Pest Megyei Hírlap, 1991. november (35. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-16 / 269. szám

BICIKLIÚT ECSETTEL ÉS TANULSÁGOKKAL Zöldek, zöldségek, zöldfülűek November 15. 13 óra. Történelmi pillanat a kerekezők életében. A Levegő Munkacsoport és a főváros környe­zetvédői pontosan ekkor kezdték fölfesteni az első fő­városi bicikliút sárga jelzéseit a Bem rakparti Duna­kor zón. A bicikliút egyelőre a Margithídtól a Láncúi­dig tart, de a Magyarországi Zöld Párt jelen lévő elnö­ke, Brezovits László szerint később Óbudán, Békásme­gyeren át egészen Szentendréig meghosszabbítják. Bé­kásmegyeren már kész a kialakított bicikliút, ez némi­leg könnyíti az ügyet. Picasso se festhetett volna nagyobb átéléssel, elmé- lyültséggel, mint ahogy ezek a sárga festékművek készülnek az aszfalton (Hancsovszki János felvétele) A Zöld Párt elnöke sze­rint a hazai kerékpárutak kialakítása csak egy a sok feladat közül, amelyet a nemzetközi környezetvé­delmi szervezetekhez kap­csolódó magvarok szeretné­nek megvalósítani. Célki­tűzéseik ennél tágabbak, például a hazai közleke­dést reformálni akarják, a zöld területeket pedig óvni, növelni szándékoznak. Ezt a célt szolgálta az ugyan­csak péntek délután a Par­lament 'előtti környezetvé­delmi demonstráció, ame­lyen az oda építendő új operaház melletti parkoló és üzletközpont és a zöld terület kiirtása ellen tilta­koztak. A Bem rakparti bicikli- útfestésen nagyjából szá­zan voltak, biciklisták, gyalogosok vegyesen. A szép szál Friesz Imre, az Expressz Utazási Iroda buszsofőré is ott támasz­totta a nyerget, várva a festés kezdetét és azt, hogy első ízben legálisan, az út jelek mentén halad­hasson végig a két híd kö­zött. Ezen a szakaszon már minden fővárosi legalább egyszer végigbiciklizett, de valószínű, hogy mindenki szorongással, bűntudattal, lopva-lesve, elzavarja-e őket a rendőr a gyalogosok felségterületéről. A fiatal sofőr munkakörénél fogva nap nap után kénytelen részt venni a közlekedés­ben, tapasztalja annak ká­rosító hatásait. Ezért ön­kéntes alapon, s nem vala­milyen szervezet képvisele­tében jött ide, mondja. Tőle öt lépésre két má­sik kerekező, anya és tizen­két éves fia ácsorog ugyan­csak a kormányra dőlve, ők is indulásra várnak. Az anya, Brecskáné — mint mondja — havi 11 ezer fo­rintból és a két kisgyerme­ke utáni családi pótlékból nem tudja megvenni a fő­városi közlekedési bérle­teket. Emiatt ő is, a gyere­kek is naponta több mint tíz kilométert kerekeznek inkább, nem ülnek tömeg- közlekedési eszközre. Ször- nyülködve hallgatom, a harcias Brecskánénak hogy van mersze két kisgyereké­vel, harmadmagával na­KÉT FRAKCIÓ - KISSAZBASZÍNEKBEN Tizenhét hűségnyilatkozat A Független Kisgazda- párt Országos Vezetőségé­nek pénteki ülése után tar­tott sajtótájékoztatón beje­lentették: összesen 17 or­szággyűlési képviselő biz­tosította támogatásáról azt a nyilatkozatot, amelyben kifejezésre juttatják, hogy a frakció tagjai kívánnak maradni, és magukra kö­telezőnek ismerik el a ve­zetés és az elnökség határo­zatait, valamint a párt al­kotmányát. Mivel a parla­ment házszabálya lehetővé teszi, Hogy tíz képviselő új frakciót alakítson, az or­szágos vezetőség az új frakciót megalapítottnak tekinti. Ugyanakkor ez a névsor bármikor bővülhet, hiszen, mint ahogy a tájé­koztatót levezető Fenes László Nógrád megyei el­nök hangsúlyozta: a veze­tőség nem merev, nem szélsőséges, tehát megadja á jogot bármelyik képvise­lőnek a csatlakozásra. István József képviselő szerint a vezetőség dönté­se nyomán a továbbiakban már nem az FKGP van döntési helyzetben. A koa­líció további fennmaradá­sának kérdésében a minisz­terelnök határoz, amíg az új frakció parlamenti el­helyezkedése ügyében Sza­bad György házelnök ille­tékes kimondani a végső szót. Borz Miklós képviselő bi­zakodóan nyilatkozott ar­ról, hogy az új frakció lét­száma hamarosan — körül­belül november végére vagy december elejére — 38-39-re bővül. Minden­esetre nem kaphatnak ben­ne helyet azok, akiket már korábbi döntésekkel kizár­tak a pártból, illetve azok — ügyük kivizsgálásának befejezéséig —, akiknek a párttagságát felfüggesztet­ték.1 Ez utóbbiak névsora különben pénteken Dragon Pállal és ifj. Bélafi An­tallal is kiegészült. Dragon Pált alelnöki tisztéből is felfüggesztették, és helyébe ideiglenesen Balogh Györ­gyöt kooptálta az országos vezetőség. A szintén fel­függesztett főtitkárhelyet­tes helyére ideiglenesen Somogyi Miklós lép. A most felfüggesztettek ellen az a vád: megszegték a pártalkotmányt. De lehető­séget kapnak arra, hogy tisztázzák magukat. István József képviselő kétségbe vonla, hogy har- mincketten aláírták volna azt az „ellennyila tkozatot”, amelyet a frakció történel­mi platformja bocsátott ki, és amelynek lényege, hogy a parlamenti képviselők semmiféle személyhez kö­tődő hűségnyilatkozat alá­írására nem hajlandók. A sajtótájékoztatón különben újságírói csúsztatásnak ne­vezték az országos vezető­ség és elnökség határoza­taihoz kötött nyilatkozat hűségnyilatkozatként való minősítését. A tizenhét aláíró az el­következő napokban frak­cióvezetőt és frakciótitkárt fog választani. Elhangzott egy — egyelőre meg nem erősített — bejelentés is, miszerint a jelenlegi frak­cióvezető, Pásztor Gyula egy péntek reggeli telefon- beszélgetésben Bereczki Vilmos képviselőnek kije­lentette: továbbra is a Kis­gazdapárt tagja kíván ma­radni. Cseh Sándor alelnök cá­folta azokat a híresztelése­ket, hogy lemondott volna alelnöki tisztéről, sőt ha­tározottan kijelentette: most kezdődik az igazi munka. Az országos vezetőség egyébként kötelezte a Bé­kés megyei szervezeteket, hogy 30 napon belül tartsa­nak nagyválasztmányt, és Zsíros Géza felfüggesztett megyei elnök helyett vá­lasszanak új. elnököt. Ad­dig is Gyarmati Sándor látja el ezt a tisztséget. ponta bemerészkedni a bel­városi forgalomba, az élet veszélyes töménységű mér­gezett levegőbe, és az asz- szony szerint egyre dur­vább, sőt agresszívabb autósok közé. Én ugyan semmiféle ok miatt nem kockáztatnám, mondom ne ki, hogy a gyerekeimmel ilyet tegyek. Joggal tarta­nék attól, hogy a sűrű naf­tától mindannyian leszé­dülnénk a nyeregből a leg­nagyobb forgalom közepén. Brecskáné kopott farmerjét lebegteti a csípős Duna- parti szél, de ő mit sem tö­rődik ezzel, tovább hábo- rog. A múlt héten is el akart tiporni minket egy kamion! — méltatlankodik. Ügy látszik, az elszánt zöldek mindenáron bicik­liznek. Szívják az ólmot, a kipufogógázt. Döbbenten nézek rá, nyilván ő is érzi, cselekedetét nemcsak ész- szerűtlennelc, hanem káros­nak, sőt veszélyesnek is tar- .tom, ezért gyorsan hozzá- . teszi, Olaszországba ké­szül a gyerekekkel afféle családi biciklitúrára, emiatt is edzenek naponta a fővá­rosi utakon. Megnézem a kisfiú szeme alatt a kari­kákat, sajnálkozom, milyen vézna, milyen sápadt. A mama edzési taktikája el­len nyilván nem tud mit tenni. Megtekintem a kis­fiú kerékpárját. Csehszlo­vák versenybicikli, mondja elégedetten a mama. Arra .gondolok, mennyibe kerül­hetett, vajon hány közle­kedési bérlet telt volna ki az árából. De hát kinek a pap, kinek a papné. Brecs- káóknak csehszlovák ver- 'senybicikli olasz úttal ma­gyar buszbérlet nélkül. Né­mi belvárosi ólommérge­zéssel. A tanulságot vonja le ki­ki maga. Szerintem a gye­rekcipőben járó hazai kör­nyezetvédelem egyelőre nemcsak a zászlaján szereti a zöld színt. Egyesek néha a fülükön, a nyelvükön vi­selik. Zöldségeket beszélnek és zöldfülűek. — kk — BEVONULÁS Leszerelés A Magyar Honvédség alakulataitól 4000-en, a ha­tárőrségtől pedig 3000-en szereltek Te ezekben a na­pokban — mondta az MTI- nek Keleti György ezredes, a HM szóvivője. Azt is közölte, hogy fe­gyelmi okok miatt 113-an csak később szerelhetnek le, négyen pedig kórházi kezelésük befejezése után. A leszerelt fiatalok he­lyére november 27-én és 28-án vonul be mintegy 7500 fiatal. Semleges légtérsáv A Magyarország és Ju­goszlávia közötti teljes ha­társzakasz mentén a ju­goszláv oldalon 10 kilomé­teres sávon belül katonai repüléseket nem hajtanak végre. Ez a kedvező válasz érkezett a magyar javas­latra jugoszláv részről. A magyar katonai vezetés úgy döntött, hogy hasonló sávot létesít a magyar ol­dalon, így összességében a két ország határán egy 20 kilométer szélességű sem­leges légtérsáv jött létre. HÉT HIRE REMHIVÓ Győr volt a helyszíne annak a fórumnak, amely a gazdasági törvénytervezetek mezőgazdaságra gya­korolt várható hatását elemezte. 9 Fővárosi hely­színnel kerekasztal témáját adta a desztalinizáció problémaköre. # Tatán rendezték meg az országos szakképzési konferenciát. 9 Kiállítás nyílt Buda­pesten a polgári védelem tevékenységéről. O Szom­bathelyem egészségügyi szakegyetem kezdte meg munkáját. 9 Pécs fogadta az országos személyzeti és munkaügyi tanácskozás résztvevőit. • A hét híre az is, hogy lezajlott a Magyar Onkológusok Társasá­gának XIX. kongresszusa. Három betű csupán, még­is korunk réme áll bárki előtt, ha elhangzik a szó: rák. Nagy kiterjedésű be­tegségcsoportot jelöl ezen a módon a köznyelv, hiszen a IX. nemzetközi haláloki rövidített névjegyzékben a daganatok okozta halálnak huszonhét változatát is­merhetjük meg. Hazánk­ban 1987 óta tartósan 30 ezer felett van a daganatok áldozatainak évenkénti szá­ma. A laikus által ráknak nevezett betegség lehet jó­vagy rosszindulatú daganat. Ez utóbbinál hám-, kötő­szöveti eredetű (előbbi a rák, utóbbi a szarkóma), vérképzőrendszeri (ez pél­dául az ún. fehérvérűség, azaz a leukémia) dagana­tokról beszélhetünk. Kül­ső fizikai-kémiai hatások sorakoznak az okozók kö­zött, ám társul ezekhez a belső hajlamosító tényezők megléte is, amint az újabb kutatások valószínűsítik bizonyos vírusok szerepét a daganatok keletkezésé­ben. Egyvalami azonban bizonyos. A tumor sok faj­tája, időbeni felismeréssel összekötve, ma már gyó­gyítható. A sejtek burjánzása, azaz kóros szaporodása valójá­ban arra vezethető vissza, hogy meggyengül vagy tel­jesen megszűnik a testben a sejtosztódás szabályozá­sa, A megyei tapasztala­tok szerint az onkológusok férfiaknál a légző-, emész­tőrendszer (elsőként a gyo­mor), nőknél a méh test, méhnyak, petefészek, em­lő daganatos megbetegedé­sével találkoznak a leg­gyakrabban. A lista élén több mint egyötödös ré­szesedéssel a légcső, a hör­gő, 1 a tüdő rosszindulatú daganata miatti halál áll. Ebben négyszer annyi férfi hal meg, mint nő ... ! Ami nyom a télik a! hívja fel a fi­gyelmét a lehetséges ere­dőkre, például az alkohol­ra, a dohányzásra, a rém- hívókra tehát, a már emlí­tett belső hajlamosító té­nyezőkre. Eleink is sejtették, nem minden jó úgy, ahogy van környezetünkben. Mátyus István, 1762-ben megjelent Diaetetica című könyvében a többi között így írt: bizo­nyos kutak „az emberek számára teljességgel alkal­matlanok, és a vele élők­ben utaltságot, puffadást, hasmenést, vizeletf elaka­dást, belső megduguláso- kat, színtelenséget, vízkór­ságot s több efféléket sze­reznek.’’ A már leleplezett, számon tartott, lehetséges rákkeltő anyagokon túl, sejtjük-e, mennyi lehet a még ismeretlenek száma? Vajon mi az a rémhívók közül, amit nem kerülhet el az emberiség, s amit elke- rülhet(ne)? S valóban ke­rüli az eíkerülhetőt? A hetven éven felüli fér-» fiáknál kétszer olyan gyao kori a daganatos betegsé­gek valamelyik válfaja miatti halál, mint a nők hasonló korú tízezer fős csoportjainál. Az okok pon­tos feltárása azonban hiányzik világszerte ahhoz,, hogy az előbbiekben rejlő kérdőjelekre, miértekre vá­laszt tudjon adni az onko­lógia tudománya. A megyé­ben az országos átlagnál magasabb a daganatos be­tegségekben meghaltak aránya az összes halálozá­son belül, ám az okok szö­vevénye itt sem átlátható. A megyében száz elhunyt­ból huszonkettő az, aki va­lamilyen daganatos meg­betegedés miatt lépett át oda, ahonnét nincsen visz- szaút. A megye onkológiai gondozóiban a szőrűvizs­gálatoknak az átlagos évi száma most már a 70 ezer közelében van, a szakem­berek viszont arra figyel­meztetnek, hogy sokasodik azoknak a tábora, akik mi­nimális mértékben sem tö­rődnek egészségükkel. Amit némely körzetekbe» igazolnak a női rákszűré­seken megjelentek csök­kenő adatsorai. Napjainkban a nyilván­tartott rosszindulatú da­ganatos betegeknek a szá­ma túl van a negyedmil­lión ! Mennyien lehetnek alanyai a rejtett, a még megállapítatlan kórnak? A rémhívó az emberek jelen­tős csoportjában fellelhető: magatartásban, életmód­ban, -vitelben, először je­lentéktelennek látszó és ezért elhanyagolt beteg­ségekben ... A gyakorlat valóban arról tanúskodik, hogy nem vagyunk őrei egészségünknek, főként ak­kor nem, amikor még van, lenne mit őriznünk! Az élet egyszerre köz- és magán­tulajdon. A legutóbbi évek­ben esztendőnként nyilván­tartásba kerülő 23-30 ezer új beteg nemcsak az on­kológusoknak ad teendő­ket, hanem ad (na) az élet köz- és magántulajdonosai­nak is. Mészáros Ottó A tető évek óta beázott. Ennek következtében rot­hadt a parketta, folyt a fa­lakon a víz. Évente tízez­reket költöttek arra, hogy felcsiszolják, újra lelakkoz­zák a padlózatot. Az azon­ban — miért, miért nem — senkinek sem jutott eszé­be, hogy talán inkább a te­tőt kellene megjavítani. Le­het, a pénz hiánya akadá­lyozta a gondolat megszü­letését. Most végre mégis kész. Űj tetővel, az életveszé- szélyes villanyvezeték cse­réjével, frissen festve, ismét Emberhez méltó körülmények között használható a kultúra háza Csömörön. Az új testület lépett, méghozzá gyorsan. Kis- és magánvállalkozók végezték a felújítási mun­kákat, a korszerűsítést. Bá- iovszki György polgármes­ter elmondta: összesen ki- lencszázezer forintot köl­töttek. Korszerűsítették a fűtést is, hiszen korábban minden helyiséget máskép­pen temperáltak. Az egyik­ben cirkó, a másikban sze­neskályha a harmadikban gázfűtés volt. Mára egysé­ges, központi, gázzal üze­melő a fűtőrendszer. Most már csak az ma­radt hátra, hogy a szép házban jó művelődési prog­ramok legyeinek. Ráfér ez a csömöri ifjúságra, hiszen elég sok botrányos buli volt évekig a településen. S ha igazán jól gazdálkod­nak, talán még nyeresége­sen és emberhez méltó kö­rülmények között üzemel­het a művelődés otthona. <^7€íríav ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom