Pest Megyei Hírlap, 1991. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-07 / 184. szám
I. ÉVFOLYAM, 158. SZÄM 1991. AUGUSZTUS SZERDA BU^VIDEKI BUDAÖRS • ÉRD • SZAZHALOMBATTA • PILIS VOROSVAR • BUDAKESZI • B1ATOR- BAU V • TÖRÖKBÁLINT • PILISCSABA • PATY • ZS4MBÉK • SOLYMÁR • TÁRNOK • NAGYKOVÁCSI • BUDAJENO • PERBAL • TOK • TINNYE • ÜRÖM Már van némi eredmény Vízórák és takarékosság Azóta, hogy a víz díja Jelentősen megemelkedett, szerte az országban különféle akciók kezdődtek. Szinte az elsők között, a Százhalombattai Lakásszövetkezet is vízórákat kezdett fölszereltetni az általa üzemeltetett lakásokba. A cél természetesen az volt, mérhetővé váljon a fogyasztás, s ezzel elinduljon az a takarékoskodási folyamat és gyakorlat, amelyet a korábbi átalánydíjrendszer nem tett indokolttá. Hol tartanak a munkálatokkal? — kérdeztük meg Szabó Józsefet, a szövetkezet karbantartó részlegének vezetőjét. — Másfél-két hete, hogy mindenütt befejeződtek a szükséges szerelési tennivalók — válaszolta. — ösz- szesen 1214 darab vízórát szereltettünk föl, saját költségünkön, tagságunk jóváhagyásával. Ami időigényes tennivaló volt, az az anyag- beszerzésen túlmenően, a szerelési munkából adódott. De azt mondhatom, ez sem volt túl hosszú időszak, a lakókat sem érintetté különösebben. — Érződik-e a fogyasztásban valamilyen változás e rövid időszak alatt? — Bár még alig telt el pár hét, vagy, ahol elsőként kezdtük a szerelést, hónap, a vízórák felszerelése óta, már jelentkezik az a kedvező változás, amiért mindezt vállaltuk. Korábban, lakásonként 20—22 köbméter volt a fogyasztás, most — PiSisborosjenÖ Még nincs döntés Pilisborosjenő önkormányzati képviselő-testüle- te hétfőn tartotta legutóbbi ülését. Ezen, a szokásos teendők tárgyalásán túl, szóba került a település fontos eseménye, amelyre ünnepi rendezvénysorozattal kívánnak megemlékezni. Selmeczi László polgármester elmondotta, a község fennállása az 1200- as esztendőkbe nyúlik vissza. A tatárjárást követően a lakosság kihalt, Mária Terézia intézkedéseit követően került sor németek újratelepítésére. Ennek immár 300 éve, erre az eseményre emlékeznek meg majd augusztus 16-tól kezdődően az itt élők. S ha már beszélgettünk, megérdeklődtük a polgármestertől, milyen választ adtak annak az amerikai cégnek, július 11-i megbeszélésük során, amely bérelni és vásárolni kíván földterületePiHscsaba Kálváriaszentelés Piliscsabán 1850-ben épült fel az a kálvária, amelyet most építettek újjá, s augusztus 15-én dr. Takács Nándor székesfehérvári megyés püspök szentel fel ismét. Az ünnepségre — amely délelőtt 10.30 órakor a Kisboldogasszony templomban szentmisével kezdődik — számos vendéget várnak külföldről is. két az önkormányzattól vállalkozásához ? — Elvi engedélyünkre lenne szüksége a cégnek — válaszolta Selmeczi László — a vállalkozás beindításához, de a szerződésben, a testület megítélése szerint kevés az az információ, amely a döntéshez szükséges lenne. Éppen ezért, újabb, részletesebb tájékoztatást kértünk, amelyre azt a választ kaptuk, személyesen kívánnak tárgyalni e kérdésről. Levelük alapján e hónap elején érkezik meg képviselőjük, hogy azokat a nézeteket, véleményeket, amelyek megfogalmazódtak a testület tagjaiban, tisztázhassuk. Csak ezt követően kerülhet sor az elvi döntés meghozatalára. —bő. mivel egyelőre mi összesítjük a számlákat — lecsökkent 15—18 köbméteres átlag vízfogyasztásra. Ügy tűnik, mindenki érdekelt abban, hogy jobban odafigyeljen arra, mikor, miért, mire mennyi vizet fogyaszt. Bizonyos szokások változtak mostanában. Hallottam például azt is, a hűtőszekrénybe teszik a kancsó vizet, ott hűljön le kellőképpen, nem a csapból eresztik, mint eddig. Igaz, kaptunk olyan telefonokat is, de nem sokat, akik drágál- lották a vízdíjat, mondván, alig-alig fogyasztanak. De nem ez a jellemző hozzáállás. Azt mondhatom, az órák hitelesítettek, azt mérik, amit a lakók felhasználnak. Ha soknak tűnik, el kell gondolkodni azon, hol tudnak valamennyit megtakarítani fogyasztáskor. — Eredményesnek ítéli ezek szerint a szövetkezet akcióját? — A számok önmagukért beszélnek. Már most megmutatkozott az, h'ogy mindenki körültekintőbben használta a vizet. S ha ezeket a megtakarításokat ösz- szeadjuk, éves szinten nem kevés pénz az, ami megmarad, és más célokra fordítható. A lakóink javát kívántuk szolgálni a vízórák felszerelésével, úgy tűnik, nem választottunk rosszul. Ami gondunk még nem tisztázódott ez idáig, az az, hogy a vízóra-leolvasó kérdésében nem sikerült egyezségre jutnunk a Pest Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat illetékeseivel. Egyelőre saját költségünkön alkalmaztunk leolvasót, de úgy véljük, ez nem a szövetkezet feladata lenne. Folytatjuk ez ügyben a tárgyalást, s bízunk a pozitív visszajelzésben. J. Szabó Irén A madaras ember A bolt olyan pici, hogy Dávidról és madárkáiról egyszerűen nem fért cl több a fotón! — Aki a madarat szereti, rossz ember nem lehet — költőm át a közmondást, amióta Weszelovszky Dávid megnyitotta kisállat-kereskedését Piliscsabán. Kockázatos vállalkozás az övé, hiszen ilyen üzletet általában csak a nagyobb városok képesek eltartani. Ö a tétlenség, a munkanélküliség elől menekült ebbe a vállalkozásba, amit jól szemléltet falatnyi boltja előtt a hirdetőtábla szövege : „Ha nálam vásárol, ketten nem halunk éhen; a maga állatkája és én!” Azt hiszem, ez az az üzlet, amelynek megvalósítását nem a gyors meggazdagodás reményé sugallta, hanem inkább az állatok sze- fétete, vagy az árra való tanítás vágya ... Kép és szöveg: Aszódi Százhalombatta fellélegezhet Elfogták a gyerekszatírt Százhalombattán jűniüs 7-e óta rettegésben éltek a lányos szülök. Azon a napon ugyanis egy ötéves kislányt becsalt egy férfi egy lépcsőházba, és fajtalankod- ni próbált vele, de szerencsére megzavarták. Az anya természetesen rögvest a rendőrökhöz szaladt, s az érdi kapitányság emberei is a szatír nyomába eredtek. Közben a férfi még kétszer próbálkozott, egy hét-, illetve egy kilencéves kislánynyal. Az utóbbi szerencsére pontos személyleírást tudott adni, amelynek alapján elfogták N. László 16 éves fiatalembert, aki már beismerő vallomást is tett. Az ügy vizsgálóját, Szeitz Erzsébet alhadnagyot kérdeztük: — Mi jellemző a fiúra? — Környezete szerint visszahúzódó természetű, a közepesnél gyengébb tanuló. Vékony, szemüveges, egyáltalán nem mondható jóképűnek. — Ha nem fogják most el, mi állíthatta volna meg? — Elképzelhető, hogy a későbbiekben — mint erre már nagyon sok példa volt — drasztikus cselekedetekre is képes lett volna. Ezért alapos szakorvosi vizsgálatát, illetve gyógykezelését javasoljuk. (séra) (Megjelent a Mai Nap augusztus 5-i számában.) Emberi módon Csöndesen szemerkél az eső. Ilyenkor augusztus elején szokatlanul nyirkos, hideg az idő. Az utcán a járókelők fázósan húzzák össze magukon a kiskabátot, igyekszik mindenki haza a vasárnapi ebédre. Váratlanul fékcsikorgás, dudaszó hasít a csöndbe, majd a két „hangadó” autó vezetője kipattan és ordenáré hangon káromkodni kézd. Az égyik azt a bizonyos szervét ajánlgatja étkezési célokra, mire válaszul a másik az előző autós fölmenő ági rokonainak tesz egyértelmű, családalapításra vonatkozó felszólítást. Szó szót követ, már a Jóistent is belekeverték a dologba, mire az egyik vérmes sofőr előkapja zsebéből a könny gázsprayt és azzal kezd el hadonászni. A válasz természetesen nem marad el. Másik hősünk hátrarohan a kocsijához, méteres vasdorongot ragad meg, amely fekete szigetelőszalaggal van körültekerve. És lássanak csodát. A gázspray gazdája azonnal megszelídül, mire a vasdo- rongos is lejjebb veszi a hangerőt. Emberi módon megtárgyalják, hogy korábban nem volt elsőbbségadás- tábla az ominózus kereszteződésben — így szerintük — nyilván az a hibás, aki odarakta. Távozásukkal újra csöndes lesz Zsámbékon a főút, csak egy békésen szemlélődő nénike csóválja értetlenül a fejét: Atyaisten! Hát hol élünk mi? V. M. Sarki boltok Százhalombattán, a Damjanich út és a Rózsa Ferenc körút sarkán új épületek emelkedtek, viszonylag rövid idő alatt. Az építési munkálatok még zajlanak, de hamarosan befejeződnek. A három épület egyikében gyógynövényüzlet nyílik, a másik kettőben kertészeti cikkek vásárolhatók majd. BUDA VIDÉKI HÍRLAP Vezető munkatárs: Fazekas Eszter. • Munkatársak : Fekete Ildikó, Aszódi László Antal, Virág Márton. • Fogadónap minden hétfőn Ilit óráig a szerkesztőségben. Címünk: Bp. vili., Somogyi B. ti. S. PL: 311. Ír. sz.: HM. Telefon: 138-4761, 1381067. Túl gyakori látvány ismét a figyelmetlenség volt az oka annak a baleseísorozatnak, ami az Ml-csen történt Budaörs határában. Az esős időben heten csúsztak egymásba, szerencsére személyi sérülés nem történt. De a hét autó vezetője közül hatan külföldi állampolgárok, számukra rosszul végződött ez a vakáció! (Virág Márton felvétele) Kertészkedőknek A gyümölcsbor A gyümölcsbor — éppúgy, riiint a szőlőből készült bor — erjesztéssel előállított ital, ezért a gyümölcsbor- készítésnek elengedhetetlen feltétele, hogy ismerjük az erjesztés leglényegesebb tudnivalóit. Az alkoholos erjedéshez szükség van cukorra, amelyből az erjedés folyamán az alkohol' keletkezik, erjesztőgombákra, amelyek a cukrot alkohollá és széndioxiddá alakítják át és természetesen vízre, amelyben az erjedési folyamat végbemegy. A cukor mennyisége azért lényeges, mert ha kevés, akkor alacsony alkoholtartalmú italt kapunk, amelynek már az erjedése is vontatott, tökéletlen. Ha viszont a cukor- tartalom magasabb a kelleténél, akkor a keletkezett alkohol annyira sok lesz, hogy az erjesztést végző gombákat is elpusztítja, emiatt az erjedés megáll, a ki nem erjedt cukor a borban marad, azt édessé, esetleg émelygőssé teszi. Az asztali bor készítéséhez legalább 15 százalék, az édes bor készítéséhez legfeljebb 25-27°,o cukortartalom kell, ami a gyümölcs eredeti és a hozzáadott cukor mennyiségből adódik. Jó bort készíthetünk, ha a cukortartalmat 20 százalékra állítjuk be. Ehhez persze ismerni kell a gyümölcs _ cukortartalmát. Az érettségi foktól és a fajtától függően az alma 5-15 (közepesen 10), a ribizke 4-8 (közepesen 6), a cseresznye és a meggy 5-14 (közepesen 10) százalék cukrot tartalmaz, amely ideális esetben 7-8 ezrelék. Minthogy a gyümölcslevek általában ennél többet tartalmaznak, a megfelelő érték elérése végett a leveket hígítani kell. Az alma és a cseresznye savtartalma megfelelő. Néhány gyümölcs savtartalma: alma 6, ribizke 23, cseresznye 7, meggy 16 ezrelék körül van. Nézzünk ezek után egy példát a gyümölcsbor-készítésre, amelyből az egész eljárás érthetővé és egyszerűvé válik. 1 liter meggyléhez (savtartalma 16 ezrelék) még egy liter vizet kell adni, hogy az ideális 8 ezrelék savtartalmat kapjuk. Az így két literre kiegészített lé cukortartalma felére csökkent, tehát 1 liter lé 5 százalék, kb. 5 deka cukrot tartalmaz. Ezt kell kiegészítem ni húsz százalékra, tehát literenként még 15 deka cukrot kell hozzáadnunk. Az így elkészített lét töltsük az’ erjesztőedénybe (demizson, ballon, raktárüveg stb.), és levegőtől elzártan erjesszük. Az erjedés megszűnése és a bor letisztulása után az újbort lefejthetjük. A színes gyümölcsöket (cseresznye, meggy, ribizke) összezúzás utón néhány napig a törkölyükön erjesz- szük, leszűrés után a törkölyt mossuk át és ezzel a vízzel hígítsuk a lét, így a színezőanyagok a héjból kioldódnak és a bor szebb: színű lesz. Sz. L.