Pest Megyei Hírlap, 1991. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-09 / 186. szám

I. ÉVFOLYAM, 10«. SZÄM 1991. AUGUSZTUS 9„ PÉNTüK DA^SI xzHmtm MEGJELENIK MINDEN HÉTFŐN, SZERDÁN, PÉNTEKEN, SZOMBATON Várják a jelentkezőket Föld aratás után A dabasi Fehér Akác Termelőszövetkezet vezetősége még februárban — a kárpótlási és szövetkezeti törvény hiá­nyában — foglalkozott a termőfölddel kapcsolatos vár­ható és lehetséges tulajdonváltozásokkal. Ügy érezték, alkalmazkodniuk kell a megváltozott körülményekhez, hiszen a szövetkezet a kedvezőtlen termőadottságú gaz­daságokhoz tartozik. Az elmúlt években támogatás és jövedelmezőség hiányában jelentős földterületeket von­tak ki a nagyüzemi gazdálkodás alól. E kényszerhelyzet azonban lehetőséget teremtett arra is, hogy ne csak a háztáji, hanem a bérelt földterületeken is fejlődjön, erő­södjön a magángazdálkodás, illetve a mezőgazdasági vál­lalkozás. A Fehér Akácban úgy vélik, hogy a nagyüzemi mértékben gazdálkodó me­zőgazdasági termelés jövő­je mind a növénytermesz­tés, mind az állattenyésztés területén társasági formá­ban valósítható meg. Ma még nincsenek tapasztala­taik arról, hogy a sokat emlegetett, de még inkább vitatott farmergazdálkodás mennyire honosítható a térségben. Az új helyzet mindenképpen új integrá­ciós lehetőségeket kíván — de ennek ma még nem kör­vonalazódtak ki a feltételei sem. A tapasztalatok, az egyé­ni vélemények értékelése azt mutatta, hogy az élet­hivatásként földet művelni szándékozók köre jelentő­sen elmarad a jogos, vagy a kárpótlási törvény alap­ján tulajdonossá válók kö­rétől. Éppen ezért Dabason Pillanatkép Bt UCÓU Utazik a katona. Ott­hon, felesége és gyere­kei társaságában töltöt­te a hétvégét, most bú­csúzik. Búcsúzik, de hogy! Gyönyörű, csengő szopránra figyelnek fel az inárcsi állomáson vonatra várók, forgat­ják a fejüket, keresik a hang forrását. Cso­dálkozva látják, hogy a katona felesége énekel. Slágereket, operett­részleteket, népdalo­kat, tökéletes hangbiz­tonsággal, a hamisság legcsekélyebb árnyala­ta nélkül. Befut a vonat. Az asszony hirtelen stílust és hangszínt vált, Pa- Dö-Dőék Szása-búcsúz- tatóját kezdi énekelni. A katona barna arcán szomorúság bujkál, nem tud felvidulni, pedig az asszony még ott fut a kigördülő vonat mellett is, míg a dal véget nem ér. er—ed DABASI HÍRLAP Vezető munkatárs: Matula Gy. Oszkár. • Munkatárs: Pachner Edit. • Fogadónap minden hétfőn 14-től 17 óráig a szerkesztőségben. Cí­münk : Bp. VIII. kér., Somo­gyi B. u. 6. sz. Pf.: 311. ír. SZ. 1416. Telefon: 138-2399/283 0 fgn adást követően ne veszítse el a tagsági viszonyát. Min­denképpen szeretnék meg­teremteni annak a lehető­ségét, hogy a nagyobb terü­lettel rendelkező, de csak annak egy részét megművel­ni szándékozók dönthesse­nek a visszaigényelt föld nagyságáról. Terveik szerint azok a járadékos tagok, akik föld­jüket visszaigénylik és já­radékukat nem a munká­juk, hanem a behozott föld alapján kapják, a tagsági viszonyukat és járadékjo­gosultságukat is megtart­hassák. A dabasi Fehér Akácban azt szeretnék, ha a termelőszövetkezet dolgo­zói és az új földtulajdono­sok között jó együttműkö­dés és munkakapcsolat ala­kulna ki: mindannyiuk ér­deke a jobb üzleti, vállal­kozói lehetőségek kihaszná­lása. D. A. Illeti U K,UI JJULlUdt li\JI íl'lf elfogadása előtt lehetősé­get adtak arra, hogy a földtulajdonukat vissza­igénylők — amennyiben hi­vatalos iratokkal dokumen­tálni tudták — még a ta­vaszi munkák megkezdése előtt igényelhessék és meg­kaphassák földterületeiket aranykorona-értéknek és a volt művelési ágnak meg­felelően. Akik a vissza­igénylést március 2-ig a termelőszövetkezetnél beje­lentették, azok a kiadott földet már tavasszal meg­művelhették. Voltak, akik csak később döntöttek, így a március 2-a után beér­kező igényeket csak most, majd aratás után tudják kielégíteni. A termelőszövetkezet mindenképpen mérlegelni kívánja a leendő földtulaj­donosoknak azt az igényét, hogy egyes tulajdonosok, illetve családok egy tagban kaphassák vissza a földjü­ket. Bizonyára sokan tud­ják, hogy ezen a területen a népesebb családoknak szétaprózott földtulajdonuk volt. A földek kiadására részben a már korábban ki­jelölt földterületeken kerül sor, részben pedig további területeket jelölnek ki mind a három kerületben. A termelőszövetkezet ve­zetősége javasolja majd a közgyűlésnek, hogy a föld­jét visszaigénylő termelő­szövetkezeti tag a birtokba­Strand Dabason, amikor az épülő strand után érdeklődöm, azt javasolják, hogy a Gö­dör utcán át közelítsem meg, mert onnét a leg­szebb ... Aztán még hozzá­teszik: ne feledkezzem meg néhány szót váltani a vál­lalkozóval sem, Komjáti Zsuzsával, mert nélküle nem lenne a dabasiaknak strandjuk. Ott jártunkkor sajnos vele nem sikerült beszélni. Any- nyit azért megtudtunk, hogy tervei szerint augusztusban nyitna a strand, és az uszo­da szeptemberben sem zár­na be, hanem téliesíteni szeretné. Ez mindenképpen nagyon nagy öröm a dabasi fiatalok számára ... Sőt, azt hallottuk, hogy az iskolák tervezik az úszásoktatás bevezetését is. — deák — A z indresiak segítettek Zivataros véradás — Sajnos nagyon erősen csökkent a véradói kedv. Három-négy éve kezdődött ez a folyamat, azóta egy­re komolyabb agitációs munkát igényel a véradás megszervezése és a szüksé­ges vér összegyűjtése — mondta a Gödöllői Vérel­látó Központ egyik labor- asszisztense, miközben vér­mintát vett az előtte ülő önkéntes donor karjából. A múlt heti, csütörtöki zápor azonban nem tudta elmosni a véradók lelkese­dését, jöttek biciklivel, er­nyővel, esőkabátban, akadt, aki csak úgy, lengén, egy szál ingben — ezért bőrig ázva — állított be a téesz faháaéba, ahol a gödöllői vérellátó berendezkedett. A szervezésben nem kis része volt Faldina Ágnesnek, aki Trabantját és hangját nem kímélve előző nap délután 4-től este 8-ig járta a falut, és hangosbemondón invitál­ta az inárcsiakat. Ha elfá­radt, Kahári Ferencné, a Konditerem nyílt A bugyi műveli"'!esi ház keretein belül nyílt meg nemrégen egy kondicionálóterem, ahol kedvükre kínozhatják- magukat a község fiataljai. Remélhetőleg az egyre szapo­rodó lehetőségek kihasználásával a fiatal korosztály fizikai állapota kedvező irány­ba mozdul majd el (Vimola Károly felvétele) „Fárasztó ez a pumpálás!” Szabó Ferenc lassan har­mincszoros véradó lesz. Le­het, hogy mór túl is van a harmincon, de az önadmi­nisztráció nem erős oldala: néha otthon felejti a vér­adó-igazolványát. Annak idején ő is „csak úgy” kezdte, minden mélyebb er­kölcsi megfontolás nélkül, kollégái rábeszélésére. Az­tán: „Úgy voltam vele, hogy amíg nekem nem árt, addig adok.” És nem ártott. Egyszer ő is idegen vérre szorult. Néhány éve olyan makacs orrvérzése támadt, hogy kórházba kellett szál­lítani, kétszer is kapott in­fúziót. Két infúzió négy pa­lack vért jelent. Mennyi vér kell akkor egy nagyobb műtéthez, vagy ne adj’ is­ten — egy tömegbaleset­hez? — Az ember csak akkor tudja meg, milyen fontos a „Nem faj, de inkább nem nézek oda!” községi vöröskeresztes tit­kár segített neki. Az előre jelzett létszám ugyan — kis eltéréssel — beigazolódott, 68 jelentke­zőből 58-tól vehettek vért, de többet is összegyűjthet- tek volna egy jobban meg­választott időpontban. Reg­gel 8-tól délután fél 3-ig lehetett vért adni, munka­napon, munkaidőben, egy olyan faluban, ahol nagyon sokan ingáznak. A munka­helyi vezetők ma már nem szívesen engedik el dolgo­zóikat véradásra, megszűnt minden munkaidő-kedvez­mény. A téeszből is töb­ben jöttek volna, ha nincs éppen aratás és meggysze­dés. fgy csak az Inárcson lakók és itt dolgozók meg­jelenésére számíthattak. Szép számmal jelentkeztek például az Inárcsi Szakosí­tott Otthon dolgozói. Ko- hári Ferencné büszkén me­sélte, hogy idén is tizen­öten adtak vért. Városy Kálmánná, az igazgatónő nem vette át azt a ma di­vatos szemléletet, mely sze­rint a véradók csak lógni akarnak a munkából. Az inárcsi véradás felért egy vízi túrával. A jelentke­zés és a vizsgálatok első fele a faházban zajlott, de a véradás többi részét egy másik házban bonyolítot­ták. Aki a faházban vég­zett, ott toporgott jó ideig az ajtóban, remélve, hátha alábbhagy a zápor. „38 mil­liméter csapadék hullott eddig!’’ — jelentette valaki. Odaát a belgyógyász csak mosolygott, amikor csöpögő hajjal, szabadkozva nyúj­tották át neki a vizes vizs­gálati papírokat. Akitől levették a vért, üdítővel, sörrel, szendvics­csel pótolhatta a 4 decili­ternyi hiányt. Érdekes mó­don — korábbi tapasztala­taimmal ellentétben — a sör itt kevésbé fogyott. Persze, ha minden véradó olyan, mint Bollók István, nem is csoda. Bollók István 32 évesen első véradó. Egy hónapja úgy döntött, hogy leszokik a dohányzásról, a kávéról és az alkoholról. Elhatáro­zását tett követte: egyik napról a másikra felhagyott minden káros szenvedélyé­vel. Azóta az egészséges életmódra esküszik. Ügy érezte, ehhez hozzátartozik a rendszeres véradás is, és végre, hosszú idő után elő­ször engedett — többszörös véradó — feleségének. Nem bánta meg, nem lett rosz- szul, minden úgy zajlott, ahogy várta. Arra a kérdés­re, ki miért kedzett vért adni, az indokok gazdag tárházát sorolják, de a leg­gyakoribb válasz igen egy­szerű: „Csak úgy Rábeszél­tük egymást.” Kahár Ferencné és Szabó Ferenc (Petényi István felvételei) vér, ha saját családjában szorul rá valaki — mond­ta Kahári Ferencné. Mire vége lett az inár­csi véradásnak, kisütött a nap. Lehet, hogy az eső­felhők félreértették a fel­hívást? Ügy gondolták ta­lán, hogy jobb híján eső­víz is megfelel, és puszta jóindulatból ontották tar­talmukat egész délelőtt Inárcsra? (pachner) Új tagokat várnak Önkéntes tűzoltók Az Örkényi önkormányzat szeretné újjászervezni az önkéntes tűzoltótestületet. Az utóbbi években a testü­let igen szép eredményeket ért el: versenyeken sikere­sen szerepeltek. A rendszer- váltás időszakában azonban, mintha megfeledkeztek vol­na a tűzoltótestületről. Most az Örkényi önkor­mányzat úgy határozott, hogy a régi sikerekre tá­maszkodva újjászervezi a tűzoltótestületet, és a régi tagak mellé új tagokat to­boroz. Az önkormányzat és a testület vezetősége már felhívással fordult azokhoz a fiatalokhoz, akik kedvet éreznek a testületi munká­hoz. Jelentkezni lehet Ber­kes József megbízott pa­rancsnoknál, aki részletes felvilágosítással szolgál min­den érdeklődőnek. Mozi Gyál, Dózsa: Augusztus 9-én fél 6 órakor: Darkman (szín. am. hor.), 10—11-én: Apácák a pácban (szín. am. vígj.), 12-én fél 6 órakor: A halálosztó (szín. am. sci­fi).

Next

/
Oldalképek
Tartalom