Pest Megyei Hírlap, 1991. november (35. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-02 / 257. szám

Színházi levél A kolozsváriak Tekinthetnénk egyszerű napi hírnek is: a kolozs­vári Állami Magyar Szín­ház vasárnaptól egy héten át a budapesti Nemzeti Színházban vendégszere­pei. Vasárnap délután cs este Székely János Caligu­la helytartója című drámá­ját, 4-én és 5-én Shakes­peare Ahogy tetszik című komédiáját, a következő há­rom estén Slawomir Mrozek Rendőrség című „zsandár- iigyi drámáját” játsszák. Katona József születésének 200. évfordulója alkalmá­ból, november 9-én és 10- én, a Bánk bánt adják elő. Am az, hogy Erdély ta­lán legriágvobb magyar aj­kú társulata négy ilyen tel­jesen eltérő stílusú, más- más korban irt, más-más színészi, rendezői felké­szülést igénylő darabbal valóságos fesztivált rendez, sokkal, de sokkal több, mint egy pár soros napi­hír. Először is azért, mert nagyon régen volt arra le­hetősége erdélyi magyar színháznak, hogy ilyen rep­rezentatív bemutatkozást tegyen az anyaország fővá­rosában. Utoljára, a 70-es évek közepén, a sepsiszent- györgyiek jöttek több elő­adással, de aztán egy alka­lommal már az állomásról terelték vissza őket a Nagy Conducator fogdmegjei. Azután hosszú időre be­fagytak a színházközi kap­csolatok (is). Csak 1990 ta­vaszán indult meg újra az egészséges csere — főleg úgy, hogy sorra jöttek az erdélyi magyar társulatok. többször, s több előadással is. Tanulságos vendégsze­replések voltak ezek (e ha­sábokon is hírt adtunk ró­luk). Egyfelől bizonyítot­ták: a legvadabb Ceauses- eu-időkben is életben tu­dott maradni a magyar színjátszás Erdélyben. Más­felől megmutatták az ered­ményeket — a művészi fe­gyelmet, a szép magyar dik- ciót, a színjátszást valóban hivatásnak, küldetésnek te­kintő erkölcsi erőt —, de a sajnálatos fogyatékosságo­kat is — a színész- és ren­dezőhiányt, a gyakran emiatt megmutatkozó ala­csonyabb színvonalat. Kolozsvárnak azonban más, színháztörténeti fő­szerepe is van a magyar színházművészet történe­tében. Jövőre lesz kétszáz éve, hogy Kolozsvárott, 1792. december 17-én, az Erdélyi Nemes Jádzó Tár­saság az első előadását tar­totta a Rhédei-házban. Ez­zel megkezdődött a hivatá­sos magyar nyelvű szín­játszás története Erdélyben is. És Kolozsvár büszkél­kedhetett azzal is, hogy ott nyílt meg. 1821. március 21-én. az első, magyar szín- társulat számára emelt épü­let, a Farkas utcában. Csak emlékeztetőül: a Pesti Ma­gyar Színház (a későbbi Nemzeti Színház) tizenhat évvel később épült fel... A Farkas utcai színház már nem áll; 190ö-ban bon­tották le, s utána — még abban az évben — meg­nyílt, az akkori Hunyadi téren, a Fellner—Helmer cég tervei szerint épült új színház. Ebbe 1919-ben be­költözött a román opera. Azóta a Séta téri Nyári Színkörből létesített szín­ház a magyar társulat ott­hona. Jó otthon; hét évti­zeden út szolgálta a ma­gyar színpadi szó művé­szetét és művészeit. A templom ott van, ahol a hit — s az elhivatottság — ereje megteremti. Takács István Muzsikusnak dalból van a lelke... Akár Párizsban is készül­hetett 'volna a felvétel. Haj­danán lehet, hogy elkápráz­tatta zenéjével és tehet.sé- gévei a nagyérdeműt, lehet, muzsikájába belejátszotta örömét és bánatát, mára azonban megkopott és elfá­radt. Hiányzik a közönség, hiányzik a taps, és hiány­Ki legyen az iskolaigazgató? A Művelődési Miniszté­riumban kidolgozták az is­kolaigazgatók megbízásáról szóló újabb rendelet terve­zetét. A dokumentumot je­lenleg a különböző tárcák veszik nagyító alá, és a kö­zeljövőben sor kerül a tár­caközi egyeztetésre is. Az iskolaigazgatók megbízásá­ról szóló miniszteri rende­let még az év vége előtt ha­tályba lép. A rendelkezésre azért van szükség, mért az Alkot­mánybíróság alkotmányel­lenesnek találta és meg­semmisítette az óvodaveze­tők, egyes nevelési-oktatá­si , intézmények, valamint a nevelőotthonok igazgatói­nak megbízásáról és az ez­zel kapcsolatos pályázati eljárás szabályairól szóló 27'1986. (VIII. 31.) MM rendeletet. Az a rendelet ugyanis — az Alkotmány­bíróság indoklása szerint — ellentétes volt a helyi önkormányzatokról szóló Törvénnyel, amely a köz­szolgáltatások céljából lé­tesített önkormányzati in­tézmény vezetőjének kine­vezését a képviselő-testü­letre bízta. Az MM rendelet meg­szüntetésével viszont — véli a művelődési tárca — a kinevezéssel kapcsolatos eljárás szabályozatlanná vált, ezért sürgető egy olyan jogszabály, amely nem kor­látozza az önkormányzatok döntési jogait. A hétfői mű­velődési miniszteri érte­kezleten elfogadott rende­lettervezet szerint az igaz­gatók kiválasztásában közreműködik a nevelőtes­tület, valamennyi intézmé­nyi szakszervezet, továbbá a szülök közössége. A rendelet élete a közok­tatási törvény hatályba lé­péséig tart — közölte a Művelődési Minisztérium. zik a kikövetelt ráadás, szí­vet melengető öröme. Nyáron még hagyján, jön­nek n szerelmesek, adako- zábbak a: elegánsán öltö­zött hölgyek és urak, néha az is megtörténik, hogy a szerény tapsot megspéke­lik egy ötvenessel. De ilyen­kor. amikor már didereg­nek a nyári ölelkezések és az emberek elfelejtették a három napig tartó, életre szóló nagy szerelmeket, ak­kor bizony keserű élele van az utcai zenésznek. Máskülönben is az utcai zenészek nem tartoznak a világ legvidámabb emberei közé... A zenész áll az ár­kád alatt, teste ott van a Várban, de gondolatai messze kószálnak. Ha járt Párizsban, akkor biztos, hogy a kis Szajna-parti lá­nyok kecses mozgása jutott eszébe, de az is lehet, csak egyszerűen keresi fiatalsá­gát, amikor még nem úgy gondolta, hogy utcai ze­nészként fogja szórakoztat­ni közönségét. A harmoni­kára fagyott ujjal: régi em­lékeket csalnak elő, olyano­kat. amelyek megédesítik a közelgő nagy havazáso­kat, és az emlékeket, öreg bútordarab az utcai zenész. Látott ö már annyi fájdal­mat és örömet, hogy becsu­kott szemmel el tudná mon­dani az utóbbi negyven esz­tendő egész történelmét. Lá­tott nehéz csizmákban bak­tató orosz katonát, látott grófi esküvőt, magasrangú politikust, éhes egyetemis­tát, zsebtolvajt, és könnyű­vérű hölgyeket. Látott mo­solygó szemeket és nehéz könnyeket, látott elvtársa­kat és urakat. Kopott har­monikáján játszott indulót, polkát és sanzont, játszott mások örömére, de saját lelkének megnyugvására is. Most már csak megszo­kásból megy ki az utcára. Ülhetne otthon is a szoba melegében, de csavargó lel­ke nem hagyja nyugodni, űzi, kergeti, fel a Várba, mert jó az otthon melege, de legjobb mégis emberek között játszani. Még akkor is, ha sietnek, még akkor is, ha csak néhány másod­percre állnak meg. Papp János SZOMBATI KRIMI A Vörös Hagyma nem a fűszernövényről kapta a ne­vét, hanem az orosz ortodox és bizánci templomok hagy­ma alakú kupoláiról. A vörös fényben úszó dekoráció orosz volt: a boltozatos mennyezetet freskók díszítették, vas­tag szőnyegek nyelték el a zajt, az arany és a vörös kü­lönböző árnyalatai ragyogtak a tapétákon, az andalító háttérzajt lágy balalajkazene és ukrán népdalok szolgál­tatták. Intim hely volt: a vendégek félkör alakú bokszok­ban ültek, mindegyikben gyertya és szamovár. Columbóra várva Rafe összekuporodott a harmadik vodka-martini fölött. Órák óta ült már itt, nem volt hajlandó tudomásul venni azt a tényt, hogy Golumbo esetleg nem kaphatta meg az üzenetét. Miközben várta a rendőr hadnagy elkerülhetetlen megérkezését, újra és újra elpróbálta, hogy mit fog mondani. Rafe tudta, hogy sohasem lesz újra bátorsága ahhoz, amit tenni akar, ezért iszogatott és várt, és immáron a negyedik martinijét kortyolgatta, amikor észrevette Columbót a bejárat árnyékában, amint azon erőlködött, hogy megtalálja őt a félhomályos helyiségben. Végre meglátta, hogy Columbo utat tör a bokszok közötti átjáróban. A hadnagy váratlanul belekeveredett egy bankett tumultusába, éppen Rafe-fel szemben. — Sohasem jártam még ilyen helyen, mint ez! Azt kellene csinálnom, amit a feleségem mond, több élveze­tet az életből. Túl sokat dolgozom, ahogy ő mondja. Ez valóban pompás hely! — Ez egy egészen csendes kis fészek, hadnagy. Kér egy italt? — Köszönöm, de szolgálatban vagyok. Majd egyszer, amikor barátiam jövünk össze. A kutya mindenit, fogad­ni mernék, hogy itt kitűnő az étel is. — Eszik valamit? — Ha éhes lennék, ennék, de nem vagyok az. Mifélé­ket szolgálnak itt fel? — Húsos palacsintát, vörös kaviárt, csirkét kijevi módra, sasükot... — Ejha! Rafe kortyolt az italából. Columbo várt. Figyelte ezt a szerencsétlen embert, akinek hosszú arcán kimond­hatatlan szomorúság ült. Barna szeme alatt ráncok, sas­orrának cimpái remegtek, kicsi, állandóan lebiggyésztett szája nyersnek és lágynak tűnik, mint egy hervadt ró­zsaszínű tátika. Poharát a vörös asztalterítőre helyezte, átfogta hosszú, nőies ujjaival. — Valamit el kell mondanom önnek. — Nos, mesélje el, mit forgat a fejében. — Shirley halálával kapcsolatban, hadnagy. Én öltem meg. — Rafe mélyet sóhajtott, erős alkohoíszag áram­lott felőle. Az asztalra könyökölt, de alig tartotta ma­gát. Minden ízében remegett. Columbo áthajolt az asztalon. — Jobb lesz, ha iszik még egy pohárral. Hát nagyon ritka az, hogy valaki csak úgy jelentkezik, és mindent bevall. Biztos, hogy vallomást akar tenni, mielőtt még beszélne az ügyvédjével? — Igen. — Na. akkor, hadd vegyem elő a jegyzetfüzetemet. Columbo keresgélt a zsebei körül, tapogatott itt, ta­pogatott ott, először fent, majd lent, benyúlt a mellény­COLUMBO NYOMOZ Gyilkosság karácsonyra írta: Alfred Lawrence / Fordította: Kira Jórsef TALÁLKOZÓ A VÖRÖS HAGYMÁBAN zsebébe, ballonkabátja zsebeibe, ingzsebébe. Semmi mást nem talált, csak egy összehajtott papírt, amelyet mint chicagói jelentést használt fel, amikor Mary Jane-nel beszélt. Columbo elismételte az előbbi mutatványt, miközben a ceruzáját kereste. Az egész turkálás, tapogatás nein iz­gatta Rafe-et, intett a pincérnek, és egy újabb italt ren­delt. Columbo végül azzal fejezte be zsebei átvizsgálását, hogy kölcsönkérte a ceruzát a pincértől. — No, nézzük csak, mit is akar mesélni ? Meggyőződés néikül, a poharába mormolva, a vasalat­lan, vörös asztalterítőt bámulva, Rafe elnyögte begyako­rolt szövegét. Zavaros szavak követték egymást: — Ö egy ellenszenves, kis... Egy bajkeverő. Tehetsé­ges volt, de . .. királynői komplexussal. A dekorációs osz­tály királynője, uralkodója akart lenni. Dühbe gurult, rohamot kapott, sírt, amikor nem az történt, amit ő akart. Közénk furakodott: Farley, Mary Jane és énközém. Mi szép csendben végeztük a dolgunkat, míg ő nem jött. Ütban volt. Bárcsak Mary Jane sohase alkalmazta volna. Maradt volna Chicagóban. Végül azon az éjszakán nem bírtam tovább. Es Farley is mondta, hogy ellenszen­vesnek találta, érti? így, én . .. én ... nem tudtam töb­bé visszatartani magam, és hármunkért, magamért... nem is tudom. Én . .. én megöltem őt. Columbo egyetlen szót sem írt le. — Hát... ez nagyon szomorú dolog. Elmondaná, ho­gyan csinálta? Rafe meglepetten pillantott a hadnagyra. — De hát ön tudja azt! — Na persze, de nehéz a bíróság elé állni úgy, hogy nem ismerjük a teljes történetet. Például hogyan köze­lítette meg, mi volt a gyilkos eszköz, azután mit csinált vele? Hát ilyenek! — Odalopakodtam hozzá — mondta Rafe bizonytala­nul, hányingerrel küzködve. Columbo lassan, gondosan jegyzetelt. — Mi volt a gyilkos fegyver? Rettenetesen sok időt töltöttem el azzal, hogy a gyilkos fegyvert meghatároz­zuk. — Hm ... egy csavarkulcs a műhelyből. Columbo ismét elmélyülten jegyzetelt. — Mit csinált vele azután? — Én . . . bedobtam a szemeteskukába. Bele az egész napi szemétbe. Kikalkuláltam, hogy a szemetet össze­gyűjtik és elviszik. Ez alkalommal Columbo nem írt. — Hogyan jutott be az áruházba anélkül, hogy a ne­vét beírta volna a füzetbe? — Mire gondol? — Van ott egy füzet, amelyben a munkaidő utáni benntartózkodást vezetik. Az éjjeliőr, Duke, ott áll és fi­gyeli, hogy mindenki beírja nevét, és hogy senki se menjen be, aki arra nem jogosult. — Évek óta ismerem Duke-ot. Csak úgy egyszerűen be- . engedett. — Ez érdekes, ön jobb viszonyban van vele, mint Miss Morton és Mr. Lanier? — Nem. — Mert az ő nevüket beíratta azon az éjszakán. Érde­kes, ugye, az önét pedig nem. — Mind a kettőjükét? — Miss Beliét is. Bár nem ugyanabban az időben. Mr. Lanier később érkezett. Egy másik érdekes dolog: mind­ketten, Miss Morton és Miss Bell bejegyezte az eltávo­zásukat is, még mielőtt Mr. Lanier megérkezett volna. Mr. Lanier később ment iéi és jött le. Miss Bell visszajött az áruházhoz a gyilkossal. Duke azt mondja, hogy ő nem látta újra a lányt. Hiszek neki. Halott volt, amikor Mr. Lanier fent dolgozott. Ö is kiment, és nem látta újra Miss Bellt. Ha hátul jön ki, megmenthette volna az életét. Talán . .. Jócskán odalett mindazok után ... Rafe elsápadt. — Nos... én... Duke aludt. — Ez próbálkozás volt. Jó próbálkozás. Columbo nevetett. — Nem rossz. Duke beismerte, hogy az ön barátjával együtt berúgott. De Duke nem tudta volna megölni Shir- leyt, mert nem elég magas. És Mr. Lanier sem. Igaza van a csavarkulccsal kapcsolatban, Rafe. És maga elég magas is ahhoz, hogy megtehette volna. Figyeljen rám, az ütés szögéből, amit a laboratóriumi szakértők megálla­pítottak, kiderült, hogy olyan valaki ölte meg, aki jóval magasabb Miss Bélinél. — En vagyok az egyetlen, aki elég magas, Columbo. ön erre rájött. Columbo újra mosolygott. — Én tettem, Columbo. Vigyen be. Felejtse el az ügyet. Megvan a gyanúsítottja. — Oké! És most beszélgessünk. Nem ön gyilkolta meg a lányt. (Következik: A kép összeállt)

Next

/
Oldalképek
Tartalom