Pest Megyei Hírlap, 1991. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-06 / 183. szám
I. ÉVFOLYAM, 157. SZÄM 1991. AUGUSZTUS 6., KEDD D U NAJAJ Kjfáíiian bz. asijtf 1 fcN U abi -S ZIG bX CáEPEL-SZIGET MIKLÓS i • DUNAKESZI I PÓT • C.ÓD • RÁCKEVE • SZIGETSZENTmásik fél véleménye A jogtanácsos tájékozatlan Számítottunk arra, hogy cikkünk megjelenése után cseng a telefon. A felsoroltakat nem mi állítjuk — írtuk július 30., 31-i A hadiüzem első béke éve című, kétrészes tudósításunkban. ígéretünk szerint adunk teret most a Mechanikai Laboratórium Kísérleti Vállalat vezetőinek, akik Joósné dr. Frey Mária nyilatkozatát, valamint az Ipari és Kereskedelmi miniszternek készített jelentését cáfolják. A vállalat budapesti központjában Bődi József vezérigazgatóval, Gyuricza János humánpolitikai főosztályvezetővel és Kicsi Sándorral, a vállalat szak- szervezeti bizottságának titkárával tárgyalunk az írásba foglalt részletekről. Egyöntetű véleményük, hogy annak megállapításai tájékozatlanságból fakadták. SOKSZOR HIÁNYZOTT A vállalat Jogtanácsosát tényleg sokszor kellett az őt érintő megbeszélésekről nélkülözni, mert beteg volt. A múlt évben 147 napig volt távol, s ehhez jött még az évi rendes szabadsága. Az idén 51 napot töltött sajnálatos betegséggel. Az élet viszont nem áll meg, a dolgokat intézni kell. Ha jönnek a tárgyalópartnerek, nem lehet kihagyni az üzleteket. Nem tartozik ugyan szorosan a tárgyhoz, de megjegyzik: a kolléganő már a jelentések készítésekor tudta, hogy nyugdíjas lesz. A vállalat vezérigazgatója szerint nem szabad elfelejteni, hogy cégünk még mindig centrálisán irányított. Ö egy éve került ide. Tavaly kezdődött a szervezeti egyszerűsítés, ehhez vették igénybe azt a tanácsadó vállalatot, amit Joósné kifogásol. Eredményes volt az átszervezés. Ezáltal is csökkent a hivatali létszám. Termékszerkezet-váltás, eredményes gazdálkodás. Egy vállalat központjából nehéz előre látni a világpolitika változásait. A központilag irányított mechanikai laboratóriumnak öt évre megvolt a feladata. Am közben megszűnt a KGST, felszámolták a Varsói Szerződést. Az öbölháború idején máshol szállítási, Magyarországon tárgyalási stoppot rendelt el a kormány. Bár ezt ma már feloldották, az üzletkötésekben mégis féléves hátrányt szenvedtek. Ekét a kardokból, a békeharc vesztesei, meg efféle hasonlatok jutnak most a riporter eszébe. Ami egy ■kisebb közösségnek válság, az máshol az emberiség javát szolgálja. Nincs más út, mint megélni a kiútkeresés nehéz hónapjait, vagy éveit. Ezért adták be privatizációs koncepciójukat az DUNATAl HÍRLAP Vezető munkatárs: Móza Katalin. 0 Munkatársak: Vasvári Éva és Kovács T. István. 0 Fogadónap: minden hétfőn 13— is óráig a szerkesztőségben. Címünk*: Bp. VIIL, Somogyi nála u. 6. Pl.: 311. ír. sz.: 1446. Telefon: 1138-4761, 138-1667. Állami Vagyonügynökségnek. Ennek lényege, hogy Budapesten a kisebb mértékű hadiipari fejlesztéssel foglalkoznának. A pécsi gyár vegyes vállalati kít.-vé alakulna, Dunakeszin sok kis vállalkozásból álló ipari park és azok számára központi szolgáltatások jönnének létre. Bődi József számára a pécsi ügy miatt a legkínosabb Frey Mária tájékozatlansága. Az általa kritizált — Hatvanötmillió forint tött megállapodás szerint ugyanis nem arról van szó, hogy csak 4 százalékkal részesülnek a nyereségből. Hanem, ennyit mindenképpen garantál a partner, még vesztesége esetén is. Kapcsolatuk további előnye, hogy egy kihasználatlan, megvásárolt raktárépületben kétszáz ember foglalkozhat számítógép-monitorok összeszerelésével. A vállalat többi üzeme pedig alkatrészeket szállíthat ide. Az sem hiba, hogy a Hantarex részesedése 70 százalék, ennél alább ugyanis nem kötöttek volna szerződést. — Hatvanötmillió forint volt a nyereségük, de nem vállalkozások fejlesztésére fordították, hanem szétosztották. — Számoljunk — ajánlja Gyuricza János főosztály- vezető. után maradt 4 és fél millió forint, amit a vállalkozások apportjára fordítottunk. Minderről Frey Máriának hivatalból is tudnia kellett. — Az eddig létrehozott kft.-k mind nyereségesek — állítja Bődi József. A megszűnt szállítási osztály után létrejött betéti társaság például az addig kihasználatlan . sok autóval, gépkocsivezetőivel a vállalat szükségletein kívül most már külön fuvarokat is bonyolít. — Tény, hogy nincs elég munka — konstatálja az első számú vezető. 150 fő elhelyezési gondját jelentették be a közvetítőnek, de többen is veszélybe kerülhetnek. — Felére csökkentek a megrendelések, következménye a részmunkaidő — jegyzi meg az szb-titkár. — Minden vezető külön feladata a munkaszerzés — folytatja a főosztályvezető. KOMMENTAR NÉLKÜL FELÉRE CSÖKKENT — A központi befizetések és adók után maradt ebből a pénzből 23 millió 900 ezer forint. A kollektív szerződés szerint a 13 felső vezetőnek négy és fél milliót kellett kifizetni. A többit nevezik tiszta eredménynek, amiből 50 százalék a dolgozóké. A középvezetők járandóságának kifizetése Élénken reagált írásunkra Oláh Tamás, a Hunital Kft. ügyvezető igazgatója, aki tárgyalópartnereimmel összhangban bizonygat j a: — A Hantarexhez hasonló üzleti szerződések érdekében közvetítők kellenek. Ez bevett szokás, és szakma is. Eddig még egy fillért sem fizettek nekünk, a hasznunk a törzstőke há- ram százaléka lesz, egyszeri kifizetéssel. A mechanikai laboratórium vezetősége maga is kéri a vizsgálatot, amely meggyőződésük szerint jogászuk vádjainak alaptalanságát bizonyíthatja majd. Ígéretünk szerint kommentár nélkül adtuk közre a másik fél véleményét. Kovács T. István Elsorvadó ágazat, kihaló mesterségek? Menteni még a menthetőt Mintha megállna az idő. A hímzések örök életű motívumai, a csipkék leheletfinom bája, a fazekasok és a kosárfonók míves munkája egyre azt sugallja, hogy az igazi érték, függetlenül a koruktól és a divatoktól — érték marad. Még a hozzá nem értő is elgyönyörködik a népművészet és a háziipar kecses tárgyaiban, megsejt valamit az ősi mesterségek múltból megszólaló üzenetéből. Az azonban kevésbé köztudott, hogy mint üzletág válságos periódusában van. — A népművészeti és háziipari szövetkezetek valamikori alapítói — elemzi a helyzetet Kocsis Tóth Gyuláné, az OKISZ osztályvezetője — óriási ismerettel rendelkeztek az adott mesterségről, magas fokon művelték azt, s képesek voltak a szakma továbbadására. Zömmel olyan asszonyokkal indultak e szövetkezetek, akiknek egyéb kereseti lehetősége nem volt, számukra tehát munkahelyek teremtődtek, ugyanakkor a piac is életképesnek minősítette e tevékenységeket. Érezhetően nőtt az igény itthon és külföldön a népművészet, és a háziipar termékei iránt. A nyolcvanas évektől azonban megtorpanás következett be, a piacok pangása megrendítette ezeket a szövetkezeteket, jóval előbb, mint a más szférákban működőket. E körben ugyanis rendkívül nagy a függés a lakossági kereslettől: ha az embereknek nincs pénze, elsőként ezekről a tárgyakról mondanak le, amelyek az otthonokat csinosító, esztétikai örömöt okozó díszítőelemek. Más oka is van az ágazat elsorvadásának. Mint Bán Antal, a Pomáz és Környéke Háziipari Szövetkezet elnöke elmondta, gazdasági szabályozók kívánt fejlődés ellenében hatnak: régen sem volt megengedhető, ma pe dig luxus az egyedi, rend kívül munkaigényes nép művészeti tevékenységek fenntartása. Legfeljebb az alkalmazott népművészet kaphat még helyet a szövetkezeti működési keretben, amikor ipari módszerekkel, sorozatgyártásban tesznek kísérletet a népi hagyományok átmentéséi-e, A végtermék nyilván csak utánzata lehet az egyedileg készített, az egymástól az alkotó egyénisége sze rint különböző munkáknak, még akkor is, ha magas színvonalú, zsűrizett termékekről van szó. Minthogy a válság régen kezdődött, s lépésről lépésre nyomon követhető, 8 Autóiisztató számtalan érdekvédelmi tömörülés jött létre: - egyrészt a gazdasági hátrányok enyhítésére, bizonyos kedvezmények kivívására, másrészt a népművészet értékeinek megmentésére. Minthogy az élőmunka-ráfordítás rendkívül nagy e termelői körben, s így az adóterhek jobban sújtják e foglalkozási réteget, mindig aktuális volt a csopor- ' tosulások szerveződése: már 1953-ban megalakult a HISZÖV, a háziipari szövetkezetek érdekvédelmi szervezete. Aztán mások következtek, például a népművészeti szövetkezetek önkéntesen, alulról kezdeményezett egyesülete^ illetve a jelenleg, működő Országos Népművészeti és Háziipari Szövetség. Ez utóbbi az OKISZ kebelében felvállalta a szakmai tagozati funkciókat is. Első ülése július végén volt, s szándéka szerint fórumot teremt az informálódásra, a kapcsolatteremtésre és a gondolatcserére. — Mindez azt igazolja, hogy nem létezhetünk közös platformok nélkül — mondja Mogyorós Istvánná, a szigetszentmiklósi Kotex, kosárfonással és konfekcióvarrással foglalkozó kisszövetkezetének az elnöke —, mert az elszigeteltség végképp megakadályozza a kitörés minden esélyét. Az egyik oldalon az eladási problémák állnak, a másik oldalon nem tudunk mit kezdeni akaratunkkal, amely a szép mesterség megőrzésére irányul. Próbálunk tehát sorstársainkkal hangot találni, s megkeresni a megoldásokat. A mesterség megmentésére mindenki kitalál valamit, mi szakköröket működtetünk két iskolában — Dunaharasztin és Szigethalmon —, így próbáljuk a fiatal generációval megismertetni és megszerettetni a szakmát. Nagy bajunk, hogy idáig a kosárfonás nem tartozott az országos szakmunkásképzési körbe, úgy hírlik azonban — szerencsére! —, ez változik; a jövőben. Enéíkül nem látunk garanciális biztosítékokat a szakma továbbélésére. 1 S hogy addig és ezután hogy lesz? Bán Antal szerint abban bízhatunk, hogy mindig lesznek olyan emberek — főként vidéken —, akiknek a népművészet szívügye, akik az elődöktől ellesett és nagy akarással megtanult mesterség gyakorlása nélkül nem tudnak élni. Akik szeretik az eredetit és a szépet, s a maradandó érték megalkotása lételemük. Va. É. mikrobusz vezetőjétől. Pontosan a gyártelepi vasúti híd aluljárójába, — Tud úszni az autó? — kérdezték a minap a csütörtöki nagy vihar után történt. Behajtott a ahová beömlőit az esővíz. Mondják, hogy nem először. Itt és máshol a gyártelep környékén is ideje lenne már a csatornarendszert korszerűsíteni. Az alkalmi úsztatok mindig elszaporodnak, házak pincéibe szivárognak, útakadályokat képeznek egy-egy kiadós zápor után. Hívni Íveli a tűzoltókat, mint az itt látható autó esetében is. Pár perccel a koocli lehorgonyzása után ugyanis jöttek a többiek, kész volt a torlasz, nem először. (K. T. I. felvétele) Dinnyére cserélte Bevált a jóslat? Koncz Gábor, a Madách Színház tagja családjával esztendők óta Dunakeszi egyik legszebb részén lakik. Nyaranta nemcsak a színház tájékát kerüli el, de igyekszik a Duna mellett megkeresni a legszebb és legeldugottabb részeket. Ö mesélte: „Imádtam lagziba járni! Itt aztán számtalan csínytevésre kínálkozott lehetőség. A nagy rumliban senki sem figyelt ránk, a felnőttek mással voltak elfoglalva. Barátaimmal először is a padlásra lopóztunk fel, ahol a süteményeket tartották, és a javát megdézsmáltuk. Ha már dugig ettük magunkat, a következő ténykedésünk a muzsikusok ellen irányult. Mindenekelőtt a vonóikat zsíroztuk be, amitől aztán nem szólalt meg a hangszerük. Ennél szórakoztatóbb hecc csak az volt, amikor a sátorban zenélő nagybőgőst kívülről egy éles bottal hátsó fertályon szúrtam, minek következtében ráesett a cimbalomra. A vendégség dőlt a nevetéstől — és mi kellett még? Másnap reggel már egy újabb produkcióval hívtuk fel magunkra a figyelmet. Apámnak volt egy vastag vázas német kerékpárja, melyet sokszor elcsentem, és nagy titokban megtanultam rajta úgy kerekezni, hogy nyolcán ültünk rajta. S aztán vasárnap délelőtt, amikor a templomból kitódult a tömeg, nem átallot- tunk a járdán úgy száguldozni, hogy a közlekedőknek szét kellett ugrálniuk, ki kellett térniük előlünk. (Mondta is az iskolaigazgató apámnak: cirkuszos lesz maga fiából — lényegében be is vált a jóslata.) Nekünk is volt gyümölcsfánk, de mint tudjuk, a szomszéd gyümölcse mindig ízletesebb. És több izgalommal is jár. Na, szóval, élt a falunkban egy néma kertész, akinek a fáján termett a legfinomabb császárkörte. Mikor először bementünk a kertjébe, még azt hittük, hogy süketnéma, de pillanatok alatt kiderült, hogy csak néma. Meghallotta, ahogy a fán rihegünk-röhö- günk. Több se kellett neki, ostorral jött a fához, és verte a lábunkat. Egyre feljebb kúsztunk, és nem mertünk lejönni. Már esteledett, de ő csak ül a fánál türelmesen. Aztán feleségével üzent anyámnak, hogy csak akkor enged haza, ha értem jön, és rendezi, amit megettünk ... De talán a legemlékezetesebb csínytevésemet tizenkét évesen követtem el. A szomszéd faluban lévő halastóból akartunk pontyokat zsákmányolni. Kidolgoztam a tervet barátaimmal: ha gátat vágunk, a pontyok két nap múlva a közeli patakba vándorolnak. Ezt a műveletet az éjszaka leple alatt el is végeztük. Kiépítettünk a híd alatt egy kis szorost kövekből, itt vártuk be az érkező pontyokat. Nem győztük a kosarakba szedni őket. Nemcsak a rokonság, de az egész falu jóllakott hallal, és még egy kis pénzhez is jutottunk. Igen ám, de közben nyomozott a rendőrség. Lebuktunk. Szerettük a dinnyét, ez lett a vesztünk, ugyanis néhány halat diny- nyére cseréltünk. Három napig vertek bennünket a fogdában. Szegény anyám hónapokig nem mert kimenni az utcára, annyira szégyellte magát. Aztán eltelt néhány évtized, és én a mai napig ugyanerre a helyre járok azoknak a pontyoknak az unokáit kihalászni — de most már engedéllyel... D. A.