Pest Megyei Hírlap, 1991. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-18 / 141. szám

A héten eltüntetik a gödröket Itégi a vezeték A Tigáz nagykörösi kar­bantartói 7 ponton bontot­ták ki az úttest burkolata alól a gázvezetéket a leg­utóbbi hálózat-ellenőrzés során. Amint azt megírtuk, a posta épülete előtt is gázszivárgást észlelt elekt­romos műszerük. — Pontosan hol szökött a fűtőanyag? — kérdeztük Tóth Ferenc kirendeltség­vezetőt. — A három gödör közül a középsőben lévő vízle vá­lasztó edény szivatócsonk- ján. A szerkezetet alapo­san megrágta a rozsda. — Miért kellett akkor másik két helyen, így a Zrínyi utca sarkán is bon­taniuk? — A szivárgás helyét nem lehetett pontosan be­határolni. Ezen a szakaszon ugyanis a gázvezeték mel­lett fekszik a régi, haszná­laton kívül hagyott cső, amely távolabbra is elve­zette a talajba ömlő gázt. Hasonló koncentrációt talá­lunk 50-G0 méterrel arrébb, mint a szivárgás helyén. Most az egész hálózatot le­ellenőrizve. másutt is ész­leltünk szivárgást. Sajnos —Sporthírek— Biztos bennmaradás Az utolsó fordulóban sorsdöntő mérkőzés várt a labdarúgócsapatra, mert csak győzelem esetén volt biztos a bennmaradás. A tét miatt a deréksérüléssel bajlódó Lajos is vállalta a szereplést, így az edző: Ka- rakas Ferenc által elkép­zelt csapat lépett a pályá­ra. Nagykőrösi Kgy. Kinizsi —Tápiószentinártoni Tsz SK 3-0 (1-0). Kinizsi: Barabás — Far­kas, Virágh, Lajos, Kecskés — Barcsay, Rácz, Csikós, Pécsi — Benkó, Soós. Cse­re: a 60. percben Pécsi he­lyett Csurka, a Cl. percben Csikós helyett Petrezse­lyem. Az első ígéretes akció a 6. percben volt. Barcsay jó labdájával Rácz kilépett, de a védők szögletre sze­relték. A 8. percben Benkó ügyes csel után 18 méterről a felső lécet találta el, a ki­pattanó labdát Barcsay a kapus kezébe fejelte. A 14. percben Soós szabadrúgá­sát Dombai, a vendégek portása a léc fölé tolta. A 17. percben a vendégcsa­tár került helyzetbe, de mellé fejelt. A 18. percben a tisztán kilépő Rácz lövé­se a kapus lábáról került az alapvonalon túlra. A 22. percben Farkas jó ütemű közbelépésével góltól men­tette meg, csapatát. A 34. percben megszereztük a vezetést! Soós kitűnő át­adásával Barcsay a védők között kilépett, és a bal sa­rokba lőtt. (1-0). A 33. percben a vendégcsapat ve­szélyeztetett, de a körösi védők nehezen hárítottak. A 43. percben szabadrúgás­ból a kapufát találta el a szentmártoni játékos. A második félidő 6. per­cében Barcsay a jobb ol­dalon elment, de beadását a helyzetben lévő Benkó elől kirúgták. A 13. perc­ben Soós csavart szögletét a gólvonalról vágták ki. A 24. percben Benkó kitűnő beadása Ráczot üresen ta­lálta, de Rácz ló méterről fölé lőtt. A 27. percben MENETREND íl Mint arról olvasóink­nak beszámoltunk, tart a nagykőrösi vázvezeték­hálózat kitisztítása. Ezen a héten a Május 1., az Absolon Sarolta, az Új­világ, a Március 15., az Ifjúság, a Hajnal, a Ta­vasz, a Napkelet, a Pi­pa, az Örkényi, a Do­hány és a Bolgár utcá­kat érinti a munka. Az ezzel kapcsolatos ké­nyelmetlenségek miatt ezúton is a lakosság tü­relmét kéri a PVCSV. Csurka futtából leadott lö­vését a volt NB I-cs Dom­bai bravúrral kiütötte. A 28. percben a vendégcsatár a kapu előtt körülményes- keciett, és az utolsó pilla­natban szerelték. A 37. percben eldőlt a mérkőzés. Lajos keresztbe ívelt labdá­ját Barcsay a kivetődő ka­pus alatt a hálóba lőtte (2-0). A hátralevő idő­szakban a körösiek az eredmény megtartására tö­rekedtek, ami sikerült. A végig feszült légkör­ben lejátszott mérkőzésen a lelkileg jól felkészített csa­pat döntő pillanatokban fe,- lülkerekedett a szervezet­ten játszó vendégek ellen. A mérkőzés után óriási öröm volt a hazai csapat öltöző­jében, és a végig kitartó körösi közönség soraiban. A csapat ezzel a győzelem­mel és a kivívott bennma­radással üzent azoknak, akik szeretnék, ha a körösi foci padlóra kerülne. (A részletes bajnoki elemzést a következő napokban ad­juk közre.) Nk. Kgy. Kinizsi ifi—Tá- piószentniáríoni ifi 5-0 (2-0). Góllövők: Ugi-Ráez S. (2), Békési. Császár, Törő- esik 11-esből. Biztos győze­lem a gyenge ellenfél ellen. Máté József 20 éves vezeték fut a vá­ros alatt, a szerelvényeket imitt-amott megviselte a korrózió. — Milyen gyakorisággal ellenőriznek? — Rendszeresen, évente 4 alkalommal, de a város- központban, lakótelepeken vagy természetvédelmi te­rületeken ennél többször is. Hangsúlyozom, ez csak az ütemterv szerinti átfogó kontroll, hiszen a vezeték- rendszer felügyelete állan­dó jellegű. — A javítás több mint két hete megtörtént, a göd­röket viszont továbbra is kerülgetni kell. Meddig? — A KM előírása kötelez minden céget, amely úttest felbontásával járó munkát végez, hogy a helyreállítást csak a talajtömörségi vizs­gálat után, illetve annak elfogadható eredménye mellett lehet megkezdeni. Sajnos evégből az esőzések nagyon rosszkor jöttek, az átázott talajt nem lehetett előkészíteni a burkoláshoz. Ezen a héten felszámoljuk a forgalmi akadályokat. —ay I Anyakönyvi Hírek i Született: Faragó Miklós és Kollár Mária: Éva és Kinga, Molnár László és Pataki Erika: Alexandra, Csató Sándor és Spilák Ra­jaim:. Tamás, Csákány I.ászló és Danka Tünde: Árpád. Márton Imre és Tóth Erzsébet: Ervin. Gu- lácsi István és Cseh Éva: Éva, Péli Mátyás és Bodor Judit: Helga, Kecskés Fe­renc és Halász Julianna: Andrea, Belánszki Zoltán és Pécsi Mária: Zoltán és Gábor, Várhalmi László és Bekő Edit: Réka, Csató Mihály és Róka Ágnes: Re­náta nevű gyermeke. Házasságot kötött: Rácz József és Molnár Éva, Nagy István és Szaniszló Tünde. Meghalt: Barabás Ferdi- nándné Kopcrecz Terézia (Nagykőrös, Kárpát u. 11.), Fodor József (Nagykőrös, Balia G. u. 23.). NAGYKŐRÖSI xJfíria XXXV. ÉVFOLYAM, 141. SZÁM 1991. JÜNIUS 18., KEDD Elnapolt vita a közoktatásról Hol a tervek nyilvánossága? Az önkormányzat legutóbbi ülésen hosszú vitát kezdett Az alap- és középfokú iskoláztatás nevelő- oktatómun­kájának helyzete, fejlesztési tervei városunkban címmel. A kiosztott írásbeli anyag mennyisége is terjedelmes, hiszen az illetékes bizottság 11 oldalas, a tanulmányi felügyelő 22 oldalas, statisztikákkal bőven megtűzdelt beszámolót készített, és a mintegy másfél órás tárgyalá­son, amikor a vitát elnapolták, még csak a Karsay Ist­vánná által készített jelentéshez szóltak hozzá. Dr. Czira Szabolcs sze­rint a hantházi lőszerrak­tárban hátrahagyott anya­gokból kitelne akár két tor­naterem tetőszerkezete is. Javasolta ennek megvizs­gálását. Hangsúlyozta, hogy olyan pedagógusok kelle­nek az iskolákba, akik miatt odaíratják a gyereke­ket. Azt is megfogalmazta, hogy az írásos anyagok do­kumentumai. statisztikái alapján megköveti az Arany János-iskolát egy korábbi ülésen tett kijelen­tése miatt. Pop József azt fogalmazta meg, hogy a szakmunkásképzés nem a tanári gárdától függ, maga az ipari oktatás van vál­ságban. Illúzió tehát azt hinni, hogy a 224-es inté­zet bármely szakmában szakmunkást tud képezni. Vita alakult ki a tanyai diákotthon jövőjéről is. Deák György szerint, aki jelenleg ennek az intéz­ménynek az igazgatója is, több dolog megfontolandó. Egyfelől a teljes megszün­tetés. és ezzel kapcsolatban az, hogy mikrobuszok szál­lítanák a gyerekeket a te­rület szerint illetékes isko­lába. Lehetne a diákotthon teljesen önálló is, és szin­tén mindegyik iskolába kiildenék kis lakóit. Töb­ben azt mondták, eleve be­teg ötlet volt a kollégium, de volt, aki azt mondta, hogy a mikrobuszos szállí­tásnál jobb, hogy jó kör­nyezetben vannak a diá­kok. A téma végén dr. Ábra­hám Tibor mondta el, hogy egy ilyen jelentőségű téma teljes délutáni tárgyalást igényelne. A vagdalkozá- sok kora lejárt, az csak a felkészületlenséget tükrözi. Erre Czira Sándor jelen­tette ki, hogy az összefog­laló jogát hagyják meg a polgármesternek... B. O. Az önkormányzat egyéb­ként, mint arra egy koráb­bi lapszámunkban rámu­tattunk, igen nehéz hely- zetben van, ugyanakkor ezt, ha elég ügyes, ki is használhatja. Jelenleg ugyanis nincs hivatalos, új törvényben is megerősített állásfoglalás a közoktatás­ról, éppen ezért egy erről folytatott városi vita ugyanúgy lehet parttalan is, mint egy jó döntés elő­készítése. Föl kell azonban arra is hívni a figyelmet, hogy ez utóbbihoz minden­képpen szükséges lenne, hogy a közoktatásban érin­tett minden fél előzetesen nyilvánosságra hozza ter­veit, elképzeléseit, állás­pontját. A városban azon­ban ez eddig nem történt meg. A vita rögtön azzal kez­dődött, hogy dr. Ábrahám Tibor országgyűlési képvi­selő hozzászólását — írhat­juk azt is, hogy menet­rendszerűen — félreértet­ték. A képviselő ugyanis azt tette szóvá, hogy amikor a városi oktatásügyről hoz határozatot az önkormány­zat, és a teendőit évekre előre meghatározza, akkor ezek során előzetesen egyeztessen a közoktatás majdani alanyaival. Kissé konkrétabban fogalmazva, ha például valamelyik egy­ház működtetné tovább va­lamelyik iskolát, célszerű lenne, ba ez az elképzelés egyfelől nyilvános lenne, másfelől például az épület átalakítására való terveket ennek tudatában, közösen készítenék el. Fodor Ferenc azt fűzte hozzá, hogy nem látja etikusnak, ha az ön- kormányzat megkötné saját kezét teendői ilyetén rang­sorolásával, és azt is el­mondta, hogy az egyházi iskolák annak idején nem rossz állapotban kerültek állami tulajdonba. Később erre a témara még többen reagáltak, így többek kö­zött dr. Czira Szabolcs és Czira Sándor is. Barta István egészen más oldalról közelítette meg a kiadott anyagot — abból az iskolák szellemi­segének bemutatását hiá­nyolja. Kovács Sándor azt mondta el, hogy szerinte az ipari szakmunkásképző be­iskolázási terve nélkülözi a realitást, hiszen most is olyan osztályokat indít, amelyeknek végzős hallgatói évek óta nem tudnak elhe­lyezkedni. Nincs szükség a városban szobafestőre, autószerelőre. Gulyás La­jos szerint a személyiség formálásában fontos lenne, hogy vallástörténetet ok­tassanak az iskolákban. Még ha nem is Forma-1... Szlalom a főtéren A hétvége az autósport jegyében telt Nagykőrösön, hiszen a főtér aszfaltját — csakúgy, mint a Sóderes út kopott burkolatát, s ahhoz nem messze a földutakal — kipörgő kerekek koptatták: megtartották a II. Kőrös Kupa országos meghívásos minősítő autós túraver­senyt. A hatvan autós küzdelme látszólag az amatőrök ver­sengése volt, fel kell azon­ban hívni a figyelmet arra, hogy aki megnyerte a kö­rösi, tehát