Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-07 / 210. szám

Babfejtés közben A Jóisten kezében Bán Jánosné és választottja, 1911-bcn MOblORI XXXIII. ÉVFOLYAM, 810. SZÁM Anglia még visszavár 1901. SZEPTEMBER 7., SZOMBAT .1 hazatérők Közeliinkben, jókora kerttel megüresedett egy családi ház Sülysápon. Még kora tavasszal új lakók költöztek az otthonba; megállás nélkül szorgoskodnak, dolgoznak a ház körül, a kertben. Az új jövevényekről elismerően beszél azóta is a lakóhelyi környezet. Régóta nem beszéltem bol­dog öregemberekkel. Ha meggondolom, a boldogság­ról, vagy egyáltalán az elé­gedettségről, a saját, sze­mélyes sorssal való kibékü­lésről, kiegyensúlyozottság­ról sem beszélgettem sen­kivel, már nagyon-nagyon régóta. A történelem for­dulása megforgatta a lelke­ket is. Ki bánkódik, ki har­col, ki közömbösségbe me­nekül, egyéni életében is. De hogy boldog? Hogy sze­ret élni? Ilyet mostanában nem mondott nekem senki. Csak most Csévharaszton, Bán Jánosné, született 2Nyerges Mária, aki október 24-én tölti majd be a száz­egyedik évét. Kérdéseim­mel illetéktelenül avatkoz­tam ugyan életébe, de hát egy évszázadnyi élet úgy szólván már közkincs. Ha én olyan tökéletes testi és szellemi épségben megér­ném azt a kort, mint Bán néni (ami teljes bizonyos­sággal kizárt dolog), két marokkal szórnám a ta­pasztalataimat, tanácsai­mat: így kell csinálni, mert magam így csináltam, s száz évig élhet akárki, aki utánozza. Bán néni nem így gondolja. Tavaly a századik születésnapjára a család a televíziót is ki akarta hívni, de a mama azt mondta: akkor ő inkább az erdőnek megy! Most, hogy közeledik a százegye­KÖZLEMÉNYEK Hálás köszönétünket fejez­zük ki mindazoknak, akik sze­retett fiunk, Gál Zoltán, 16 éves korában tragikus baleset következtében beköve.tkezett halála miatti fájdalmunkban osztoztak, sírjára a hála és ke­gyelet virágait elhozták, utolsó útjára elkísérték. Gyászolják szülei és azok rokonai és mun­katársai, nővére, sógora és családja, mestere, tanulótársai, barátai, tanárai, osztálytársai és mindazok, akik szerették. (73 213/1K) Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, szom­szédoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik felejt­hetetlen férjem, édesapánk, Aranyi István temetésén Mo- noron részt vettek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, fáj­dalmunkat enyhítették. Felesé­ge és két lánya, veje. (73 858/ 1K) Egész éjjel topless! Szombaton, 7-én ismét minőségi showműsorra! várunk benneteket a monori Tropical diszkóban! Éjfélkor meglepetés. Lányoknak ingyenes belépő. MONORI HÍRLAP Monor, Kossuth u. '1. © A szerkesztőség vezetője: Vereszki János. ® Munka­társak: Gér József és Kob- lencz Zsuzsa. ® Postacím: Monor, Pf. 51. 2201. Tele­fon: 157. O Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől • péntekig 8-tótl 11-ig. dik forduló, s még tán, hogy egy szál magam ud- variaskodom a csévharasz- ti portán, megnyugtat: kér­dezzek csak bátran. Kicsit rosszul hall már az egyik fülére, de itt üldögél az ud­vari lugas árnyékában az asztal körül a lánya meg a menye is, babfejtés köz­ben szépen elboldogulunk az élet nagy titkainak ki­bogozásával. Már ha vannak nagy titkok. Mert meglehet, csak a legegysze­rűbb dolgokról lesz szó. Amiket épp azért nem talál az embert, mert csodát ke­res, s rettentő igyekezeté­ben épp a legegyszerűbbet nem veszi észre. Bán néni mindenre na­gyon jól emlékszik. Nyár­egyházán született, Csév- harasztra ment férjhez, 1916-ban. Nem is igen moz­dult ki a faluból, csak a közvetlen környékén járt, meg Pesten, és egyszer Ken­deresen. Nagy, teljesíthe­tetlen vágyai sose voltak. Megszült kilenc gyermeket — hatot eltemetett. Ott állt a nyitott sírjuk fölött. Ne­héz volt kibírni, de nem roppant össze, mert akik megmaradtak körülötte, na­gyon szerették egymást. A legcsúnyább szó, ami a családban veszekedések idején esett, az volt: „az ánti szenvedőtöket!” Bán néni ura is áldott jó természettel bírt. Szé­pen békességben éltek a csévharaszti házban egy fiával, menyével, az uno­kákkal. Meghalt az ura, a fia is —, de a menyével és a gyerekekkel mind a mai napig szeretetben megfér­nek. Annyira, hogy Ma- muska — így hívja őt a család — nap mint nap ta­pasztalhatja: nem fölösleges, öreg darab ő a többiek éle­tében. Amikor felépült az új ház, azt mondta; nem Csütörtökön délután Mo- norra látogatott dr. Skul- téty Sándor köztársasági megbízott. Dr. Rados Má­ria korábbi nyilatkozatá­ban azt mondta: a köztár­sasági megbízott ígérete szerint „rendet csinálni” jön a városba. Nem jöhet rendet csinálni — nyilat­kozta erre Sipos István ta­nácsnok, képviselő —, mert az önkormányzati háború­ba való beavatkozás nem tartozik, a jogkörébe. De dr. Skultéty Sándor mégis jött. Másnap dr. Márton Aurél képviselő úrtól, a fegyelmi bizottság elnöké­től megtudtuk, beszélgetni jött. A beszélgetésen jelen volt Nagy Illés alpolgár­mester, a fegyelmi bizott­ság három tagja, s meg nem hívott érdeklődőként Vadász Iván tanácsnok, képviselő. Miről volt szó? — érdeklődtünk. — A beszélgetés lényege megy, jó neki a régi épü­let is. Erre az unoka: „Ma- muska, ha nem jön ve­lünk, összeverek minden ajtót, ablakot a nagy kala­páccsal és megyünk mind a kisházba!” Bán néni nem hagyta abba a munkát. Dolgozott egész életében — miért ad­ná fel, ha bírja erővel? Ki­mossa a holmiját, kapálgat a kertben, kötözi a szőlőt, s mert a menye már bot­tal jár, hajolni is alig tud, segít neki az öltözködés­ben.' — Mamuska — figyel­mezteti a 31 éves unoka — ne menjen most a kertbe, mindjárt szakad az eső! Ha Mamuska mégis megy, a fiatalember kiszalad utána, ölben hozza a házba. Hát így. Ezért mondja Bán néni, hogy szeret él­ni. Talán mást mondana, ha ágyhoz kötött beteg lenne, akinek nyűg az élet. Dé hát ő jól van. Három éve ugyan rosszul lett. Fu­tottak az orvosért, aki meg­állapította: rendetlenkedik a szíve. Milyen gyógyszert szed — kérdezte. Én?! — né­zett rá Bán néni — Sem­milyen Nem akarok én meghalni. Hangosan töprengünk rajta mind, akik az asz­tal körül ülünk, hogy mi is a hosszú élet titka. Bán néni lánya azt mondja: a szervezet. Az erős emberi szervezet. A meny szerint örökletes „ajándékról” le­het szó, hiszen Bán néni szülei is magas kort éltek meg. Bán Jánosné vélemé­nye a dolgoról az: a Jó­istenre kell bíznunk ma­gunkat. ö ezt tette, és ezt teszi. Imádság nélkül le sem fekszik. Élte és éli a rá kiszabott életet, hálát ad érte, és még csak nem is gondol arra — mondja, — hogy egyszer meg kell halni. Tizenhat unoka, tizenkét dédunoka, négy ükunoka van már az összetartó csa­ládban. Ha Bán Jánosné megél még néhány évet, szépunokának is örülhet. Nyolcvanan jöttek össze a századik születésnapjára. Nézegetem a fényképeket, s sorra felfedezem az ar­cokon Bán néni vonásait. Arról a régi-régi, 1911-ben készült képről pedig az jut eszembe; „belőlük nőttek ki, mint fatörzsből gyenge ága ...” Hiszen erről szól az egész életünk. Csak többnyire nem ilyen szé­pen. K. Zs. az volt, hogy ami most a monori önkormányzatban zajlik, az munkajogi ügy, amibe a köztársasági meg­bízotti hivatalnak nincs kompetenciája beavatkozni. Nem is beszéltünk a dr. Rados Mária ellen indított fegyelmi ügyről, csupán annyi hangzott el: legyen a fegyelmi bizottság tárgy­szerű, korrekt, mellőzze a szubjektivitást. — Meddig tartott a be­szélgetés? —, Ügy egy óra hosszáig. Szó esett — a fegyelmitől függetlenül — arról, hogy miért megy nehézkesen a testület munkája. A köz- társasági megbízott a jegy­zőkönyveket ismerve — s összehasonlítva más ön­— Milyen szorgalmas, igyekvő házaspár! — így a szomszédság, hozzátéve: — Messziről jött külföldiek ők, angolok... A minap egy ismerkedő beszélgetésre kopogtattam be hozzájuk, VÉLETLENÜL — Igaz, hogy a szigetor­szágból jöttünk, de egyi­künk sem született angol. Én magyar származású va­gyok, a feleségem ír szü­letésű, s valóban Angliá­ban, Londonban élve, mind­ketten a vendéglátóiparban dolgozva ismerkedtünk ösz- sze, kötöttünk házasságot 1983-ban — mondja a férj, Teleki Imre. •— Imre, tudjuk; fiatalon 1956 késő őszén hagyta el az országot, több ezer hon­fitársunkkal útrakelve... — A vérbe fojtott forra­dalom nyomasztó érzése s a világtól való teljes elzárt­ságból való kitörés lehető­sége mellett a jó értelemben vett ifjúkori kalandvágy is távozásra ösztönzött. 19 évesen 1956. november 23- án így vágtam neki a vi­lágnak én is, három bará­tom társaságában. — És hogyan került ép­pen Angliába? —Teljesen véletlenül. Át­jutva Ausztriába,'rövid linzi elosztói tartózkodás után az időben éppen Anglia mutat­kozott a magyar menekül­tek legkészségesebb fogadó­jának ; külön repülőgéppel — fedélzetén vagy 200 ma­gyar honfitársammal így indultunk Angliába és lan­doltunk Manchasterben... Itt segédmunkásként egy szövőgyárban dolgoztam rö­vid ideig, majd egy idő után a közeli Roderham városká­ban egy vendéglátó egység­kormányzatokéval — nyil­vánvalóan csalt azt tudta mondani, amivel mi is tisz­tában vagyunk: nincsenek előkészítve az ülések, ne­hézkes a végrehajtás, órák telnek el a semmivel. — ... hiszen éppen ez volt az egyik indítéka az önkormányzati háború. ki­robbantásának. — Igen. S persze Monor- tól, amely mégiscsak város, nyilvánvalóan több lenne elvárható, mint a semmit­mondó jegyzőkönyvek. — Tehát ennyi volt a lényege a beszélgetésnek. A fegyelmi vizsgálat azért zajlik? . — Háromszor ültünk már össze a témában, hétfőn negyedszer is összeülünk, szeretnénk a megadott ha­táridőre lezárni a vizsgá­latot. Természetesen való­ban korrekten. Eredetileg is ez volt a szándékunk. K. Zs. beli konyhára kerültem. Ott találtam munkát. 1960- ban Londonba költözve a Budapest étteremben dol­goztam hosszú időn át. Bredával házasságot kötve, családot alapítva ma is Londonban élünk és a szak­mában dolgozunk. A családról beszél. A 23 éves Péterről és a 22 éves Katalinról, ök mindketten a bankszakmában dolgoz­nak, jó néhányszor már jár­tak Magyarországon is. — Mindig is nagy volt a honvágy bennem ... Amint lehetett, jöttem, jöttünk fe­leségemmel. Először 1965- bes s azóta is oly gyakran, szinte minden évben haza­látogatunk Magyarország­ra. JÓ A HÍRE — E mostani hosszú itt tartózkodás mégsem hason­lít egyik korábbi úthoz sem. — Angliában beosztón, takarékosan élve döntöt­tünk úgy, hogy Budapest közelében kis kertes családi házat vásárolunk, s hosz- szabb szabadságot enge­dünk meg magunknak. A nyári hónapokat itt töltjük Magyarországon. Apróhir­detésből böngészve vásárol­tuk e sülysápi házat ma­gunknak ... Kellemes kör­nyezetben dolgozgatunk a portán és a házvégi kert­ben azzal a szándékkal, hogy nyugdíjasokként vég­leg hazajövünk, itt telepe­dünk le... Breda a feleség illatos, gőzölgő feketével kínál. — Egy ír származású an­gol hölgy, hogy érzi magát nálunk, Magyarországon, itt Sülysápon? — kérdezem tőle a férj tolmácsi segítsé­gével. — Ö, nagyszerűen ... Csak jót mondhatok a lakóhe­lyi környezetről, a szom­szédokról is. Megszoktam, kedvelem a magyaros íze­ket, érzem a sokféleképpen megnyilvánuló itteni ven- régszeretet. Nagyszerű em­lékként őrzöm a házunk előtt, az utcán vonuló falu­si lakodalmas menet látvá­nyát, csodálatos volt a tá- piószecsői népi együttes mű­sorát nézni a sülysápi mű­velődési házban... A lelkesedése kicsit alább­hagy, kissé komorabb te­kintettel folytatja: — Tudom nem könnyű az élet most Magyarorszá­gon sem, sok a munkanél­küli is ... Pedig hát jó híre van a magyar munkaerő­nek, ezt korábban is tud­tam már, de most látom- tapasztalom is, milyen so­kat is dolgoznak az embe­rek itt maguknál... A sülysápi házat csinosít­va, kerítést festve, a kerti betakarítást végezve éppen­séggel igyekeznie kell a házaspárnak, hiszen köze­ledik a csomagolás ideje. PAKOLNAK — Vár a munka, tenni­valóink otthon Angliában is vannak ... Itteni dolgain­kat elrendezve pakolunk, októberben indulunk visz- sza Londonba — mondja a férj és a feleség helyeslő, egyetértő szavait is tolmá­csolva hozzáteszi még: — És -várjuk a tavaszt, a jó idő beköszöntőt, hogy ismét visszatérjünk Magyaror­szágra, az itteni otthonunk­ba ... Lapjárta után hívta fet szerkesztőségünket dr. Rados Mária polgármester, arról tájékoztatott, hogy a köztársasági megbí­zott távozása után Nagy Illés alpolgármester közölte vele, hogy amiért az utóbbi napokban továbbra is bejárt a hivatalába, szeptember 9-én, hétfőtől újra kezdik a 30 nap számlálását. Erről, valamint az egyéb történésekről dr. Rados Mária ígérete szerint a jövő hét elején nyilatkozik lapunknak. Jandó István ALKONYAT C3. KOVÁCS LÁSZLÓ GRAFIKÁJA A köztársasági meghízott kérése Újraszámlálás

Next

/
Oldalképek
Tartalom