Pest Megyei Hírlap, 1991. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-28 / 150. szám

Zenetanárok országos kongresszusa PROGRAMOK EGESZ METRE Sorsuk a kezükben Ezt látni, hallani kell Nagy jelentősége volt an­nak a zenei tanfolyamnak, amelyet Bácskai József ta­nár indított el a ceglédi kultúrotthonban. Az or­szágban elsőként Pest me­gyében kezdődött meg fa­lun a zenetanítás. Több év­tizedes múltra tekint visz- sza szűkebb pátriánkban, hogy a muzsika oktatását az állam gondjaiba vette. Éppen ezért aligha vélet­len, hogy a Magyar Zeneis­kolák Szövetsége a megyé­ben, Vácott rendezi meg első országos kongresszu­sát. Ezt az eseményt a ze­neoktatás 25 éves történel­me teszi időszerűvé. Az iskolák, a tanulók számá­nak megkétszereződése nagy fejlődésről tanúsko­dik. Az alsófokú tanítás célja elsősorban az aktív hangszeres készség segítsé­gével a zene megszerette­tése, megértése, a tanulók egy kisebb részének zenei pályára való irányítása. A zeneiskolák fontos szere­pet töltenek be az esztéti­kai nevelésben is. A ko- dályi koncepció szinte e ne­velési területen valósult meg maradéktalanul. Sajnos eredményeink el­ismertebbek külföldön, mint itthon, t iskoláink Sikereit idehaza igazából áem is ismerik. Hiányzik •hhez a megfelelő intéz­ményi háttér, a pedagógiai intézet. Szakembereik az évek során kiszorultak a minisztériumból, a pedagó­giai intézményekből, sőt ez a folyamat egyre inkább felgyorsult-. A szövetség tö­rekszik e folyamat megállí­tására. Ehhez természete­sen szükség van a pedagó­gusok és igazgatók közre­működésére, hiszen nem­csak a zenei nevelés, a ze­neiskolák ügye, hanem sa­ját sorsuk is a kezükben van. Tulajdonképpen ez a kongresszus az intézmények helyzetét, eredményeit akarja összegezni, s fel­hívni a figyelmet a hátrál­tató tényezőkre. Mindez­zel hozzájárulni a tovább­fejlődés, a módszertan, a szervezeti fejlesztés főbb irányainak alakításához. Minden bizonnyal alapkér­désként merül fel a tanács­kozáson az anyagi fedezet. A pedagógusok attól tarta­nak, ha nem kapnak álla­mi támogatást, veszélybe kerül a zenei nevelés ügye. A legtöbb család ugyanis nincs abban a helyzetben, hogy fedezni tudja a taní­tás költségeit. A Magyar Zeneiskolák Szövetsége első országos kongresszusának a váci Bartók Béla Állami Zene­iskola ad otthont, június 28. és 30. között. Természe­tesen a város önkormány­zata tevékeny részt vál­lal a rendezvény szervezé­sében. Az esemény jelen­tőségét mutatja, hogy Göncz Árpád köztársasági elnök és dr. Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter vállalt védnök­séget a kongresszus fölött. Mellettük találjuk még dr. Inczédy Jánost, Pest megye közgyűlésének elnökét és Bartos Ferencet, Vác város polgármesterét is. Hazai és külföldi szak- tekintélyeket hallgathatnak meg a résztvevők. Közöt­tük lesz Nemes László, a Magyar Zeneiskolák Szö­vetségének elnöke, Földes Imre egyetemi docens és Béres Károly, a ceglédi ze­neiskola igazgatója is. Heinz Preiss az Európai Zene­iskolák Uniójának tevé­kenységről, a zeneoktatás európai helyzetéről tart majd előadást. Nemcsak szóbeli beszá­molók, előadások, viták töltik ki e három napot, hanem koncertekre is sor kerül. A nyitó hangversenyt június 28-án délután ket­tőkor a váci zeneiskola nö­vendékei adják. Kecskés Ádám orgonajátéka után a váci Ütő együttes lép fel Fazekas László vezetésével. V. A. Péter-Pal napja, az ara­tás kezdete hagyományos ünnepe a magyar falunak. Napjainkban azonban már nemcsak falun, hanem vá­roson is mulatságokkal kö­szöntik az új termés beta­karításának nyitányát. Eb­ben az évben a szokásos juniálisok programja még sok helyütt kiegészül ennek a köszöntésével. Cegléden fáklyás felvo­nulással s más ünnepi programokkal tarkítják e napot, amelynek vidám zá­róeseménye lesz az este 9 órakor kezdődő s az éj­szakába nyúló utcabál. Tökölön a Nagy-Duna páráján — a strand szom­szédságában — rendezik meg a hagyományos juniá- list. Szombaton, június 29-én délelőtt tíz órakor kezdődik az események so­ra. A kispályás labdarúgó­körmérkőzésen mindenki részt vehet, akinek a nagy kánikulában is kedve szottyan erre. Délután két órától Muki, az énekes bo­hóc szórakoztatja a gyere­keket. Délután három óra­kor az Atléta trió humo­ros műsorával veszi birtok­ba a porondot. Négy óra­kor Csongrádi Kata lép a színpadra, hogy Balassa P. Tamás zongorakíséretével dalokkal szórakoztassa a közönséget. Ezt követően kerül sor az amatőr rock­zenekarok bemutatkozásá­ra, majd fél kilenc órakor Már nem tiltakoznak Szentendrei nyár Kétévi szünet után a hé­ten újraindult a Szentend­rei nyár rendezvénysoro­zata. Az augusztus 20-ig tartó gazdag kulturális és remei program szervezésére — a város polgármesteri hivatalának felkérésére — az Art Menedzser Iroda vállalkozott, amely a Mű­vészetpártoló Alapítvány pénzügyi fedezetével mint­egy 10 millió forintot költ a rangos eseményre. Korábban a játékokat Jogos bírálat érte a forgal­mat akadályozó, a Fő téren hónapokig torlaszt képező vasszerkezetű nézőtér és az előadások gyengülő színvo­nala miatt. A szervezők most eloszlatták az ezekkel kapcsolatos aggályokat. A nézőteret az előadás előtt néhány órával építik fel, utána lebontják. A színvo­nal emelésére két zenés da­rabbal rukkoltak ki: Cima- rosa A titkos házasság című kétfelvonásos operáját jú­lius 5-én mutatják be olasz nyelven a Budapesti Ka­maraopera művészei Jósé Antonio Campo spanyol te­norista vendégfellépésével, július 27-én pedig a Honvéd Együttes Táncszínházának előadásában. A helység ka­lapácsa táncjátékot adják elő. A többi helyszín is értékes programot kínál: a Barcsay-udvarban ha­zai és külföldi együttesek dzsesszkoncertjét hallgat­hatják az érdeklődők, a templomdombon izraeli táncegyüttes lép fel, a Pé- ter-Pál-templomban orgo­nahangversenyeket adnak neves művészek, a város­háza udvarán reneszánsz vásári játékokra kerül sor. Emellett több képzőművé­szeti kiállítást nyitnak. 4 Csalogató természet A szcnapadlásról még nem ugorhatunk a lóra Elkel a segítség a felülésnél Felejthetetlen élményt jelentenek a nyári szünidő alatt hasznosan eltöltött órák. A városi gyerekek, akik most nemcsak a ter­mészetben, hanem még ál­latok közelében is lehetnek, sőt a lovaglást is megta­nulják, örökre szóló emlé­kekkel térhetnek haza. A ceglédi Kossuth Művelő­dési Központ az albertirsai Malya-portán szervezett lo­vas tábort Farkasházi Ist­ván népművelő vezetésé­vel. A szénahordáson, az ete­tésen és a lóvakaráspn kí­vül a gyerekek örömére le­het babusgatni a néhány hetes kiscsikót, no meg számos más állatot. Kecs­kecsalád mekeg az udvar végén, és bárányok is van­nak. A nyúlketrecben meg mindig felfedezhetnek né­hány gyámoltalan fiókát A kecskeanyó most nyu­godt, mert már megfejték (Erdősi Ágnes felvételei) kezdődik a kispályás lab­darúgó-bajnokság döntője. A délelőtt folyamán még sor kerül a női focicsapat, majd a kövérek és sová­nyak labdarúgó-együttesei­nek csatájára. Délután egy órakor' karatebemutató szó­rakoztatja a közönséget. Két órától gyerekműsor, három órától Komár László koncertje, ezt köve- 1 ően Éles István humor­fesztiválja, végül Albert Dezső nosztalgiaműsora kor rendezik a hagyomá­nyos koncertsorozat első' előadását. Ez alkalommal a Magyar virtuózok kama­razenekara — Szenthelyi Miklós orgonaművész köz­reműködésével — ad hang­versenyt. Szentendrén június 30-án- délelőtt tíz órától a Figuri- na Bábszínház szórakoztat­ja a gyerekeket. Este hét órakor a művelődési köz­pontban Köröndi Anna Mária Mozart-ária- és -dal­látható. Tombola és ügyes­ségi versenyek teszik válto­zatossá a szüneteket. Zsámbékon folytatódik a hagyományos Zsámbéki szombatok programja. Ezen a hétvégén, június 29-én délután húrom órától Le­vente Péter és társai szó­rakoztatják a gyerekeket. Este hét órakor a barokk templomban Papp Ágnes orgonaművész ad koncer­tet. Este kilenckor a szege­di Független Színpad Pas­sió magyar versekben cí­mű műsorával varja a kö­zönséget. A nap eseménye még szombaton, hogy dél­után négy órakor a műve­lődési házban megnyílik a Táj- és műemlékvédelem című kiállítás. Vácrátóton vasárnap há­rom helyszínen tartják az egész napos juniálist. A sportpályán, a művelődési házban és a Petőfi téren rendezett programokban egyebek között kerékpár- verseny, ultiverseny, ha- lászléíőzés és este kilenc órától utcabál nyújt jó szó­rakozást a közönségnek. Gödöllőn az arborétum­ban ebben az esztendőben június 30-án délután 5 óra­estje szerepel a komoly ze­nei hangversenyek prog­ramján. A Péter-Pál-temp- lomban július 4-én este fél nyolckor az Erkel kama­razenekar, majd július 5-én a művelődési központban este hét órai kezdettel Pé­csi Ildikó estjére várják a közönséget. A megyeháza díszudva­rán július 3-án este fél nyolckor kezdődik a hagyo­mányos nyári hangverseny- sorozat. Ez alkalommal a Magyar virtuózok kama­razenekar ad koncertet. Közreműködik Maria Jósé Morais portugál zongora- művész. K. Z. Vásárkalauz Az Országos Vásárka­lauzban Pest megye ezen a hétvégén három vásárral szerepel. Június 29-én, szombaton Gyálon lesz ser­tésvásár. Július 30-án Ér­den autó vásárra várják az érdeklődőket. Július 1-jén, hétfőn országos állat- és kirakodóvásárt tartanak Ráckevén. A házipatikába Gyógyfüvek a kiskertből Napjainkban, amikor a természetgyógyászat iránt növekszik az érdeklődés, érdemes felfigyelni arra, hogy kiskertünk is szolgál­hat hasznos gyógynövé­nyekkel. Az orvosi cickafarkfű. népies nevén ' egérfarkfű, vagy ezerlevelöfű, sokféle színben — fehér, sárga, ró­zsaszín, lila — található. Júniustól őszig folyama­tosan virágzik. A gyógyá­szat csak a teljesen kinyílt fehér virágú növényeket használja fel, mert azok­ban vannak a kedvező ha­tóanyagok. Gyulladáscsök­kentő, sebhámositó és fer­tőzések elleni hatását már a legrégibb időben is széles körben ismerték. A szárított virágok főzete (teája) keserű. Mégis so­kan fogyasztják étvágyger­jesztőként. Alkalmas gyo- morhurutok kezelésére is. Öblítőszerként is alkalmaz­zák a nyálkahártyák gyul­ladásos kezelésére. A citromfű vagy méhfű citromra emlékeztető, kel­lemes illatú növény. A szellős, árnyékos helyen szárított citromfűben több­féle olyan illóolaj találha­tó, amelyeknek gyógyhatá­sút számos teakeverékben hasznosítják. Nyugtató, ese­tenként altató hatású. Ét­vágyjavítóként is sokan fogyasztják. Jó eredmény­nyel alkalmazzák a ható­anyag-kivonatot idegfájdal­mak, ideges eredetű gyo­mor-, bél- és szívbántalmak esetében. A magyar kertek hagyo­mányos virágai közé tar­tozik a rozmaring. Gyógy­szerként a memória javí­tására alkalmazzák. A vi­rágzás idején szedik a le- vélhajtásokat, mert ekkor a legnagyobb a hatóanyag­tartalmuk. A rozmaring­olaj jó hatású bedörzsö­lőszer, ízületi és izom- fájdalmakra. A magyar konyha hagyományos fű­szerként is ismeri, régóta használják különböző töl­telékek ízesítésére. K. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom