Pest Megyei Hírlap, 1991. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-12 / 240. szám
Vagyonvédelmi egyesület Érdektelen víkendesek Környezetünkben már több helyen megalakultak a vagyonvédelmi egyesületek. Legtöbbjüket önkéntes szervezők segítségével hozták létre. Nagymaroson az önkormányzat, illetve azon belül a vagyonvédelmi és közbiztonsági bizottság szorgalmazza már több, mint fél éve e szervezet létrejöttét. Itt nehezen indul az egyesület alakítása. Ez nem annyira a nagyközség lakosságán múlik, hanem inkább a hétvégiháztulajdonosokon. Érdektelenség jellemzi a víkend- házak lakóit. Mint azt Zoller Sándortól, az önkormányzat vagyonvédelmi és közbiztonsági bizottságának elnökétől megtudtuk, a telektulajdonosok évi 600 forintot lennének hajlandók befizetni ingatlanuk biztonságáért, ám számításaik szerint ez az összeg nem elég ahhoz, hogy meg tudjanak felelni a velük szemben támasztott követelményeknek. Aki ismeri Nagymarost, tudja jól, hogy az erdő szélén is építettek sok hétvégi házat, amelyek megközelítése esős időben bizony csak gyalog, vagy lovon lehetséges. A bizottság azonban — mint azt Zoller Sándortól megtudtuk — úgy határozott, nem várnak tovább, így önkéntes jelentkezőkkel és fizetés nélkül szeretnék a község belső területeire a Vagyonvédelmi és Közbiztonsági Egyesület megalakítását. Eddig negyven emberre számíthatnak, Az egyesületbe kérhetik felvételüket azok a férfiak, akik fontosnak tartják, hogy a község lakosai biztonságban éljenek. Jelentkezhetnek a polgármesteri hivatalban Román Sándor- nénál is. Ahhoz, hogy minden éjszaka szolgálatot tarthassanak — s az egyesület tagjaira csak kéthavonta kerüljön sor —, leg- keyesebb száz-százötven jelentkezőre lenne szükség. Zoller Sándor bízik abban, hogy az ügy fontosságára való tekintettel előbb- utóbb a hétvégi telkekről is lesznek önként jelentkezők. Gondoltak arra is, hogy egy- egy tulajdonos venne CB-t, akkor azzal már kapcsolatot tarthatna fenn a váci rendőrkapitánysággal. II. E. Neufeld Aniia- emlékdíj A többéves hagyományt folytatva, idén is átadják a Neufeld Anna-emlókdíjat Az alapítvány kuratóriuma október 15-én, kedden 17 órakor tartja a díjátadási ünnepséget a váci Hincz Képtárban. A díjakat Bartos Ferenc polgármester és dr. Hann Ferenc művészettörténész adja át, s az ünnepségen közreműködik a Váci Ütőegyüttes, Fazekas László karnagy vezényletével. Falitnap Szobán Ha nem szólnak közbe az égiek, ha nem ered el az eső, bizonyára jól szórakozhatnak a helyiek, s az érdeklődők az október 12-ei szobi falunapon. Lesz ott minden: egész napos kirakodóvásár a templomtéren, a művelődési központban ultiolimpia, biliárdverseny, Medicomp-futás, szüreti felvonulás, futballmérkőzés a helyi és a cso- mádi csapat között. A napot hajnalig tartó szüreti bállal zárják. XXXV. ÉVFOLYAM, 240. SZA.W 1991. OKTOBER 12., SZOMBAT Körséta a kísértetfalnban A let Ív esi emberek — mint az Ipoly-mcntén a legtöbb település — hátrányos helyzetben vannak. Ám minden igyekezetükkel azon fáradoznak, hogy ez az állapot megszűnjön. Nem megy gyorsan, ehhez évek kellenek, no meg pénz. Ám azért szép lassan haladnak előrefelé. Az önkormányzat elsőrendű feladatának tekinti, hogy a vízvezetékhálózat építése befejeződjön. Már csak egy utca, a Dózsa kiépítését kell befejezni, s akkor, az újonnan kimért építési telkek kivételével, az egész faluban ott lesz a vezetékes ivóvíz. Elhénsiil A vízprogram teljes befejezését — amely már három esztendeje tart — jövőre tervezték, a határidőre el is készülnek a, munkákkal. Gondot jelent a mindennapi életben a letkési állampolgároknak, hogy a televízió 1-es műsorát nagyon rossz minőségben tudják fogni, a második programot meg egyáltalán nem. Fogható jel csak a Gerecse adóról van. E gond megoldása belátható időn belül nem lett volna lehetséges, ezért az önkormányzat vállalta, hogy egy, a helyi vételeket javító, kis adót építenek. A műsorszóró vállalattal és frekvenciagazdálkodási intézettel megállapodtak egy kisebb adó létesítéséről, a villanyt az adótornyokhoz a helyi forrásokból kell kiépíteni, illetve felállítani. Ha a munkák a tervek szerint elkészülnek, akkor már karácsonykor élvezhető műsorokat nézhetnek lakásukban a letkésiek. Az éves huszonnégymilliós költség- vetésből ez a beruházás mintegy hárommilliót elvisz. A falu polgármestere, Kovács István elmondta; sokat köszönhetnek annak, hogy egyes beruházásokhoz pályázatok útján kaptak pénzt. Ha ez a rendszer nem létezne, bizony nehéz helyzetbe kerülhetnének, így kaptak anyagi támogatást a vízvezeték-, tornaterem-építésre. S mert forráshiányos volt a költségvetésük, ennek kiegészítésére 1 millió 600 ezer forintot kaptak. La h áti A jövőre is gondolva, a községben ismét kimértek olyan telkeket, összesen hatvanhármat, amely az új otthont építő fiataloknak nyújt segítséget. Huszonhárom építési telek eddig már gazdára is talált. S az sem mindegy, a jövő generációja milyen taníttatást kap, ezért szükséges lenne a közeljövőben pedagógusokra. Ám, hogy fiatal tanítók, tanárok jöjjenek, ahhoz lakást is kellene biztosítani. Ez nem infrastrukturális, sem közvetlenül munkahelyteremtő beruházás, ezért gondot jelent» hogy ha ilyen célra nyújtanak be pályázatot, azt miként bírálják el. Az önkormányzati testület tagjai úgy gondolják, ha lakást tudnak adni az ott munkát vállaló pedagógusoknak, az közvetve megtérül. Hiszed, nem mindegy, hogy képesítés nélküliek tanítják a gyerekeket, vagy jól képzett pedagógusok. Nem akarja az önkormányzat azt, hogy tanulóik hátránya« helyzetbe kerüljenek. Átkelő Ha ezzel az esztendővel megbirkóznak — befejezik a tornatermet, elkészül a vízhálózat, valamint a tvátjátszó —, akkor a jövő esztendő feladatai között első helyen a pedagógus- lakás szerepel. Az új lakótelepre, ahol telkeket értékesítenek, el kell vinni a villanyt, utat kell építeni — ez a minimum, amit az önkormányzat adhat Szeretnék, ha a község lakosainak nem kellene a szomszédba menni, ha fáj a foguk, honem helyben foglalkoztatni egy fogorvost. A határátkelő megnyitá- _sát is szorgalmazza az ön- kormányzat, remélhetőleg jövőre véglegesen megnyithatják. Igaz, legalább 5-600 ezer forint kiadást ez jeleni majd, ám ennyit már áldoztak erre a célra. Egyelőre, a határ innenső és ipolyszalkai oldalán egyeztetnek a polgármesterek a vámparancsnokságokkal a letkési határátkelő alkalmi kinyitásáról, most szombatvasárnap, október 12-*13-án lesz nyitva a párkányi Simon-Juda vásár alkalmából. (halász) Olaj. olaj! Kicsit rendetlenek vagytok (balra). Ezek ugye nem tűzoltóslaugok? (jobbra) Kövessük a járőrt Ed vari csendélet Amiről írásban már beszámoltunk, szemmel láthatóan is bemutatjuk. Valószínűleg olvasóink közül' kevesen juthatnak be a ma is őrzött volt szovjet laktanya területére Máriaud- varon, ezért érdekes lehet néhány kiragadott kép a kerítésen túlról. A vagyonőrök terepszínű ruhába öltözött volt katonatisztek, akik már alaposan megismerkedhettek a .rájuk- bízott terület minden négyzetméterével. Egy ki- sértetf aluban teljesítenek szolgálatot. A laktanya- köriét falai még őrzik a kiskatonák nyomait. Igyekezetüket, hogy valameny- nyire emberivé tegyék sivár környezetüket. De hogy mit csináltak a nap huszonnégy órájában? Amikor éppen nem pancsoltak a gázolajjal vagy a benzinnel, ami alakulatuk fő feladata volt, mint jelentős üzemanyagbázis, talán kimenőn voltak, vágj’ a kantinban, esetleg nézték a moszkvai televízió adását. Az eldobott — nem arcba vágott — kesztyűk még mindig a földön hevernek, olajtól lucskosan. Ahogyan szétszórva kígyóznak a vezetékek is. Tényleg kísérteties. Üresek a kis kerti sza- letik is, talán a vodkáspo- hár is ott van valahol elgurulva a fűben. Itt jártak valakik, átvonultak rajtunk, épp csak egy kicsit megpihentek. Ennek nyomai maradtak ránk, amit lehet, túl komolyan veszünk. De most már inkább kacagjunk, kacagjunk, legalább addig, amíg egyszer be nem látunk a föld alá. a kutak vizébe: ELMENTEK! Most már csak lesz valahogy, hiszen a nehezén már túl vagyunk. Kép és szöveg: Dudás Zoltán Telefonról, tévéről, újságról Testületi ülés Tizennyolc pont, illetve téma szerepel a városi képviselő-testület október 14-i, hétfői ülésének napirendjén. A szokás szerint 14 órakor, a nagyteremben kezdődő ülésen több olyan téma szerepel, amely köz- érdeklődésre tarthat számot. A napirendi javaslat szerint, elsőként a váci távközlés helyzetét vitatja meg a testület, miután meghallgatta Hegyi Istvánt, a Budapest Vidéki Távközlési Igazgatóság vezetőjét. Több rendelet módosítására is készül a testület, s a képviselők elé kerül a VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. IS. • A szerkesztőség vezetője: Borgó János. ® Munkatársak: Dudás Zoltán és Halász Erzsébet. • Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 2S2 297. • Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól IS óráig. $ Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-töl 11-ig, valamint a váci hirdetőirodában <Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután H-töl 17 óráig. városi kitüntetésekről szóló rendelettervezet is. Napirendre tűzik a helyi adókról szóló javaslatot, tájékoztató hangzik el a szegénységről, a város levegőjének szennyezettségéről. Foglalkoznak a városatyák a kommunális üzem-átalakításának kérdésével, valamint a távfűtéses lakások fogyasztásának egyedi mérésével. Téma lesz az egészség- ügyi alapellátás gazdasági önállósodása és a bőr- éi nemibeteg-gondozó intézetnek a kórháztól való leválása, valamint a városi televíziózással és újságkiadással — pontosabban egy, a városháza közleményeit tartalmazó, időszaki kiadvány megjelentetésével — kapcsolatos tervek. A városi képviselő-testület ülése, az eddigi gyakorlatnak megfelelően, nyilvános. ^£Man Ha nem lenne pályázat Hátrányos helyzetben