Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-09 / 211. szám

VÁCI XXXV. ÉVFOLYAM, 211. SZÁM 1091. SZEPTEMBER 9., HÉTFŐ Fórum a kárpótlásról A hivatal is tud segíteni A Magyar Demokrata Fó­rum szobi szervezete kez­deményezésére, az önkor­mányzat rendezésében, a kárpótlással kapcsolatban fórumot tartottak a szobi művelődési ház nagytermé­ben. A házigazdái, Bogárdi Zoltán országgyűlési kép­viselőt és Nagy Ferencet, a Kárpótlási Hivatal főosz­tályvezetőjét Rcmitzky Zol­tán polgármester köszön­tötte. A Kárpótlási Hivatal fő­osztályvezetője ismertetőjé­ben beszélt a kárpótlások történetéről, amire Magyar- országon semmilyen példa nincs. Megtudtuk, ez Euró­pában egyedülálló, ám tör­ténelmi tény. Majd beszélt azok köréről, akiket a tör­vény szerint a kárpótlás megillet. Szólt az előadó arról is, miként, s milyen határidőn belül kell kitöl­teni a kárpótlási íveket. Tá­jékoztatást kaptak arra vonatkozóan is a jelenlé­vők, ha sehonnan sem — a földhivataltól, levéltártól, termelőszövetkezettől, pol­gármesteri hivataltól — tudnak beszerezni doku­mentumot, azért még bead­hatják kérelmüket. adott esetben még a hivatal is tud ebben segíteni, hiszen a levéltárból sikerült meg­szerezniük az államosítási jegyzéket. A rövid áttekintés után bőven maradt idő a kérdé­sekre, sokan meg is tették ezt. Szobon, Ipolydamásdon, Letkésen, Nagymaroson, Kismaroson élő állampol­gárok szólaltak fel. Az első kérdésében felvetette, hogy az ingatlanukon tanya is volt, ám a törvény arra nem tér ki, erre miként le­het licitálni. Mi a teendő akkor, ha a dokumentu­maikban helytelen helyrajzi számot írtak be, illetve azok hiányosak? Egy tsz-tag kér­dése volt., hogy ha nem kap földje után járadékot, szintén árverésen kell-e visszaszereznie azt. A válaszokból kiderült, hogy a licitálásnál a terü­let volt gazdája előjogot él­vez. Ha az eredeti doku­mentumot valaki nem akarja kiadni kezéből, ak­kor annak másolatát hite­lesíttetheti a polgármesteri hivatalnál, azt is elfo­„Nemes Váczi Tanács Uraimhoz.. maradandóbb? Melyik Mostanában állított meg egy ismerősöm, s panasz­kodott, miszerint: bármi­lyen magyaros meghatáro­zója — mert a valóságot fejezi ki — mindennap­jainknak az „önkormány­zat”, mégsem elégedett az elnevezéssel. Kérte, magya­rázzam meg a változtatás okát. Próbáltam teljesíteni ké­rését. nem igaz meggyőző­déssel. Eszembe jutott a néhai hatalom pöffeszkedé- se, de az is, hogy az utolsó évtizedben többségében már olyanok ültek ott kü­lönböző színű székekben, akiket még manapság is tisztesség illet. Csakhogy — gondolkod­tam otthon — mi vezette a több évtizedes (több száza­dos!) elnevezés iránti el­lenzést? Semmi más, csak a „szovjet”-meghatározás szolgainak tűnő fordítása. Csak ennek tagadása okoz­hatta a faramuci „önkor­mányzat” cím születését... Lehet. De mostanában olvastam Bocskay István erdélyi fejedelem önélet­írását, s abban egy levelet, melyet Szerencsről címzett 1605. november első nap­jaiban a váciakhoz. Imi­gyen : „ ... Nagy tekintetű, Nemes Váczi Tanács Uraimhoz .. VÁC! HÍRLAP Vác, Dr. Csúnyi László krt. 15. • A szerkesztőség ve­zetője: Borgó János. • Munkatársak: Dudás Zol­tán ás Halász Erzsébet. O Postacint: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. C Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. O Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-töl 11-ig, vala­mint a váci hirdetöirodá- ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-151 17 óráig. Ejnye, ez a Bocskay! Méghogy — Tanács Uraim? Nem látott előre ez a nagy­szerű férfiú? Tudnia kel­lett volna, hogy három és fél évszázad múlva milyen gondot okoz ez a megszó­lítás! Nem tudta? Érezte azt is — micsoda belema- gyarázás! —, hogy nem a leendő szovjet, inkább a középkort Magyarország latin eredésű közigazgatá­sát fejezte ki a „magisztrá­tus”: a városi hatóság, a tanács; vagy a „magisztrá­lis” — a városi tanácshoz tartozó, vele kapcsolatos fogalmat jelölő szó. Tudom az ellenzők véle­ményét! Egy fogalomra vonatkozó ellenérzés sokkal erősebb lett legújabb ko­runkban, mint a jogosan ápolandó történelmi hagyo­mány megmaradása. Kér­dés — melyik maradan­dó, melyik lesz feltámadó egy-egy áramlat után? Könnyen kimondom, hogy a „polgármester úr­hoz megyek”, de egy kér­désre válaszolhatom-e azt, hogy „megyek az önkor­mányzathoz” ...? Ez olyan képtelenség,, akár egy em-» lékezetes esetem, amikor valakire rákiáltottam a sződi utcán, úti célja felől érdeklődve. Így válaszolt: „ ... igyeme tanácsu- vaty ..." Most mit felelne? „ ... igyeme önkormányza- tuvaty...”? — csankó — gadják. Ám ha hiányosak is a dokumentumok, akkor sem szabad várni a kére­lem benyújtásával — hall­hattuk —, hanem azt ké­sőbb a hiánypótlási eljárás során meg lehet szerezni. Nem szabad várni ezzel, mert könnyen kifuthanak a 90 napos határidőből. Nagy Ferenc a válaszai közt ki­emelte: a kárpótlási hiva­tal semmilyen kérelmet nem utasíthat vissza, ha ilyen történik, tegyék szó­vá. A hivatal nem azért van, hogy ítélkezzen, ha­nem azért, hogy szolgáljon. Olyan esetben, ha mindkét szülő nevén volt az ingat­lan, akkor két adatlapot kell kitölteni, ám a doku­mentumokat — mint azt több örökös esetében is — csak egyszer kell csatolni. Ha nem azonos hivatalhoz nyújtják be az igényt — mert különböző megyékben laknak a testvérek —, ak­kor is a hivatal dolga azo­kat összesíteni. Hosszú lenne részletesen beszámolni minden felszó­lalásról, mert bizony egyedi gondok is felmerültek. Olyan is akadt, amire a fő­osztályvezető nem tudott választ adni, ám láttuk, a jó szándéka, a segítőkészsé- ge megvolt. Sok embernek, főleg akik már a hetvenen is túl vannak, nehéz volt megérteni, miként is tud­nak hozzájutni ahhoz, armt egykor elvettek tőlük. S volt olyan is, akinek hiába a kárpótlási jegy, ha moz­gásában korlátozott, s nem tud mit kezdeni a földdel. No meg a törvény megérté­se sem könnyű, még annak sem, aki fiatal és vala­mennyit konyít a joghoz. Talán annak az idős ze- begényi embernek volt iga­za, aki a vonatban hazafelé ezt mondta: — Tudja, oz előadónak talán példákkal kellett volna jönnie, s úgy magyarázni el, mi a teen­dőnk. Így az egészből nem solcat értettünk... Halász Erzsébet Mozi Dunagyöngye filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): szeptember 9-én, hétfőn este fél 6 és fél 8 órakor a Nindzsák aranya című ja­pán kalandfilm a műsor. A legnagyobb és leghívebb magyar Kiállítások " Széchenyi emlékére 4 legnagyobb és leghí­vebb magyar címmel nyí­lik emlékkiállítás gróf Szé­chenyi István születésének kétszázadik évfordulója tiszteletére, szeptember 9-én a Madách Imre Művelődé­si Központban. Ugyanak­kor nyílik a Hajók Széche­nyinek című kiállítás Sza­badi Kálmán hajószerke- zati modelljeiből is. Mind­két rendezvény házigazdá­ja Bartos Ferenc polgár- mester, A városi önkormányzat és a művelődési központ által szervezett emlékkiál­lítás a váci Dohai János nyugalmazott katonatiszt saját gyűjteményéből ké­szült, s rendezését is ő vál­lalta. A kiállítást dr. Ger­gely András történész nyit­ja meg, szeptember 9-én, 16 órakor a művelődési központban. A bemutató szeptember 30-ig látható, s szeptember 9-én, 10-én és 21-én alkalmi posta műkö­dik, alkalmi bélyeg, emlék­lap árusításával és emlék­bélyegzéssel. A kiállításom eredeti do­kumentumok. fotók, numiz­matikai anyagok, kitünte­tések, jelvények, plakettek, első kiadású Széchenyi- művek, újságok, emléktár­gyak láthatók. A másik, ugyanekkor meg­nyíló kiállítás., más jellegű. Meghívóján egy Széchenyi- idézet szerepel: Nincs a ha­zában egyetlen tisztességes folyami hajó — miért is lenne, ha nincsen tisztessé­ges hajózó utunk a tenge­rig! Előbb vízi utat kell megteremteni, azután majd építünk hajóitat is! A Hajók Széchenyinek címet viselő kiállításon Sza­badi Kálmán grafikus, for­matervező, hajókonstruk­tőr mutatja be korszerű ha- jószerkezeíeinek modelljeit — ha úgy tetszik, Széche­nyinek ajánlva „tisztességes folyami hajók” modelljeit. Ez a kiállítás is szeptem­ber 30-ig látható a műve­lődési központban. Békésen alvó csecsemők Veszélyes világ Tisztább várost! Levegőt! — hirdetik még ma is a környezetvédelmi világnap­ról fennmaradt transzpa­rensek a 2-es főút Vácon átvezető szakaszán. Ám fehérségük már igencsak megkérdőjelezhető. Még látszik a felirat, de ha so­káig ott maradnak helyü­kön a jelmondatok, akkor alighanem egykettőre csak szürkeséget lát az autós, hiszen a portól, füsttől már most is piszkos a valaha­volt fehér vászon. Látszik tehát, mennyire kellene már a levegő, mennyire fontos lenne az elkerülő szakasz megépíté­se! Már csak azért is, mert aggodalommal tölt el a jö­vendő nemzedék sorsa. Miért? Azért, mert egyre gyakrabban látok divatos babakocsikban feküdni bé­biket. Az nem baj, hogy a szülők törődnek gyerme­kükkel, ám az újfajta ba­bakocsik közül egyre több olyant látok, amely igen­csak földközelben van. S mert a mamáknak legtöbb­ször a főút mentén is dol­guk akad, tolják babáikat, s azok lélegzik magukba az ólmot s az egyéb szennye­ződéseket, melyeket kion­tanak magukból autóink. A legveszélyeztetettebbek a kicsik, mivel tudjuk, az ólomból a legtöbbet a föld­höz közelebb lévők szív­ják. Nincs, aki figyelmeztesse a szülőket a veszélyre? Vagy csak az a fontos, di­vatos legyen a babakocsi? A gyártók nem gondolnak minderre? Ilyen gondola­taim támadnak, miközben megcsodálom a kopasz vagy még alig hajas buksi­kat. Békésen alusznak, s nem tudják, milyen veszé­lyes világba érkeztek. II. E. MA DÉLUTÁN Testületi ülés A városi munkanélküli­ség is napirendre kerül a váci képviselő-testület szeptember 9-i, vagyis mai ülésén: a Pest Megyei Munkaügyi Szolgáltató Iroda váci kirendeltségé­nek vezetője tájékoztatja a testületet a munkanélküli­ség helyzetéről, s feltehe­tően szó esik majd új munkahelyek teremtésének lehetőségeiről, esélyeiről is. Módosításra kerül — a napirendi javaslat szerint — a költségvetési rendelet, s a képviselők elé terjesz­tenek egy közbiztonsági alapítvány létrehozásáról szóló javaslatot is. A tes­tület foglalkozni kíván a tervezett sza badtéri szín­ház megvalósításának rea­litásával, a kisebbség kul­turális helyzetének kap­csán, egy felnőtt- és egy gyerekklub létrehozásának lehetőségével a helyben élő cigány lakosság számára. Napirendre kerül egy fcul- turális információs bázis kialakításának terve is. A hétfőn 14 órakor, ti városháza nagytermében tartandó ülés — az eddi­giekhez hasonlóan — nyilvános lesz. Áringadozás Kollégám idén érettségi­zett fia maszek üzletben helyezkedett el, a Vác mel­letti nagy forgalmú úton. Érti a dolgát. — fiatal kora ellenére — és szereti Is. Különösen a zöldségfélék árusításához érez indítta­tást. Árul, és közben szelek­tálja a vásárlókat, imi­gyen: jópénzú nyugatiak­nak pár forinttal drágáb­ban, szűkölködő honfitár­sainknak az árán adja az árut, aztán összegyűjti a nem egészen első osztályú zöldséget, és azt ingyen adja oda a szegény, idős, nyugdíjas néniknek. íme, egy működőképes gazdasági mechanizmus napjainkban. (Bartha) Mit, hol, mikor? Alsóvárosi búcsú Szeptember 9.. hétfő: 12—Hí óra között fogadó­óra a váci képviselői iro­dában (városháza, I. eme­let 103. szoba). — 16 óra­kor dr. Gergely András történész nyitja meg a mű­velődési központban Dobai János Széchenyi István- emlékkiálítását. — Ugyan­ott látható Szabadi Kálmán Hajók Széchenyinek című modelltárlata. Szentember 10., kedd: Várják a művelődési köz­pontban a dr. Szalay Ma­rietta pszichiáter vezette önismereti csoportba. Szeptember 11., szerda: 17 órakor a Váci Pedagó­gus Klubban Budai Ilona Csiksomlyói búcsú című énekes műsora. Szeptember 12., csütörtök: 9-től 19 óráig várja látoga­tóit. a Katona Lajos Városi Könyvtár. Szeptember 13., péntek: 19 órakor a Super Disco Show a Madách Imre Mű­velődési Központ színház- termében. Közreműködik: Zoltán Erika, Szűcs Judit, Zámbó Jimmy és mások. Szeptember 14.. szombat: 10.30- kor Vác—GOTO NB Il-es kézilabda-mérkőzés. 14.30- kor tartalékmérkőzés, majd 16.30-kor Váci Izzó MTE—Pécsi MSC NB I-es labdarúgó-mérkőzés. Szeptember 15., vasárnap: Heggel 8 órakor a MÁV- állomáson találkoznak a Váci Reménység Egyesület Börzsöny Természetjáró körének turistái. A mai 18 kilométeres túra útvonala: Diósjenő, Nyírrét, Csóvá­nyos, Királyrét. — Délelőtt 9 órakor búcsúi körmenet indul a székesegyház elől a Hétkápolnához. —» 10 órakor püspöki szentmise a. Hétkápolnánál, a kegyhely főbúcsúja alkalmából. Hock Ferenc tárlata A rendet keresi Augusztusban nyílt és szeptember közepéig még látható Hock Ferenc festő­művész kiállítása a görög templom kiállítótermében. Munkásságát főiskolai tár­sa, barátja Vecsési Sándor méltatta, s az általa el­mondottakból idézünk — eligazításul Hock Ferenc műveihez. Hock Ferenc természetel- vü festő. Ez következik két­kezi dolgozó szülei, család­ja útra bocsátó nevelésé­ből, falujának szorgalmas szelleméből. A természet­szeretetből és -ismeretből, mely vitte őt a téli hóban, erdei vadak nyomán, hegy­ről völgybe. Fénykoszorúz- ta napkeltékre és nap­nyugtákra. A Dunakanyar minden lélegzetváltozásá­ra. Természetelvű, de nam másoló. A rendet keresi a világban és a lelkekben. Elgondolkodtató, hogy agy emberöltőben is mennyi új rendhez kellene igazodni. Új festői világot teremtett, amely szerkezetében szigo­rú és mégis lágy érzelem­mel és férfias lírával téli. Jegenyék szabdalta rend­ben élő napkorongjai, vi­zek mélységét, legendáját felmutató hullámvonalai, bogdányi dombjai, lágyan, szerelemmel egybesimu'ó vonulatait ezután már nem lehet másképp nézni, mint ahogy az ő szeme-lelke te­hetsége láttatja. Külön fejezetet érdemel az évszakok változásairól fogalmazott látomásai. Na­gyon szép példánya ennek a bonyhádi kultúrházban lévő mozaik. Mintha csilla­gokból rakta volna ki a tavasz—nyár—ősz—tél egy­másba boruló, egymásért élő életrendjét. A Vigadó üvegablakának virágkoszo­rúként kinyíló, táncoló nő­alakjai olyan ember vallo­mása, aki szereti is, csodál­ja is a zenét és az embiri közösség örömteli együttlé- tének vígságát. Két gyönyörű terve van, ami még nem valósult meg, az egyik a „Kenyér és bor” üvegablak terv, amely még folytatható és tágítható is lehetne. A másik a „Zodiá- kusok” ami így magában is kész mű, de megvalósulá­sával biztos, hogy munkái egyik legjobbja lenne. Hi­szen egy gazdag, teljes élet­mű életvégiggondolás, min­denki számára követhető megvalósulása. Vallomás a rendről a szépségről és a kultúra élet­fontosságáról. A festő, a hittel teli festő nem ma­gáért él, hanem a mások­nak adni akarásért, öröme a másik ember öröme, amit a munkája okoz. Hock Ferenc példája an­nak, aki nem a napi sike­rekért, anyagi javakért, hanem a jelen és jövő tisz­ta szemű igényes emberei­ért él és dolgozik. Hock Ferenc kertje végét a Duna vize mossa. Ha fel­néz az égre, akkor legtöbb­ször a Vác feletti eget, a váci dombok csipkéit szem­léli ... hírlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom