Pest Megyei Hírlap, 1991. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-16 / 165. szám

Sokoldalú ailcíúk így jutok a csúcsra a Bag Tizenkét ponttal több A labdarúgó NB III sta- ;isztifeáját a Mátra-csopart- ,al fejezzük be. Itt jutott 1 csúcsra a Pest megyei :sapat, a bagi gárda. Nem először avattak Pest me- gyei győztest, korábban a Vác is innen indult felfe­lé az NB I-be. Az újdonsült bajnok egyébként a har­madik NB III-as esztende­iét zárta. Tavaly hatodik tett 13 győzelemmel, s 7 döntetlennel, most tehát lényegesen előrerukkolt a :sapat, amely tucatnyi pont­tal többet gyűjtött: 1. Bagi SE 17 11 2 60-24 45 ősszel 7 7 1 27-10 21 Tavasszal 10 4 1 33-14 24 Otthon 10 4 l 40-16 24 Idegenben 7 7 1 20- 8 21 A gárda kiegyensúlyozott teljesítményét mutatja, hogy a két fél évben, va­lamint a hazai és idegen­beli összesítésben nagyjá­ból ugyanannyi pontot szerzett. Érdekesség, hogy 24 pontot gyűjtött hazai pályán, s ugyancsak ennyi volt a tavaszi összesített termése. A Bag mindkét félévben az élen végzett. A BSE egyetlen otthoni vereségét az őszi hazai nyi­tányon szenvedte el Rom- hánytól, attól az együttes­től, amely az ősz végén visszalépett és helyükre a Salgótarjáni öblösüveg­gyár állt. A Gyöngyös és a Borsodnádasd döntetle­nül utazott haza. Tavasszal otthon veretlen maradt a Pest megyei gárda, a Sal­gótarjáni BTC, valamint a Bélapátfalva 1 ponttal tá­vozott. Bravúros volt a bagi ősz. Vendégségben őszi veret­lenséggel büszkélkedhet a gárda. Apcon, Jászberény­ben és Szolnokon győzött, s ehhez a pásztói, a salgó­tarjáni (a BTC ellen) a dá- nyi, a rákóczifalvai, vala­mint a bélapátfalvi döntet­len társult. Tavasszal a Salgótarjáni Öblösüveg­gyár, a Gáspár SE, Gyön­gyös és Borsodnádasd csa­patától egyaránt két pont­tal tért haza. Balassagyar­maton és a Salgótarjáni Kohász ellenében gól nél­küli döntetlen született. Az utolsó utazáson maradt alul Törökszent miklóson 2-1-re. Ez az eredmény már nem befolyásolta a Pest megyeiek elsőségét, akik két ponttal előzték meg a Salgótarjáni Kohászt. A bagi csatárok 7 mér­kőzésen nem lőttek gólt, egy találatot pedig ugyan­csak hét alkalommal sze­reztek. Több nagyarányú győzelmet arattak. Fél tu­cat meccsen négyszer vet­ték be a kaput, éspedig ott­hon a Gáspár SE, a Balassa­gyarmat, a Pásztó, a Jászbe­rény, s a Volán Rákóczi el­lenében, idegenben a Gás­pár SE együttesét 4-1-re verték. Hazai pályán szü­letett két legnagyobb győ­zelmük, ősszel a Salgótar­jáni Kohászt 5-1-re. ta­vasszal az Apc együttesét 5-2-re verték. A bagi gárda kapuja 13 találkozón érintetten maradt, egy gólt tíz alka­lommal, kettőt pedig hét­szer kaptak. Az együttes 60 találata mérkőzésenként átlagban kereken két gólt jelent. Tavaly 52-41 volt az együt­tes gólkülönbsége, s akkor Breznai vezette a házi lis­tát tucatnyi találattal, őszt (11) előtt. A két legered­ményesebb csatár most jól beosztotta, Kovács mindkét félévben ötször vette be a kaput. Tamás pedig első félévi ötöse mellé tavasszal fél tucatot szerzett, akárcsak Geren­dái. 11 gólos: Tamás, 10: Ko­vács, 9: Gerendái, 7: Brez­nai, Rózsavölgyi, 6: Szanyi, 4: Krizsán, 2: Lipcséi, 1: Bazsó, Mayer, Ecker, ehhez társul az apci Farkas ön­gólja. Egy évvel korábban a 12 200-as hazai nézőszám mérkőzésenként átlagban 800 szurkolót jelentett. Most valamelyest elmarad­tak ettől, de így is nagy volt az érdeklődés. A 10 700 néző átlagban 710 szurko­lót jelent. A őszi nézőszám tavasszal megduplázódott, a Szolnoki Cukorgyár el­len 1100-an. a Dány elleni rangadón pedig 1600-an voltak. Ősszel a 600 néző jelen­tette a csúcsot, két alka­lommal. Idegenben is so­kan voltak kíváncsiak az éllovas szereplésére, ösz- szesen 11 100-am, átlagban 740-en. Ősszel a dányi rang­adón ezren övezték a já­tékteret, akárcsak tavasz- szal Törökszentmik)ősön. A rekordot a Salgótarjáni Kohász—Bag rangadó 3000 érdeklődője jelentette. — Reltter — Kevesen a nőknél Minősített névsor Már közöltük a II. osztá­lyú minősített Pest megyei asztali teniszezők névsorát. 33 férfi és 8 női versenyző szerepel a listán. Lényege­sen kevesebben vannak a III. osztályúaknái, 12 férfi és csupán 3 nő. Ugyancsak A gödöllői Korecz Krisztián népes az ezüstjelvényesek tábora. Említésre méltó, hogy az ifista Dohnál Gá­bor, akárcsak a felnőttek­nél, ebben a korcsoportban is szerepel. A fiatalabb sportolók ugyanis magasabb korosztályban is indulhat­nak, s ott is szerezhetnek minősítést. III. osztályúak. Férfiak: Bori Sándor (Szentendrei Petőfi), Czukker György (Gödöllő), Domokos Balázs (Zsámbéki PEMÜ), Hagymási András (Szentendre), Katona István, Korecz Krisztián (gödöllőiek), Labanca Gyula (Veesés). Mol­nár Zoltán (Zsámbék), Patkós Attila (Szentendre), Sándor Attila (Zsámbék), Varga Ist­ván (Gödöllő), Volly György (Szentendre). Nők: Ország Aranka (Szent­endre), Pável Rita (Vecsés), Valki Gizella (Szentendre). Ezüstjelvényesek. Fiúk. Aeócs Péter (Váci Izzó MTE), Bíró László (Szentendrei Petőfi SE). Boros András (Zsámbéki PEMÜ), Dohnál Gábor (Buda­örsi SC), Nagy János (Vecsési SE), Oroszki Viktor (Vác), Övári László (Szentendre), Szabó Norbert (Ceglédi VSE), Széli Róbert (Budaörs), Vadász Csaba (Vecsés), Újhelyi László (Vác). Lányok: Berta Katalin (Bu­daörs), Botos Krisztina (Mo- nori DSK), Csuták Eszter (Buda­örs), Koricsánszky Dóra (Tá- piószele), Molnár Krisztina, Nedolai Edit (vecsésiek), Or- goványi Orsolya (Gödöllő), Pável Rita (Vecsés). Szabó Ju­dit (Gödöllő). Valki Gizella (Szentendre). Varga Marianna (Vecsés), Velczl Diana (Szent­endre) , R. I­WMInnen- onna NI • Szerdán tölti be 50. életévét Mészöly Kálmán, a magyar labdarúgó-válogatott szövetsé­gi kapitánya. Az egykori nagy­szerű válogatott védőt játékos­társai. a hozzá közel állók egy­szerűen csak „Szőke Sziklá­nak” becézték. A szakvezetőt hétfő délben Óbudán hangula­tos ebéd keretében köszöntöt­ték a Magyar Labdarúgó Szö­vetség vezetői. © Július 17. és 27. között Bo­lognában, az északolasz vá­rosban rendezik a sportág két­évenként esedékes, ezúttal 23. teljes programú Európa-baj­nokságát. Itt adódik az utolsó lehetőség a barcelonai olimpiai kvóták megszerzésére. Hazán­kat 45 versenyző képviseli. © A dél-amerikai labdarúgó­bajnokság, a Copa America A- csoportjában Argentína legyőz­te Perut is, és pontveszteség nélkül került a legjobb négy közé. © Tavaly decemberben zajlott le, az idén viszont július kö­zepén, tehát az „igazi” idő­pontban lesz az országos úszó- bainokság. Keddtől vasárnapig a Hajós Alfréd uszodában ve­télkednek a felnőttek. Pvst Hírlap* 7 Ötmilliói ér Telitalálat A totó 28. játékhetén 1 darab 135+1 találatos szelvény volt, amelyre 5 millió 100 094 forin­tot fizetnek. A 7 darab 13 ta- lálatosra egyenként 546 372 fo­rint jut. 12-es 448, ll-es 5947, 10-es 38 512 darab volt. Nyere­mények egyenként 6504. 490, ill, 113 forint. A 29. heti totószelvényről a 6-os számú Frem Kopenhagen —Olimpija Ljubljana és a 8- as számú Sportul Bucuresti— Buducsnoszt mérkőzést töröl­ték. FoKtafá«: Battán A strandröplabda orszá­gos bajnokság egri fordu­lójának a 30 000 forint össz- pénzdíjú Grand Prix ered­ményei. Férfiak: 1. Jagodics, Kar­mos (UTE), 2. Berzy, Nagy (Kazincbarcika)* 3. Kiss, Bencsik (Kazincbarcika). Nők: 1. Lengyel (egyesü­leten kívüli), Szél (DVSC), 2. Tímár, Fekete (Eger), 3. Brecher, Farkas (BVSC). A következő forduló augusztus 3-4-én Százha­lombattán lesz. NB Il-es vendégek A Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészítették a Magyar Kupa-mérkőzé­sek országos selejtezőjének sorsolását, amelybe 128 csapat kapcsolódik be. A Pest megyei csapatok többsége otthonában fogad­ja ellenfelét, mivel alacso­nyabb osztályúak. A Pest megyei csapatok párosítása: IV. csoport: Dány—SALGGLAS (NB II.); VII. csoport: Tószeg (megyei I. osztály)—Ceglé­di Kossuth-Honvéd; Kis- kunlacháza—Kiskőrös (NB II.); XV. csoport: Pomáz— Tatai Honvéd AC (NB III.); Vácszentlászló—BMTE-Tör- ley (NB III.); Nagykáta— Szolnok (NB II.); XVI. cso­port: Budakeszi (BLASZ)— Rákosmenti TK (NB III.); MEDOSZ Érdért (BLASZ I. o.)—Bag (NB II.); Nagyté­tény (BLASZ II.)—Dunai Kőolaj; Sülysáp—Kecske­méti SC (NB II.) A mérkőzéseket augusz­tus 11-én, vasárnap 16 óra 30 perckor játsszák, az elöl álló csapatok a pályavá­lasztók. Gér József Jutalomtrikóban Gödöllőn a közelmúltban tartott Pest megyei sport­napon a GEAC atlétái nem csupán saját számaikban bizonyítottak, hanem a játékos erőpróbákon is. Jól helytállt Szörényi István edző, aki a családi vetélkedőn is indult. Teljesítményéért a díjkiosztó keretében Pest Megyei Hírlap-jutalomtrikót kapott Bucherna Nándor, Bajnóczi Tamás és Szabadi Mónika atléta, valamint Szörényi István edző. Képünkön gödöllőiek Pest Megyei Hírlap-jutalommez- ben, balról a második Szörényi István edző (Reitter László felvétele) Csiki Károly terepszemlén Alacsony a váci korlát Múlt csütörtökön ismert­té vált, kikkel küzdenek az európai labdarúgóklub-ku­pák. első fordulójában a magyar együttesek. Azóta „országjárásba” kezdtek az MLSZ munkatársai, külö­nösen Csíki Károly, hiszen 5 ellenőrzi, a kupacsapatok stadionjaiban minden rend­ben van — vagy inkább lesz-e — a rajtig. Kollégái pedig azt szemrevételezik, a további élvonalbeli klu­bok létesítményeiben meg­felelők lesznek-e a körül­mények az augusztusi NB I-es bajnoki idénynyitóra. Tapasztalatairól Csiki Károly ezt mondta: — Eddig Vácott, Pécsett és a kispesti stadionban jártam. Van még tenniva­lóm addig, amíg megkez­dődik a kupasorozat. A Vá­ci Izzó először jelenik meg a kupaporondon, érzésem szerint ott kell majd a leg­többet tenni. Biztosítani kell a rendőri erők állandó elhelyezését, a hazai és vendégszurkolók szektorai közötti elválasztókorlát alacsony, azt kötelesek fel­emelni az Európai Labda­rúgó Szövetség (UEFA) ál­tal megkövetelt 220 centi- méteres magasságra. A né­zők stadionba történő beju­tását is szigorúan figyelik majd az UEFA ellenőrei. Olyan „folyosókat” kell ké­pezni, amelyek elején egy időben legfeljebb egy em­ber léphet be a stadionba. Vácott most még ketten Is kényelmesen elférnek egy­más mellett. Öngyilkos íáv, hajnali holtponttal Hol lehet a határ? Akár a fellegekben járó atlétakirály, Szergej Bubka heti egy­két menetrendszerű világcsúcsjavítását, akár Fa Nándor ele­mekkel és természeti jelenségekkel dacoló tcngerszelését, vagy egyéb más, Guinness-bookba illő extrateljesítményt szemlélve, automatikusan felötlik mindenkiben: hol az emberi teljesítőké­pesség határa? Meddig mehetnek el saját szervezetük kizsák­mányolásában? Meddig lehet srófolni, s hol kezdődik a lehe­tetlen? Ezek a kérdések az idei nyár talán legforróbb hétvégéjén, Szegeden gyakran eszembe jutottak, miközben megszállott, ön­sanyargató körtálTiCükat járták az ultrafutók. A Tisza-parti Várkertben rendezte ugyanis megyei laptársunk, a Délmagyar- ország, lassan hagyományossá váló szuperhosszútávfutó-viada- lát, a Schöller Kupa 12 órás és a DAP Kupa 24 órás versenyét. A fél-, illetve egész napos futás már önmagában nem lebecsülendő feladat, s ha lehet, az indulók dolgát még nehezebbé tette, hogy az előírt időpenzumot őrült hőségben, egy meglehető­sen rövid, mintegy 1240 méter hosszúságú körpá­lyán kellett teljesíteniük. A nemzetközi klasszisokkal s hazai élversenyzőkkel tűz­delt mezőny a szombat déli harangszóra rajtolt a Móra Ferenc Múzeum elől. A fő­szerep egyelőre a 12 órá­soknak jutott, ahol a világ­csúcskísérletet bejelentő or­szágos rekorder, Kiskirály Ernő, valamint a trónköve­telő Fazekas Lajos, Szűcs Antal és Máyer Miklós rót­ta a kilométereket. Megkü­lönböztetett figyelem kí­sérte Bogár János szerep­lését, aki mindkét távon, egy csapásra két legyet is ütve, tervezett világcsúcs-, de legalábbis magyarre- kord-„döntögetést”. Az amerikai Ann Trason 141,6 km-es világcsúcsának túlszárnyalására törő Vass Márta egyelőre nem tartott a férfi mezőnnyel, a leg­jobb hazai női versenyző saját kérésére s a Nem­zetközi Ultramaratoni Szö­vetség elnökének, Háry Arndt-nak jóváhagyásával, csak este 8 órakor rajtolt. Addig a fiúk viadala jelen­tette a csemegét, akik ki­mondottan élvezetes, vál­tozatos, lüktető versenyt produkáltak. Előbb Fazekas Lajos próbált elhúzni tár­saitól, majd egy rövid ideig Máyer Miklós állt az élre, s meglepetésre a favorit Kiskirály leszakadt. A Pest Megyei Atlétikai Szövetség szakmai felügyelete alatt tevékenykedő Szupermara­toni Futóklub élversenyző­je, Szűcs Antal sem hagyta magát lerázni, „ragadt” az élbolyra, s két-három holt­ponton is túljutva, klasszis­teljesítményt produkált. A míg Győri 136,7 km-rel harmadik. Valamennyiüket meg­előzte azonban a még csak féltávnál járó Bogár János, aki menet közben szállítot­ta az első országos csúcsot, 151,7 km-t „darált” a pen­zum első felében. S nem lankadt a másodikban sem, bár a gyakori frissítés, gyú­rás, masszírozás ellenére éjjel 1 és 2 óra között ko­moly krízisen ment át, hajnalban új erőre kapva, csodálatra méltó lelki és fizikai teljesítménnyel hoz­ta a dupla csúcsot. A 24 óra leteltével 247,8 km-nél tar­tott, 2,5 km-rel felülmúlva az eddigi legjobb magyar eredményt. A görög Jan- nisz Kurosz szuperszonikus rekordja ugyan nem forgott veszélyben, miként a höl­gyeknél, sajnos, Ann Tra- soné sem. A Szupermara­toni Futóklub színeit viselő Vass Márta ugyan kitűnően kezdett, még félidőben is „csúcsveszélyes” volt telje­sítménye, de a hajnali holt­pont őt sem kímélte. Ti­zenegy órán keresztül vias­kodott a méterekkel, a számára nem túlzottan fek­vő körpályával, a hőséggel és önmagával, s végül 45 perccel az előírt táv lejárta előtt feladta a hiába, s már feleslegessé is váló küzdelmet. A verkli persze nem ill meg, a hétvégi szegedi futóvarázs ugyan véget ért, de a résztvevők gondolatban már a következő fantasztikus erőpróbára, az októberi Béo*—Budapest szuperma- ratoni viadalra készülnek. Németh Andrea makacs hőség csak késő es­te engedett szorításából, de addigra számos amatőr mellett Máyer, majd meg­lepetésre Kiskirály is elké­szült erejével, s a 10. órá­ban, a 4. helyről feladta a küzdelmet. Ekkor Fazekas már körelőnnyel vezetett Szűcs előtt, a 3. helyre Győ­ri Ferenc jött fel, s a ne­gyedik éppen a nemzetközi szövetség elnöke, az ultra­futás szépségéről nem csu­pán prédikáló Arndt volt. A 12 órás verseny befu­tója éppen éjfélre esett, s a végső erőtartalékaikat moz­gósító atléták hajrázni kezdtek. Szekeres János ta­nítványa, Szűcs Antal is „kilőtt”, őrült tempót dik­tálva tette meg az utolsó köröket, valósággal elszá­guldott vetélytársai mellett, s kis híján behozta Faze­kassal szemben összesze­dett hátrányát. Utóbbi azon­ban mintegy 900 méterrel így is többet teljesített, s 114 kört, vagyis 141,7 km-t abszolválva nyerte a fél­napos versenyt. Szűcs Antal 140,8 km-rel lett második,

Next

/
Oldalképek
Tartalom