Pest Megyei Hírlap, 1991. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-23 / 171. szám

VÁCI ^uiiap XXXV. ÉVFOLYAM, 111. SZÁM 1991. JÚLIUS 23., KEDD MDF-fórum Verőcén A „megtáraogatások” kora lejárt Aktuális gazdaságpolitikai kérdésekről tartott a közel­múltban Verőcén előadást Bethlen István országgyűlé­si képviselő, a Magyar Demokrata Fórum országos el­nökségének tagja. Mielőtt Bethlen István a mintegy negyven résztvevő előtt elkezdte volna előadását, Mi- halina László, az MDF helyi szervezetének elnöke kért szót. Elmondta: a szervezet elhatárolja magát az olyan akcióktól, amelyek helyi békétlenséget ébresztenek. Egyes csoportok támadják a polgármestert, ezzel ők nem értenek egyet, most munkájával elégedettek, és sok sikert kívánnak neki. Bethlen István először Magyarország nemzetközi megítéléséről beszélt, amely véleménye szerint nem rossz. Viszont hazai tájakra térve aggasztóbb jelenségnek tartja a pasz- szív rétegek viselkedését. Az ellenzék nem működik rosszabbul, mint más or­szágokban, hiszen az ő dol­guk a kritizálás. Igen sok kritikát kaptak az elő­adásban a médiák, ame­lyek Bethlen István sze­rint sok esetben műsor­szerkezetükkel, írásaikkal rontják a közhangulatot. Az MDF előre, a választá­soknál már nyíltan meg­mondta. a következő egy­két esztendő nem lesz könnyű — hallhattuk az előadótól. Vállalkozók országa A jövőt illetően, hogy megfelelő kerékvágásba kerüljön a magyar gazda­ság, s a vállalkozók orszá­ga lehessünk, sokat kell tenni. Mindenesetre meg kell hozni a banktörvényt, amely igazi versenyhely­zetet teremt a bankok kö­zött. Bethlen István remé­li, hogy a törvényt, októ­berre elfogadják. Ehhez kapcsolódva meg kell sza­vazni az Országgyűlésnek a föld-, a szövetkezeti és a privatizációs törvényeket. Ezután várhatjuk csak azt, hogy a nyugati tőke bejöj­jön az országba. — A felvázolt jövőkép pozitív és jó, de hihetünk mi ebben? — tette fel a kérdést önmagának és a jelenlevőknek is Bethlen István. — Nekünk a 10 mil­lió vállalkozó országává kell válni a szó szoros ér­telmében. S hoigy sikerül­jön ez, össze kell fogni, nem széthúzni — fejtette ki Bethlen István. A szó, hogy összefogás, egyébként az egész előadás fonalát ké­pezte, s ezt támasztotta alá a szónok különböző kül­földi példákkal. Pénz híjéin ? Az előadás után nem kellett sokat biztatni a je­lenlevőket. Akadt kérdés bőven. Elsőként Alpári György polgármester fűz­te hozzá gondolatait a hal­lottakhoz. A község lehe­tőségei az ipar és a me­zőgazdaság területén kor­látozottak, egyedül termé­szeti környezetét kihasz­nálva, az idegenforgalom­ra építhet. Ám, hogy a vendég, a turista odajöjjön, ahhoz meg kell lennie az infrastruktúrának. Ennek megvalósítása pénz híján szinte lehetetlen. Ezért a , kérdés is magától adódott: van-e olyan elképzelése a kormánynak, hogy a belföldi természeti érté­keket valami módon tá­mogassa? Egy másik hoz­zászóló kérdése a privati­zációra vonatkozott. így hangzott: Mi abban a ten­dencia, hogy a privatizá­ciót a régi kommunista vezetők végzik? A felszó­laló kifejtette aggodalmát, hogy még a privatizáció előtt széthordják az üze­meket. Egy hölgy arra volt kíváncsi, várható-e. hogy változnak a bankhitelek felvételével kapcsolatos kemény feltételek, s miért kell üzleti tervet készítenie valakinek, mielőtt vállal­kozásba kezd? Várható-e a társadalombiztosítás re­formja? Ám napi gondok­ról is hallhattunk, így a málnafelvásárlás nehézsé­geiről, s arról, hogy a kis Dunagyöngye filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): július 23-án, kedden este fél 7 és fél 9 órakor a Jobb ma egy zsaru, mint holnap ket­tő című amerikai, bűnügyi vígjátékot játsszák. Főszer repben: James Woods és Michael J. Fox. — Témája: A neves hollywoodi komi­kus élethű alakítást akar nyújtani következő filmjé­ben, amelyben, egy gyilkos­sági nyomozót kell eljátsza­nia. Szerepe megformálásá­hoz a New York-i rendőr- kapitányság sztárnyomozó­ját választja modellnek ... fl* Ln ÜT* 1 jfrn Eladó Csörögben lev5. 280 négyzetméter alapterületű csa­ládi ház. Ara: megegyezés sze­rint. csak készpénzért. Ugyan­ott eladó egy 260 négyszögöles telek is 360 000 forintért. Érdek­lődni mindennap a helyszínen: Szllasi, Kossuth u. 66. (65 630/ 1K)_______________________ Eladó Vác, Haraszti Ernő u. 43. ül. 10-ben másfél szobás szö­vetkezeti öröklakás. Irányára: egymillió forint. Érdeklődni: bármikor. (65 672/1K) Áron alul eladó egy darab MTZ 80 munkagép, tolólap plusz markoló, egy darab T610 trak­tor, valamint egy kétszobás ház. Minden vadonatúj! Érdek­lődni: Kozma László. Vác. Csá­nyi krt. 60. II. 43.. 17—1 óráig. (65 667/1K) _______________________ Á llattartók figyelmébe! Sze­mestakarmány kis tételben kapható. Búza, árpa 750 Ft/má- zsa, kukorica 1200 Ft/mázsa, korpa 326 Ft/zsák. Érdeklődni: Vác. Jázmin tér 3. Telefon­szám: 06-(27)-12-436. (65 653/1K) nyugdijat néhány nap alatt el lehet költeni, a magas tej- és húsárak mellett... Az előadó válaszaiban igazán sok biztatót nem tudott mondani — ezt tu­domására is hozta hallga­tóságának —, ám tanácsok­kal szolgált. Ki kell vá­lasztani a legmegfelelőbb külföldi befektetőt, nem mindjárt az elsőnek igent mondani. Ajánlotta, a banktörvény életbelépésé­vel első feladata legyen a községnek, hogy létre­hozzanak egy bankot, eset­leg regionális jelleggel. Aki vállalkozásba szeret­ne kezdeni, először keres­se fel a vállalkozók érdek- képviseleti szerveit, ame­lyek már a kezdeti időszak­ban segítségre lehetnek. Hozzá kell szokni A piac törvényei ke­mények, ehhez, ha tetszik, ha nem, hozzá kell szok­nunk. Az ígéretek, o „meg- támogatások” korszaka le­járt. Ha gondok vannak, azokat helyben kell meg­oldani, így is összegezhet­jük Bethlen István vála­szait. (halász) Osztrák vendégek Sir Oliver BB A Sir Oliver Blues Band nevű osztrák együttes lesz a vendége vasárnap a Kék-Ló-Fény kulturális kávézónak. A blues band koncertje július 28-án este 8 órakor kezdődik, a volt diáktanyán. A közlekedők érdekében Hol legyen a lámpa? Már hírt adtunk róla, hogy Csereklye Károly ön- kormányzati képviselő szor­galmazza: a Földváry téri forgalomirányítási rendszer korszerűsítésével felesle­gessé váló nyomógombos lámpát helyezzék át az Ár­pád útra. Érvei között sze­repelt, hogy itt, a gyalog- átkelőhelynél egy nagy for­galmú ABC-üzlet működik, és itt közlekednek az Ár­pád Fejedelem Általános Is­kola diákjai is. A képvise­lő szerint nagy a balesetek veszélye ezen a környéken, sőt, több baleset történt is... A javaslat támogatásra talált a képviselő-testület­ben, s jelenleg készül a szakvélemény a Budapesti Közúti Igazgatóságnál, il­letve vizsgálják a 2-es út városi szakaszának forgal- mi-veszélyeztetettségi hely­zetét. A váci üzemmérnökség javaslata eltér a képviselőé­től: szerintük a nyomógom­bos lámpát inkább a DCM előtti gyalogátkelőhelynél kellene elhelyezni. Azzal érvelnek, hogy itt már több halálos baleset is volt, te­hát indokolt lenne egy, a gyalogosok áthaladását biz­tonságossá tevő lámpa el­helyezése. Ami pedig az Árpád úti zebrát illeti, itt inkább az egész csomópont rendezésére lenne szükség, nem egy nyomógombos lámpa felállítására ... 33 milliós tartozás Ördögi körben Én neki. neked, te nekem, ő .. Lehetne ezt még tovább folytatni azzal kap­csolatban, melyik vállalat, üzem, kft. tartozik valaki­nek, s hányán nem fizetnek termékért, szolgáltatásért. Ördögi körben forog a ma­gyar gazdaság, légyen az ipari, mezőgazdasági vagy szolgáltatószféra. Sorra terjed a hír üzemek, gyár­egységek fizetőképtelensé­géről, részmunkaidő beve­zetéséről, ideiglenes, eset­leg végleges bezárásról. S mert városunkban igen sok üzem létezik, így ezek az intézkedések sok embert érintenek. Viszont sok család éltető ivóvize forog kockán, ha a Duna Menti Regionális Víz­művek hasonló cipőbe ke­rül, s nem tud. fizetni em­bereinek munkabért, ener- gát, anyagköltséget. A DMRV nehéz helyzetének oka, hogy huszonhárom kö­zületi fogyasztó mintegy 33 millió víz- és csatornadíj­jal tartozik. Köztük van olyan, aiki 8 millióval, más néhány százezerrel. Persze a lakossági kintlévőség sem sokkal kevesebb, ám a kö- zületek egy részének felhal­mozódott tartozása nem új keletű, hanem több éve gyűlik. A sorozatos felszó­lítás sem hozott eredményt, ezért legutóbb olyan leve­let küldött a vállalat az érintetteknek, amennyiben rövid időn belül nem ren­delkezik elmaradásukat, ak­kor elzárják a vizet. Eckhardt Tibor szolgál­tatási osztályvezetőtől meg­tudtuk, ebben a kérdésben nagyon körültekintően fog­nak eljárni — hiszen tud­ják, a közületek sincsenek kedvező helyzetben —, ám nem lehet a végtelenségig húzni e kérdést. Azon cé­gek, amelyek hajlandók a vízművekkel tárgyalni, egyeztetni, vállalják, hogy részletekben, de fizetik tar­tozásukat, eltekintenek a végső megoldástól, a víz­szolgáltatást nem szüntetik meg. H. Áramszünet Az Elektromos Művek tá­jékoztatása szerint áram­szünet lesz július 24—25-én 9—15 óráig a gödöllői úton Csatamezőnél, valamint 25- én 8—13 óráig a Liszt Fe­renc sétány, Bokányi Dezső lépcső és Tabán utcai sza­kaszon. Saját székház használati joggal Régi helyén a Reménység A legutóbb ifjúsági cent­rumként használt korábbi úttörőház, amely valójában a Reménység Egyesület székházának épült, üresen áll, készen arra, hogy va­lódi gazdáik újra elfoglal­ják. A teljesen kiürített termek között idős urak szaladgálnak, akik régen sportolóként, vagy az il­lem- és táncórák résztvevői­ként jártak ide, magukkal hozva szüleiket is. A vala­mikori pelyhedző állú fia­talemberek, ma megritkult, ősz hajjal építgetik újra, amit elvettek tőlük. Nem csupán saját maguknak, ha­nem azóta megszületett unokáiknak, akiknek sokat meséltek arról, milyen is volt itt az élet az úttörő korszak előtt. A külső szemlélő talán még elmélázhat, de ők nem érnek rá a múltba meren­gés luxusára. Egy teljesen üres épületet kell belakni, uk. Ehhez bútorok híján mindenekelőtt el kell ha­tározni, melyik teremben mi lesz. Feliratokat készí­tenek, amelyek az ajtókra kerülnek és persze hosszan, kodnak: mi lett abból a meghitt otthonból, ami­lyennek ők ismerték.,. ? A Reménység tagjai, veze­tői annak idején üres kéz­zel hagyták el az egyesület otthonát. Biliárdasztalaik voltak, teljes bútorzat, de mindebből még egy sakk­táblát se hozhattak el. Eh­hez iképest most nem csak a bútorzat, de a házi kony­ha csapja is hiányzik, csap­teleppel, lefolyótálcával együtt. Talán leltárban volt... ?! Ha már az el­múlt évtizedeket túlélték az egyesület nélkül, a bútorta, lanságot már könnyű lesz. Gyűjtést is rendeznek en­nek érdekében. Elég szólni a Reménység valamelyik vezetőjének, tagjának, vagy a ház gondnokának és rög­tön elmennek megnézni a felajánlott bútordarabokat, amelyeket el is szállíttat­nak. Lehőcz János, az egyesü­let titkára, valamikori at­létabajnok, önképzőköri tag. Tőle érdeklődtünk kö­zelebbi terveikről. Elsorolta, melyik szakosztályuk tag­jait ki fogadta be. Á focis­ták és az atléták például a stadionban edzhetnek, Lá­bai János és Szikora Gyula keze alatt. De nem titkol­ják, annak ellenére, hogy szívesen látják őket, sze­retnének visszakerülni a régi, saját pályájukra. De a fenntartási költséget nem valószínű, hogy fizetni tud­nák. A két kézilabdás lány­csapat is vendégeskedik. A természetjáróknak nincs ilyen gondjuk, előttük min­dig nyitva áll az erdő. So­rolhatnánk még a szakosz­tályokat, hiszen vannak még. A cserkészek például hetvenen, akik augusztus elején táborozni mennek. Csak remélni lehet, hogy őszre a szakkörök előtt meg­nyílhat a székház. Itt pró­bál majd a piarista temp­lom kórusa, tánc- és illem­tantanfolyam indul, de ha­ladva a korral, diszkót is terveznek, ahová tagsági, val lehet majd belépni. A már sikeresen bemutatko­zott műkedvelő színtársu­lat is készül újabb szóra­koztató műsorral, egyelőre még csak a fejekben és nem színpadon. Egy vállalkozó­val tárgyalnak, aki az ud­varban bowlingpálya üze­meltetne és mindenképpen lesz egy kártyázó, kávézó hely, ahol egy biliárdasz­talt is felállítanak és egy büfét üzemeltetnek majd. Ez lesz a nyitott klub. A gyerekekért Árpád Alapítvány A közelmúltban adtuk közre a városi önkormány­zat MDF-képviselőinek fel­hívását. A képviselők azt szeretnék, ha a városban működő alapítványok na­gyobb nyilvánosságot kap­nának — amelyhez lapunk fórumot biztosít —, a hon­atyák pedig tiszteletdíju­kat valamelyik alapítvány számlájára utalnák át. Fél éve jegyezték be az Árpád Alapítványt, az Ár­pád Fejedelem Általános Iskola szülői munkaközös­sége és az iskolai diák­sportegyesület 50 ezer forint alaptőkével létrehozott ala­pítványát. Célja a művelő­dési és sportolási lehetősé­gei bővítése, a szakkörök fejlesztése, táborozások fi­nanszírozása. Az alapítókhoz csatlako­zott a Pik—Majer Kft., az Országos Grafikai Műhely, és sok szülő fizetett be ki- sebb-nagyobbb összeget az alapítvány számlájára. Je­lenleg mintegy 130-140 ezer forinttal rendelkeznek, en­nek egy részét két évre le­kötötték tartós betétként, egy részét pedig bármikor felhasználhatják. Mint az eddigi iskolai rendezvények bevételeit, a következőkét is az alapít­vány számlájára utalják át. Aki az Árpád Alapítványt — és ezzel az Árpád Feje­delem Általános Iskolát, il­letve tanulóit — kívánja támogatni, a Budapest Bank Rt. 389-11347 számú szám­lájára fizetheti be az erre szánt összeget. Szokolya Brém­emlékkiálíítás . Komárom megyei szob­rászművész alkotásainak adott helyet a szokolyai Mányoki Ádám kiállítóte­rem. Brém Ferenc művészeti tanulmányait a tatabányai Bányász Képzőművészeti Szabadiskolában kezdte, 1956-ban kapott diplomát a Képzőművészeti Főiskolán. Élete utolsó éveiben a balatoni tájat mintázta meg. Brém Ferenc emlék- kiállítása augusztus 6-ig tekinthető meg. Ezt az intézményt, amíg úttörőház volt, oktatási in­tézményként kezelték és többmillió forintot pum­páltak bele évről évre. Eh­hez képest most a régi-új gazdáknak azon kell tör­niük a fejüket, miből fizes­sék a fűtést és a villany- számlát. Tehát rászorulnak a velük és törekvéseikkel szimpatizálók jóindulatára anyagilag is. OTP-számlá- juk száma itt, Vácott 768-674. A Reménység Ala­pítványt is létrehozták, az erre fizetett összegek leír- hatóak az adóalapból, szá­ma 768-011771-1. A szék­ház telefonszáma: 10-758, amelyen nap közben is hív­ható. Dudás Zoltán váci hírlap Vác, Dr. Csányi László krt. 15. • A szerkesztőség ve­zetője: Borgó János. 0 Munkatársak: Dudás Zol­tán és Halász Erzsébet. • Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. 9 Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. • Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-töl 11-ig, vala­mint a váci hirdetőirodá­ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-tol 17 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom