Pest Megyei Hírlap, 1991. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-25 / 147. szám

(■yimesi és Répás! francia vonalai! Ősztől már Csöpivel? Megszokás kérdése talán, vagy nem is tudom, de ezen a hét­végén is automatikusan egy stadion felé vitt a lábam. Hiába, mindenkinek van valamilyen szenvedélye. Káros, kóros, kinek mi rendeltetett. . . Csakhogy, feltűnően sokan nyüzsögtek a bejáratnál, s már az is gyanús volt, hogy a majdnem színültig telt lelátókon csu­pa boldog ember tombolt, önfeledten tapsolt. Pontos kimutatások ugyan nincsenek a birtokomban, de azt hiszem, nem tévedek, ha azt áilitom; az egész idény alatt összesen nem tilt ennyi néző az MTK-VM Hungária körűit pályájának tribünjén, mint éppen ezen a vasárnapon. Arra pedig, hogy nem szórakoztak ilyen Jól, akár mérget is vennék. Igaz, nem Zsiborással kezdődött a fellépők ösz- szeállítása, nem is Híres dirigálta a vezérszólamot, s még csak a mágus, Vere­bes mester keze sem volt az ügyben. Hannich Péter búcsúmeccse helyett, egy bizonyos Paul Simon ala­kított, méghozzá örökbe­csűt. Egészen biztos, hogy nagyobb magasságokat hó­dított meg, mint jó napjain a fél kék-fehér védelmet le­fejelő, szintén apró terme­tű, de talán tehetség terén kevésbé eleresztett Rugo- vics Vendel. Mindenesetre a kis „Simon Pali” futball- csapatnyi zenészével több örömöt okozott a kétszer 90 perc alatt híveinek, mint a koncert helyszínének megszokott bérlői az elmúlt tíz idényben. S hogy hol járnak ilyen­kor a labdarúgók? Már több mint egy hete lehúz­ták a rolót, rég elfelejtet­ték a vesztes csaták keser­veit vagy a nyert ütköze­tek mámorát, végre átad­hatták elgyötört testüket a puszta semmittevésnek, s persze az ez idő tájt aktuális élvezeteknek: nyár, nap­fény, tengerpart, pálmafák. A szakosztályvezetők, me­nedzserek, játékosügynökök azonban nem csak a nap tűző sugarai okán izzad­nak, homlokuk gyöngyözik az alacsonyan repkedő mil­liók hallatán, hiszen elér­kezett az ő idejük, az át­igazolási időszak. A zu­hanyhíradó, a kacsagyár is dolgozik rendesen, egymást érik a hírek és álhírek, a tuti és a fele sem igaz in­formációk. Nincs ez más­képp a Váci Izzó esetében sem, elméletben szinte mindegyik játékos gazdát cserélt az elmúlt röpke egy hét leforgása alatt. — Ami már biztos: Hahn Árpád az MTK-tól, Hor­váth László pedig a Bé­késcsabáról ősszel már vá­ci szerelésben játszik. A Ferencváros népszerű csa­tára, Dzurják József is szó­ba került, tárgyaltunk vele, érdeklődését'a Vác iránt a kupadöntő után is megerő­sítette, s ha nem kap meg­felelő külföldi ajánlatot, „Vívónagvhaíalinak’’ vczHői Vélemények a vb-röl Akik csak egy kicsit Is jártasak a vívósportban, jól tudják, hogy a magyarok mellett a „nagyhatalmak*' sorába a Szovjet­unió, Németország, Olaszország és Franciaország tartozik. E nemzetek sportvezetői mondták cl véleményüket, értékelték vívóik világbajnoki szereplését. Galina Gorohova (Szov­jetunió) : — Két aranyéremért jöt­tünk, hármat nyertünk, te­hát túlteljesítettük ter­vünket. Elégedett vagyok, mert számunkra Barcelona _a fő cél, Budapest közbe- ’eső állomás volt, s csapa­tainkat teletűzdeltük fia­talokkal. Külön öröm, hogy a férfi párbajtőrben egyed­uralkodók lettünk, s egyé­niben két évtized után ju­tottunk újból aranyhoz. Dicséretes kardozóimk helytállása, s a női tőrcsa­pat második helye. Gyenge pontunk veit a férfi tőr, változatlanul a 38 éves Ro- manykov az első számú ví­vónk, a fiatalok adósak maradtak a jó szerepléssel. Emil Beck (Németor­szág) : — Elégedett vagyok sze­replésünkkel, kilenc érmet nyertünk, akárcsak két éve, igaz, azok között há­rom arany is volt, most vi­szont csak egy. Azt hiszem, a kardban és a női párbaj­tőrben többre lehettünk volna képesek, de sajnos nem sikerült. A világbaj­nokság legnagyobb szenzá­ciójának a kubai férfi tőr­csapat győzelmét tartom. Atilio Fini (Olaszország): — Szerencse is kell az eredményes víváshoz, de azzal mi most hadilábon álltunk. Futballnyelven szólva, sok „kapufát” lőt­tünk, megbotlottunk a nagy lehetőségek küszöbén. Saj­nálatosnak tartom, hogy sem a férfi tőr-, sem pedig a férfi párbajtőrcsapalunk nem tudta megvédeni vi­lágbajnoki címét. Igaz, a férfi tározók végül is az aranyérmes Kubától kaptak ki, akik egészen káprázatos vívást mutattak be. An­nál nagyobb öröm szá­munkra, hogy a női tőrben egyértelműen világelsők vagyunk, mind a két szá­mot megnyertük. Pierre Ábric (Franciaor­szág): — Elfogult vagyok, mert szeretem a magyarokat, sok barátom van ebben az or­szágban, és tudom, remek házigazdák. Ezért csak .fel­sőfokon nyilatkozhatom a világbajnokságról, amely­nek színvonala is kima­gasló volt. Bebizonyoso­dott, hogy egy nap is elég az egyéni versenyekre, s meg kellene fontolni, mi­ként tudnánk a csapat­viadalokat is így megren­dezni. A vívó-vb éremtáblázafca arany ezüst bronz 1. Szovjetunió 3 2 5 2. Masyarorsz. 3 13 3. Olaszország 2 — — 4. Nemetorsz. 14 4 5. Kuba 1 — — 6. Franciaorsz. — & 3 7. Románia — 1 — A Nemzetek Nagydíjának pontversenyében: 1. Szovjet­unió 363 pont, 2. Németország 339, 3. Olaszország 23*2, i. Ma­gyarország 285, 5. Franciaor­szág 264, 6. Lengyelország 135, 7. Románia 136, 8. Spanyolor­szág 78, 9. Ausztria 75, 10. Ku­ba 71. Váci siker négyesben A Velencei-tavon az északi pályán rendezték a kajak-kenu vidéki bajnok­ságot. A Váci Hajó férfi kajakozói négyesben je­leskedtek. ötszáz és ezer méteren egyaránt ezüstér­met szereztek, 10 ezer mé­teren pedig vidéki bajnok lett a Sinkó, Makrai, Tóth, Matyus összeállítású váci kvartett. Hárompróba Hírös­F ess fesztivált tartottak Kecskeméten 256 indulóval. Az esemény lehetőséget adott az olimpiai ötpróba triatlonfeladatának telje­sítésére is. A rövid távon 1500 méter úszás, 40 km ke­rékpározás és 10 km futás szerepelt műsoron. Az ab­szolút kategóriában a fér­fiaknál a váci Szunyogh harmadik lett. A mi.nitávon a korábban említett távok felét kellett megtenni. Itt Pest megyei volt a női har­madik helyezett: Baranyi szerzett bronzérmet. július első napjaiban visz- szatérünk az ügyre „Csöpi­vel” — fejtegette László Attila, az Izzó szakosz­tály-igazgatója. — Az egy­kori váci nevelés, a Dia- dém-Dunakesziben játszó Kriska Gábor is aláírta szerződését, a szolnoki Va- dicska azonban inkább má­sodosztályú klubban foly­tatja. Az FC Bihor labda­rúgója, Bereczky Péter a napokban jön Vácra, egy éve húzódó ügy végére te­hetünk pontot. Stefanov le­igazolásáról is tárgyalunk a Csepellel, játékoscserével szeretnénk megoldani a vitás kérdéseket. Koszta aláírta szerződését, bár van ajánlata egy török egyesülettől, miként Répa- sít és Gyimesit is külföldi menedzser figyeli. Béres Miklós, egy francia máso­dik ligás együttes trénere kereste meg Répásit, míg Gyimesi neve az egykori válogatott játékos, Domi­nic Racheteau noteszében szerepel, tájékoztatott László Attila. Németh Andrea Hírlap 7 Telitalálat nélkül Totóforduló A totó 25. játékhetén 13-J-l ta- lálatos és 13 t-alálatos szelvény nem volt. A 17 darab l5 talá- latosra egyenként 417 377 fo­rintot fizetnek, 11-es 394, 19-es 3928 darab volt. Nyeermények egyenként 7293, illetve 1984 fo­rint. A jövő héípn Sorsolás Jővő csütörtökön, július ne­gyedikén 1.1 órakor az MLSZ- ben találkoznak az NB I-es labdarúgóklubok képviselői. Meghallgatnak egy rövid tá­jékoztatót, majd sorsolnak az új bajnoki idényre. Másnap, pénteken 10 órakor az Nk iu-asok teszik tiszteletüket az MLSZ-ben. Gk a versenyki­írást ismerhetik meg, majd 11 órakor az NB M-es bajnokság sorsolását ejtik meg. Bajzpálvázal gyerekeknek Ötkarikás témák Nemes kezdeményezést hívtak életre a „Becsületes já­ték az egyetlen út” mozgalom szellemében a Békés Me­gyei Hírlap munkatársai és a Békés megyei MOB-tagok. A Magyar Olimpiai Akadémia októberi, békéscsabai vándorgyűlése alkalmából, valamint a jövő évi barcelo­nai olimpia tiszteletére országos gyermekraj/.pályázatot és kiállítást hirdettek meg. A kezdeményezést támogatja a Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa, a Nemzeti Sport, a MOB és a Magyar Olimpiai Akadémia is. A pályázat kiírása szerint olyan képek beküldését várják az ország általános Iskolásaitól, amelyek kifejezik ass olimpiát eszmét, a népek közötti barátság és megér­tés szellemét, a mozgás és a sport örömét. A rajzokat tetszés szerinti technikával készíthetik el a gyerekek, fél- vagy negyedívcs rajzlap méretben. Legfeljebb egy oldal terjedelemben a pályázók meg is írhatják az áb­rázolt jelenettel kapcsolatos gondolataikat. Két korcso­portban, az 1—4. és az 5—8. osztályosok között dönt a szakzsűri a munkákról, amelyeket a Békéscsabai Tanító­képző Főiskola címére (5600 Békéscsaba, Bajza u. 33.) kell eljuttatni szeptember 30-ig. A legjobb alkotásokból az olimpiai vándorgyűlésen, Békéscsabán kiállítást rendeznek, és tervezik a legszebb munkák könyv alakban történő megjelentetését is. A leg­sikeresebb alkotókat megjutalmazzák. Díjkiowztó idején Zacskóban az érmek A labdarúgó-bajnokság záróakkordja a díjkiosztó je­lentette. A megyei I. és II. osztályban összesen 9 felnőtt, s ugyanennyi ificsapat kapott érmet. Nagy zacskóban ad­ták át a díjakat, s ezeket a közeli napokban szakosztályi házi ünnepségeken osztják ki a játékosoknak Képünkön a pilisi Szluka Zsolt veszi át a megyei ifjúsá­gi bajnokság bronzérmes együttesének járó jutalmat Hídvégi Csongortól, a PLSZ főtitkárától (jobboldalt). Kö­zépen Gyöngyösi Károly pilisi edző A legmagasabb osztálynál kezdődik Igazolványok cseréje A labdarúgók befejezték az idényt, pihenőre tértek, sok hasznos útmutatóval tarsolyukban. Ezekről a PLSZ évzáró ligaülésén tájékoztatták az egyesüle­tek képviselőit. Július 1-jétől megvál­tozik a labdarúgók iga­zolásának és átigazolásá­nak szabálya. Bevonják a jelenleg használatban levő úgynevezett kék könyvet, a nyilvántartás rendsze­re is módosul. Az új iga­zolások kiadása szőkébb pátriánkban a PLSZ ha­táskörébe tartozik. Július elsejétől már az új köny­vet kapják azok a játéko­sak. akik eddig még nem voltak leigazolva. A kék könyvecskék cse­réje folyamatosan halad 1992. március 31-ig. A torlódások elkerülése érde­kében illetékes bizottság hívja majd be a csapato­kat, illetve képviselőiket. A cserét az NB I-es játé­kosokkal kezdik, innen ha­ladnak majd lefelé a kör­zetekig. Természetesen a megadott időpontig a ré­gi igazolványok érvénye­sek, ha az orvosi enge­dély is megfelelő. Ezzel az intézkedéssel a polgár- mesteri hivatalok igazolá­si jogköre megszűnik. Az MLSZ számítógépes össze­sített nyilvántartást vezet majd a fővárosi és me­gyei labdarúgókról. A PLSZ apparátusa is nyári szünetet tart, s jú­lius végéig csak hétfői napokon tartanak ügvele- tet a Steindl Imre utcában, 15—18 óra között. Gödöllői váUó«súr,«i Pendliző atléták Szecsőről érkeztek az ope­ratőrök is, akik évről évre megörökítik a jelentősebb atlétikai versenyeket. En­nek köszönhető, hogy nem sokkal egy-egy szám után viszontláthatták magukat a képernyőn a sportolók. A bajnokság keretében adták át az elmúlt negyed­év legjobb Pest megyei at­létáinak a jutalmakat. A magasugró érdi Szalag At­tila, valamint a dunakeszi hármasugró Kurdi Péter érdemelte ki a titulust. Az 1974-es születésű érdi fia­talember, akinek edzője édesapja Szalag Jenő, 195-öt vitt át legutóbb, Maracskó Pál edző tanítványa, a 21 éves Kurdi Péter az orszá­gos felnőtt bajnokságokon többször is dobogóra ju­tott hármasugrásban — — legjobbja 14,77 — fedett pályán pedig ötödik lett. A diákolimpia országos döntőjében a III. korcso­portban a gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola 4X100 m-es váltófutó csa­pata 50.33 másodperccel új, nem hivatalos országos csúcsot ért Pintér Csilla, Bútor Barbara, Bánkúti Zsuzsa, Kardos Anita ösz- szeállításban. A múlt héten a Népsta­dionban szerepeltek, most A futószámokban tarollak a gödöllői egyetemisták. Képünkön Koskár Zoltán cs Magyari Gyula 3000 mé­teren Gazdag az atléták prog­ramja. Szinte hétről-hétre versenyeznek, és sokaknak pendlizniük kell. Így volt ez most is. A megyei pá- lyabajnokságról a Tüzér utcában rendezett viadal­ról jó néhányan o Népsta­dionba „futottak át” az or­szágos juniorbajnokságra. A kétnapos megyei erő­próbára jól felkészültek a rendezők, legfeljebb a ká­nikulai hőséget nem kalku­lálták be. A tápiószecsői honvédség a Tüzér utcába áthelyezett konyháján szombaton 400, vasárnap pedig 250 ebédet főztek, a bajnokság szereplőinek. pedig a megyei bajnoksá­gon szerezték az újabb ér­meket. — Reitter — A megyei pályabajnokság ed­dig beérkezett eredményei. FÉRFIAK Felnőttek. Hiíí m: 1. Bueher- na Nándor 11,4, 2. Reményi At­tila 12,1, 3. Sas Antal 12,4. M» m: 1. Bucherna Nándor 23,4, 2. Reményi Attila 23 mp, 3. Sas Antal 25,4. WO m: 1. Bu- ehema Nándor 52,4, 2. Frei Ákos 52,4, 3. Sas Antal 55,2. 150« m: 1. Fekete Zsolt 4:03,3, 2. Szabó István 4:13, 3, 3. Sas Antal 4:17,6. 5000 m: 1. Szabó István 15:23,8, 2. Búzái Zsolt 16:38,9, 3. Czlnege Erik 16:46,3 (mind GEAC). Súly: 1. szalay Jenő (Érd) 11,81, 2. Solti Alpár (GEAC) 11,77, 3. Szűcs Ambrus (Nagy­kőrös) 11,65. Gerely: 1. Szűcs Ambrus (Nagykőrös) 55,64, 2. Magyari József (Dunakeszi VSE) 53,40. Kalapács: 1. