Pest Megyei Hírlap, 1991. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-15 / 164. szám
I XXXV. ÉVFOLYAM, 164. SZÁM 1991. JÚLIUS 15., IlÉTl’Ö Mitterrand elnök és én, de meggyőződésem szerint a hetek többi tagja sem kíván semmi olyan jelzést adni, amely azt a benyomást keltené, hogy a Szovjetunió megsegítése kedvéért elfordulnánk Kelet- Európa bimbózó demokráciáitól: ezek nem egymást kizáró feladatok — jelentette ki George Bush amerikai elnök vasárnap Ram- bouillet-ben, a Párizs közelében lévő francia elnöki rezidencián Francois Mitterrand köztársasági elnökkel folytatott tárgyalásait követően. A két államfő rövid sajtókonferencián összegezta a több mint egyórás megbeszélés eredményeit. Bush elnök rendkívül fontos kérdésnek minősítette, hogy világossá tegyék a közép- és kelet-európai országok számára: a fejlett országok továbbra is „partnereik lesznek a demokrácia ösvényén folytatódó előrehaladásuknak”. — Tudatnunk kell velük, hogy azért, mert szeretnénk Gorbacsov elnök sikerét látni a Szovjetunióban, továbbra is érdekeltek vagyunk sikereikben — mondotta. Mitterrand hozzáfűzte, hogy az Európai Közösség már tárgyalásokat kezdett a társulás lehetőségéről több közép-európai országgal. A Szovjetuniónak nyújtandó segítségről szólva mindenekelőtt azt húzta alá, hogy a megoldásokat magának a szovjet vezetésnek kell megtalálnia, és a Nyugat azok gyakorlati megvalósításához nyújthat támogatást. Bár a válaszokból valamelyes különbség érződött a megvalósítás módját illetően, az is közös vélemény volt, hogy nem szándékoznak Gorbacsovnak „bianca csekket” adni. Bush azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok kész például azonnali segítséget nyújtani a gazdaság átalakítása technikai kérdéseinek megvalósításához, jelentős —• másfél milliárd dolláros —• élelmiszersegélyt is biztosít, de jelezte, hogy aa amerikai kormány nem kíván nagyobb összegű pénzsegélyt folyósítani. Mitterrand is úgy vélekedett, hogy elsősorban „konkrét programok” megindítására van szükség. Egy kérdésre válaszolva Bush azt mondotta, hogy a szovjet—amerikai külügyminiszteri tárgyalásokon szombat estére „igen kőzet jutottak” a kérdések megoldásához, a nagyobb problémákat sikerült rendezni, és csak két-három kisebb kérdés maradt hátra. (James Baker amerikai külügyminiszter egyelőre nem is kísérte el az elnököt, hogy szovjet kollégájával még folytassa a tárgyalásokat ezekről.) Vízi renáérekkel a Snnán. A Dunán a hétvégén sokan kerestek felüdülést, hűsölést. Azoknak azonban, akiket a Dunai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság rendőrei ellenőriztek, akadt meleg pillanatuk. Az egymás melleit cirkáló, kisebb-nagyobb motorcsónakoknak a papírjai általában nem voltak rendben. Az igazoltatások alkalmával a vezetői engedélyek mellett megnézték a hajóleveleket, a védőfelszerelést, s figyelték azt is, hányán vezetik csónakjukat ittas állapotban. Barna László rendőr főtörzsőrmester és Filág Tamás képünkön éppen a hajó kormányosának személyi igazolványát veszi át (írásunk a 3. oldalon.) (Erdősi Ágnes felvétele) A magyar delegációt Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter vezeti. Tagja a küldöttségnek mások között Keresztes K. Sándor környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter. A csehszlovák tárgyalóküldöttséget Jan Carno- guraky szlovák kormányfő irányítja. A magyar delegáció tagjai az érkezés után a pozsonyi Borik szállóban munkavacsorán vesznek részt, a hivatalos tárgyalások csak ma kezdődnek meg. Az előzetes tervek szerint hétfőn késő délután nemzetközi sajtóértekezleten tájékoztatják az újságírókat arról, hogy milyen eredménnyel járt a mostaA Magyar Demokrata Fórum széles körű társadalmi együttműködéssel tanácsadó hálózatot hoz létre a kárpótlási ügyek zökkenőmentes, gyors lebonyolításának elősegítésére — jelentették be vasárnap a Bem téri pártszékházban megtartott sajtótájékoztatón. © A Magyar Szocialista Párt illetékes szakemberei már készítik azt a dokumentumot, amelyben az Alkotmánybíróságot kérik fel a Parlament által pénteken elfogadott, a szak- szervezeti vagyonról szóló törvény jogorvoslati felülvizsgálatára — erősítette meg Jánosi György, az MSZP alelnüke és Szűrös Mátyás, a párt országgyűlési képviselője szombaton Nyíregyházán. © Nagy Ferenc József tárca nélküli miniszter is részt vett a Ráikosi-i'endszer több mint félezer munkaszolgálatosának megemlékező nagygyűlésén. @ Varga Bélát, az 1946—47-es Nemzet- gyűlés elnökét hazatérése alkalmából ünnepélyesen fogadták szombaton, Boglárlelle határában. © Konceleb- rációs szentmisén újraszentelték a felújított Szent Margit kápolnát szombaton., a Salgótarján környéki Narancs hegyen. © Szabadságra megy az Alkotmánybíróság is hétfőtől; a bírók teljes ülésen legközelebb augusztus 21-én találkoznak. Végétért a Híd-tábor Az Agroíek hitelmegallapodasa A „Híd” elnevezésű ifjúsági és gyermektábor záróünnepségén erdélyi magyar gyerekek adják át ajándékukat a miniszterelnöknek Nagyszabású ünnepséggel zárult — Antall József miniszterelnök jelenlétében — a Híd elnevezésű s hagyományőrző céllal megrendezett kéthetes nemzetközi gyermek- és ifjúsági tábor Tatán. Megszervezését Réti Miklós ceglédi országgyűlési képviselő javasolta, s áz ötletet a Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány karolta fel. A tábor munkájában több mint ötszáz 10—18 éves magyar, illetve hazánkban élő nemzetiségi, valamint szlovák, román, szerb, hor- vát, ruszin, ukrán, továbbá Szlovákiában, Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban és Burgenlandban élő, magyar anyanyelvű fiatal vett részt. Antall József, a tábor fővédnök« elmondta: örömmel hallotta, hogy mindenki kedvező élményekkel és sok új barátot szerezve tér haza Tatáról. Reméli, hogy a tábor elérte célját, és elnevezéséhez híven közelebb hozza egymáshoz a Kárpát-medence népeit. Felhívta a résztvevők figyelmét Orbán Balázs azon tanítására, mely szerint szép dolog a világ megismerése, de először a hazát és a környező országokat, azok népeit, kultúráját és más értékeit kell megismerni. Így alakulhat ki az egymás iránti megbecsülés és tisztelet, az egymás iránti gyűlölködés helyett. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a magyar kormány segíti, támogatja a hazai nemzetiségek kultúrájának ápolását, hagyományaik megőrzését, továbbá azt, hogy tartsák a kapcsolatot az anyaországgal. Ahhoz pedig, hogy a tábor hagyománnyá váljon, és legyen folytatása, támogatásáról biztosította mind a fiatalokat, mind a tábor vezetőit. Nagy összegű, 100 millió svájci frank értékű hitelmegállapodást írt alá az Agrotek Mezőgazdasági Termelőeszköz-kereskedelmi Vállalat a Credit hyon- nalis Bank milánói leány- vállalatával. A megállapodásban mint közreműködők részt vesznek a Camp Finance, valamint a Ge- xan Italia cégek is. Dr. Gonda Csaba, az Agrotek gazdasági igazgatója a hitelmegállapodással kapcsolatban elmondta, hogy azzal kívánják elősegíteni mezőgazdasági és élelmiszer-ipari technológiák beA jugoszláv autóklub vasárnapi közlése szerint fokozatosan rendeződik a közúti közlekedés Szlovéniában. Az országutak többsége járható, az olasz, osztrák és magyar határátkelők nyitva vannak Szlovénia irányából. A jelentés szerint élénkül a közúti forgalom Magyar- ország felől is, a szabadka- újvidék—belgrádi országúton és a belgrád—nisi autópályán, mindazonáltal a rösake-horgosi átkel ónéi még mindig nyolc órát, Ke- lebiánál pedig két órát kell várni a Jugoszláviába való belépésre. A kilépés mintegy 13 percet vesz igénybe. Teherautóknak Románia szerzését, kisvállalkozások fellendítését. A kedvező, 20 százalékos kamatok mellett a hitelt hét év alatt kell törleszteni, A gazdasági' igazgató utalt arra is, hogy részt kívánnak venni szállodaipari beruházásokban, az ezzel kapcsolatos technológiák működtetésében, valamint csomagolástechnikai berendezések beszerzésében. Akik az Agrotek révén akarnak mezőgazdasági gépekhez jutni, azok számára biztosítják a szükséges alkatrészeket is. Általában minden olyan felől érkezve, a Kladovo közelében levő derdapi határátkelőnél 30—45 percet, Bulgária felől, az Negotin melletti Mokranjénél körülbelül 20 percet kell várniuk, hogy bejuthassanak Jugoszláviába. vállalkozás támogatására felkészültek, amelyek az Agrotek számára is hasznot hajtők. Dr. Gonda a beszélgetés során utalt arra, hogy eleddig sikeres a pénzügyi együttműködésük egy olasz, valamint egy olasz—svájci. pénzintézettel. Ezektől már felvettek egy korábbi hitelmegállapodás alkalmával 7 millió dollárt. A pénzt az Agrotek gazdálkodását korszerűsítő, a partneri kapcsolatokat előbbrevivő célokra használták fel. Előkészítés alatt áll már egy újabb, nyolcmillió dolláros hitelmegállapodás. A 100 millió svájci frankos hitelmegállapodás alapján a pénz ez év őszétől vehető igénybe. Azoknak a gazdaságoknak, _ kisvállalkozóknak, akik tőkéért folyamodnak az Agrotekhez, tudniuk kell, hogy mindenfajta hiteligényt a partner olasz pénzintézetek és a vállalat műszaki szakembereiből álló csoport vitat meg, majd dönti el, hogy az igénylők megkapják-e a kért összeget. (gyócsi) A VÁLLALKOZÓ ESETE A KÍSÉRTETKASTÉLLYAL (Cikkünk a 3. oldalon) Még nem cnr igazi Megnyíló szlovén közutak BilPOliriKAI Ára: 8,60 lóri int | Váljon hagyománnyá! A nagy összegű pénz valutában érkezik Magyar küldöttség Pozsonyban A hősi vízi erőmű a tét Vasárnap különvonattal Pozsonyba érkezett az a magyar kormányküldöttség, amely a csehszlovák kormány képviselőivel folytat tárgyalásokat a bősi vízi erőmű kérdéséről. ni tárgyalási forduló a két ország kapcsolatait régóta megterhelő bősi kérdéskörben.