Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-21 / 222. szám
Paganinihez hasonlítja magát A siker szolgája Xavér Varnus itt, Xavér Varnus ott... Tele van nevével a város, plakátok mégsem hozták, aimit kellett volna. A zeneiskola hangversenytermét nem öntötték el a rajongók. Ügy háromnegyedig telt meg a nézőtér. A közönség zöme fiatal zenetanár és muzsi- kusnövendék volt. ök azonban annál nagyobb kíváncsisággal, várták a világot járt, Kanadában élő magyar orgonistát. Amit kaptak, mindenekelőtt magyarázkodás, a művész ugyanis vonattel érkezett, s mint sokakkal előfordul, ha először utaznak Vácra, arra a vonatra ült, amelyre a város neve volt írva, ez pedig tudjuk kétszer annyi ideig jön a kerülő miatt. Varnus úr, 26 évével és élénkszőkére festett hajával, ezért éppen- csak beesett a hangverseny kezdete előtt nem sokkal, és gyakorlás nélkül volt kénytelen a hangszerhez ülni. Talán ezért beszélt oly sokat — gondolhatnánk visszamenőleg, hiszen egy kis zenéléshez sok-sok magyarázatot, és néhány sztorit is fűzött. Ez okból-e, vagy másért, nem tudni, de a maroknyi Bach- és Var- nus-rajongótábor a szünetre erősen megcsappant. Szégyenszemre annak a kérésnek se nagyon tudtak eleget tenni, hogy improvizációhoz témákat kottázza- nak. Pedig az improvizáció elvitathatatlan erőssége Xavér Varnusnak. Amikor a Hull a pelyhes fehér hó, a Boldog asszony anyánk és egy helyben kitalált dallamra épített négytételes improvizációhoz kezdett — amitől, a művész szerint háromszor ennyi eredeti témát adtak egy kis faluban is — a már távozni készülők visszafordultak a küszöbről. Ez már valami volt. Valami, amit csak ő tud. A vitathatatlan technikájú orgonajátékos most egészen új oldaláról mutatta meg képességeit a váciaknak. Az elismerő taps ezúttal kitartó volt. Nem halkult el, sőt megállíthatatlanul végtelennek tűnt. Végül le is kellett inteni a felélénkült nézőteret, csendet és „fegyverszünetet" kérve, egy ajándékért cserébe, amit váratlan mozdulattal és minden korábban megszokott kon- ferálás, magyarázat nélkül adott: Az éppen ott álló félig letakart zongorához ült és játszani kezdett. Hol voltunk már ekkor a megadott műsortól...! Már megszületett az, amire sokan vártak, az a különlegesség, elemi hangulat. És egyszer csak vége szakadt. A fegyverszünetet tiszteletben tartotta a kö* Lljabb ruhaakció A rászorulóknak Ruhaakciót hirdetett a családsegítő és -gondozó központ, hogy a lakosság által felajánlott használható ruhaneműket a gondozottak és családjaik között ossza szét. A szeptember 17—18-án megrendezett akcióról azonban még maradt használható ruha, ezért a központ újabb akciót hirdet. Szeptember 28-án, szombaton, 8-tól 14 óráig minden rászorulót — nem csak a családsegítő gondozottján — várnak a központban (Tabán u. 28.), ahol kiválaszthatják a szükséges ruhadarabokat maguknak és családjuknak. ziinség, nem citálta vissza, nem kért ráadást. Mindenki tudta, hogy itt nem úgy megy... Az előadásnak vége! Az éjszakában a vasútállomás felé gyalogolva lemaradtunk kísérőitől. Ö akarta, hogy így beszélgessünk, magunk között. Nem született szokványos interjú. Ez azért lehetetlen is lett volna, mert a kérdésekre hosszan-hosszan válaszolt. Talán azért, mert a riporter azúttal nem botrányairól, sztorikról, extravaganciájáról faggatta, hanem magyarázatot kért. Csokornyakkendőjét lefejtve a nyalkáról taglalta, nincs elkeseredve attól, hogy sokán elmentek a szünetben. Magyarországon ez gyakori a Bach-hangver- sehyeken. A „rendhagyó zeneóra" pedig azért volt, mert neki az is fontos, értse a közönség, amit hall. Ahogy elhaladtunk a sötét estében a koncertjét hirdető plakát mellett, nem törődött velük, talán haragból nem vette észre Őket, hiszen a nyomtatott Bach-fejek . nem hoztak telt házat neki. Ehelyett magyarázta, hogy is kell Bachot fölfedezni ma, újra, s hogy nem hiúságból tartja számon, ezer vagy kétezer-hányadik hangversenyt gyűjtötte be éppen, hanem, mert fontos hol tart. Arra is kíváncsi, akkor éppen milyen volt. Azt tudja, most nem tudott kellően ráhangolódni, legalábbis az elején. Azt is. hogy sokszor melléütött, de mégis sóvárogta a sikert, az elismerést. Amikor, nem kis trappolás után, az állomásra értünk, és búcsúra került sor, megkérdezte, kaphat-e a váci újságcikkből. Beleillik majd a gyűjteményedbe? — kérdeztem vissza a felemásra sikerült hangversenyre gondolva. Miért most le fogsz húzni...? — aggódott már búcsút intve a sínek közül, de válaszra nem volt idő ... Dudás Zoltán A zombori kaland A z alábbi történet köz- lésének két indítéka van. Az egyik az értelmetlen testvérháború, ami déli szomszédunknál mind szélesebbé lesz. A másik, negyvenhét évvel ezelőtt olyan eseménynek lettem részese, melynek irányítója Herencsényi Béla gazdasági tanár úr volt. 1976 nyara óta az alsóvárosi temetőben nyugszik. Szekszárdon volt tanárom, majd a háború után húgomat tanította a váci mezőgazdasági technikumban ... 1944 szeptember utolsó napjaiban válogatott ki bennünket az iskola udvarán. Katonásan közölte velünk: olyan felsős diákokat kér, akik nem félnek vele Zomborba menni, hogy az ottani testvériskolánk mentésében részt vegyünk. Közülünk csak azokat várta, akiknek fizikai ereje, lo- vaglási tudása megfelelő volt, egyszóval — keménykötésű gyerekek... A feltételnek mindnyájan birtokában voltunk, s annak a rajongásnak is, melyet iránta éreztünk. (Alig tíz évvel volt idősebb nálunk, tartalékos tisztként fél éve tért vissza súlyos sebével a keleti frontról!) Nos, tizenötünket választott ki. Elmondta, hogy veszélyes vállalkozásba kezdenek azok, akik vele mennek, de a zomboriakon csak mi segíthetünk ... Négylovas fogattal és tíz hátaslóval indultunk szeptember utolsó napjaiban — negyvenhét évvel ezelőtt —, hogy a zomboriak értékei jórészét próbáljuk megmenteni. Lefelé még átmehettünk a bajai hídon. Háromnapos erőltetett 'menet után értük el Hercegszántónál a megszűnt trianoni határt, hogy százötven kilométert megtéve, Zomborba érkezzünk. Vártak bennünket. Lovainkat elláttuk, csak utánuk következtünk mi. Bőséges ebéd után kaptam engedélyt arra, hogy osztálytársam bátyjánál, Pécsi László hadnagynál tölthessen! a zombori éjszakát Nem láthattunk a bácskai estékből semmit, állandó volt a kijárási tilalom. Azóta „hideg napok” tartottak ott, mióta a visszacsatolás megtörtént. Negyvenhét évvel ezelőtt sem volt biztonságos az élet, még nappal sem... p őleg az európai hírű * maggyűjteményt kellett megmentenünk — kertészeti iskola volt, Ferenc József-i alapítású! — s az állatok jelesebbjeit, a pirostarka tehenek javát és néhány fajbikát kötöttünk a kocsik után. A zombori gazdaság nagy értéke a már akkor is kihalásra ítélt mangalica-tenyészet volt. Azokból válogattunk vagy ötven kocát, tíz kant és seregnyi malacot... Október harmadika volt, amikor a mentőkonvoj hazafelé indult. A négy kocsi az úton járt, mi, a lovakkal, legtöbbször csak az árokban lovagoltunk. Álmaimban néha révedek csak vissza erre az útra, a valóságban akkor, ha azt a régi noteszt előveszem. Csak Szavakat találok, ilyeneket — „németek, tankok, asszonyok, székelyek, kó- beros kocsik, sírás és éhség, légitámadás ...” Ma már tudom, hogy az volt az ia- fernó, a dantei pokol! Az a bugyor, amibe belerázódtunk, ami elfújt fölülünk minden diákos romantikát. Akkor nem, csak ma tudom: nem a zombori javakat, csak kisded életünket mentettük a visszaúton. Csak úgy, olyan szerencsével, mint a Bukovinából 1941-ben hazatelepített székelyek, a hadikfalvaiak, az istensegítsiék, az andrás- falvai atyafiak. Velük csapódtunk össze Dávod környékén, ahol Béla bácsi levágatta a három legszebb mangalicát. A falu alatt táboroztunk, ríttak a malacok, s majdnem rákezdtünk mi is. Csepergős esőben a csillagtalan ég borult föli- bérík, amikor négyfelé hasítottunk egy-egy disznót, Illetéktelen illetékesek Gazdátlan ü^y Prókátora lenni tizenegy elkeseredett családnak egy olyan ügyben, amelyben illetékességet nem vállal senki, majdnem reménytelen dolog. Fónagy István a lakók nevében mégis felvállalta ezt a szerepet és szószólója annak az áldatlan állapotnak, amely a Budapesti főút (volt Mártírok útja) 26. szám alatta házban uralkodik. .A ház a 63. számú élelmiszerbolt közvetlen szomszédságában van. Az itt élő családok évekkel ezelőtt megvásárolták a lakásokat. Az így tulajdonukká vált társasházi öröklakásokat mindenki szépítgette saját erőből és pénzből, összefogással otthonos, tiszte, füves belső udvart alakítottak ki, amely éke lett az addig kopár udvartérnek. Csakhogy ennek az udvarnak van egy másik „éke” is, amely a lakók elkeseredésének és bosszúságának — úgy tűnik — kiapadhatatlan forrása. A ház udvarterében a főfalhoz emelt göngyölegraktár drótból összetákolva, dű- ledező hullámlemez tetővel. Hogy a 25 éve ott éktelenkedő raktárt ki emeltette és kinek az engedélyével, azt az évtizedek óta ott élő lakók sem tudták megmondani. Egyet azonban tudtak: hogy őket akkor senki nem kérdezte meg. Mint ahogy a közelmúltban sem kérték beleegyezésühogy a székelyeknek adjuk az igencsak borotválatlan darabokat. A tanár úr akarta így. Akkor már ő volt a nagybetűvel megbecsült Tanár Urunk!... Már nem tudtunk átmenni a dunai hidakon. Nem voltak. Örök álmukról gondoskodott a szövetséges haderő. (Érdekes, milyen keveset beszélnek a történészek cselekedeteikről!) Felaraszoltunk Duhaszek- csóig, ott egy „jószívű” révész egyszerre evezett át egész maradék konvojunkkal a Dunán. Azért maradék, mert az utolsó két kocát adta oda Béla bácsi. I I azaértünk. Ami igazán ■*-* érték volt, megmentettük. Kifogtunk, a lovakat lecsutakoltuk. Á tanár úr szólított: „Csankó! Vigye a fiúkat a gyümölcsösbe. A legszebb fáról minden szilvát egyenek le. Amit nem tudnak megenni, rázzák le és tapossák össze. Két óra múlva ellenőrzőm, ha egyetlen szemet találok a fán — visszamegyünk Zomborba!” Nem mentünk vissza. Nem lehetett. Szétszórt az élet úgyannyira, hogy csak egyedüli tanúja vagyok a nagy kalandnak. Annak a keserves, és mégis gyönyörű tíz napnak, ahol egy kevés, erős tisztességet tanulhattam. Herencsényi Béla tanár úr sírjára tettem néhány szál őszirózsát. Higgyék el — zombori illata volt a virágnak. Csankó Lajos két arra, hogy az amúgy is keskeny kapubejáratból jó egy métert elkerítsenek egy újabb sörösüvegraktárnak. A bejárat ily módon való leszűkítése valószínűleg szabálytalan és veszélyes. A sokszor órás rakodási idő alatt a lakók sem ki, sem be nemigen mozdulhatnak. A nyári időszakban a rágcsálók, a dárazsák, a legyek és a bűz invázióját is el kell szenvedniük. Az utóbbi időkben, ahogy gyakran cserélődött a 63. számú élelmiszerbolt bérlője, úgy hanvagolódott el a göngyölegraktáf állaga, amely káros a teljes épület állagára is. Főleg azon lakásokra, amelyek a raktár fölött és amely közvetlen mellette van. A lakók véleménye szerint az élelmiszerbolt zárt raktárrésze lehetőséget adna az inkriminált helyzet megszüntetésére. Erre többször kérték az üzletvezetőt, aki elhárította a kérést, mondván, nem csak az ö hatáskörébe tartozik a raktár megszüntetése. A lakók az érdekelt szervekhez fordultak. A polgármesteri hivatal közigazgatási és építési osztályához, a VárosguzdálKo- aasi Vállalathoz és a részvénytársasághoz, amely VGV-től bérli az üzletei., A levélbeli es a személyes megkeresések eredmepye az lett, hogy az uletekesok közül a jelen ügyben intézkedni — úg> vauik — senki. nem hivatott. Hivatalos válaszleveleikben ugyanakkor keszsegesen adtak felvilágosítást, nogy a fentebb említett intézmények közül szerintük ki az, aki hivatott intézkedni az ügyben. A három érintett szerv után, több lehetőség nem lévén, a bürokratikus kör — ,mi mást tehetne! — magába visszazárult, s benne rekedt 11 elkeserett család. No, és a helyzetet elégedetten nyugtázó göngyölegraktár, amelynek ügye, lehet, hogy besoroltatok az úgynevezett gazdátlan ügyek irathalmai közé. Szó rád Ágnes Felhívás Vác polgáraihoz A világkiállításról A Váci Városvédők cs Városszépítők Egyesülete ez év szeptember 11-i ülésén egyhangúlag elhatározta, hogy az 1996. évi világkiállításon való közreműködésünkre bizottságot hoz létre. Az egyesület ez alkalomból felhívással fordult Váe város polgáraihoz, amelyet az egyesület nevében Szalay István és Lengyel György írt alá, A felhívást az alábbiakban közöljük. Budapest közelsége indokolja, hogy csatlakozzunk a világkiállításhoz. Részvételünkkel a város fejlesztése terén komoly eredményt érhetünk el. Csatlakozásunkat az is indokolja, hogy az időpont egybeesik a Budapest—Vác vasútvonal megnyitásának 150 éves évfordulójával, mely szintén 1996-ban lesz. A centenáriumot 1946- ban nagy sikerű kiállítással ünnepelte meg városunk. Egy jól megrendezett kiállítás bizonyára újabb látogatókat vonzana. A főváros közelsége indokolttá teszi, hogy arra az időre létrehozzuk városunkban az idegenforgalmi infrastruktúrát, szállodai férőhelyeket létesítsünk, kimozduljunk végre a null pontról. Azt hisszük, fölösleges hangsúlyozni, milyen előnyt jelent egy város számára az idegen- forgalom fellendülése. Felhívjuk a város polgárainak figyelmét, vegyenek részt minél nagyobb számban az előkészítő munkánkban, csatlakozzanak a bizottsághoz, ötleteikkel, konkrét javaslataikkal támogassák annak működését. Kérjük Önöket, ha részt kívánnak vermi a világkiállítást előkészítő bizottság munkájában, vagy megvalósítható javaslataik vannak, jelezzék szándékukat, közöljék javaslataikat • az alábbi címen: Váci Városvédők és Városszépítők Egyesülete (2601 Vác. pos- tafiók: 33) 1991. november 15-ig vagy személyesen az október 2-án, november 6-án, szerdán az egyesületi összejövetelen, 17 órakor a Madách Imre Művelődési Központban (Vác, Dr. Csányi László körút 63 ). Albizottság ezt követően alakulna meg, és kezdhetné el tényleges működését. Bízunk polgáraink lokálpatriotizmusában, várjuk jelentkezésüket és javaslataikat. VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 15. • A szerkesztőség vezetője: Borgó János. 10 Munkatársak: Dudás Zoltán és Halász Erzsébet. • Postacint: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. • Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és pétitek 13-tól 15 óráig. • Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-töl 11-ig, valamint a váci hirdctöirodá- ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután M-től 17 óráig.
