Pest Megyei Hírlap, 1991. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-28 / 150. szám
Felavatják v szubadságzásslöt Városi ünnepség Toronyzenével kezdődik szombaton Vácon, a székesegyház előtt, az idegen csapatok kivonulása alkalmából rendezendő városi ünnepség, 16 óra 40 perckor. Pontosan öt órakor ökumenikus istentiszteletre kerül sor, és felavatják a sza badságzászlót. Az ünnepség a Duna- parton, a zenepavilonnál folytatódik, a zászló felvonásával. Itt mond ünnepi beszédet Bartos Ferenc polgármester. Az esemény- sorozat szintén a Duna- parton ér véget, az este 9 órakor kezdődő és éjfélig tartó bállal. 12-es út: Új burkolat Elcsitult a verőcei fasor körüli vita: a kijelölt fákat már kivágták. Az építők befejezték a 12-es út Vác és Verőce közötti szakaszának korszerűsítését is: a burkolat elkészült, s mire e sorok megjelennek, a burkolati jeleket is felfestették már. Ami még hátravan, az az itt található két híd korszerűsítése — pontosabban, részleges korszerűsítése, a felújított úttal egy szintre hozatala — és a padka nemesburkolattal való ellátása. A munkálatokat végzők szerint, július közepére mindennel végeznek — és addigra a kivágott fák maradványai is eltűnnek az út mellől. ZÍÚ'ría XXXV. ÉVFOLYAM, 150. SZÁM 1991. JÜNIUS 28., PÉNTEK Zeneiskolák I. kongresszusa A zenekultúra megmentéséért A Magyar Zeneiskolások Szövetsége, Vác város ön- kormányzata és a váci Bartók Béla Zeneiskola június 28—30. között rendezi meg Vácon a zeneiskolák 1. kongresszusát. A kongresszus védnökei között van Göncz Árpád köztársasági elnök és dr. And- rásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter is. Bartos Ferenc polgár- mester a meghívóban egyebek mellett így köszönti a zeneiskolák vezetőit, pedagógusait: „örömmel tölt el bennünket, hogy zeneiskolánkban helyet adhatunk a Magyar Zeneiskolák Szövetsége I. országos kongresszusának. Megalapozzák ezt városunk zenei hagyományai, a zenei neveléssel foglalkozó intézmények, és az azokban dolgozó szakemberek, akik mindent megtesznek azért, hogy a kongresszus eredményesen tanácskozzék. A város önkormányzatának VALAKI MEGINT ELMENT Jlkt óoLan Szerette!? Halkan koccannak össze a biliárdgolyók, a szekrényben mozdítatlanúl pihennek a pingpongütők, a sportszertárban vasaltan és tisztán állnak a labdarúgók mezei. Volt egy kéz, amely már rég nem érintette őket. Vannak emberek, akik még mindig emlékeznek. Évtizedek múltán is. doki bácsira, süt még idősebbek közvetlenül nevezve őt, Józsi bácsira. A tiszántúli falvakból Vácra érkezett építőmunkások így szólították a hatvanas években Ferjencsics Jakabot, a betegsége miatt korán nyugdíjba kényszerült pékmestert, a DCM építkezés C-telepi munkás- szállása klubjában. Ö volt ott a klubgondnok havi ötszázért, feláldozva minden estéjét. Akár a szombati napját is, ha közeli lakásán csengettek egy sakkészle- tért. Becsülte, megértette a nehéz életformát választott, otthonuktól, családjuktól messze kényszerült embereket. Meghosszabbította a zárórát, ha tovább tartott a tévéműsor. Mértékletességre intette a kocsmából kilépő kapatos ifjú embert. Volt jóbarát, intim ügyekben tanácsadó lelki atya, de sohasem fölényes, mindig csak szerény tapintattal véleményező. Később ezeknek az éveknek a tapasztalatait kamatoztatta a Ság- vári-klubban. A DCM-esek tisztelt Fer- jancsics bácsija, Deákvár jellegzetes személyisége elment. Ma már nem ő bú- csúzik. Tőle köszönnek el a kisváci temetőben tisztelői, a családja. Tőle vesz lélekben érzékeny búcsút a sorok írója, aki élete legszebb éveit, estéit töltötte vele közös munkában. Abban a hitben, hogy ha megtehetjük, lehet, érdemes, sőt erkölcsi kötelességünk másokért is dolgoznunk. Nem élhetünk pusztán magunknak. Mintha igaz sem lenne a hír. Kinézek az ablakon. Várom, hogy szikár alakja feltűnik a buszmegállóban, de minden hiába. Valaki megint elment, s ettől én is kevesebb lettem ... Kovács T. István abban rejlik a felelőssége, hogy megőrizze a régi értékeket, ápolja a már kialakult hagyományokat, és teremtsen újakat, támogassa az értékteremtő kezdeményezéseket. Ezt a kongresszust ilyennek látjuk.” Nos, ez mennyire fgy van, milyen nagy fontosságú, hogy a kongresszus eredményesen tanácskozzék, alátámasztja az a szomorú tény, hogy a zeneoktatás másodkategóriába lett sorolva. Ugyanúgy, mint a bölcsődék, óvodák, a zeneiskolák sem kapnak támogatást fennmaradásukhoz, működtetésükhöz. Oldja meg ezt az önkormányzat. Ám azt jól tudjuk, örülnek, ha az általános iskolákhoz elég a pénz. így hát sok helyen bezárják ezen intézményeket, számos gyerek nem juthat el odáig, hogy a hangok világát a hangszeren keresztül megismerje, megszeresse, ezáltal gazdagodjon tudása, élete. A zeneiskolák szövetsége azzal a céllal jött létre, hogy a hagyományokat ápolják, mentsék az értékeket, s ne hagyják visszafejlődni a zenei kultúrát. A .kongresszus első napján a 14 órai ünnepélyes megnyitót követően a váci zeneiskola tanulói adnak Lomtalanítás A kommunális költségvetési üzem lomtalanítási akciójának tizennegyedik körzetéből július 1—S-ig szállítják el a konténerekbe kitett tárgyaikat. A körzetbe a következő uícák tartoznak: Deákvári fasor vége, Damjanich u., Vásártér, Erdős B. u. 5. parkoló, Erdős B. u. 46., C/5 épület parkoló, C/6 épület tömbbelső, C/7 épület tömbbelső, C 8 épület tömbbelső, Vám u. 12. (M) (6. épület). VÁCI HtKLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 13. A szerkesztőség vezetője: Ilorgó János. Q Munkatársak: Dudás Zoltán és Halász Erzsébet. © postacím: Vác, pf. 3?. 21101. Telefax és telefon: (27) 10-033. Telex: 282 297. © Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. © Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-töl 11-ig, valamint a váci hirdetőirodában (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig. Atyafi, a favorit S»J| hangversenyt, majd Zene és nevelés címmel a már lemondott, de még hivatalában lévő Hanti Mária, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára tart előadást. Ezután Nemes László, a Magyar Zeneiskolák Szövetségének elnöke beszél a zeneiskolák helyzetéről, zenei névelésünk eredményeiről, a zeneoktatás továbbfejlesztésének feladatairól. A második nap plenáris és szekcióülésekkel folytatódik, s természetesen ez a nap sem marad hangverseny nélkül. Az utolsó napon, június 30-án zenei áhítatra kerül sor a piarista templomban, reggel 8 és 9 óra között, majd plenáris ülésen Soproni József, a Zeneakadémia rektora ad tájékoztatót az Európai Zeneiskolák Uniójának tevékenységéről, a zeneoktatás helyzetéről az európai országokban. Öt követően dr. Kálmán Attila politikai államtitkár beszél a készülő új oktatási törvényről, a soron következő feladatokról. II. E. Mit ígérnek a felvásárlók? Málnaszezon előtt Néhány éve a málnaszezon egyet jelent a málnaháborúval. Szezon lesz-e vagy háború? Erre a rádi felvásárlók sem adtak választ, azonban némi támpontot adtak ahhoz, hogy a termelők tájékozódjanak: mire számíthatnak . .. Gimesi Ferencné, a Dunakeszi Hűtőház helyi felvásárlója: — Az első osztályú, gurulós, egysoros ára negyvenöt forint, a másodosztályú harmincöt forintot ér. Délelőtt két forint felárat tudunk adni, fizetni pedig felerészben a szezon végén, a ládák leadása után fogunk, felerészben december tizenötödikéig. A ládát, illetve az átvételt elsősorban a szerződöttek számára biztosítjuk, de bárkitől átvesszük a megfelelő málnát a piactól függően. Kosztyán Kálmánná, a szobi gyümölcsfeldolgozó Számára vásárolja fel a málnát: — Csak lémálnát vásárolunk fel, de azt bárkitől, előzetes szerződés nélkül. Ládát biztosítunk, azonnal fizetünk, napi áron. Illés János szegedi megbízói és a Gyöngyös Zöldért számára vásárol: — Csak lémálnát vásárolunk, tízkilós ládát biztosítunk. Szerződés nincs, bárki hozhatja a gyümölcsöt, napi piaci áron vesz- szük át, és azonnal fizetünk. Nos, hogy megtalálják-e — és hogyan — a termelők, felvásárlók számításaikat, az majd a málnaszezon végén kiderül. Bereznai László Orvosi ügyelet Az orvosi ügyelet a volt munkásőrség épületében található (Vác, dr. Csányi körút 47.). Az ügyeleti szolgálatokat a 11-525 és a 10-079-es telefonszámon lehet hívni. Orvosok a városiak számára: pénteken dr. Gregus Péter, szombaton dr. Karmos István, vasárnap dr. Karádi Katalin, hétfőn dr. Afra Tamás, kedden dr. Bucsek Tibor, szerdán dr. Kiss Lajos, csütörtökön dr. Hajmer Viktória. Orvosok a vonzás körzetiek számára: pénteken dr. Krizsanits Anasztázia, szombaton dr. Mácsik István, vasárnap dr. Kernács Károly. Az ügyeletes gyermekorvos: szombaton dr. Heté- nyi Katalin, vasárnap dr. Huszág Hedvig. Az ügyelet helyszíne szintén a volt munkásőrség épülete. Fogászati ügyelet: szombat, vasárnap reggel 8-tól 12-ig tart. Szombaton dr. Bea Imre, vasárnap dr. Jusztusz Anna rendel. Helye: Cházár András utca 17. Állatorvosi ügyelet: az északi körzetben szombatvasárnap dr. Kaláeska Lajos, Szob, telefonszáma: 70-068. A déli körzetben szombat-vasárnap dr. Pajor Csaba, Dunakeszi, dr. Té- sényi Ferenc u. 12. Atyafi a győzelmet jelentő szalaggal. Az ő nyergében nyerte az Aranyos-kupa negyedik fordulóját Üllőn Fodor Gabriella. Nem kevésbé büszkén áll lova mellett Korona Károly, a Korona-istálló tulajdonosa ■ Anyakönyvi hírekb Vácott születtek: Horváth Zoltán és Botos Zsuzsanna lánya, Zsuzsanna, Jeszenszky István és Neu- brandt Csilla fia, Norman, Surányi Zsolt és Papp Anita lánya, Gréta, Szabó Zoltán és Boncz Katalin lánya, Rita, Tupi Sándor és Bircsák Katalin fia, Gergő, Bertyák András és Vig Erika lánya, Ildikó, Jóni Barna és Gyetván Erzsébet lánya Boglárka, Szabó Ferenc és Fiedler Julianna lánya Dóra, Szabó Péter és Daróczi Katalin lánya, Eszter, Szádoczki Ferenc és Miklián Mária lánya, Flóra, Balázs Attila és Takács Erzsébet lánya, Boglárka, Biber János és Gulyás Henrietta lánya, Bernadett, Izsóf József és Szálkái Éva lánya, Alexandra, Szélig Gábor és Szabó Mónika fia, Dániel, Tóth Sándor és dr. Szűcs Erzsébet lánya, Zsófia, Rimóczi Zsolt és Draxler Marianna lánya, Lilla, Fekete Péter és dr. Pál Ilona lánya, Eszter, Heier Ferenc és Cserepka Csilla fia, Tamás, Szabó József és Zséri Irén fia, János, Tolmácsi Attila és Narizskina Olva Valentyi- novna fia, Attila, Danicz Péter és Fedői- Ildikó fia, Ad ám, Herczeg Antal és Mátraházi Erzsébet fia, Balázs. Házasságot kötöttek: Nagy Zsolt és Belányi Mónika, Barbe Christophe és Molnár Katalin, Uhrin Zsolt és Harmatos Lívia, Bánföldi Zoltán és Horváth Lívia. Talapa Tibor és Remzső Mónika. Vácott haltak el: Balga Ferenc Göd, dr. Juhász Béla Vác, Sebestyén László Vác, Bálint József Dabas, Perencsik Miháiyné sz. Hoffer Anna Göd, Wölcz Endre Vác, Fieszl Béla Vác, Farkas Károlyné sz. Majoros Erzsébet Vác, Kristóf János Gyömrö, Kovács Istvánná sz. Bal- kovics Mária Vác, Sinkó Józsefné sz. Hegedűs Zsófia Vámosmikola, Szath- máry Károlyné sz. Sajtos Magdolna Vác., Kmetti János Vác, Ferjancsics Jakab Vác, Chmelik Púlné sz. Barna Margit Örbottyán, Papp Lajosné sz. Csorba Borbála Dunakeszi, Honti Józsefné sz. Neuburger Borbála Nagymaros, Major Ignác Vác, Ittály Jánosné sz. Oravecz Anna Penc, Gimesi Béláné sz. Vida Margit Vác, Bojtor Dezső Örbottyán, Ármenyiczki János Csővár, Ágoston Józsefné sz. Czifri Hermin Kösd, Szomor Imréné sz. Futó Anna Vác. Genzor Józsefné sz. Dubánics Ilona Vác. Mozi Dunagyöngye filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): július 28-tól 30-ig, péntektől vasárnapig, este fél 7 és fél 9 órakor a Ne folytassa, felség! című amerikai vígjáték a műsor. Rendezte: David S. Ward. Főszereplők: Peter O’ Toole és John Goodman. Témája: A történet napjainkban játszódik. Anglia trónját Ralph király foglalja el, aki nem más, mint Ralph Jones, amerikai zongorista. Belecsöppen az állami bankettek és az uralkodói jog közegébe ... KÖZLEMÉNYEK A VGV Szakszerelő Kft. Vác, Deákvári fasor 8. alatti telepén levő, feleslegessé vált anyagait felajánlja megvásárlásra, kész- pénzfizetés ellenében, magánosok és közületek részére. A készlet megtekinthető: 1991. június 24-étől, 8—14 óra között, (59 932/3K) A Veresegyházi Autósiskola kedvezményes járművezetői tanfolyamot indít minden kategóriában 1991. július elsején 17 órakor Vácott, a Madách Imre Gimnáziumban. Jelentkezés a Hungária Biztosítónál, Vác, Köztársaság út 10., valamint a megnyitón. Többszöri- részlet-fizetés! (61 304/1K) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett szülőnk, Ferjancsics Jakab 1991. június 14-én elhunyt. Temetése június 28-án pénteken 15 órakor lesz a Kisváci temetőben. A gyászoló család. (61 309/lK) Általános iskolásokat matematika pótvizsgára felkészítek. Telefonszám: 06-(27)-11-127. (5S 922/2K) _______________________ K eresek Vácott 200—250 négyzetméteres helyiséget bérbe vagy megvételre. Telefonszám: 06-(1)-202-0769. (60 491/2K)__ E lcserélném 40 négyzetméteres lakásomat, udvaros és kis kertes házamat nagyobbra. Leveleket „Hársfa, 18 944” jeligére, a váci hirdetőirodába (Jókai u. 9.). (61 310/1K)__________________ Ü j, 5 szálas Interlock varrógép (220 V) bérbe adó. Tele- íonszám : 06-(27)-12-508. (60 519/ 1K)______________________________ Hívja a Fantázia Taxit! Telefonszámunk : 12-666. Díjtalan kiállás Vácott! (61 305/1K)___ K ozmetikai üzlet a belvárosban, berendezéssel együtt bérbe adó. Érdeklődni: 11-932, esti órákban. (61 307/1K) Eladó Nőtincsen öreg ház, kerttel együtt. Leveleket „Nyár, 18 944” címre, a váci hirdetőiredába (Jókai u. 9.). (61 312/1K)_______________________ E ladó Gombási út 38. sz. IV. emelet 15. ajtó alatti, tehermentes lakás. Irányára: 1,1 millió. Érdeklődni a fenti eímen, egész nap. (61 315/1K)__ G C rendszámú, garázsban tartott Trabant Limuzin első tulajdonostól, sürgősen eladó. Érdeklődni 11-728 vagy 52-095 telefonszámokon. (61 316/1K) __ K ifogástalan állapotban levő Nissan STANZ 1,6-os, 6 éves, áron alul eladó. Cím: Németh László, Vác, Csányi krt. 36., fszt. 9. Telefonszám: 06-(27)-13637. (61 318/1K)_________________ E ladó jó állapotban levő Simson (Enduro), kétéves motorkerékpár. Érdeklődni lehet: Vác-Deákvár, Bottyán u. 22., naponta 17—18 óráig. (60 501/2K)