III. osztályú fu­tamot, az egy osztállyal fel­jebb léphetett. A különbö­ző sportesemények ma már elképzelhetetlenek szponzo­rok nélkül. A nagykőrösi autóversenyt a helyi OTP, a Hungária Biztosító Rt., a Nagykőrösi Konzervgyár mellett a Country Tours Bt. is támogatta, s felve­zető kocsival, autóbemuta­tóval a kecskeméti székhe­lyű Korona Kft., a Renault cég gyári képviselete is szponzorálta. Az más kérdés persze, mit szólnak a környéken lakók az éktelen zajhoz. Két napot csak el lehet vi­selni, s így voltak vele több ezren is, hiszen rengetegen látogatlak ki az ügyességi futamokra. Ügy tűnik azonban, jövőre, ha ismét rendeznek majd ilyen ver­senyt, több dolgot át kell gondolniuk az egyébiránt lelkes szervezőknek. Először is a pálya. A ki­húzott tejfóliakorlát az első öt percben elszakadt — elszakították —, . egyetlen rendező sem akadt, hogy újra összekösse. Másodszor az időmérés. Valamirevaló verseny stopper nélkül el­képzelhetetlen. így nem csoda, ha értetlenkedtek a résztvevők éppúgy, mint a nézők, hogy állandó időza­varban, állandó csúszással indultak a futamok — mint kiderült, nem volt óra. Aztán kerítettek vala­honnan, valamelyik kony- hából. Harmadszor a kon- ferálás. Végül is a nézőt — gondolom — sok minden érdekli. Hány lóerős az in­duló kocsi, milyen átalakí­tást végzett rajta tulajdo­nosa, melyük pályaszakaszt milyen sebességfokozatban lehet megtenni, van-e sze­repe a navigátornak egy pályaversenyen, mennyit kopik egy futam alatt a gu­mi, mennyit fogyaszt a motor, hogy csak néhá­nyat említsünk. Maradjunk annyiban, hogy a nagykő­rösi verseny közvetítése nein érte el a Forma—1 szintjét... A legtöbb kocsi egyéb­iránt szériakivitel volt, né­melyikbe bukócsövet is építettek, s persze a fel­niket sportosan kifordítot­ták. Általában az első há­rom sebességfokozatot használták, a navigátorok pedig előre megbeszélt je­lekkel irányították a. veze­tőket. A gumik óriási igénybevételnek voltak ki­téve, s nemcsak a kipörgés, de a rájuk ható erők miatt is. A kocsik fogyasztása ilyen üzemmódban sokszo­rosa az átlagnak', az egyik zsigulis versenyző szerint eléri a 45-50 litert is, per­sze átszámítva, hiszen a pálya csak néhány száz méteres. Végül is kiváló szórako­zásnak bizonyult az autó­verseny. Demokratikus sport ez: az ócska Trabant — nem lehetett megállapí­tani, mi tartja össze, talán csak a bukócső, s valószí­nű, hogy az ért benne a legtöbbet is — otthagyta az ügyességi szakaszon — az időeredményét tekintve — az ezerötös Zsigulit. Szóval: érdemes volt kitalálni és megszervezni a versenyt, jövőre is érdemes lenne megrendezni. Ballai Ottó Egy trabanlos a földúttal küzd (Varga Irén felvétele) Mozi Június 18-án a nagyte­remben 6 órakor, a cifrá­kért! Park moziban este 9 órakor: A zöldfülű. Színes amerikai krimi. A videotéka ajánlata: Kés a kézben. Színes fran­cia krimi. NéveHrás A hétfői lapszámunkban közöltük az FKgP új veze­tőségének névsorát: az egyik alelnök neve helye­sen: Kusiár Tamás. NAGYKÖRÖS! HÍRLAP Nagykőrös, Hősök tere 5., II. emelet 30. # A szer­kesztőség vezetője: Ballai Ottó. & Munkatárs: Mik- lay Jenő. £ Postacím: Nagykőrös, Pf. 23. 2750. Te­lefax és tele.on: (20) 51­398. Telex: 22-5708. • Hir­detésfelvétel: kedd 10- tö 1 12-ig, csütörtök 13-tól 15- ig a szerkesztőségben. $ Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10-ig várunk. $ Szerkesztői ügye­let: szerda 10-től 12 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom