Pest Megyei Hírlap, 1991. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-23 / 197. szám
eredmény I. ÉVFOLYAM* Hl. SZÁM 1991. AUGUSZTUS 23., PÉNTEK D U N.AJAJ SZEX TEN DltEI-SZIG El CSEPEL-SZÍ GET MIKLÓS I DUNAKESZI FŐT # GÖD • RÁCKEVE SZIGETSZENTAMI NINCS, ARRA NEM KELL VIGYÁZNI Leszokni az igényekről ? Két év múlva csörög A szinten tartás is Más tudni valamit és más tapasztalni. Mást jelent általában a takarékos gazdálkodásról beszélni, s megint más ezt következetesen végigvinni: a gyakorlat buktatói csak menet közben derülnek ki. Minthogy az önkormányzatok többsége tudta, hogy nehéz a feladvány, már eleve óvatosan tervezett, s az első félév során minden fillér sorsát nyomon követte. Ahol ilyen módszerrel dolgoztak, meglett az eredmény — stabil a pénzügyi helyzet. Utazunk a IIÉV-en. Egyre drágábban, egyre rosszked- vühben. Nap mint nap döcögünk a városból ki és vissza — hol van már az az idő, amikor felüdültünk a munkából hazavezető út alatt. Tömeg, kosz, elromlott jegylyukasztók. Elhanyagolt megállók, silánysivár peronok. A Vágóhídtól Dunalia- raszti külső huszonnyolc perc, Szigetszentmiklós gyártelep negyvenegy perc, Toköl negyvennyolc perc, s Ráckeve tizenhárom perccel több, tnint egy óra. A bérletek ára 690 forinttól 2415 forintig terjed, a legolcsóbb jegy 19 forint ötven fillér, a legdrágább ötven - hét forint. Fizetünk, s eszünkbe sem jut, hogy az egyre drágább utazási költségekért egyre gyengébb szolgáltatást kapunk. Az utóbbi években például az említett vonalakon eltűntek a mosdók és az illemhelyek, holott ez lenne a legkevesebb. .•— Óriási itt az utasforgalom — mondja Patkós László, Dunaharaszti külső forgalmi szolgálattevője —, a reggeli órákban tízpercenként indulnak a járatok. Sok a naponta ingázó, de különösen nyáron nagy az üdülőforgalom is, a piaci napok pedig kifejezetten megsokszorozzák az utasszámot. Nem mondhatnám, hogy minden ragyog az állomáson, de ilyen mozgás mellett nem is csoda. A WC is le van zárva, nem működik: van is és nincs is. Fokozatosan jutottunk idáig, rendkívül sok rongálás van ugyanis, különösen a diszkóprogramok napjain. A nyitott peron még úgy ahogy: formára nyírt bokrok, édességet, dohányárut és újságot árusító pavilon, s szemétkosarak a hulladéknak. Bent azonban a váróteremben siralmas a kép: két zöldre mázolt fapad árválkodik a pénztárral szemben — hatalmas kosz- és gyanús piszokfol- tak a kövezeten. És persze a levegő sem nevezhető üdítőnek. — Szégyellnivaló, ami itt van — néz ki a jegyárusító ablakból Puczik Ferenc né pénztáros —, de nincs mit tenni, kevés a takarító. Illemhely? Mosdó? Szó sincs ilyesmiről. Az emberek kénytelenek leszokni minden igényükről. Mintha visszafele és nem előre mennénk ... Szabó László, a BKV Csepel-Ráckeve üzemegység üzemfenntartási vezetője ismeri a helyzetet. Azt mondja, egyszerűen képtelenség fenntartani és üzemeltetni az illemhelyeket, mert nincs arra fedezet, hogy havonta újakat szereljenek fel. A BKV-nak nincs erre pénze, s szándéka szerint szeretné átadni a helyi önkormányzatoknak. Ráckevén már meg is történt, itt egv konténert állítottak fel ilyen célra — másutt is ez lenne a járható út. Jelenleg elsősorban a forgalom biztonságos és zavartalan irányítása a feladat, s amig nincs kellő kulturáltság az utazókban, lehetetlen ennél jobb szolgáltatást biztosítani számukra. A vandalizmus, a nemtörődömség és a hanyagság határtalan — a pénz pedig kevés. Ezek után elgondolkoztató a végkövetkeztetés. Miután mi, utasok nem vigyázunk a tisztaságra és a rendre, a BKV úgy gondolja, azzal kell beérni, ahogy és ami van. Ezzel végképp hanyagságra és nemtörődömségre — s szükség esetén piszkolásra — ösztönzi az utazóközönséget: s ezzel zárul a kör. Rém egyszerű a képlet, ami nincs — arra nem kell vigyázni. Pedig ez lehetne fordítva is: mondjuk, olyasmit adnának az utazónak, amiben kevéssé tehetne kárt — mert jól megcsinálták, mert egyszerűen működik —, s ezzel éppen a nagyobb gondosságra ösztönzik. Vasvári Éva Több Pest megyei ön- kormányzat is foglalkozik azzal a gondolattal, hogy megrajzoltatja a régi hagyományokat is tükröző ,.saját" pecsétjét. — Az éves költségvetés tervezésekor megpróbáltunk a rideg racionalitások alapján mérlegelni mindent — mondja dr. Sitni- kiewicz László, Dömsöd polgármestere —, nem építettünk légvárakat. Célunk az alapellátás biztosítása, -s az elért színvonal megőrzése volt, mert — s ezt ma is hisszük —, jobb szerényen, de biztos, mint jó hangzású, ámde esetleg kivihetetlen ígéreteket tennünk. Több pillére volt költségvetésünknek: egyrészt céltámogatásokért pályáztunk, így az általános gazdálkodási feladatokra négy és fél millió, az új oktatási és művelődési központ céljaira pedig — amelyben egy nyolc tantermes iskola is működik — több mint tizenhárommillió forintot kaptunk. Mindvégig követelménynek tekintettük intézményeink lalcarékos üzemeltetését, s hogy ezzel mennyit lehet spórolni, arra példa a bölcsőde: éves szinten félmillió forintot takarítunk itt meg. Ugyanakkor — bár korlátozott számban — üdülőtelkeket is értékesítettünk, s megpróbáltunk vagyontárgyainkkal is az eddigieknél hatékonyabban gazdálkodni. Helyi adót az idén nem vetettünk ki, s egyelőre nem is szándékozunk. Ügy' hiszem, ez nagy eredmény, mivel minden működik, mintha nem lennének ilyen szorító körülmények, seit szeptembertől nyolcvan gyerekkel önálló zeneiskola indul. — Sokan vállalkozói tevékenységet kérnek számon az önkormányzatoktól. Mi erről a véleménye? — Erőltetettnek érzem, az önkormányzat ugyanis nem vállalat, s ebben az értelemben nem is vállalkozhat, nem is kockáztathat: ez csupán periférikus tevékenységként jöhet szóba, és semmiféleképpen nem a szakmai munka rovására. Ellenben a vállalkozói réteg patronálnia lényeges feladat, s ha lassan is, de ez a réteg nálunk is erősödik. Míg például azelőtt Dömsödön csupán iparkör működött, ma már Ráckevéról leválva önálló ipartestület alakult — helyi vezetéssel. — Az év hátralévő része tehát pénzügyileg megalapozott. I.esz-e lehetőség fejlesztésre? — Ha arra gondol, hogy a szinten tartásnál több jut — ilyen értelemben nem. Viszont belefogunk a telefonhálózat kiépítésébe, amely áldozatot követel az önkormányzattól is. A hír önmagában nem lenne szenzáció, ez azonban mégis az: ha minden a tervek szerint halad, két év múlva telefon csöng a domsödi otthonokban. És nem a Matávval kooperálunk, hanem a Műszertechnilca Vállalattal, amely a svéd Eriksson céggel áll kapcsolatban. A szigeti környékről tizennyolc település alapít közös részvénytársaságot a Műszertechnika Vállalattal, amely a hálózat kiépítését kivitelezőként vállalja: természetesen minden alkatrészt és kábelt a svéd partnertől kap. Jelenleg az alapszabály készül, s miután a szindikátusi szerződést aláírják a felek, két éven belül szól a telefon. Az első lépcsőben az önkormányzatok alakítják meg a részvénytársaságot a magyar céggel, majd később minden telefon- igénylő részvényes lesz. A tőke döntően az Er.ikssoné, amely majd később nyilván részesül a haszonból. — Mibe kerül mindez az önkormányzatnak és a lakóknak? — Rendkívül előnyös az ajánlat, az önkormányzat lakónként száz forintot fizet — a végösszeg nálunk hatszázezer forint —, a lakók pedig tizenötezer forintért vonalat és készüléket kapnak. A rendszer alapja egy digitális számítógépes alközpont lesz, amely három funkciót lát el: hét másodperc alatt nemzetközi vonalat ad, nyolc műholdprogram vételét képes biztosítani, s végül a lakásokba beszerelt érzékelővel és a rendőrségen felállított jelzőrendszerrel érzékeli az idegen behatolást — tehát biztonsági szerepe is van. December elsejéig fizetjük be az összeget, s addig kell a lakóknak is hozzájárulniuk. Óriási a lehetőség, tulajdonképpen olcsón jutunk a telefon birtokába. És ezzel az infrastrukturális fejlesztéssel újabb lépést tehetünk a korszerűség felé. Va. É. LEÁNYFALU Színes program A Leányfalun májusban megalakult vers- és prózamondó társaság szeptember 4-re kellemesnek ígérkező programot szervez: a művelődési házba délelőtt tíz órára várja az érdeklődőket. Elsőként megtekintik majd Balázs Imre erdélyi festőművész kiállítását, ezt követően pedig a társaság műsora következik: táncszámokkal, versek és prózarészletek előadásával szereznek örömteli perceket a jelenlévőknek. Végül két órakor a Hableány vendéglőben nyolcvan forintért ebédelni lehet: de az igényt előzetesen jelezni kell. Törődjön egészségével! Dunoharasztiban, a Viking motelban (Bajcsy-Zsilinszky u. 266.) SZOVJET TERMÉSZETGYÓGYÁSZ RENDEL mindennap 9 és 15 óra között. Korszerű, bioenergetikai gyógymód. Ha semmi nem segített, próbálja ki I Vizsgálat telefonegyeztetés alapján: (26)-70-491. Szükség esetén szállás. Keresse fel bizalommal Igort! DÜNATAJ HÍRLAP Vezető munkatárs: Deák Attila. • Munkatársak: Vasvári Éva és Kovács T. István. • Fogadónap: minden hétfőn 12—16 óráig a szerkesztőségben. Címünk: Bp. VIII., Somogyi Béla u. 6. Pf.: 311. ír. sz.: 1446. Telefon: 138-4701, 138-4067. Iskolakezdés előtt Hétköziülpi szí in bőii unok Falvak pecséthasználata Tíz-tizenkét évvel ezelőtt arról álmodoztunk, hogy milyen is lesz majd a jövő iskolája az ezredfordulón. Az ezredforduló akkor még csaknem elérhetetlen mesz- szeségben látszott; jobbára utópiáink ködébe veszett. Hat-nyolc évvel ezelőtt viszont már arról beszéltünk, hogy milyen iskolarendszer kívánatos az ezredfordulón. A 2000. év még akkor is meglehetősen távolinak tűnt, de már nemcsak a futurológusok birodalma volt, hanem a távlati tervezőké is. Kiábrándultak vagyunk-e ma, vagy racionálisabban, kevesebb illúzióval terhelten látjuk-e a jövőt? Ha igen, részben azért, mert mindinkább nyilvánvaló, hogy a hatvanas és a hetvenes évek fölbuzdulásai nyomán megálmodott és kiharcolt elképzelésekből alig valami valósult meg. Mindenesetre ma már jobban kiszámítható, mint bármikor azelőtt, hogy mennyi válik, egyáltalán mennyi válhat valóra. Azzal a kérdéssel, hogy milyen lesz a „jövő iskolája”. illetve a kívánatos iskolarendszer, az elmúlt években — itthon és külföldön egyaránt — sokan szembenéztek. Vajon meny8 ^Mao nyi kivitelezhető ezekből az eszményképekből, és annak, aki meg akarja valósítani ezeket, valójában mekkora a mozgástere, milyenek a cselekvési esélyei. Hogyan lehet, mitől lesz holnap jobb az iskola és az oktatás, mint ma? Közhelynek hangzik, hogy több pénz kellette hozzá. Természetesen az anyagi erőforrások ezen a területen is nékülözhetetlenek, ám a több pénzből — sőt a mostani kevésből is — lehet korszerű oktatást csinálni, de lehet nagyon hagyományosat is. A hagyományos oktatás és a tradicionális iskola utáni nosztalgiának világszerte nagy tábora van. Viszont a megszokottnál több szó esik napjainkban a társadalomról, gazdasági és társadalmi igényekről, térbeli elhelyezkedésről, a népesség különféle mozgásfolyamatairól és az őket mozgató érdekviszonyokról, az iskola, az oktatás és a művelődéspolitika demokrat izmusáról. Ügy gondoljuk ugyanis, hogy az oktatáspolitika esélyeit mérlegelve ma minderről szólni kell. Más szóval: az oktatás belső, szakmai problémáit társadalmi-politikai kérdésekként kell tárgyalni. Látszólag aprólékos szakmai részletkérdések is szorosan összefüggenek az átfogóbb társadalmi mozgásokkal. D. A. A városokéhoz hasonlóan, aránylag korán kialakult a magyarországi mezővárosok, falvak pecséthasználata is. 1379-ben Újfalu már használt pecsétet (sajnos töredékesen maradt ránk). Szentkereszt, a későbbi Németkeresztúr (ma Deutschkreutz Eurgenland- ban) pedig növényi díszítésekkel övezett hármas keresztet ábrázolt pecsétjén. Ez a későbbi fejlődés során a XVIII. századra máltai keresztté egyszerűsödött, és beszélő címerként pajzsba került. A XX. század elején már latin keresztként ábrázolták. Viszonylag korai időszakra vezethetők vissza egyes baranyai mezővárosok, falvak pecsétjei is. Du- naszekcső 1710-ben használatba vett pecsétjét olyanról másolták, amelyen a szekcsői vár tornyán még ott díszelgett a török félhold. A falusi pecsétek, címerek vésetei bővelkednek a nép mindennapi életéből merített szimbólumokban: madár, lombos fa, szőlő, búzakalász, szerszám egyaránt előfordulnak ábrázo- lásaikan. Pest megyében a vizenyős, nádas területeket előszeretettel szimbolizálják egy-két nádszállal. A halászat kedvelt jelképe a hal. Az ország legkülönbözőbb területein kedvelt szimbólum az ekevas, és számos falu pecsétjének a pajzsára rákerült. A hódoltság kori török területtel határos vidékek falusi pecsét- pajzsain látható ekevasas, csoroszlyás címerek olyan feltevés kialakulásához járultak hozzá, amely szerint ez a címartípus a XVI.— XVII. században a parasztság önvédelmi szervezetének, a parasztvármegyének a megkülönböztető jelvénye lehetett. Ügy tűnik azonban, hogy az ekés pecsétek olyan, a töröktől távol eső országrészek falvainak a jelvényeként is szerepeltek, ahol a királyi seregek, illetve a nemesi vármegyék már hatékony védelmet tudtak biztosítani a török portyázók ellen, így a parasztvármegye nem fejlődött ki. A kutatások mai állása szerint valószínűbbnek tetszik, hogy nincs ösz- szefüggés a parasztvármegye és e címertípus között. Az ekevasat, csoroszlyát ábrázoló címerek, pecsétek nagyobb száma talán inkább azzal magyarázható, hogy az ekének ezek a legfontosabb vas alkatrészei a parasztság gondolat- világában is kiemelt helyet foglaltak el, s így gyakrabban is ábrázolták őket. Érdemes megfigyelni, hogy — valószínűleg a városcí- merék utánzásaként — a XVIII. században a mezővárosok szívesen ábrázoltak pecsétjeiken városfalat, tornyot. A nemesi községek pecsétrajzai a nemesi címerekkel mutattak gyakori rokonságot például a kard, az oroszlán felvételével. E címerképek azonban utánzásként olykor a nemesi falvak pecsétjein is megjelentek. Kardot tartó levágott kart látunk például Pordány (ma Rábapor- dány) 1693-as évszáiinot feltüntető pecsétjének a pajzsán). — A XIX. század köz- igazgatási változásai (falu- összevonások, kerületi, majd közjegyzőségek szervezése), és ezzel párhuzamosan a gumibélyegzők elterjedése nem kedveztek a falusi címerábrázolásoknak. Az újonnan, több községből kialakult közigazgatási egységeknek nem volt saját címerük. A gumi-bélyegző használata kényelmesebb volt, mint a viaszpecsété, de a gumira sokkal nehezebben lehetett címeres vagy egyéb ábrát mélyíteni, mint a fém pecsétnyomóra. Az eredmény: a múlt század második felétől egymás után hagyták el falvaink pecsétnyomóikból a rajzot. A századfordulón országosan szabályozták a községek elnevezését, pecséthasználatát. Ekkor sok község már csak feliratos pecsétváltozat mellett maradt, mások visszatértek a hagyományokhoz, s ismét címeres pecsétnyomót választottak. Ezek rajzát a Magyar Országos Levéltár véleményezte, s Felsenfeld Ignác budapesti bélyegzőgyára készítette el az új nyomók döntő többségét. D. A.
