegyelem Jo Benkow, a Norvég Királyság parlamentje elnöke és kísérete Szabad Györgynek, az Országgyűlés elnökének a meghívására szerdán az esti órákban Budapestre érkezett. A norvég képviselők budapesti tartózkodásuk soAz előzetes megállapodások szerint — javarészt a Világbank támogatásával — 200 millió dolláros hitelhez jut a magyar egészségügy — mondotta washingtoni tárgyalásairól szerdán Surján László népjóléti miniszter. Arra a kérdésre, hogyan látja az amerikai Time magazin állítását, miszerint Visszalépés Indokolatlan különbség A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöksége egyébként levélben fordult Lord Car- ringtonhoz, a jugoszláv békekonferencia elnökéhez. Ebben az úgynevezett negyedik hágai rendezési tervet visszalépésnek minősíti, elsősorban ami a kisebbségek helyzetét illeti. A VMDSZ elnöksége ugyanis úgy véli, hogy indokolatlanul tesznek különbséget az etnikai csoportok között, ezen kívül a Vajdaság autonómiájára ■vonatkozó részt kihagyták a dokumentumból, holott a Vajdaság olyan történelmileg kialakult kulturális és gazdasági egység, amely jellegzetességeinél fogva európai értelemben vett régiónak tekinthető, •-----------------------------------------------Ú j cfiszkontáruhoz nyílik november 18-án, hétfőn, Monoron, a Skála Diszkont területén, a 4-es út melleit. Natúr és laminált faforgács lapok, élfóliák nagy választékban, kedvező áron, méretre vágva is kaphatók. Nyitva: hétfőtől csütörtökig 8-tól 15.30 óráig, pénteken 10-től 18, szombaton 8-tól 13 óráig. Interspan Fői pori Kft 2 wr ^ lUKlifF./ rán megbeszélést folytatnak a parlamenti frakciók vezetőivel, az IPU magyar —norvég baráti tagozatának képviselőivel. Jo Benkowot és kíséretét fogadja Antall József miniszterelnök és Szabad György, az Ország- gyűlés elnöke. egy magyar kormányférfi szerint az ország szükség esetén fegyveresen megvédi a vajdasági magyarokat, a miniszter hangsúlyozta: — e kérdésről a kormányban nem tárgyaltunk. Azt hiszem, a magyar politika éppen azzal szerzett elismerést, hogy a barcsi bombázás és egyebek közepette nyugalmat, visszafogottságot képviselt. Haladás a társulás felé Haladást értek el a tárgyalóküldöttségek kedden a Magyarország és az Európai Közösség közötti társulási szerződés előkészítésében. A Közösség tagállamainak nagyköveteiből álló Coreper csütörtökön értékeli a megbeszélések eredményét, és ettől függ a parafáids lehetősége — közölte az MTI tudósítójával Szász Iván követ, az Európai Közösség mellé akkreditált magyar képviselet vezetője. Ha a Coreper elfogadja a tárgyalások eredményét, pénteken parafálhatják az egyezményt, Magyar álláspont Határkérdés Szerda este hazaérkezett az Országgyűlés Külügyi Bizottságának Szlovákiában járt küldöttsége. A Csáti György és Hegedűs István alelnökök által vezetett küldöttség tagjai: Karcsay Sándor, Rácskay Jenő és Kocsenda Antal országgyűlési képviselők voltak. A parlamenti küldöttséget fogadta Jan Carno- gursky, a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke is. Csóti György lehetőséget kapott arra is, hogy — Marian Calf a szövetségi kormányfő múlt heti kijelentésére reagálva — kifejthesse a magyar álláspontot az ország határait érintő kérdésekről. Így a közvélemény előtt is nyilvánvalóvá válhatott, hogy Magyar- országnak nincsenek határrevíziós szándékai. Szerdán Bécsben a 38 állam részvételével folyó bizalom- és biztonságerősítő tárgyalások plenáris ülésén felszólalt Katona Tamás külügy minisztériumi államtitkár. Az új európai biztonsági struktúrára vonatkozó magyar elképzeléseket vázolta. Hangsúlyozta, hogy az európai biztonsági és együttműködési folyamatnak gyökeresen át kell alakulnia — alkalmazkodva a kontinensen végbement változásokhoz. A jelenlegi korszak új kihívásainak csak úgy lehet hatékonyan megfelelni, ha az átalakulás egyik fő irányává az intézményesülés valamelyik folyamatában kiemelt helyet kell biztosítani a válságmegelőzésnek és a Göncz Árpád Londonban Békés és stabil Göncz Árpád köztársasági elnök elsősorban a magyar fejlődés békés és stabil voltát hangsúlyozta a bizonytalan környezetben abban az előadásában, amelyet szerda délután tartott Londonban a Brit Királyi Külügyi Intézetben a keleteurópai fejlemények brit megfigyelőinek, „A változó Magyarország a változó Európában” címmel. Sevardnadze- beiktatás A szovjet külügyminisztériumban Mihail Gorbacsov jelenlétében szerdán hivatalosan is átvette a külügyek irányítását Eduard Sevardnadze. válságkezelésnek mint a legégetőbb problémáknak. Ebben az összefüggésben Katona Tamás aláhúzta, hogy a 38 állam külügyminisztereiből álló tanács és a vezető tisztségviselők bizottsága mellett kiemelt szerepet kell játszania a bécsi székhelyű konfliktus- megelőző központnak mint az egyetlen olyan állandó EBEÉ-intézménynek, amely hatékonyan képes végrehajtani a válságmegelőzéssel és válságkezeléssel ösz- szefüggő politikai döntéseket. Kék sisakosok December elején? Élénk diplomáciai tevékenység színhelye volt szerdán a horvát főváros. Cyrus Vance, az ENSZ-főtitkár különmegbízottja Zvonimír Separovic horvát külügyminiszterrel tárgyalt. A volt amerikai külügyminiszter kilátásba helyezte, hogy még ebben a hónapban napirendre tűzik az ENSZ békefenntartó erőinek Jugoszláviába való küldését, amire már december elején sor kerülhet. Szerdán a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban megtartott sajtótájékoztatón Havasi János szóvivő az újságírók előtt is szükségesnek tartotta megismételni azt a több napilapban már megjelent nyilatkozatát: Andrásfalvy Bertalan művelődési miniszter igenis harcol az ágazat érdekeiért, amit egyebek között az is kifejez, hogy nem írta alá a költségvetési irányelvek tervezetét. Tudomásul kell azonban venni — hívta fel rá a minisztérium szóvivője a figyelmet —, hogy „a miniszter urat mint kormánytagot köti a kormányzati fegyelem, s ha majd a kormány a Parlament elé terjeszti a költségvetési Áprilisban kezdődött Gázláng két falu határán Inárcs és Kakucs közös határán, az új iskolánál gyújtottak a napokban közös gázfáklyát. A fellobbanó láng fénye jelezte mindenkinek: a két község lakói — nem kis anyagi erőfeszítés árán — vezetékes gázhoz jutottak. Idén áprilisban kezdődtek az érdemi tárgyalások, a kivitelezők júliusban láttak munkához, s mostanra, a tél kezdetére már birtokba is vehették a megrendelők a vezetéket. Eszerint Kakucson nyolcszáz, míg Inárcson majdnem minden házhoz, pontosan ezer portához vezetnek a csövek. Az átadási ünnepségen Sáfár Gyula, a TIGÁZ irányelveket, a testűje döntését képviselnie kell” A jövő évi folyóirat-tá mogatási pályázatokká, kapcsolatban elhangzott hogy a kultuszminisztérium — az idei 100 millió forinttal szemben — a következő évre 180 millió forintol javasolna e célra fordítani. A tárca ezt a javaslatát nem a támogatásra érdemes lapok előzetes számba vétele alapján, hanem a költségvetés terhelhetőségét figyelembe véve alakította ki. Az 1992-re szóid pályázatokat — a minisztérium ügyfélszolgálati irodáján beszerezhető űrlapon — december 15-ig nyújthatja be a támogatást kérő lap szerkesztősége, a kiadó ellenjegyzésével, «w ceglédi kirendeltségének vezetője mint átadó, a két polgármester, Assenbren- ner György és dr. Krenkó József pedig mint átvevő gyújtotta meg a fáklyával a közös lángot. Az első boldog tulajdonos pedig Ka- kacson Németi Kálmán, lnárcson Czagányi László lett, az ő lakásukba ingyen kötötték be a kényelmet, fényt és meleget adó gázt. A néhány perces ünnepség csak az ott élőknek marad emlékezetes. Ám a fellobbanó gázláng fénye mégis sok ezer falusi számára jelenti a nem kevés anyagi áldozaton kívül azt: emberibb körülmények között élhetnek ezután. (—fekete—) Újjáalakult az MGYOSZ Nem csak a magántőkét A cégbírósági bejegyzéssel befejeződött a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének újjáalakulása. Az eredetileg a Vállalkozók Országos Szövetségével szoros kötődésben tevékenykedő szervezet újjáalakult formájában nemcsak a magántőkét képviseli, hanem tagjai lehetnek az ipari szövetkezetek és a privatizációban részt vevő állami vállalatok is. PADLÓSZŐNYEG OLCSÓ, MUTATÓS, 21 SZÍNBEN, NÉMET IMPORTBÓL DUNAHARASZTIN: Bajcsy-Zsilinszky u. 11, GYÁLON: Szilvás u. 19. NAGYKÖRÖSÖD Fantázia Kereskedelmi fTf., Szabadság tér 9. ...... --------------------------- —- - ........................................t K ülföldi események — egy mondatban Az európai zsidókongresszus vezetőit fogadta kedden Párizsban Hoszní Mubarak egyiptomi elnök, aki 24 órás látogatáson tartózkodott a francia fővárosban. A A Phnom Penh-i kormány hivatalosan bejelentette, hogy Norodom Szihanuk herceget, az ország egykori uralkodóját szerdán Kambodzsa államfőjeként visszahelyezték tisztségébe. A Kárpátalját rövidesen szabad gazdasági övezetté nyilvánítják — jelentette ki kedden Leonyid Kravcsuk, az ukrán parlament elnöke. A Libanoni és iráni források szerint a jövő héten egy vagy két Libanonban fogva tartott amerikai túsz visszanyeri szabadságát. A Mose Arensz izraeli védelmi miniszter e hónapban titokban Kínában járt, hogy katonai és politikai kérdésekről tárgyaljon a pekingi vezetéssel. A Mihail Gorbacsov szovjet elnök szerdán figyelmeztetett arra, hogy a széthullófélben lévő ország gyors ütemben halad a gazdasági katasztrófa felé. A Szerdán tíz volt szovjet tagköztársaság elfogadta az év utolsó negyedére szóló rendkívüli szövetségi költségvetési előirányzatot. A Izrael szeretné, ha a megszállt területekre arab tőke érkezne, s evégett olyan tervvel állt elő, amely kedvezményekkel próbálja vonzóvá tenni a Gáza-övezetben és a nyugati parton a beruházásokat — jelentette a Reuter. Dunabogdóny Község Önkormányzati Képviselő-testületé píBiijíísuitti híréivé a jegyzői munkakör betöltésére Az állás 1992. január 1-jétői tölthető be. Pályázati feltételek: — államigazgatási főiskolai vagy állam- és jogtudományi egyetemi végzettség — államigazgatási szervezetnél szerzett, legalább kétévi szakmai gyakorlat. Bérezés: megegyezés szerint. Szükség esetén kétszobás szolgálati lakást adnak. A pályázat tartalmazza a pályázó: — részletes szakmai tevékenységét ismertető önéletrajzát — iskolai végzettségét igazoló okiratainak másolatát. A pályázatokat december 14-éig lehet benyújtani a község polgármesteréhez, cim: Dunabogdóny, Kossuth Lajos u. 76. 2023. Alsónémedi Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet az önkormányzat műszaki feladatainak ellátására létrehozandó műszaki apparátus vezetésének élére Az állás december 1-jétől tölthető be. Pályázati feltételek:- szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség- beruházói, üzemeltetői gyakorlat- legalább ötévi, államigazgatásban vagy hasonló munkakörben eltöltött idő. A kinevezett vezető, illetve a műszaki apparátus feladata az önkormányzathoz tartozó intézmények (iskola, óvoda, egészségügy, szolgálati lakás, vízmű stb.) üzemeltetése, szükség szerinti karbantartása, valamint az önkormányzati beruházások lebonyolítása. Bérezés megegyezés szerint. A pályázatra elsősorban férfiak jelentkezését várják. A pályázatokat, a pályázó szakmai önéletrajzával és fizetési igényének megjelölésével, november 29-éig lehet benyújtani, személyesen, a polgármesteri hivatalban. Cím: Alsónémedi, Fő u. 58. Tel.: (24J-78-101. Érdeklődni lehet telefonon vagy személyesen, o polgár- mesternél, illetve a jegyzőnél. Surján-nyUatkoiat Egy állítás cáfolata Bécsi tárgyalások Válságmegelőzés és -kezelés