Pest Megyei Hírlap, 1991. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-09 / 159. szám

Bezárt a felnőnek középiskolája Szent máríonkátán Árva a ház, nincs oktatás ■ Jogi tanácsok Elbirtoklás © Ági öröklés © Munkavs­Egyelőre úgy tűnik, hogy utolsó alkalommal vehettek ét bizonyítványt most érett­ségizett felnőtt hallgatók a váci Táncsics Mihály Mező- gazdasági Szakközépiskola Ezentmártomkátára kihelye- xett levelező tagozatán. A hír így önmagában aligha mond sokat. — Nem mindennapi az eset, sőt talán egyedüli az országban — hívta fel fi­gyelmünket Szili Antal ag­rármérnök, a szakközépis­kola nyugdíjas tanára, aki kevés idő híján végig tago­zatvezető volt Szentmárton- kátán. Csuka János igazgatótól tudtuk meg, hogy még ma­suk sem ismerik pontosan az átt végzettek számát. — A pontos névsort je­lenleg állítjuk össze — mondta az igazgató. — ősszel mindenképpen sze­retnénk összehívni Szent- mártonkátára valamennyi ott végzett hallgatónkat egy ünnepélyes találkozóra. Ab­ban reményben tesszük ezt, bogy a mostani leállás csak étmeneti, s éppen a végzet­tek közül kerülnek ki az újabb lelkes szervezők, tá­mogatók. Mára ugyanis be­iskolázás szempontjából ki­merült ez a terület. De köz­rejátszottak a mezőgazda­ságban uralkodó átmeneti állapotok is. Néhány évvel ezelőtt még 6-800 felnőtt diákunk volt, tavaly már csak 180-200. Szentmárton- kátán az idén 16-an érettsé­giztek. — Az induláskor minde­nekelőtt a dolgozók esti ál­talános iskolájának 7. és 8. osztályában tanulókat vet­tük rá a beiratkozásra — emlékezett vissza Szécsmyi Erzsébet szentmártonkátai nyugdíjas pedagógus, aki a tagozat szervezéséből, fo­lyamatos működtetéséből végig oroszlánrészt válla t Elsősorban a környező tsz-ek középvezetőinek ad­tak itt szakképesítést, de a hatvanas évek végén, a hét venes évek elején mégtsz- elnökök is ültek az iskola­padban. S hogy milyen volt itt a színvonal, mit ért a végzettség? — Pótképesílőre a több mint 25 év alatt elenyésző en kevés esetben került sor. Ismereteink szerint vala­mennyien megállják a he­lyüket. A szaktárgyakat a váci kollégák tanították, * Margó VALAKI Magasra emelkedő szír­iek az idő tengerében: emberek, akik összegyűj­tötték, rendszerezték, megőrizték azt, amit fon­tosnak, értéknek, közös tulajdonnak tartottak nem csupán a tárgyi világ, ha­nem a szellem birodalmá­ból. Emberek ... Kájoni János például. Az 1667- ben elkészült Organo Mis- saléja a (gregorián) men- zurális korális dallamvi­lágának legnevezetesebb gyűjteménye. Megmen­tett, megőrzött valamit, amit máskülönben réges- régen betemetett volna az idő. Hiszen már ő is a fe­ledéssel birkózott! Amit 6 összegyűjtött, azt már kétszáz esztendeje, az 1400-as évektől fogva énekelték a ferencesek, csak éppen a dallamok lejegyzése, csoportosítása, egybegyűjtése várt vala­kire ... S ezt a valakit meghozta az idő Kájoni személyében. Valaki minden korban volt, aki úgy érezte: ezt vagy azt mentenie, őriz­nie kell. Lesz-e ilyen? A kérdés nyugtalanító. Mert nyugtalanító a helyzet. Rövid néhány héten belül a harmadik helyen hal­lom, hogy az egy vagy néhány ember szorgos munkájával összejött helytörténeti gyűjtemény raktárba, pincébe került. A fenntartásra, a bemu­tatásra nincsen pénz. Másutt a sok-sok fá­radsággal elkészült falu­krónikát nyilvánították feleslegesnek, mert hiszen a pártállam idején kelet­kezett ... Ettől bármit is változnának a benne lévő tények, adatok?! A megye néhány helyén fog­lalkoztak csak az agrár­mozgalmak, a munkás- mozgalom emlékeinek a gyűjtésével, megőrzésével. Sajnos. S most ez a ke­vés is végveszélybe ke­rült! „Kommunista ha­gyatéknak’’ nyilvánítta­tott. Vajon kimondanak ilyesmit értő emberek aratósztrájkok, múlt szá­zad végi munkásegyletek emlékét őrző dokumentu­4 mohra, fényképekre? S ha annak a hírét is ko­molyan veszem, hogy a gyűjteményeiről híres kis­városban az e gyűjtemé­nyeket is őrző épületek tekintélyes részét igényli vissza az egyház, ám a gyűjteményeket nem kí­vánja fenntartani, akkor talán már indokolt az el­bizonytalanodás. Az elbi­zonytalanodás abban, lesznek-e hamarosan olyanok, akik valakiként mozdulnak, őriznek, men­tenek, a jövőnek adnak át sok-sok kincset? Tartok attól, a kérdés szónoki, mert annyira egyértelmű a felelet. Eb­ben a ki-ki magának tú­ró, kaparó, szerző világ­ban amúgy is csekély azoknak a száma, akik a holnappal úgy gondolnak, hogy abban a mások hol­napja áll az élen, ám azoknak a másoknak ő úgy hagy kincses öröksé­get, hogy közben maga akár ismeretlen is ma­radhat. Tiszteletet érde­mel az alapítványok lét­rehozása (még akkor is, ha ma sok a divatos elem ebben), ám észlelhetem, döntő mértékben anya­giakat és csakis anya­giakat remélnek, óhajta­nak az alapítványokra kacsingatók. A természetesnél, az el- viselhetőnél sokkal na­gyobb a szerepe ma a pénznek, az anyagiaknak, s a minimálisnál is ki­sebb szerepet játszik a szellemi fedezet, az aka­rat, az elhivatottság, az áldozni tudás. Sajnálato­san gyarapodó példatár mutatja, a leapadt helyi pénztárcáknak nem más, hanem a kultúra, a mű­velődés az első áldozata. Az intézményvezetők bi­zonytalanságban tartása a „majd pályázatot hirde­tünk" hangoztatásával, a beosztottak feje felett függő felmondási lehető­ség, az anyagi források folyamatos szűkítése mind-mind ritkítja azok­nak a sorát, akik valakik­ként — mint oly sok va­laki elődjük — a holnap kincsestárát töltenék. Ma­gyarországon sok-sok év­tizede nem rang a kultú­rát szolgálni. Meglátszik rajtunk. Mészáros Ottó közismeretieket pedig mi, helybéli pedagógusok: Sza­bó István, dr. Pornói Ká­roly, valamint jómagam a matematikát és fizikát suly­koltam. Helyet az általános iskola adott nekünk. Vár­juk a szeptemberi találko­zót, s bízunk abban, hogy nem is olyan soká ismét akad elég jelentkező, me­gint lesz Szentmártonká- tának középiskolája. Mert a magángazdálkodáshoz ugyancsak kell a szaktudás, hacsak nem akarjuk otí folytatni, ahol 1947-ben ab­bahagytuk. S miért is ten­nénk, hiszen halad a vi­lág... (tóth) A mateknak nevezett rém Vigyázat, matematika! Nyári vakációban ünnep­rontó szöveg, hangozzék el a Föld bármely táján, bár­mely nyelven. Angolul ír­ták le, nagy tekintélyű új­ságok. És még azt is hozzá­tették: „az Egyesült Álla­mok megbukott matemati­kából." Washingtoni és New York-i szerkesztősé­gekben kongatták meg a vészharangot, miután meg­ismerték a Nemzeti Okta­tási Program egész ország­ra kiterjedő vizsgálatának eredményét. Huszonhat- ezer, különböző iskolába já­ró diák tesztfeladatának elemzését megkapta az ok­tatási miniszter is, aki így nyilatkozott: „Ha 2000-ben természettudományokból és matematikából a legjobbak között szeretnénk lenni, egy percet sem késleked­hetünk, azonnal neki kell gyürkőznünk a hátrány be­hozásához." A teszt szerint egyébként az USA legfelké­szültebb diákjai az északi államokban vannak, a sza­marak pedig két déli ál­lamban és a fővárosban ta­lálhatók. Ráadásul az ázsiai származású amerikaiak jobban számolnak, mint a fehérek. szony megszüntetése kezes megegye­zéssel • H. S. budakeszi olva­sónk 15 éve albérlőként köl­tözött be egy családi ház­ba, de a tulajdonos egy lél év múlva meghalt. Az örökösö'k a házzal nem tö­rődtek, bért nem kértek, de a fenntartási költsége­ket sem viselték, mert is­meretlen helyen tartózkod­nak. Most törvényesen sze­retné rendezni a tulajdon- viszonyokat, de legelőször arra kíváncsi, kié az in­gatlan? A tulajdonos jogai nem szenvednek csorbát pusztán azért, mert azokat nem gyakorolja. A tulajdonos tehát belátása szerint ren­delkezik az ingatlanával. Megteheti azt is, hogy akár évtizedeken keresztül nem gyakorolja tulajdonosi jogait. Nem illeti meg azonban ez a szabadság a kötelezettség terén. Ameny- nyiben ugyanis a kötele­zettségének helyette más tesz eleget, ez az utóbbi személy követelheti a költ­ségeinek a megtérítését. Ha tehát a lakás használója a bérleti díját a tulajdonost terhelő költségek kifizeté­sére fordította, a feleknek csak a különbözetet kell egymással elszámolni. Más a helyzet akkor, ha az ingatlanban lakó sze­mély sajátjaként, és nem mint bérlő használta az ingatlant. Ez esetben ugyan­is elbirtoklás útján meg­szerzi a dolog tulajdonjo­gát, ha azt sajátjaként tíz éven át szakadatlanul bir­tokolta. Erre a tulajdon- szerzésre tehát csak akkor van mód, ha a használó a dologgal mint saját tu­lajdonnal rendelkezik. El­engedhetetlenül fontos te­hát a tulajdonszerzéshez, hogy a szerző sajátjaként használja a vagyontárgyat. Sajátjaként pedig nem­csak az birtokolja cl más vagyonát, aki úgy véli, hogy övé az ingatlan (ingó), hanem az is, aki tudja, hogy a vagyon másé, de a maga részéről véglegesnek tekinti a kialakult helyze­tet, és a vagyont sajátja­ként hasznosítja, jóllehet, hogy esetleg tudomása le­het magatartása rosszhi­szeműségének. mégis tulaj­donossá válik. Ezzel a rendkívül szigorú szabály- lyal a tulajdonosokat arra késztetik, hogy törődjenek vagyontárgyaikkal. A fel­vetett kérdésben tehát a vitát csak annak ismereté­ben lehet eldönteni, hogy a lakáshasználó az elmúlt tíz év során bérlőként vagy tulajdonosként használta az ingatlant. • Férjemmel egy BrökBlt családi házban kezdtünk közös életet — írja V. B.- né. — A házat Jkibövítet- tük, és teljes egyetértés­ben éltünk, de egy ször­nyű baleset véget vetett mindennek. Most nemcsak saját fájdalmammal, ha­nem a sógornőmmel is harcolnom kell, aki házun­kat magáénak követeli, mert nem született gyer­mekünk, és a férjemnek nem volt végrendelete. Abban az esetben, ha az elhunytnak nincs vég­rendelete és más leszárma- zója, egyes vagyontárgyai­nak nem a túlélő házastár­sa, hanem testvérei vagy azok leszármazói az örökö­sök. Ezt nevezzük ági örök­lésnek. Az ági öröklésnek azonban mindezen felül to­vábbi feltételei vannak. Ez a feltétel pedig, hogy a meghalt házastársnak olyan vagyontárgyai legyenek, amelyeket nem maga szer­zett, hanem a rokonai ajándékoztak számára vagy pedig örökölte. Az ingye­nesen szerzett vagyon­tárgynak azonban még meg kell lennie, és nem . tel­het el több, mint 15 év. Az ági vagyontárgyak körébe nem tartoznak a személyes használati tárgyak sem. En­nek a sok-sok feltételnek mind együtt kell lenni ah­hoz, hogy ne a túlélő há­zastárs, hanem az elhunyt közeli rokona (rokonai) örökölhessenek. Az ingatlanoknál gyako­ri eset, hogy az ági erede­tű vagyontárgyba utóbb értéknövelő beruházásokat fektetnek. Ebben az eset­ben tehát keveredik egy­mással az ági és a szerze­mény! vagyon. Ezeknek a jogi sorsát tisztázni szük­séges az örökléskor, mivel a beruházások mint szer­zemény! vagyon, egyenlő arányban oszlanak meg az elhunyt és a túlélő házas­társ között. Az ági örökös ezen összeg levonása után fennmaradó értékre kérhe­ti örökösi minőségének megállapítását. Azonban ezt a vagyontárgyat is ter­heli a túlélő házastárs ha­szonélvezeti joga. • „Munkanélküli vezető* jeligéjű olvasónk csoport­vezetőként dolgozott. Ol­vasónknak rendszeres vitá­ja volt a főnökével, aki egy ilyen szóváltás után eléteti egy iratot, amely­ben az állt, hogy a mun­kaviszonyt közös megegye­zéssel megszüntetik. Levél­írónk első indulatában alá­írta a nyilatkozatot, de igen hamar rájött ennek a következményeire, és azt vissza akarja vonni. Mit tehetek ilyen meggondolat­lan cselekedet után? — kér­dezi. A munkáltató és a dol­gozó a munkaviszonyt kö­zös megegyezéssel bármi­kor megszüntetheti. A kö­zös megszüntetési szándék­nak azonban egyértelmű­nek és bizonyítottnak kell lennie, ezért ilyen meg­szüntetéskor az a leghelye­sebb eljárás. ha a felek jegyzőkönyvet vesznek fel, amelyben nyilatkoznak a közös megszüntetés té­ny érői és időpontjáról. A jegyzőkönyv azonban nem előírás, de mindkét fél érdekét az szolgálja legin­kább, ha utóbb a tényeket egyértelműen igazolni le­het. Amennyiben a felek jegyzőkönyvet nem vettek fel, a munkaviszony közös megegyezéssel történő meg­szüntetését bizonyítja a kezdeményező nyilatkoza­ta, és annak visszaigazolá­sa is. Ha a felek szándéka nem irányult a munkaviszony megszüntetésére, az intéz­kedést sérelmesnek tartó munkaügyi vitát kezdemé­nyezhet, amelyben a felek valódi szándékát és nyilat­kozatai tartalmát felderí­tik. Ha az adott esetben bizonyítható e szándék hiá­nya, a munkaügyi vitát el­döntő szerv a munkáltatói intézkedést hatálytalanít­ja. Dr. Sinka Imre Ezzel a históriával, mely­ről most szó lesz, már a fővárosi főügyész is fog­lalkozott új eljárásra uta­sítva a nyomozóhatóságot. Nem különösen nagy ügy pedig, nem történt gyil­kosság, „csak” eltört az or­ra egy embernek, aki 53 éves korában, életében elő­ször kapott valakitől ütést. A másik fél mintegy há­rom évtizeddel fiatalabb és 20 kilóval súlyosabb nála. A támadó, aki a sérülést okozta, foglalkozását tekint­ve rendőr őrmester, de akkor civilben volt. Ám az emberek — tegyük hozzá jogosan — érzékenyebbek arra, ha a védelmükre hi­vatott fegyveres testület egyik tagjától szenvednek el sérelmet. Stádler Antal, aki múlt év november 28-a óta akarja kiharcolni az igazát, a szerkesztőségben keresett meg és mondta el panaszát, amit nyilvánosságra akar hozni. Íme a történet: Az említett napon dél­után 4 óra körül ment ha­za Budakeszire, a Kossuth Lajos utca 26. szám alatti lakásába. Szokása szerint melegítőre, papucsra vet­kőzött, amikor csöngettek az ajtón. Egyik szomszéd- asszony állt. ott: Fekete Zol­tánnak, a rendőr őrmester­nek a felesége. Hívta a szomszéd urat, hogy jöjjön ki az udvarra azonnal, és FOLYTATÁS KÖVETKEZIK Feleit a civil ruhás rendőr nézze meg; defektet kapott a kocsijuk! Ű nem értette, hogy miért kéne mennie, mi köze a szomszédék ko­csijához, nem is nagyon volt kedve papucsban sétál­ni a novemberi hidegben. Ám a fiatalasszony erőskö- dött, hogy jöjjön csak, mert fontos a dolog, ezért gya­nútlanul eleget tett a kérés­nek. Ekkor látta, hogy valaki megfordította azt a deszkát, amire Feketéék a sáros ud­varon gépkocsijukkal fel szoktak állni. A palló má­sik oldala szöges, (gy hát a kerékgumik kilyukadtak. Ki tehette? Miért tehette? Stádler Antal szerint való­színűleg véletlen balszeren­cse volt az egész. Az ud­var nincs körülkerítve, bár­ki arra járhatott, felrúghat­ta a deszkát. Nem érti, hogy miért gyanakodott Fe­kete Zoltán éppen rájuk. Mármint az ő 14 esztendős fiára, aki akkor nem volt otthon. Mindenesetre a fiatalem­ber a fia után érdeklődött, meg hogy járt-e nála vala­ki látogatóban? Azt kiabál­ta: ha még egy gyereket meglátok, azt kirugdosom innen! Stádler Antal annyit vá­laszolt: hát azt nem! A fiatalabbik férfi erre leszq- gett fejjel nekirohant, ö érezte, hogy elönti a vér az arcát, rosszullét környékez­te. Egyik barátja vitte el az ügyeletes orvoshoz, majd a János-kórházba, ahol meg­állapították, hogy eltörött az orra. Tizenkét napot töl­tött betegállományban. Még friss volt a sérülése, amikor a rendőrségen is jelentette, hogy mi történt vele, mert elhatározta, hogy nem hagyta annyiban a dol­got. Jegyzőkönyvet vettek fel, és az év utolsó napján egy rendőr járt a lakásán, érdeklődve a történtekről. Iratokat kért. mire besze­rezte a látleletet. Nyomo­zóügyész is járt nála, majd idén április 11-én volt a hi­vatalos szembesítés. Fekete Zoltán azt állítot­ta, hogy ő védekezésként szegte le a fejét, mert azt hitte, hogy a másik férfi rá akar támadni. Közben állí­tólag az ismerősöknél le­kicsinylő megjegyzést tett, mely szerint „az okos pa­lacsinta” azt hiszi, hogy majd neki lesz igaza, de nagyon téved. Azután jött a nyomo­zást megszüntető határozat, melynek lényege: nem ál­lapítható meg, hogy a gya­núsított elkövette a terhé­re rótt bűncselekményt. Stádler Antal nem nyu­godott bele. Mint mondta: már rég annyiban hagyta volna a dolgot, ha Fekete Zoltán valami csekély je­lét mutatja annak, hogy bánja, ami történt. Ha csak annyit mond neki: bocsá­nat, nem akartam... Ez azonban nem történt meg. A fiatal házaspár néhány napja már elköltözött ab­ból az udvarból, ahol csa­ládtagként éltek, egy roko­nuknál. Lakást kaptak, el­mentek arról a környékről, így szerencsére az összetű­zés további lehetősége ki­zárt. Ám Stádler Antal megpanaszolta a nyomo­zást megszüntető határoza­tot, és dr. Bócz Endre fő­városi főügyész a panasz­nak helyt adott, a sérelme­zett határozatot hatályon kívül helyezte, és az eljáró ügyészségi-szerveket a nyo­mozás folytatására utasí­totta. Tehát — folytatás követ­kezik. Ga. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom