Pest Megyei Hírlap, 1991. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-14 / 241. szám
Lakossági fórum A belváros rendezési tervér#! Lakossági fórum keretében ismerhetik meg az érdeklődő városiak Vác bel- i'árosának részletes rendezési tervét. Az október 16- án, szerdán 17 órakor, a városháza nagytermében tartandó fórumon a vizsgálati anyagot ismertetik meg a váciakkal, s ehhez kérik véleményüket, javaslataikat. Az érintettek véleményével kiegészített program ezt követően a képviselő- testület elé kerül, s csak ezután készül el a végleges rendezési terv. A Barabás, Szent János utcák, a Csányi körút, Gombás-patak, Duna-part által határolt belváros részletes rendezési tervét a későbbiekben ismét véleményeztetik az itt élő polgárokkal. Ez után az újabb lakossági fórum után kerül ismét a városatyák elé a terv, akiknek feladatuk ekkor már a Végleges rendezési elképzelés kialakítása és jóváhagyása lesz. Erkölcsi hitelt kell magunknak kiharcolni A hír csupán ennyi: Verőcén cigányklub alakult, Fekete láng néven, összejöveteleiket szombatonként délután öt órától hétig tartják a művelődési házban. A klub vezetője Gáspár István. A klubról többet egyelőre még a társelnök, Farkas János sem tud mondani. Ám amikor a klubalakítás okáról, hátteréről kérdezem, szinte ömlik belőle a szó. Beszél az előítéletekről, de beszél a bűnöző cigányokról, a cigányságon belüli széthúzásról is. Szó esik a nyomorgókról és a Mer- cedesen közlekedőkről — és közben újra és újra elmondja, hogy mindezeket nehéz kívülről megítélni, belülről kellene vizsgálni az okokat. Igaz, mondja, hogy az elmúlt időszakban sok olyan kedvezményt kaptak a cigányok, amit mások nem, de az is igaz, hogy ahol elbocsátás volt, ott rendszerint először a cigányoknak mondtak fel. Le kellene zárni az eltelt időszakot, és elkezdeni újra. Mit, hol, mikor? Októberi vásár Október 14., hétfő: 17.30kor a Dunakanyar Fotóklubban Robotka János szí- nesdiaestje, Színek és tájak címmel. — Ma és a hét minden napján októberi esti ájtatosság a dómban, a deákvári templomban és a Hétkápolnánál. Október 15., kedd: 10 és 11 órakor Zsákbamacska címmel zenés, játékos foglalkozás a 3. és 4. osztályosoknak, a művelődési központban. — 17 órakor az aulában Pozsonyi Ferenc megnyitja Glicza Flórián festőművész kiállítását. —• 1!) órakor a színházteremben Sas-kabaré, Éles István, Nádas György és Heller Tamás közreműködésével. Október 16., szerda: 16 órakor a pedagógusklubban a természet szeretetére való nevelésről beszél Brellos Tamás erdésztechnikus. — 17 órakor a Kulturális kávézóban Rőczei György előadás-sorozatának második része. — 18 órakor Vállalkozói ház, összejövetel a MTESZ váci székházában. Október 17., csütörtök: A szobi Börzsöny Múzeumban megtekinthető Remsey Flóra iparművész kiállítása. — 17 órakor Waldorf szülők iskolája, 18 órakor Waldorf szülők klubja a Madách Imre Művelődési Központban. Október 18., péntek: 14 órakor a Duna-parti zene pavilon átadása. — 15.30 kor a városvédők közgyűlése a zeneiskolában. — 16 órától Dániel Kornél képzőművészeti szakköre. 20.30- kor a Bartók Béla utcai Kulturális kávézóban a Blue Grass Union Country koncertje. Október 19., szombat: 11 órakor idegenben játsszák a Pénzügyőrök—Vác NB lles kézilabdamérkőzést. — 13.30- kor az alsóvárosi sta dionban játékos, műsoros délutáni rangadó. — 16 órakor a nők klubjában megemlékeznek a Magyar Köztársaság kikiáltásáról. Cházár András-emlékest a Hallássérültek Váci Intézetében. — 18 órakor idegenben játsszák a Kispesti HFC—Váci Izzó NB I-es labdarúgó-mérkőzést. Október 20., vasárnap: Országos állat- és kirakó dóvásár a Rádi úti nagytéren, egyidejűleg használt gépkocsik vására a Híradó úti telepen. Dzsúdósfelvétcl Szódon és Sződligeten több mint tízéves hagyománya van a dzsúdónak. Érdemes megemlíteni az itteni színekben versenyzett néhány sportoló nevét, akik hazai és nemzetközi versenyeken szerepeltek: Marschalek Éva, Nagy Marianna, Sztruhár Edit, Kovács Éva, Kovács Mária, Vanó Erzsébet, Kiss Veronika, Csorba Edit, Fellner Adél, Szresen Zsolt, Nagy László, Bohony Bálint, Barna Károly, Kiss András, Fluszár István, Hadnagy István, Kocsis Zoltán, Erdélyi Zoltán, Varga Zoltán, Szaniszló Csaba. Ezeket a neveket nem az újságíró választotta ki önkényesen, Kosdi Károly egydanos mester, a sződli- geti klub vezető edzője sorolta fel, mindjárt elnézést kérve azoktól, akiket kihagyott, hozzátéve, róluk sem feledkezett el. Most mégis inkább a jövőre, a felnövekvő sportológenerációra gondol, amikor klubjukba hívja a fiatalokat. — Fiatalok, most rajtatok az ország és a világ sportszerető táborának szeme: mutassátok meg, hogy ti is képesek vagytok folytatni a sződligeti dzsúdó- hagyományokat. Ezzel is örömet szereztek szüléiteknek, iskolátoknak, községeteknek. Szeretettel várlak benneteket, minél többen gyertek kedden és csütörtökön este, fél 6-tól fél 8-ig a Sződligeti Általános Iskola tornatermébe. Kosdi Károly hívásának, aki maga is Sződligeten kezdett dzsúdózni, bizonyára visszhangja lesz a gyerekek körében. Tudniuk kell az érdeklődőknek, hogy a nevelési költségeket, ha valakinek nehézségei volnának, átvállalja a szövetség, amennyiben az illető rendszeresen eljár az edzésekre. Mivel kezdené, hogyan? — Farkas Jánosnak kész válasza van: Először rendet kell rakni a fejekben, hogy tudjuk, honnan jöttünk, hová megyünk ... Erkölcsi hitelt kell magunknak kiharcolni, utána lesz csak anyagi hitelünk, akkor kezdhetünk már valamit. Hogy mit vagy miket kezdhetnének el, számos ötlete van. A munkanélkülieknek kisszövetkezetet kellene alapítani, [étre lehetne hozni egy néhány fős műhelyt, ahol ácskapcsokat gyártanának, mert erre nagy a kereslet. Földet kellene adni azoknak a családoknak, akik hajlandók megművelni, s ha kezdetben csak három család vállalná is, talán később másik tíz is kedvet kapna. Meg kellene szervezni egy rendszeres jogtanácsadást, mert a községben élő ötven cigánycsalád bizony nagyon rászorul erre. El kellene érni, hogy a cigánygyerekek bekerüljenek az utcáról, ne szokjanak rá kiskorukban már a dohányzásra, a szipózásra, az ivásra. Mint Farkas János szavaiból kiderül, a klubnak olyasféle szerepet is szánnak, hogy az ott kialakuló közösség próbálja megoldani problémáikat. Persze ehhez a község, az önkormányzat támogatása is kell. Bár ő nem jutott be a képviselő-testületbe, s még kisebbségi képviselőként sem vesz részt az üléseken, falugyűlésen már hallatta hangját beszélt terveiről. És úgy érzi, hogy sem a polgármester, sem az ön- kormányzat nem zárkózik el attól, hogy támogassa a cigánysággal kapcsolatos elképzeléseit. Mielőtt Farkas Jánossal elbúcsúznánk egymástól, még a lelkemre köti: ha hírt adok a Fekete láng klubról, feltétlenül írjam meg, hogy ez a klub nyitva áll cigányok és nem cigányok előtt is. Többet nem mond, de gondolom, úgy véli, hogy ha valaki egyszeregyszer ellátogat ebbe a klubba, valószínűleg megszabadul előítéleteitől is. Borgó János VÁCI XXXV. ÉVFOLYAM, 241. SZÁM 1991. OKTÓBER 14., HÉTFŐ A Az AB ügyfelei ülősztrájkot akartak Belső rendőrség és feketelista Sok vád éri az utóbbi időben a biztosítótársaságokat. Hallottunk szakembert, jogászt, nyilatkozni arról, hogy kétfajta biztosító van. Mindegyikből kettő, vagyis a reklámokban szereplő és a valóságos. A különbséget ugye nem kell magyarázni...? Többen kerestek meg az utóbbi időben, akik, természetesen egymásról is tudva, össze akartak fogni egy demonstrációhoz az Állami Biztosító ellen. A sajtóra úgy számítottak, mint aki hangot, széles nyilvánosságot adhat elégedetlenségüknek. Ülősztrájkban gondolkodtak, előre bejelentett, legális formában az ÁB váci fiókja előtt. Talán azon bukott meg az egész, hogy meglett, komoly emberek, akiknek se idejük, se kedvük nem volt a járda szélére kucorogni. Az is megfordult a fejükben, felfogadnak valakit erre a ,.munkára”, de ha kitudódott volna, a közvélemény inkább ellenük fordul. Pedig valóban becsapottnak érzik magukat, és igazukat talán az illetékesektől nem ismertethetik el. Som mi jótékonyság Mi is a baj? Természetesen a pénz. Hogy o biztosító nem fizet, illetve kevesebbet. Bizonyos számlák fölött elnéz, mintha nem is léteznének. Mást pedig, ha ki is fizet, csak huzavona, fellebbezések után. Az ügyfelek részéről érkező ilyen támadások dr. Bóth János fiókvezetőt, ha lehet, Tisztelt Szerkesztőség! Ellendrukker szurkolók? Az összes, a váci labdarúgást szerető, sportbarátot érintő problémáról. vagy talán egy mindinkább elharapódzó jelenségről szerelnék szólni. Évtizedek óta szurkolója vagyok a helyi futballcsapatnak, sőt egy ideig labdarúgója is voltam. Hogy az egyesület életében az elmúlt öt év a legsikeresebb időszak: ez abszolút vitán felül áll, cáfolni nem lehet. Nem ilyen egyértelmű viszont az, hogy a játék látványosabb volt a mainál. Ezt a tényt sokan próbálják cáfolni, pedig nem csak Vácott, hanem a világ minden pályáján kihalóban van a látványosság. Ha a helyi szurkoló (mert róla van szó) kimegy a mérkőzésre, és az első perctől kezdve szidalmazza a játékosokat, attól még nem lesz látványosabb a játék, egyik játékos sem lesz gyorsabb, sőt a labdakezelése sem lesz jobb. Tisztelet az egyre fogyó, de szerencsére a többséget képviselő kivételeknek. De sajnos a drukkerek jelentős részétől hallhatja az ember a mérkőzéseken a szinte 90 percig tartó szitokáradatot. Nem kivéte'ek még a győztes meccsek sem. A legutóbbi. Vasas elleni mérkőzés egész ideje alatt minden képzeletet felülmúló megnyilvánulásokat hallottam egy váci szurkolócsoport szájából. Az első megmozdulástól kezdve szidták a váci labdarúgókat. Az ötödik perc tájékán már a fél csapat cseréjét követelték. Ami ezután következett, azt egy józan, de ugyanakkor harcedzett szurkoló még a legelvakultabb ellendrukkertől sem várná: Víg sajnálatos és a lelátóról is súlyosnak látszó sérülése után, az említett társaság egyik tagja így kommentált: Van isten, mert a Víg Petit lecserélik. Megjegyzését társai egyetértése övezte. Közben a csapat igen látványosan, jól és okosan futballozott, egy kis szerencsével és talán több odafigyeléssel több góllal is vezethetett volna. Itt már, azt hiszem, nem túlzó az a kijelentésem, hogy az ilyen szurkolónak álcázott sértegetők a legjobb, ha otthon maradnak. Az összes váci szurkolótól a csapattal szemben több türelmet, a csapatnak további sikereket, Víg Péternek pedig mielőbbi gyógyulást kívánok. Bonifcrt János váci szurkoló még keményebben érik, hiszen azt is hozzáteszik: ügyes ember, minden rendszerben megtalálja a helyét. A személyeskedésen azonban túl kell lépni, maradjunk a tényéknél: — ön szerint mi az alapja azoknak a vádaknak, hogy jogosan jaró összegeket nem, részben vagy hosszú idő múlva fizetnek ki? Én csak arra tudok gondolni, hogy sok visszaélés tanulságaként ülnek ennyire a kifizetéseken ... — Az Állami Biztosító 1986-ig monopolhelyzetben volt, ami nemcsak a versenytársak hiányát jelentette, de azt is, hogy bizonyos szociálpolitikai eszköznek is használták — kezdte válaszát Bóth János fiókvezető. — A régi CSÉB-hez tartozott szociális segély fizetése, sőt a 20—50-ig ma is van hasonló. Alapvetően mégsem ez a feladatunk, bár rajtunk maradt, legalábbis a köztudat szerint. Olyannyira, hogy még ma is fordulnak hozzánk idősek segítségért. Az élet- színvonal romlásával arányosan növekszenek az ilyen kérések. Más esetben pedig méltányosságot kérnek. Csakhogy ezt a fogalmat el kell felejtenünk, hiszen versenyben vagyunk, egy a sok közül. Ráfizetéses casco? — Egy a nagyok közül, hiszen a régi infrastruktúrájuk már meglevő valami, amiért az újaknak a mai körülmények között kell befektetni, tehát hátrányban vannak. De nézzük a konkrét ügyeket, ha név nélkül is. Több mint húsz éve ügyfelük az illető, mindenfajta biztosítást jegyez, de most másik céget keres. Párhuzamosan van kifizetetlen számlája, vitás ügye önökkel, de sokszor még tisztességes választ se kap írásban, csak üzentek neki, ugyanakkor nagy értékű autójára megkötött cascó- ját érvénytelenítették, felmondták, azzal, hogy nem ' jó biztosítási alany. Ő arra gondol, talán azért nem, mert sok év után, amikor nem volt kára, most igényt tart biztosítási összegre. — Mivel nem tudom pontosan, kire gondol, a konkrét panaszra se lehet válaszolni. Azonban azt elmondhatom, folyamatosan VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 15. • A szerkesztőség vezetője: Borgó János. 0 Munkatársak: Duóás Zoltán cs Halász Erzsébet. • Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. 0 Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. 0 Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-töl 11-ig, valamint a váci hirdetőirodá- ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-tól 17 óráig. felmondjuk a cégi cascó- szerződéseket. Általában a kötés évfordulóján. Itt is erről lehet szó. A gépkocsi- és az alkatrészárak egyidejű jelentős emelkedése miatt ugyanis ráfizetéses maradna ez a biztosítási ág. Rossz ügyfél — Es az vajon igaz-e,, hogy azoktól is megválnakA akit sorozatosan érnek különböző károk? — Ilyen esetben megvizsgáljuk az ügyeket, mert a sorscsapásban nem hiszünk, sokkal inkább találkoztunk a visszaélésekkel. — De ha valakiről ezek a vizsgálatok se tudnak semmi terhelőt kimutatni...? — Elképzelhető, hogy akkor is megválunk. Amihez a szerződések természetéből eredően jogunk van, hiszen két fél kell hozzá, és. ha csak az ügyfél akarja, az még kevés. Erre egyébként nagyon ritkán kerül sor. A mi célunk elsősorban ennek az ellenkezője. — Lepleztek le a fiók működési területén jelentős csalásokat? — Nem. Ilyenre nem került sor. Egyébként a csalások kiderítésében, illetve megelőzésében együttműködünk a Hungária Biztosítóval. A nemkívánatos ügyfelekről nyilvántartást vezetünk, és megosztjuk egymással. — Ezek szerint létezik egy feketelista a biztosítóknál. — így van. Ha a szerződéskötés után 15 napon belül tudomására jut bármi, ami akadálya lehetne, vagy nemkívánatossá teszi az ügyfelet, különösebb indoklás nélkül visszaléphetünk. De nem bánunk kesztyűs kézzel azokkal a munkatársainkkal sem, akikről valamilyen visszaélés kiderül. Jól működő 4-5 fős belső rendőrsége van az ÁB-nek, amely folyamatosan ellenőrzi a munkatársakat. Elég a tendencia is ahhoz, hogy megváljunk üzletkötőtől vagy kárbecslőtől — válaszolta dr. Bóth János. Dudás Zoltán Mozi Dunagyöngye filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): október 14-én, hétfőn esta fél 6 és fél 8 órakor, 16 éven felüli nézőknek játsz- szák a Törvényre törve című, színes amerikai akciófilmet. Rendezte: John Flinn, főszereplője: Steven Seagal. — Témája: A nyomozó az olasz negyed prostituáltjai és stricijei között nőtt fel. Személyi kapcsolatait is felhasználja, hogy rendet tartson körzetében. Egyik gyermekkori ellenfele ámokfutó módjára kezd gyilkolni...