Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-17 / 218. szám
tiVVlAfl Ära: 8,60 forint J Évfolyam. ;is. szám; SZEPTEMBER 17, KEDD Hétfőn dönt az Alkotmánybíróság Az Alkotmánybíróság a köztársasági elnök jogkörével kapcsolatos egyesített indítványokat megtárgyalta. A testület az indítványok tárgyában szeptember 23-án hoz határozatot, amelyet hétfőn délután nyilvánosan hirdet ki — tájékoztatta az MTI-t Holló András főtitkár. Holló András elmondta: Az Alkotmánybíróság hétfőn teljes ülésen folytatta az igazságügy, a honvédelmi miniszter és az Ország- gyűlés kulturális bizottsága által kezdeményezett, s már korábban is tárgyalt kérdések alkotmányjogi értelmezését. A délelőtti zártkörű megbeszélésen részt vett és kifejtette a témával kapcsolatos álláspontját Szabad György, az Országgyűlés elnöke, Botsai István igazságügy-miniszter és Györgyi Kálmán legfőbb ügyész. Ezt követően az alkotmánybírók zárt ülésen folytatták munkájukat. A testület határozatát hétfőn nyilvánosan hirdeti ki. A NEMZETKÖZI JOG DURVA MEGSERTESE Egy nap alatt négy jugoszláv katonai vadászgép a magyar légtérben Éjfélkor lezárták a drá- vaszabolcsi határállomást, miután a túlsó oldalon heves lövöldözés kezdődött. A magyar határőrök megfigyelése szerint több átlö- vés is történt magyar területre, de szerencsére senki nem sérült meg. Dráva- szabolcs körjegyzője szerint a határ menti község lakói félnek ugyan, de Drá- vaszabolcson nyugalom van, az élet rendes mederben folyik, bár felkészültek a falu népének kitelepítéséit f egy fejlettebb világba Széchenyi üzenete A mai Magyarország feladata egy bukott rendszer után megtalálni az utat a fejlettebb világ felé. Ebben a helyzetben talán jobban megértjük Széchenyi hasonló körülmények között megfogalmazott üzenetét, mint az előző nemzedékek -— mondta Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos. Akadémia elnöke a Széchenyi és kora című tudományos konferencia hétfői megnyitóján. Kosáry Domokos kijelentette: Az Akadémia folytatni kívánja Széchényi bátor és körültekintő szellemiségét. A kétnapos konferenciára — amelyet a legnagyobb magyar születésének 200. évfordulója alkalmából rendeknek — több tudós érkezett külföldről is. Előadások hangzanak majd el többek köpött Széchenyi hadügyi reformeszméiről, javaslatairól a mezőgazdaság válságának megoldására, valamint gazdaságpolitikai koncepciójáról. ...................... ".............................. ....■............ I BtlPOUTIKAI KRÓNIKA Áz 1989-es, történelmi határnyitás második évfordulóján látogatást tett hazánkban a bonni Bundestag német— magyar parlamenti csoportjának küldöttsége, 0 Az Országgyűlés kulturális bizottságának tagjai hétfő délelőtt találkoztak a Cseh Nemzeti Tanács Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága elnökhelyettese, Jozef Vondracek által vezetett küldöttséggel, s többek között megtárgyalták a rendszerváltással összefüggő kulturális érdekvédelmet érintő kérdéseket. © Egyelőre még nincs döntés arról, hogy indít-e járatot a balti államokba a Malév. 9 A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 11-es számú egyéni országgyűlési választókerületben a legtöbb szavazatot az MDF-támogatással és független jelöltként indult Kupa Mihály pénzügyminiszter kapta: 8106 szavazatot, amely a voksok 56,3 százaléka. © A Komárom- Esztergom megyei 3-as számú országgyűlési választó- kerületben az idén immár negyedik választási forduló is eredménytelenül végződött, mivel a választásra jogosult állampolgároknak csak 11,4 százaléka vett részt a szavazáson. © A Magyar Köztársaság elnöke Pintér Sándor rendőr ezredest, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét, a belügyminiszter előterjesztésére rendőr vezérőrnaggyá nevezte ki. © A LIGA is sürgeti, hogy az Érdekegyeztető Tanács munkavállalói, munkaadói és kormány párbeszédén kívül — a pártok és más érdek- képviseletek részvételével — országos fórumon vitassák meg a gazdasági nehézségekből adódó tehervállalás mértékeit. © A modern üzleti tudományok elnevezésű főiskola nulladik évfolyamát nyitották meg tegnap Tatabányán, s száznál több fiatal kezdte meg tanulmányait a külkereskedelmi ügyintéző, az idegenforgalmi és az idegennyelvű szakon. Jugoszlávia felől berepülő vadászgépek sértették meg az ország légterét, délután 3 óráig a határőrség szerint három, a honvédség szerint négy ízben. Az első, 9 óra 12 perckor történt észlelés alapján Illocska térségében hagyta el a magyar járőrök szerint egy jugoszláv vadászgép az ország légterét, de ennek berepülését nem látták. A határőrség cáfolja azokat a jugoszláv híreszteléseket, amelyek szerint magyar területen zuhant volna le egy Jugoszlávia fölött lelőtt katonai repülőgép, vagy hogy magyar területen értek volna földet jugoszláv ejtőernyősök. ★ H Mi történt? — A kérdésre elsőként Krisán Attila ezredestől, a határőrség szóvivőjétől kértünk választ. — Éjfélkor Drávaszabolcs- nál kezdődött a lövöldözés a túloldalon, Donji Mihol- jaci községnél, ez után öt perccel zárták le a forgalomellenőrző ponton a közlekedést. Az éjszaka jól megfigyelhetők voltak a nyomjelző lövedékek pályái, s ezek között volt, ami láthatóan magyar területre tartott, de napfénynél nem találtunk egyetlen becsapódási helyet sem. ■ Ez miként lehetséges? — Valószínűleg a Dráva folyóban fejezték be útjukat a lövedékek, túl a határvonalnak számító folyóközépen. Ami a lövöldözést illeti, változó hevességű tüzet hallottunk még 0 óra 55 percig a túlsó oldalról. B&i berepülések? — A következő esemény reggel 9 óra 12 perckor a kirepülő sugárhajtású vadászgép észlelése volt II- locskánál, majd 10 óra 32 és 39 perc között két sugárhajtású vadászgépet észleltek még, amint berepültek és áthaladtak a magyar légtéren körülbelül ezer méter magasan. Végrehajtottak egy fordulót, és magyar területről indítottak két-két rakétát a már említett Donj! Miholjaci irányába. ■ Hogyan értékeli a történteket? — Hasonlatosan a korábbiakhoz. „Átcsúsztak” forduló közben ezek a gépek, ami nem bocsánatos, hi- szefn megsértették az ország határát, de tény, hogy a Magyar Köztársaság területét nem érte támadás. El Milyen óvintézkedéseket tettek? — Ami a katonai intézkedéseket illeti, a honvédség illetékes. Mi változatlanul őrizzük a Magyar Köztársaság határát. A többi átkelőhelyen nem kértek még ideiglenes megerő(Folytatás a 2. oldalon.) r' ; ' -'■* • .\11 Äi W-M A Pesti Központi Kerületi Bíróságon hétfőn délután kihirdetett ítéletében dr. Huba Olivia büntetőtanácsa Foltányi Árpádot 24 ezer forint pénzfőbüntetésre, 3 év járművezetéstől eltiltásra, dr. Ferencz Zsoltot pedig 8 hónap — végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett — börtönbüntetésre és 15 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélte. Az ítélet Foltányi vonatkozásában a kihirdetést követően jogerőre emelkedett, Ferencz doktort illetően az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője pedig felmentésért fellebbezett. Mint ismeretes, Foltányi Árpád MDF-aktrvista 1990. november 2-án személyi ügyeinek intézésére kölcsönkapott egy szolgálati gépikocsit az Információs Hivataltól. A jármű vezetését átvette a hivatásos gépkocsivezetőtől, majd a Szent István 'körúton a tilosba hajtott, és súlyos balesetet okozott. A helyszínről megállás nélkül továbbrobogott, s csak a Margit híd budai hídfőnél sikerült a rendőröknek, a lakosság segítségével megállítaniuk. A gépkocsiban tartózkodott Szilágyi Vilmos és dr. Ferencz Zsolt. Az ügyben folytatott nyomozás megállapításai alapján az ügyészség Foltányi Árpádot ittas járművezetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával, dr. Ferenc* Zsolt baleseti sebészorvost pedig — segítségnyújtásra köteles személy által elkövetett — segítségnyújtás elmulasztásával vádolta. A tárgyalás június 12-én kezdődött, és a bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatása után, a tanúk és szakértők meghallgatása alapján, hozta meg ítéletét. Háromhavi haladékkal Búzát vásárol az ál 650 ezer tonna gabona — ebből 100 ezer tonna étkezési és 550 ezer tonna takarmánybúza — felvásárlására kapott megbízást a Tartalékgazdálkodási Igazgatóság (TIG) az FM— PM—IKM megállapodása alapján. A szóban forgó mennyiség megvételét a kormány a gabonapiacon tapasztalható feszültségek levezetésére rendelte el. Az intervenciós készletre történő felvásárlás minőségi követelményei a következők: az étkezési búzánál a hektoiitersúlynak minimum 76-os, a fehérjetartalomnak minimum 12,5 százalékos, a víztartalomnak pedig maximum 14,5 százalékos követelménynek kell megfelelnie, míg \ a takarmánybúzánál a felsorolt értékek 73,11 százalék, illetve 14,5 százalék. Az egyéb minőségi követelmények pedig az MSZ 6383— 79-es előírásoknak kell megfelelniük azzal a megszorítással, hogy súly- és értékbeni térítés nincs. Az étkezési búza felvásárlási ára 5000 forint/tonná, a takarmánybúzáé pedig 4000 forint/tonna. A TIG a búza megvételekor a meghirdetett fel- vásárlási ár 80 százalékát fizeti ki a termelőknek 90 napos fizetési haladékkal. A fennmaradó 20 százalék kifizetésének feltételei többek között: a TIG a jövő év június 30-ig értékesíteni tudja a búzát, és a nettó árbevétel meghaladja a már kifizetett 80 százalékot. A termelők búzájukat ez év október 30-ig ajánlhatják fel a TIG-nek. A szerződéseket a Tartalékgazdálkodási Igazgatóság ez év november 30-ig köti meg a termelőkkel — a beérkezés sorrendjében. Amennyiben a szóban forgó készletet a TIG felvásárolta, további igényeket nem áll módjában kielégíteni. A felvásárlásnál előnyben részesülnek azok a termelők, akik az értékesítésig a búza tartós tárolását az előírások szerint meg tudják oldani, különös tekintettel a korlátozott raktárkapacitásra. AZ AR ELLEN ÚSZVA TORKIG Megkergettek egy pártalapítót. Ezt mondják a községben, mosolyintanak hozzá. Pontosabban persze az történt, hogy egy új, eddig soha nem hallott nevű párt szervezője járta a portákat. Híveket, tagakat toborzott volna. Sikert nem aratott, senki sem jelentkezett. Bement a kocsmába is, ha igaz, onnét távozott sietve. .. azóta sem látták. Mi meg itt maradtunk párt nélkül — mondják ismét mo- solyintanak azok, akik a történetet így-úgy színezve mesélik. A községben ugyanis egyetlen pártnak sincsen szervezete. Hiányoznak? Htimmögés a felelet. Értsem, ahogyan akarom. Pontosan ötven párt szerepelt azon a listán, amelyet 1989. december 31-én zártak le az ország- gyűlési képviselők általános választására készülve. Vajon mi a sorsa a Turul Népe Választási Egység- pártnak, a Kossuth Népi Szövetségnek, a Kossuth Szövetségi Néppártnak, az Üj Magyarok Igazság Pártjának, a Független Magyar Munkáspártnak ... meg a többinek az ötvenes lista nagyobb részéről? S akkor új pártot szervezni? Lehet, miért ne lehetne, csak éppen ... nem a legkedvezőbb a közhangulat hozzá. A közhangulat szerint ugyanis „az emberek torkig vannak a pártokkal, a politikával.” Ami baj. Sőt, nagy baj. A politikának, a pártoknak meghatározott és nélkülözhetetlen szerepe van abban, hogy egy új társadalmi-gazdasági rendszer felépülhessen. A politika, s azon belül a pártok dolga, hogy folyamatos érdekütköztetéssel és éss.zerű kompromisszumokkal egy-egy kövét lerakják annak az útnak, amelyen a társadalom, a gazdaság haladhat. Ha az emberek úgy érzik, „torkig” vannak, akkor valójában önmagukat rekesztik ki holnapjuknak a formálásából. Ami bumerángként hathat. Az el- vagy a bezáikózás nem megoldás. „ (M) Négyes ikrek születtek Négyes ikrek születtek hétfőn Budapesten az Orvostovábbképző Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján. Miként Erdei Judit ügyeletes orvos az MTI-nek elmondta, Tóth Károlyné Bebök Csilla 21 éves ceglédi lakos egy fiúnak és három lánynak adott életet. Az újszülöttek közül Károly 1630, Csilla 1570, Adrien 1600, Beáta 1230 gramm súllyal jött a világra. Egészségi állapotuk koraszülöttségük mértékéhez képest kielégítő