Pest Megyei Hírlap, 1991. november (35. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-16 / 269. szám

Színházi levél Rendetlenkedők Mikor is kezdődik a tankötelezettség? Nem a fülek rosszak Sokat írtak a lapok ar­ról, milyen neveletlenül viselkedett a Kolozsvári Magyar Színház előadásain a Nemzeti Színházban a diákközönség. (Bár magá­ról, a vendégjátékról írtak volna ennyit, s ennyien...) Botrányt emlegettek, tisz­teletlenséget, megalázó fe­gyelmezetlenséggel ren­detlenkedő gyerekeket. Elmarasztalásra bőven volt ok, ezt én is tanúsít­hatom. A kolozsváriak va­lamennyi előadását láttam, s valóban, az egy Mrozek: Rendőrség kivételével, mely elég különleges elő­adás volt, hiszen a Nemze­ti színpadán, a leengedett vasfüggöny mögött, bör­tönrácsokat és sűrű drót­kerítéseket valamiféle cel­lává formáló díszletben zajlott, egy térbe ültetve a színészeket és a nézőket —, nos, ezt az előadást ki­véve, minden alkalommal „kitett magáért” a diákkö­zönség. A Rendőrség egy- egy előadására körülbelül százan ülhettek be, s ez a kis létszám is inkább főis­kolásokból, illetve felnőt­tekből állt. Itt tehát majd­nem kizárt volt a „balhé”. De a többi! Szóval én is szörnyűl- ködhetnék, felemlegethet­ném, hogy már én is utál­tam magamat, annyiszor pisszegtem rá a közelem­ben ülő gyerekekre, szól­tam hátra, morogtam stb. De azt hiszem, minden bosszankodás, idegeskedés és kétségtelenül a nézőket és a színészeket is rette­netesen zavaró — nevezzük Így — színházképtelen vi­selkedés dacára, az igazi vétkesek nem ezek a gye­rekek. ök csak a végpont­jai egy folyamatnak. Arról van ugyanis szó, hogy évtizedek óta senki nem tanítja meg az iskolá­sokat, már az elemi első osztályától, de talán már a nagycsoportos óvodától kezdődően, hogyan kell vi­selkedni a színházban, ha nézőként beülünk. A gye­rek valahogy úgy képzeli, a színház is olyan, mint otthon a tévén a video­klip, vagy egy rockegyüt­tes koncertje a Kisstadion­ban. Szélsőséges esetben: olyan, mint egy Fradi— MTK-meccs. Azaz, lehet kimászkálni, megjegyzé­seket tenni, lehet közbe­kiabálni, füttyögni, „anyáz­ni”, lehet kólát szörcsög- ni, szendvicset falni, köz­ben, s nem a szünetben. Megkérdeztem egy csomó gyereket, elmagyarázta-e nekik valaha is valaki, mi az, hogy színház, s „felve­zette-e” nekik mondjuk a tanáruk, mi az, hogy Pécsett a jövő év tava­szán ismét megrendezik a középiskolások országos fo­tókiállítását. Az 1992. ápri­lis 13-án a pécsi 508-as Szakmunkásképző és Szak- középiskolában megnyíló tárlaton való részvételre azok a huszonkét évesnél fiatalabb korú, rendszeres középfokú oktatásban ré­szesülő fiatal fotósok pá­lyázhatnak, akik más or­szágos pályázaton még nem szerepelt fekete-fehér vagy színes papírképet küldenek Shakespeare, Bánk bán? Kö­rülbelül tizenöt gyerekből egy (!) mondta, ő is kicsit bizonytalanul, hogy nekik a tanár nénijük elmesélte, miről szól az Ahogy tet­szik. — De ez a színpadon egész más — mondta a kis­lány. No igen, mert hogy más egy színmű olvasva, s más a színpadon. Ezt is el kellene magyarázni valaki­nek. De hol vannak ezek a valakik? A jelenlegi peda­gógusgárda már úgy nőtt fel, hogy neki sem magya­ráztak a színházról, a film­ről. Ugyanígy nőttek fel a szülők. Ne feledjük: éve­ken át nem volt kötelező az érettségi történelem­ből. Akkor mihez kötötte az a néhány évjárat mond­juk a Bánk bán történe­tét? Nem véletlenek a randa­lírozó, rendetlenkedő gye­rekek, nem kell felmenteni őket. De nem menthetők fel azok sem, akiknek az volna a dolguk, hogy ille- delmesebb gyerekek ülje­nek a színházakban. Takács István be február 29-ig az intéz­mény címére. A képek témája kötetlen, de hosszabbik oldaluk is kizárólag huszonnégy cen­timéteres lehet. Egy-egy szerző legfelebb négy al­kotással pályázhat, s külön képnek számítanak a soro­zatok egyes darabjai is. A pályázaton való részvétel feltétele a nevezési lap be­küldése is, melyet a ren­dezőktől lehet igényelni, s amelyen igazolni kell a ta­nulói státust is. A közelmúltban egy mi­niszteri értekezleten elfo­gadták a közoktatási tör­vénytervezet végső kon­cepcióját. A parlamentbe való beterjesztés előtti utolsó szakmai vitára bo­csátható, mondta Dobos Krisztina helyettes állam­titkár, aki a közoktatásért felelős. A lapok akkor hí­rül adták a koncepció leg­fontosabb részeit. Kiemel­ték, hogy a tankötelezett­séget 6 évesről 5 évesre módosítják (e kortól egy évig kötelező az óvoda), és egyben 16 éves korig kiter­jesztik és törvényben rög­zítik annak intézményes formáit. Olvashattunk arról is, hogy ennek megfelelően alakítják a diákok vizsga­kötelezettségeit. Az 5-től 16 évig tartó tankötelezett­ség ideje alatt a diákoknak kétszer kell vizsgázniuk, számot adniuk tudásukról. 12 éves korában a 6. osz­tály elvégzése után, majd 15 évesen a tizedik osztály után. A második vizsgára azoknak kell majd elmen­niük, akik nem tanulnak tovább, tehát nem érettsé­giznek. A törvény végső kon­cepciójának lényege ez volt. Ezt követően szülők és pe­dagógusok, gyermekesek és gyermektelenek cserélték ki ismereteiket, érveiket, el­lenérveiket. Több általános iskola első osztályában ta­nító pedagógust kívántunk megszólaltatni, mi is a vé­leményük a tervezetről. Megértették-e. • illetve ho­gyan értelmezték? A kapott kép elszomorí­tó. A legtöbb tanító úgy értelmezte, ahogy a leg­több szülő. Felháborodásá­nak adott hangot. Na már most, ha mindenki rosszul ért valamit, akkor nem a fülek lehetnek rosszak, gondoltuk. A Kerepestarcsai II. Szá­mú Általános Iskolában Besenyői Ferencné évtize­dek óta elsősökkel foglalko­zik. — Fél füllel hallottam a törvénytervezetről, de meg vagyok döbbenve. Nem tu­dom, hogy lehet ilyet kita­lálni, hogy ötéves kortól tanköteles egy gyerek. A tapasztalatok azt bizonyít­ják, hogy még hatévesen is a legtöbb éretlen, képtelen koncentrálni, kifárad, fi­gyelmetlen lesz, olykor még el is alszik. Szívből remélem, ez nem valósul meg. Ha a tanítókat kér­deznék, inkább hétéves korra kellene módosítani a kezdést. Tanyai összevont iskola Cegléd külterületén. A te­lepülés neve Kecskéscsár­da. Hat osztály tanul együtt, elsős diák mindösz- sze kettő van. A tanító, Fekete Zoltán 1953 óta él és dolgozik a tanyai gye­rekek között. — Nem szeretem a nyil­vánosságot, itt élek elszige­telve, de ezt az elkénzelést nem tartom jónak. Tankö­telezettség ötéves kortól? Nevetséges! A kicsi gvere- ket nem lehet megtanítani, képtelen abban a korban bármit is kezdeni masával. A tapasztalataim szerint 1-2 óránál többet nem tud koncentrálni egy hatéves. Nálunk pedig az összevonás miatt olvkor 6 órát is kény­telen itt ülni. Jómagam a korhatár emelése mellett voksolnék, ha kérdeznének. Ahogy mind több tanító­val beszélgettünk, kiderült, egyetlen iskola igazgató- helyettese értelmezte jól a tervezetet a megkérdezet­tek közül, nevezetesen Kun Jánosné Százhalombattán. Világosan és tisztán megér­tette : arról van szó a terve­zetben, hogy ötéves kortól kötelesek a szülők a gyer­meket az óvoda nagycso­portjába járatni. A Művelődésügyi Minisz­tériumban kérdezősköd­tünk, hogy most akkor valójában hogyan és mi­ként is kell értelmezni a tervezetet, mivel úgy tűnt, a zűrzavar nagy, és a pe­dagógusok sem értik pon­tosan, mit is takar a bű­vös szó: tankötelezettség, iskola- vagy óvodakezdést. Sikerült elérnünk a leg­illetékesebbet, vagyis Do­bos Krisztina helyettes ál­lamtitkár titkárságát, ahol Tóth Milclósné arról tájé­koztatott. aggodalomra semmi ok, hiszen óvodába járásról van szó. Elmondta még, hogy valóban sokan félreértik a tervezetet, számtalan telefonhívást kapnak ők is, érdeklődnek szülők és nevelők egyaránt. Leszögezte továbbá, hogy hatéves korban sem lesz kötelező az iskola, ameny- nyiben a szakemberek úgy vélik: a gyermek még éret­len. A félreértések miatt arra következtet a minisz­térium dolgozója, hogy az értelmezési hiba talán a nem világos fogalmazásból adódik. Mi szintén így véljük. Nem ártana, ha már a ter­vezet úgy készülne, vagy készült volna, hogy azt minden állampolgár meg­értse. Árvái Magdolna 1 Fotópályázat SZOMBATI Sím MI I Columbo tervének végrehajtását késleltette, hogy Mary Jane és Farley eltűntek. Rafe telefonált Columbónak a következő napon, va­sárnap este — karácsony szerdára esett —, és tájékoz­tatta arról, hogy Farley nem érkezett haza. Rafe fel­hívta Mary Jane-t is, de miután órákon át senki sem vette fel a telefont, a lakásához hajtott. A lakás sötét volt. A szomszédokkal való beszélgetés során megtudta, hogy Mary Jane és Farley az előző nap kocsival el­mentek, és még nem jöttek vissza. Rafe hívása után Columbo a fiú lakására rohant. Ott találta a karácsonyfa alatt, a szőnyegen ült, mint egy kifáradt vadászkutya, fejét lógatva, kezeit az ölébe ejtve. — Nem értem, Columbo, hogy mi történhetett! Columbo melléje guggolt, megveregette az elkesere­dett fiú térdét. — Rá fogunk jönni. Columbo rágyújtott és az ablakhoz állt, karácsonyi fények ragyogtak a szemben levő hegyoldal házain. — Gondolja, hogy megsejtettek valamit? — Nem tudom, Columbo. Maga a detektív. — Hát persze. Mit gondol, bejönnek holnap dolgozni? — Be kell hogy jöjjenek. A januári kirakatoknak két hét múlva készen kell lenniük. — Ügy érzem, hogy visszajönnek. — És mi csak várunk? — Persze. Ha nem jönnek maguktól, akkor vissza­hozatom őket. De most még korainak tartom. Nincs kedvem belefogni egy országos üldözésbe. Azt hiszem, elő tudjuk csalni Mary Jane-t anélkül, hogy eljátsza­nunk a moziban megszokott üldözést, érti ugye? — Columbo megcsóválta a fejét. — Bár így nem olyan izgalmas. Megvárjuk, mi történik holnap. Mary Jane és Farley egy plüss-szófán üldögélt a kan­dallóban lobogó tűz előtt, a Sacramentóhoz közeli he­gyekben, a síelők által kedvelt egyik kis sportszállóban. Szombat este kihajtottak a repülőtérre, és egy helyi já­rattal északra repültek. A penzió félúton volt Sacramen­to és a Tahoe-tó között. Méteres hó borította a tájat. A magas törzsű fenyőfák az éjszakai ég felé törtek. Ök ket­ten egész nap a magas hóban kóboroltak. Futkároztak, nevetgéltek, egymással játszadoztak. Mivel egyikőjük sem tudott síelni, egy unatkozó síoktató néhány alapis­meretre megtanította őket az enyhén lejtős területen, az­után már sítalpakon csúszkáltak. Miután visszatértek a szobájukba, forró fürdőt vettek, és most a kandalló előtt üldögéltek, a kavargó lángokat bámulva. A szálló kihalt, a legtöbb vendég a hétvége után haza­utazott. — Nekünk is vissza kellene mennünk dolgozni —■ mondta Mary Jane. — Itt kényelmesebb. — Én vagyok a főnök. — Keddtől. — Nem hagyom magamat befolyásolni, Farley. COLOMBO NYOMOZ Gyilkosság karácsonyra írta: Alfred Lawrence / fordította: Kira József HÁZASSÁGI AJÁNLA X — De én szeretnélek. Azt akarom, hogy elmenjünk Rómába, és házasságot kössünk. — Hallottam, hogy egyszer már nekiduráltad magadat egy házasságkötésnek Renóban, de a kezdettel be is fe­jezted. Farley nevetett. — Nos, ez nem történik meg újra. — Nem akarok senkivel se házasságra lépni. De na­gyon aranyos vagy, hogy ezt felajánlottad. — Arra gondoltam, hogy templomi esküvőt szeretnél. Fehér fátyol, virágok, ötéves kislányok hozzák a gyűrű­ket. Szülők, barátok, idegenek, orgonamuzsika, rezesban­da. — Ha lenne esküvőm, az ilyen lenne, Farley. — Majd legközelebb. Farley a tűzbe bámult. Egy pincér közeledett feléjük, majd visszafordult, látva, hogy semmit sem akarnak rendelni. — Mennyit tudhat Columbo, mit gondolsz, Farley? — Folyton szaglászik, vagy nem? — Azt hiszem, tudja. — Honnan? — Hát csak érzem. Megtalálta a ceruzalámpát. Farley nevetése nem vidította fel. — Rávilágít vele a tényekre? — Columbo kitartó. — Mit találhat, Mary Jane? Nincsenek nyomok. Töké­letes gyilkosság volt. — Ne használd ezt a szót! — Rendben van. rendben van. De milyen nyomok vol­tak? — Nem tudom. — Semmi. Igaz? — így sejtem. — Mi? A csavarkulcs? Nincs ujjlenyomat. Ezzel kész, Mary Jane, vége! — Különben nem gyötröm magam. — Jól teszed. A dolgok nagyszerűen alakulnak. — Én is remélem. Felállt a kanapéról. — Farley? — kérdezte. — Szeretsz engem? . — Csak azt mondhatom, hogy igen. — Nem értem, miért? — Én sem. De ... sokat gondolkodtam ezen. És ... hát nagyon izgató olyan titok megosztása, mint a mienk. — De neked semmi részed nincs benne. — Az nem számít, de tudok róla. — A hadnagy is tud róla. — ö semmit sem tehet. — Talán megússzuk, de hogyan? — Elmegyek italért. Farley már eltűnt a folyosó homályában, de Mary Jane még azt motyogta, hogy holnap vissza kell menniük dolgozni. De nem mentek. Ugyanúgy töltötték a hétfőt, mint ahogyan a vasárnapot, játszottak a hóban a Sierra magas fenyői között. Mary Jane-be visszatért az élet. A múlt esti kétségbeesése eltűnt. Csomagoltak, hogy elérjék az esti járatot Los Angeles­be. Mary Jane csendben húzta fel a kesztyűjét. — Senki sem jön erre rá, Farley, senki sem. — Igazad van. Ne aggódj, Mary Jane, mi egész életre együtt maradunk. Columbo nem töltötte ilyen boldogan a hétfőt. Kezdő­dött azzal, hogy Rafe aggódóan, keserves hangon felhív­ta az áruházból, hogy sem Farley, sem Mary Jane nem mentek be dolgozni. Columbo zavarodott volt. Ügy érezte, ösztönei elárul­ták. Nem tételezte fel róluk, hogy így megszöknek. Mégis elmentek. Nem akart országos - körözést kiadni ellenük, mert bizonyítékai csak közvetettek voltak. Bármelyik ügyvéd egy fél perc alatt megcáfolhatja őt a bíróság előtt. Szüksége volt a beismerésre, ezért dolgozott, és ezért hajlandó volt várni is. De Rafe maga is külön ügy­ként jelent meg. Sokkos állapotban ült a munkahelyén a karácsonyi dekorációk között. Véget szeretett volna vetni a megpróbáltatásának. A két legjobb barátja eltűnt, be­lekeveredtek egy gyilkosságba, és itt van a karácsonyi szezon. Szeretett volna hazamenni Kansasba. Amikor Columbo megkérdezte, hogy miért nem utazik el, azt mondta, nem tudna együtt lenni a családjával. — Mindent megszerzett? — kérdezte Columbo. — Igen. Ma délután átadom önnek. — Nagyszerű. Kedden, a karácsony előtti napon Mary Jane és Farley visszaérkezett. (Következik: örült, őrült!)- , ! . 4 .,'4 .fi. <,. j.t, I 1 < t

Next

/
Oldalképek
Tartalom