Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-11 / 213. szám

Domonyban Jól sikerült cigánybált rendeztek a domonyi mű­velődési házban. Este ki­lenc órára már teljesen megtelt a terem, lehettek úgy kétszázötvenen a bá- lozók. Éjfél körül tetőzött a hangulat, ekkor már senki sem maradt ülve. Járták az utánozhatatlan táncaikat, énekelték az igazi szép roma nótákat. Jó volt látni azt az össze­tartozást, amit ez a közös szórakozás mutatott. Sok­szor olyan jól húzta a ze­nekar, hogy még mi sem tudtunk ellenállni a lá­bainknak. Igaz a nóta, hogy „cigánybálban sok a roma, szól a cigánymuzsi- ka”. A makói Piros Rózsa folklór együtt es muzsikált, Oláh Józsefné énekelt. Egy rövid szünetben meg­tudtam, hogy ő a zenekar vezetője is. Két éve ala­kultak, táncosaik is van­nak, akik általában önálló fellépéseken szerepelnek. Több versenyen nyertek első helyezést, így például a fővárosban vagy Hód­mezővásárhelyen. Irodalmi színpadként is fel-fellép- nek — nemrégiben a fóti gyermekvárosban adták in­gyenes műsort. A reggel hatig tartó bálban egy hangos szóvál­tás nem volt, de még olyan embert se lehetett látni, aki a kelleténél jobban felöntött volna a garatra. Ritkán kap az ember meg­hívást ilyen rendezvényre, és csak azt tudom mondani a tapasztaltak alapján, hogy köszönöm. T. P. GÖDÖLLŐI ^qifap A Vili. KVEOETAM, 213.-SZÁM 1991. SZEPTEMBER 11., SZERDA Péceli bonyodalmak Bizalmatlanok a jegyzővel Pécelen a nyári szünet és a szabadságolások után a napokban megtartották a soros ülést a képviselők. Az eredetileg tizenöt napi­rendi pontot tárgyaló tes­tületi ülést azonban némi­leg felkavarta és csaknem botrányossá tette a Teleki Gyula polgármestert helyet­tesítő Márkus János alpol­gármester által megtartott értékelés, amely a hivatal­ban szerzett tapasztalatait összegezte. Márkus János vezette a péceli hivatalt az elmúlt hónapban, és megállapítá­sai éppenséggel nem ne­vezhetők pozitívaknak. A képviselőkhöz intézett sza­vaiból legalábbis az tűnt ki, egy sor dologgal nincs megelégedve. Egyebek mel­lett azzal kezdte, hogy bár akadtak örömteli pillanatai is, sok hibát lát. Számára úgy tűnik, a hivatalban sok a feszültség, an­Kezdőclik a babati ásatás Mi kerül majd elő? Éppen egy éve, hogy a Gödöllői Agrártudományi Egyetem babati egységei­nek munkatársai jelezték a múzeumnak: az őszi mélyszántás a templom­táblán edény- és csonttö­redékeket veteitt felszínre. A töredékek a múzeumba kerültek, s a régészszak­vélemények alapján a mú­zeum egy leletrnentő-szon- dázó ásatás szervezését határozta el. A tervezett munka jelentőségét nem­csak az előkerült leletek indokolják, hanem az a tény is, hogy a gödöllői intézmény először vállal­kozik egy komolyabb ása­tás végzésére, mégpedig egyre szűkösebb pénzügyi feltételek mellett. A saját energiák mozgósítása mel­lett a Művelődési Minisz­térium közgyűjteményi fő­osztálya és a Pest Megyei Múzeumigazgatóság céltá­mogatása biztosítja a költ­ségeket. A pedagógiai, ok­tatási jelentőségen túl nagy segítség az intéz­ménynek a Török Ignác Gimnázium támogatása is, melynek révén történelem szakos diákok munkájára is számíthat. Az ásatás vezetői Kővári Klára és Miklós Zsuzsa, a váci múzeum régészei, va­lamint a helyi múzeum igazgatója, Varga Kálmán lesznek. Megfelelő előké­születek után az ásatás szeptember 17-én kezdődik és közel két hétig tart, al­kalmazkodva a területen godolloi hírlap Gödöllő, Szabadság tér 10. • A szerkesztőség vezető­je: Balázs Gusztáv. O Munkatárs: Pillér Éva. • Postacim: Gödöllő, Pf. 14. 2100. Telefax és telefon: (28) 20-796. 0 Szerkesztősé­gi fogadóóra: hétfőn 10-töl 13 óráig. • Hirdetésfelvé­tel: munkanapodon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőség­ben. végzendő további mező- gazdasági munkák ütemé­hez. Az előzetes várakozá­soknak megfelelően az egyetem és a városi mú­zeum jó munkakapcsola­tot alakított ki, s ez ga­ranciát jelent az esetlege­sen fölmerülő kisebb-na- gyobb problémák megoldá­sában. Egy ásatás során ugyanis nem látható pon­tosan előre, hogy mit őriz a föld, s mi kerül napvi­lágra, ezért a teendők és feladatok egy része menet közben adódik. A tavaly előkerült töredékekből az volt eddig kiolvasható — s ezt a terepbejárás is igazolta —, hogy a kő- és habarcstörmelékek egy kö­zépkori templom, a csontok pedig a templom körüli temető helyét jelzik. Ugyanakkor az edény tö­redékek között késő vas­kori (kelta) és római kori (szarmata) is található, bár túlnyomórészt Árpád­kori töredékek fordulnak elő. A lelőhelyet egyébként XVI. századi török adó­összeírások is említik, 1899- ben pedig több ezer da­rabos Árpád-kori éremle­let került itt elő. Hogy most, a szeptem­beri ásatáson mi kerül elő, még nem tudhatjuk. Az azonban biztos, hogy bármilyen emlékanyagot is tár fel a kutatás, újabb adalékokat kapunk szű- kebb-tágabb környezetünk múltjának megismerésé­hez. A múzeum egyébként azt tervezi, hogy az előke­rülő leletek vizsgálata után jövő év tavaszán kisebb kiállításon mutatja be azokat a szélesebb nagykö­zönség eldtt. Persze addig még a lap hasábjain is szólunk az ásatás eredmé­nyéről, az előkerült lelet- anyagról. nak ellenére, hogy az SZMSZ-ük 9-es melléklete foglalkozik a hivatal rend­jével, és megjelent a vár­va várt hatásköri törvény is. Az alpolgármester úgy vélekedett: ma már oda­jutottak, hogy a képvise­lők és a lakosság egyaránt elégedetlen a hivatal mun­kájával. Szerinte a bead­ványok sok esetben nin­csenek időben intézve, és hallani vélt olyan panaszo­kat is, amelyek szerint a lakosság a kérdéseire, ké­réseire az ügyintézés során nem kap kielégítő választ, olykor félrevezetik, vagy éppen a hangnem kifogá­solható. Márkus János szóvá tet­te azt is, hogy a múlt rendszerben kialakított ügyfélszolgálati iroda por­tává degradálódott, hiszen szűrés nélkül áramlanak az ügyfelek a szakelőadókhoz, illetve a polgármesterhez. Nem látja az egymásra épülő kapcsolatrendszert a hivatalon belül, hiányolja a koordinálást. A beszámo­lója végén pedig feltette a kérdést: hogyan lehet így felelősségteljes munkát vé­gezni? Hangsúlyozta, a hi­vatalnak olyan háznak kell lennie Pécelen, amelynek minden szeglete meg van világítva, ahová az állam­polgárok ügyes-bajos dol­gaikkal bizalommal lép­hetnek be. Ez a megvilágí­tás hiányzik, tehát valahol hiba van, vagy a vezeték­ben, vagy az égőben. Kérte képviselőtársait, gondol­kodjanak el, és vonják fe­lelősségre a hivatal vezető­jét, nevezetesen a jegyzőt. Az ülésen hosszas vita kerekedett ki abból, hogy tulajdonképpen mi a he­lyes lépés, hogyan, mi mó­don szavazzanak. S egyál­talán ez milyen kérdés, ügyrendi-e, vagy sem? Egyesek az SZMSZ-t, má­sok az önkormányzati tör­vényt tartották mérvadó­nak. Végül szavaztak, és H-8 arányban amellett döntöttek, felül kell vizs­gálni a jegyző munkáját. Erre háromfős ad hoc bi­zottságot választottak. A felszólalást követően a polgármester, Teleki Gyula úgy nyilatkozott, vélemé­nye szerint Hajdú Mihály jegyző jól ellátja feladatait és ő tud vele együtt dol­gozni. A péceli ügyek to­vábbviteléhez a polgár- mester a köztársasági meg­bízott segítségét kéri, mert mint mondta, szerinte ez a döntés ütközik a törvé­nyekkel. A. M. Tovább úszhatunk Ügy tűnik, mégis sikerült megoldást találni az aszódi Petőfi-gimnázium tanuszo­dájának finanszírozására, mivel az iskolától megkap­tuk a Galga mente egyet­len ilyen létesítményének nyitvatartási rendjéről szó­ló tájékoztatót. Eszerint hétfőn, szerdán és pénte­ken 17 óra 30 és 19 óra kö­zött látogatható a feszített tükrű medence, kedden, csütörtökön este fél hattól fél hétig. Szombaton is nyitva tartanak 15 órától 17-ig. Szeptember 17-én kezdő felnőtt-úszótanfo­lyam indul, amely 12 fog­lalkozásból áll, keddenként és csütörtökönként. Jelent­kezni az első alkalommal lehet fél héttől negyed nyolcig a tanfolyam vezető­jénél. Búcsúban Több ezren zarándokoltak Máriabesnyőre, a Kisbol- dogasszony nagybúcsúba. A szabadtéri mise résztvevői nemcsak az udvart töltötték meg, hanem az azt ölelő domboldalt is. A körmenetben készült alsó képünkön Katona István váci segédpüspök látható (Balázs Gusztáv felvételei) Nem kel! helypénzt fizetni Sörfesztiválra készülve Minrt már megírtuk, a jövő hét végén, azaz szep­tember 20-21-22-én sör- fesztivál lesz Gödöllőn. A színes programok mellett a szervezők termékbemu- tatási-árusítási lehetőséget is teremtenek majd a vá­rosháza előtti, a fesztivál idejére a járműforgalom­tól elzárt, tágas terüle­ten. A lehetőség ingyenes, ezúttal tehát térítés nél­kül adnak területhasznála­ti engedélyt, ám az igénye­ket — a helykijelölések s az esetleges bóvli áruk kiszűrése végett — előze­tesen be kell jelenteni a polgármesteri hivatal la­kosságszolgálati irodáján Nagyhajú Bélánál, aki fel­világosítással is szolgál az ügyben. A bejelentés ha­tárideje: szeptember 17. Adófórumok Folytatódik Gödöllőn a hétfőn kezdődött adófórum­sorozat. Holnap, csütörtö­kön az 1-es, 2-es és 3-as választókerületek lakóit várják a Damjanich-isko­lába, másnap, pénteken pe­dig az 5-ös, 13-as és 14-es kerületek polgárait a Ha­jós-iskolába. Mindkét ren­dezvény 18 órakor kezdő­dik. Benzinkút a határban ez év márciusában kezdte, és hazai viszonyokhoz ké­pest rekordidő alatt meg­építtette a hatvanmillió fo­rintos beruházást. A ben­zinkútnál a Shell termé­keit kínálják éjjel-nappal, s kapható ólommentes ben­zin is. A terepet annak idején az önkormányzati hivatal tette alkalmassá arra, hogy ott ilyen nagy építkezés megkezdődhes­sen, megoldották a vízel­vezetést, majd bérbe adták a területet. A kulturált, udvarias ki­szolgáláson túl a betérő a legkülönbözőbb szolgáltatá­sokat veheti igénybe, hi­szen működik egy kazetta­kölcsönző, egy autóápolási és -felszerelési cikkeket kí­náló üzlet, továbbá egy snackbár, ahol lehet en­ni, inni a megfáradt uta­soknak. Július utolsó napján nyi­tott Veresegyházon egy vállalkozásban üzemelő benzinkút, a település ha­tárában. Az üzemeltető, Dudás László, az építkezést (Árvái Magdolna felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom