Pest Megyei Hírlap, 1991. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-05 / 156. szám

Siemens irányítja a forgalmat Még a nyár folyamán el­készül a Földváry téren a forgalomirányító lámpa­rendszer. A városi önkor­mányzat — egy elmúlt év­ben kötött megállapodás alapján — 800 ezer forint­tal járul hozzá a fényjelző készülékek felállításához. A Vácon lakók és közle­kedők jól tudják, hogy már nem csak csúcsforgal­mi időszakokban teszi pró­bára az autósok türelmét és ügyességét ez a keresz­teződés. Ha pedig a 2-es úton nagy a forgalom, ak­kor szinte lehetetlen kihaj­tani a mellékutakról a fő- útra. S hogy nem minden­kinek sikerült, arról az itt előfordult balesetek ta­núskodtak. — Nem kell attól tarta­nunk, hogy a forgalomirá­nyító lámpák felszerelésé­vel a kettes út forgalma le­hetetlenül el? — kérdeztük Huszák Jánost, a BKI vá­ci üzemmérnökségének ve­zetőjét. — Tulajdonképpen azért kellett várnunk, hogy meg­érkezzenek a Siemens kor­szerű vezérlőegységei. Ez úgy programozható, még­pedig egy hétre előre, hogy más áthaladási időt bizto­sít csúcsidőszakban, nap­közben vagy a hét végén. Vagyis, alkalmazkodni ké­pes a forgalomhoz. — És megérkeztek már ezek a Siemens-egységek? — Ügy tudom. igen. — Akkor augusztus vé­géig el is készülhet a for­galomirányító rendszer? — Ha minden rendelke­zésre áll, maga a munka két-három hetet vesz csak igénybe. — gó. Nem ügy...? Kiss János rettenetesen iz­gatott. Valószínűleg nincs komoly oka erre. De aján­lott levelet ír, rohangál fű- höz-fához. a nyugdíjintézet­hez, a postára, a szerkesztő­ségbe. Kétségbeesve kéri a segítséget mindenkitől. Az ügy mindössze annyi, hogy — mivel áprilisban fe­leségével együtt szanató­riumban volt — a negyedik havi nyugdíjat csak ő kap­ta meg utólag, a felesége nem. Valószínű, hogy rövid időn belül megérkezik az elma­radt nyugdíj, hiszen Kiss János levélben és személye­sen is kérte, a nyugdíjfolyó­sító igazgatóságon papírt is kitöltött — amelyre az ügy­intéző külön ráírta, hogy sürgős —, tud róla a helyi posta, az idősek napközi ott­honának vezetői (mivel át­menetileg itt laknak). Kiss János 84 éves. S hiá­ba tagadhatna le tíz évet, hiába van ragyogó kondíció­ban, rettenetesen felkavarta az ügy, hetek óta képtelen megnyugodni. És hajszolja magát, rohangál — közben nyilván rettegve egy rosz- szulléttől ... —nos. Vácrátót választott Ismét van polgármesterük A vácrátóti vasárnapi ju- niális teljes sikert hozott, a rendezvényen hatszáz— ezer ember is megfordult, nem kevesen a szomszéd községekből érkeztek. Nem volt viszont teljes siker — mint ahogy Szigetvári Fér renc jegyző értékelte — o polgármester-választáson. A két szavazókörzet helyi­ségeit egy órával tovább nyitva kellett tartani, s így — a délutáni rendez­vényről hazafelé tartók szavazataival — sikerült negyven százalék fölé tor­názni a voksukat leadok arányát. Az előzetes számítások szerint, elég jelentős szava­zattöbbséggel, a három je­lölt közül Horváth Ferenc kapott bizalmat Vácrátót lakosságától. Az új polgár- mester 28 éves, nős, két gyermek apja, a község szü­lötte. Jelenleg Örbottyán- ban lakik, s a Fővárosi Távfűtőműveknél kazángé­pész. — Hogyan jutott eszébe, hogy elindul a választáson? — kérdeztük még az óvá­si időpont letelte és az es­kü letétele előtt a község megválasztott polgármeste­rét. — Tulajdonképpen fel­kérésre indultam, s közben rájöttem, hogy szívesen csinálnám. Vannak elkép­zeléseim, terveim, édes­apám révén ismerem is a testületi munkát. — Mit állított program­ja középpontjába, milyen elképzelései vannak? — Én azért kerültem el a községből, mert csak ör- bottyánban tudtam otthont teremteni magamnak. Eb­ből kiindulva nagyon fon­tosnak találom, hogy a fia­Anyakönyvi hírek Vácott születtek: Bállá József és Kiss Mária lánya Györgyi, Kapecz Tibor és Hegedűs Erzsébet fia Ti­bor, Kovács Gábor és Nán­dori Andrea lánya Andrea, Veszelovszki László és Grósz Tünde lánya Emese, Virág Tivadar és Vigh Tünde lánya Nikoletta, Zi- man György és Mészáros Rozália lánya Zsanett, Bé­lán István és Csíki Irén lá­nya Adrienn, Csukárdi Zol­tán és Szúnyog Mária lá­nya Mária, Mihályfi Béla és Szabó Éva fia Béla, Papp Attila és Győrfi An­na fia Attila, Varga István és Katona Szilvia lánya Alexandra, Zolnay András és Moys Erika fia Zsolt, Mészáros Ernő és Ritzí Andrea fia Ádám, Szabó Zsolt és Bárány Tímea lá­nya Vivien, Boskó János és Péter Adél lánya Berna­dett, Kiss Csaba és Márton Andrea lánya Anikó, Pász­tor Lajos és Fodor Katalin fia Balázs, Veres László és VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. IS. • A szerkesztőség ve­zetője: Borgó János. 0 Munkatársak: Dudás Zol­tán és Halász Erzsébet. • Postacím: Vác, Pf. 32.3601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. • Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. • Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-töl 11-ig, vala­mint a váci hirdetőirodá­ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután M-től 11 óráig. Gyenes Erika fia Dávid, Lénárt András és Magos Krisztina fia Levente. Házasságot kötöttek: Kru­se Hartmut és Nagy And­rea, Medveczki István és Fintor Katalin, Garai Fe­renc és Mészáros Krisztina, Volentics István és Füle Magdolna, Vaczik István és Manga Krisztina, Tóth Zoltán és Linszter Beatrix. Vácott haltak el: Dinka János Szód, Garamvölcsi Irén Tiborszállás, Gölles Je­nő Vác, Miklián István Vác. Zádori Mihály Sződ- liget, Katona István Főt, Sisa András Kisnémedi, Rákóczi Otília Vác, Ra- kovszky Béláné sz. Vig Mária Göd, Kenessy László Göd, Virág Béláné, sz. Nagy Ilona Göd, Schreiber Sándor Érd, Visegrádi Mi- hályné sz. Kostyák Mária Nagymaros, Parentézy Jenő Sződliget, Szabó Mihályné sz. Fehér Mária Kösd, Ba- gyánszki Pál Csornád, Csá­nyi Jánosné sz. Fábián Borbála Vác, Farkas István Főt, Vilczek Béláné sz. Szilágyi Jolán Göd, Nagy István Vác, Vachó Sámuel ösagárd, Oláh Józsefné sz. Bertalan Julianna Rácal­más, Csévi Rezső Pomáz, Bogdán Gyuláné sz. Hará- nyi Margit Nagymaros, Brückler Ferenc Nagyma­ros, Macsuga Ferencné sz. Banga Ilona Dunakeszi, Greff Tiborné sz. Kristóf Gabriella Verőce, Mester- házy Miklósné sz. Lódi Ro­zália. táljainkat itthon tudjuk tartani építési telek, mun­kalehetőség biztosításával. Ehhez viszont vállalkozá­sokra is szükség van: er­re vonatkozóan is vannak terveink ... Azonban hogy mindez megvalósulhasson, o község nagy gondját, a belvíz elvezetését kell meg­oldanunk! Azt hiszem, hogy ez, az ifjúsággal kapcsola­tos elképzelésem szerezte meg nekem a fiatalok sza­vazatait. — Melyek a sürgető fel­adatok Vácrátóton? — A belvíz elvezetésé­nek megoldásán kívül az elektromos hálózat bővítése, a művelődési ház vizes­blokkjának kialakítása, tor­naterem, később a gáz be­vezetése, egy új faluközpont és egy ipartelep létrehozá­sa. Közben pedig szeret­ném, ha az ifjúságot be lehetne vonni a falu életé­be, élénkíteni a diákspor­tot s többet törődni az idő­sekkel: ha kell, tisztelet- díjas szociális gondozót al­kalmazni a rászorulók el­látására. — Végül hogyan képzeli el a polgármesteri munkát? — Egyelőre mellékállás­ban végzem, s úgy állapod­tunk meg, hogy fél év el­teltével visszatérünk erre. De akár mellék-, akár fő­állásban végzem, a fontos az, hogy összefogjunk, mert személyeskedéssel, széthúzással nem lehet eredményt elérni. (Borgó) m Moziba Dunagyöngye filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): július 5-től 7-ig, péntektől- vasárnapig este fél 7 és fél 9 órakor az Ollókezű Edward című fantasztikus amerikai filmet vetítik. VÁCI Kitúrta XXXV. ÉVFOLYAM, 156. SZÄM 1991. JÜLIUS 5., PÉNTEK Meghiúsult árubörze fl szezon már megkezdődött A közelmúltban részt vettem Rétságon egy fórumon, amely, ha a tervek szerint zajlanak az események, igen érdekes lett volna. Miért? Azért, mert a tanácskozás szervezői, a néhány hónapos múlttal rendelkező Közép­magyarországi Agrár Kamara vezetősége azt tervezte, összehívja a bogyósgyümölcs-termelők képviselőit, a fel­vásárlókat, feldolgozókat, s helyben köttessenek üzletek; amolyan árubörzét szerettek volna. Am a fórum meg­kezdése előtt senki sem jelezte sem eladási, sem felvá­sárlási szándékát, így azt még egy fél órával meghosz- szabbították, de így sem volt sikere, mert senki sem je­lentkezett. Annál inkább hangos volt a tanácskozás a pa­naszoktól. Panaszkodott a termelő, panaszkodott a fel­dolgozó, s évtizedes be­idegződésként mindenki a Földművelésügyi Miniszté­rium jelenlévő képviselőjé­ül várta a megváltást, ben­ne reménykedett. 010 Ehelyett hallhattunk szá­mokat, százalékos arányo­kat arról, hogy az elmúlt öt esztendőben mennyi málna, eper, ribiszke, köszméte ter­mett az országban, melyek voltak a kiemelkedő eszten­dők, s miből mennyit exportáltunk. Megtudhat­tuk, kik a jelentős ellenfe­lek a bogyósgyümölcs-ter- mesztés területén. A piaci helyzetről is hall­hattunk, s az előadó ki­hangsúlyozta: a termelők­nek- kell szerveződni. Per­sze ez már lényegében a mi környékünkön megtör­tént, ezt hangoztatta is Bi­ber András, a Pest-Nógrád Megyei Gazdaszövetségtől, aki inkább arra lett volna kíváncsi, hogy o miniszté­riumban rendelkeznek-e olyan információkkal, mit várhatnak a termelők, s van-e ebből a válságos időszakból kivezető út. Mert úgy látják, kezdemé­nyezéseik is sok adminiszt­ratív akadályba ütköznek. A hűtőházak részéről fel­szólalt a bernecebaráti ter­melőszövetkezet képviselő­je, aki ecsetelte nehéz hely­zetüket. Elmondta, jelen­leg 12 millió forinttal tar­toznak nekik a málnából. ;; A termelőszövetkezet most kiadta a hűtőházát üzleti alapon, mert az eddig csak ráfizetést jelentett a ter­melőszövetkezetnek. A keserű szavakat az el­múlt héten hallottuk, azóta már az elhagyott málna­átvevőhelyekre megérkez­tek a ládák, a málna folya­matosan érik, a határ bené­pesült emberekkel. Meg­jelentek — ha később is a vártnál — a hűtőházak, mint átvevők, így a duna- kesziek és az albertirsaiak. Van, aki rögtön készpénz­zel fizet, van aki két rész­letben. Az északi területen, így Márianosztrán átvesz gurulós és lémálnát a ber­necebaráti hűtőházat üze­meltető kft. nns KiM Egyelőre a szezon elején vagyunk, úgy tűnik most még van felvevőpiac. Lesz-e ismét málnaháború, ládahiány? Ezt még nem lehet tudni. Mindenesetre a termelő és napszámosai szedik a pirosló gyümöl­csöt. (halász) Orvosi ügyelet Az orvosi ügyelet a volt munkásőrség épületében ta­lálható (Vác, dr. Csányi körút 47.). Az ügyeleti szol­gálatokat a 11-525 és a 10-079-es telefonszámon le­het hívni. Orvosok a városiak szá­mára: pénteken dr. Kiss Lajos, szombaton dr. Kiss Péter, vasárnap dr. Ágoston Mária, hétfőn dr. Füredi Gyula, kedden dr. Mehrin- ger László, szerdán dr. Ágoston Mária, csütörtökön dr. Karmos István. Orvosok a városkörzetiek számára: pénteken dr. Bak- sa György, szombaton dr. Fódy Márta, vasárnap dr. Kicsiny Gusztáv. Az ügyeletes gyermekor­vos: szombaton dr. Barvircz János, vasárnap dr. Dudás Éva. Az ügyelet helyszíne szintén a volt munkásőrség épülete. Fogászati ügyelet: szom­bat—vasárnap reggel 8-tól 12-ig tart, szombaton dr. Bíró Elemér, vasárnap dr. Karácsi Zsuzsanna rendel. Hely: Cházár András ut­ca 17. Állatorvosi ügyelet: az északi körzetben szombat— vasárnap dr. Pálinkás Jenő Vác, Attila u. 3/C, telefon­száma: 13-571. — A déli körzetben szom­bat—vasárnap dr. Wen- hardt András Göd, telefon­száma: 45-122. Lomtalanítás A kommunális költ­ségvetési üzem lomtala­nítási akciójának tizen­ötödik, egyben utolsó körzetéből július 8-15-ig szállítják el a konténe­rekbe kitett tárgyakat. A körzetbe a követke­ző utcák tartoznak: KISZ-lakótelep, Vágó Béla u., Komócsin u., Schönherz u., Ifjúmun­kás u.—Vágó Béla u. sarok, Ifjúmunkás u.— Komócsin Z. u. sarok, Schönherz Z. u.—Vágó Béla u. sarok, Schönherz Z. u.—Komócsin Z. u. sarok, Komócsin Z. u. 18., P. 1. épületek belső parkoló. P. 2. épületek belső parkoló, P. 3. épü­letek belső parkoló. KÖZLEMÉNY A Váci ATI 1991. július 15-én 17 órakor indítja következő gépjárművezetői tanfolyamát, minden kategóriában. A je­lentkezők között autófelszere­lési cikkeket sorsolunk! Jelent­kezés: Vác, Dr. Csányi krt. 45. fszt. 2., hétfőn, kedden, szer­dán és pénteken 8—12-ig, csü­törtökön 14—18 óráig. Tel.: 10- 956. (61 302 1H) Az cregfiúk pályára lépnek Várják a nevezéseket Augusztus 26-án kez­dődik az öregfiúk labdarú­gó vonal bajnoksága, a Vá­ci Körzeti Labdarúgó Al- szövetség szervezésében. Eddig tizenkét csapat jelez­te nevezési szándékát, ám a szervezők szeretnék, ha többen jelentkeznének. Ne­vezni írásban lehet, július 17-ig, a 3000 forint neve­zési díj befizetése mellett (Bővebb felvilágosítást ad a jelentkezőknek az öreg­fiúk bizottságának titkára, Hegedűs Imre, aki a 10- 220-as telefonszámon érhe­tő el munkaidőben.) Az alszövetség azt terve­zi, hogy kellő számú jelent­kező csapat esetében két csoportban küzdhetnek az „öregfiúk” az úgynevezett vonalbaj nokságon. Váci apróhirdetések Redőnyös! Bordás Géza, Alsó- göd, Kodály u. 18. Telefon- szám: 06- (27)-45-181. (48 023/6K) Eladó Gombási út 38. sz. IV. emelet 15. ajtó alatti, teher­mentes lakás. Irányára: 1,1 millió. Érdeklődni a fenti cí­men, egész nap. (61 315/3K) Bérbe adó a Rádi úti lakótele­pi garázs. Az Izzó háta mö­gött. Érdeklődni: 12-109-es te­lefonszámon, egész nap. (61 994/ 2K) A Színvonal Kereskedelmi Kft. pályázatot hirdet boltvezetői és üzletszerzői munkakör betölté­sére. Feltétel: kereskedelmi végzettség. A pályázatokat az alábbi címre kérjük. 1991. jú­lius 12-éig: Színvonal Kft., Vác, Mártírok u. 67. A pályázat tar­talmazzon rövid önéletrajzot, fizetési igény megjelölését, szakmai végzettséget. A pályá­zat elbírálásának határideje: 1991. július 15-e. (62 386/1H) Bútorozott, külön bejáratú szoba plusz konyha albérletbe kiadó. Érdeklődni lehet 18 órától: Sződliget, Üj utca 11. (62 830/1K) __________________ . V ácott, Rákóczi út 15-ben ház­rész eladó. 60 négyzetméter, két szoba, konyha, spájz, für­dőszoba, garázs, fészer. Irány- ár: 1,4 millió forint. (62 831/1K) Eladó kedvező áron egy 0 ki­lométeres, valamint egy jó ál­lapotban lévő 6 éves kis Polski Fiat 126-os autó. Érdeklődni a 06-(27)-ll-540-es telefonszámon. Cím: Vác, Botond u. 4. (62 836/ 1K) ______________:_________ F iatal pár eltartási szerződést kötne. Leveleket „Gondtalan öregkor” jeligére, a váci, Jó­kai utcai hirdetőirodába kér­nek. (62 837/1K)_________________ N yolcvan négyzetméteres üz­lethelyiség eladó, illetve bérbe adó. Megtekinthető: Vác, Kos­suth u. 16., este 9 óra után. (61 999/2K)

Next

/
Oldalképek
Tartalom