Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-04 / 207. szám
VÁCI XXXV. ÉVFOLYAM, 207. SZÄM 1991. SZEPTEMBER 4., SZERDA A Éjszakánként úton vannak T ennivalókban nincsen hiány Amíg bűnözők lesznek, addig akadnak olyanok is. akik a mindenkori egyensúly fenntartása érdekében a terelőpuli szerepét vállalják. A mindenkori rendőrség soha nem lehet olyan erős, hogy képes legyen megelőzni és felderíteni is százszázalékosan. A váci önkéntes védelmi egyesület tagjai, akik ma már közel ötvenen vannak, szintén a mérleget szeretnék jó irányba billenteni. Már korábban elmondtuk, ki mivel járult hozzá, milyen tárgyi és anyagi feltételekkel segíti az önkéntesek napi munkáját. A járőrkocsi azóta is fut, minden éjszaka úton van, igaz, a benzintemetőnek mutatkozó jármű a rendelkezésre álló tíz helyett tizenöt liter benzin árát eszi. A külön- bózetet az egyesület állja, de azon vannak, hogy folyton növeljék lehetőségeiket. A pomázi testvéregyesülettől megtudva, nekik milyen gáláns támogatóik akadtak, biztos irigykednek ez inkább tettekre sarkalja őket. Eredményeiket és elszántságukat látva több tárgyalásuk is folyamatban van, amitől megbízásokat remélnek. Tapaszta latok Vácy Károlytól érdeklődtünk hétköznapjaikról, s arról milyen trófeákat gyűjtöttek be eddig? Az egyesület tagja, városi képviselő testközelből, élménysze- rűen számolhat be az önkéntesek tapasztalatairól, mivel ő maga is rója az utcákat éjszakánként. Naponta legalább két-három járőrt állítanak szolgálatba, de előfordul, hogy többen is vannak. Kalandjaik nagyon változatosak, kezdve onnan, hogy ha a baleseti helyszínelő még egy másik helyszínen dolgozik, ők biztosítják a terepet, védik a nyomokat a rendőr megérkezéséig. Több bántalmazott, vérző fejű embert találtak, akiket rendőrhöz, illetve orvoshoz segítettek. Gyakran sikerült megelőzni is a hasonló bűncselekményt., például megzavarva egy-egy betörőt, amint éppen a feszítővassal bajlódik egy üzlet, vagy egy családi ház ajtajánál. A strandon éjszakai für- dőzőket találtak, akik nem csak a belépő árát akarták megtakarítani, hanem kárt is tettek. Fürdőzés után belecsináltak a medencébe, vagy beleborították a virágosládát. A szórakozó fiatalok kedvteléséhez tartozott a macskanyúvasztás is. Az ártatlan állat miután sikeresen vízbe fulladt, labdaként szolgált. Az ilyen hívatlan vendégek miatt a vízművek külön meg is kérte őket nézzenek be a kerítésen, ha már arra járnak. A hevesebb szurkolók érkezésére számítva a labdarúgó stadionhoz is elmentek, s ott, ha probléma adódik a rendőrök és a vendégek között, vállalják a tanú szerepét, amire egyébként eljárás esetén nehéz vállalkozót találni. A tanúskodás egyébként eddig nem említett nappali tevékenységük. Erre más esetekben is szükség lehet. Najtonla Körözött bűnözőt is kerestek már, igaz végül nem az ő hálójukba futott, de Pszichotréning, lelki gondozás Egészségvédelmi alapítvány A költségvetés nem tudja biztosítani azt a fedezetet, amely szükséges lenne a lelkileg is megviselt lakosság szakszerű gondozásához, gyógyításához — és különösen nem tudja fedezni a megelőzéshez, az egészséges psziché szakszerű karbantartásához szükséges szolgáltatások feltételeit. — A létrehozók ezzel indokolják a PszichoVACI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 15. £ A szerkesztőség vezetője: Borgó János. • Munkatársak: Dudás Zoltán és Halász Erzsébet. • Postacím: Vác, Pf. 32. 260t. Telefax cs telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. • Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól IS óráig. • Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 5-től 11-ig, valamint a váci hirdetőirodában (Jókai utca 9.) hétfőn ét kedden délután M-töl 17 óráig. tréning, Lelki Gondozás Alapítvány létrehozását, amelynek célja a város és vonzáskörzete lakosainak, polgárainak egészségvédelme. Az alapítvány szakemberei tanácsadással és tréninggel segítenek az egészség megőrzésében. A váci székhelyű alapítvány a 768-011 909-4 számú számlán várja az adományokat. Szedd magad! Vámosmikoíán Csütörtökön, szeptember 5 -én kezdődik a Szedd magad! akció az Alagi Állami Tangazdaság vámosmiko- lai almáskertjében. Akii veszi magának a fáradságot, hogy maga szüretelje le a gyümölcsöt, öt almafajta között válogathat. talán a terelgetésben nekik is volt szerepük. Ennek sikere egyébként is a szerencsétől függ. A rendőrséggel nagyon jól kijönnek, ma már könnyen kapcsolatot tudnak teremteni a CB-rádión, amit a bűnözők is tudnak, mert sajnos időnként tapasztalják egy- egy megfigyelt autó rendszámát bemondva, hogy annak vezetője nyomban a gázra lép. Üldözésre nem vállalkoznak, de naponta járőrnaplót vezetnek, aminek adatait a kapitányságon összegeznek és tájékozódási pontként szolgálhat, a későbbi nyomozást segíti. Tárgyalnak Létszámuk alapján már teljesíthetik korábbi vágyukat, vagyis hogy vállalkozásszerűen is elfogadjanak őrző-védő megbízatást. Üzlettulajdonosokkal, gyárvezetőkkel tárgyalnak, s ha valamikor a homályos jövőben nyereségük is lesz, azt befektetik a járőrözés körülményeinek javítására. Mert ez alapvetően önzetlen, mondjuk úgy, társadalmi munka. D. Z. Adjunk-e nevet az iskoláknak? A kapkodás nem vezet soha j óra Az új utcanevek egy részével meg mindig nem bekül meg a közvélemény. Nehéz is lenne megmagyarázni közülük néhányat, mely ugyan a jó szándékú hagyomány- őrzés reményében fogantatott, de valójában már a konzervativizmus szülötte. Ilyenek például a „leváltott" Csokonai és Juhász Gyula utcanevek (névadóik kommunista voltáról nincs tudomásunk, ráadásul mindkettőnek váci vonatkozása is van: Csokonai Dorottyáját Vácon nyomtatták. Juhász Gyula pedig egy tanévet a piaristák váci noviciátusában töltött), a meghagyott, rossz hangzású Temető utca (a temető ugyan régen megszűnt, de az utcanév alkalmas „memento móri” 3 iskola ifjúságának) és a lakosság által joggal leszavazott Ürgehegyi út mesterkélt új neve, az Újhegyi út. Bizonyára még több kifogás is felszínre került volna, ha a Váci Hírlapban megjelent javaslatok cs a képviselő-testületi döntés között hosszabb idő telik el. A kapkodás nem vezetett jóra. Ne kövessük el ugyanazt a hibát az iskolák elnevezésével! Bár van egy alapvető különbség: egy utcának mindig kell nevet adni (de lehetőleg nem személynevet), iskolának nem mindig (de, ha adunk, akkor csak személynevet). Ez a gyakorlat 1920 után kezdett elterjedni, gyakorivá azonban az utóbbi évtizedekben vált, általánossá ma sem. fiiiimiiiiiHiHiitiimiuii Tagadhatatlan, hogy nincs szüksége névadóra olyan patinás intézménynek, mint a Piarista Gimnázium vagy a Siketek Intézete, annál inkább — megkülönböztetésül — városunk 7 általános és számos szakjellegű iskolájának. Ezek a személynevek feloldják a szürke egyformaságot, segítenek abban, hogy minden iskolának saját arca, profilja legyen. Természetesen csak akkor, ha ezt nevet az iskola tanárai és tanulói választják, nem pedig felsőbb hatóságok erőszakolják rájuk. (Lásd a már levetett Friss István, Gábor József, Há- mán Kató, Killián György, Komócsin Zoltán, Lőwy Sándor és Sztáron Sándor neveket.) Kit válasszunk iskolánk Nincs pácban... ...a horgász: Verőcén, a helyi horgászegycsület versenyét a képen éppen „munka közben” látható szokolyai pecás. Budai László nyerte 28 hallal és több mint háromkilós „összteljesítménnyel” (Sintár Antal felvétele) névadójának? A kívánalmakat 4 pontban foglalhatjuk össze. Azt a személyt, akinek: — neve országosan, legalább egy szakterületen ismert; — valamilyen köze van városunkhoz, de még előnyösebb, ha az illető iskolához; — élete, munkássága példaképül állítható az ifjúság elé: — neve iskolai névadóként még nem elcsépelt. Legkönnyebben a Piarista Gimnázium találna olyan névadót, aki valamennyi feltételt kielégítené. Ez lehetne egykori tanára (Dugonics András, Sík Sándor, öveges József), novíciusa (Juhász Gyula) vagy tanítványa (Madách Imre, Lotz Károly, Katona Lajos), bár ezek küzül a nevek közül kettőt már más váci iskolák lefoglaltak. De jól választottak az alábbi intézmények is: a Radnóti Miklós Általános Iskola (bár Radnótit Váchoz fájdalmasan szomorú emlék kötötte) ; a Földváry-iskola (szintén rövid, de dicsőséges váci múlttal); az l. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola (a király által épített székesegyház közvetlen közelében); a Karacs Teréz Leánykollégium (névadója Brunszvik Terézzel és Teleki Blankával együtt a magyar nőnevelés múlt századi jelentős személyisége, a kisváci református lelkész, Takács Ádám unokája volt). iiiiiiiiiiinifiiiifiiin imiitt Nem volt szerencsés a névválasztása annak idején a Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakközépiskolának, mert Táncsics nevét 10 középiskola is viseli az országban, még kevésbé a Petőfi-iskolának és a Bartók Béla Zenei Szakközép- iskolának, melyekből valószínűleg száznál is több akad az országban. Mégsem javasolnánk ezel nevének megváltoztatását, mert az most már ugyanolyan hiba lenne, mint a Csokonai és a Juhász Gyula utcák átkeresztelése volt. így csak sajnálni lehet, hogy nem merték ezeket az iskolákat egy kiváló tanárról elnevezni (a váci kórház példája nyomán, mely egykori orvosáról, dr. Jávorszky Ödönről kapta új nevét). Alkalmas névadó lehetett volna például Wolkóber János, a deákvári iskola egykori megszervezője, az iskola közelében ma is élő pedagógusdinasztia őse, illetve Pikéthy Tibor, a váci zeneiskola megalapítója. Külön kell megemlíteni a Juhász-iskola névválasztását, melyet szintén nem tartok jónak. Nem annyira a feltételek teljesülésének hiánya miatt, inkább azért, mert könnyű lett volna alkalmasabb névadókat találni. Lehetett volna Báthori Miklós, Mátyás király humanista püspöke (s a váciak még úgyis sokáig emlegetik az iskolát „Báthori utcainak”), vágj' lApov- niczky László, az iskola neves festőművész rajztanára. De még a Petőfi névre is sokkal inkább jogosult lett volna a Petőfi-ház szomszédsága miatt. liiiiimiiiiiimiimiiiiiiii! Nincs névadója két szakmunkásképzőnknek és négy szakközépiskolánknak. Utóbbiak közül az egészségügyit Argenti Döméről, városunk szülöttéről és lakosáról, a nagy hírű orvosról lehetne elnevezni, az új zeneművészeti szakközépiskola nevével Pikéthy Tibor iránti tartozásunkat tehetnénk jóvá. A katonai szak- középiskola nyilván nem kaphatna más nevet, mint az intézményt magában foglaló laktanya: Esze Tamásét. Újvári István Levelesládánkból Könyvespolcomon őrzöm Baráti figyelmességből elküldték címemre a Váci Hírlap augusztus 23-i számát, s benne Csankó Lajos megemlékezését a 44 évvel ezelőtt történtekről. Nem hittem, hogy pont erre, a számomra valóban nagyon jelentős és szép elismerésre még valaki is emlékszik Vácott! A szép, bár szerény kivitelű Kalazancius-emlékérmet, amelynek felirata (ez esetenként változott) ez volt: „Ad astra”, tehát „a csillagokig” — ma is könyvespolcomon őrzöm. Végh Ferenc Budapest Mozi Dunagyöngye filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): szeptember 4-én, szerdán este fél 7 és fél 9 órakor a Ragadozó Los Angelesben című amerikai sci-fi a műsor. Rendezte: Stephen Hopkins. Főszereplők: Danny Glover és Gary Busey. — Témája: Kemény háború folyik Los Angelesben a rendőrség és a kábítószerkereskedők között. A gengszterek, majd üldözőik sorában is nagy pusztítást végez a rémisztő, rejtélyes Ragadozó. Mike hadnagy elhatározza, hogy leszámol az ismeretlennel... 5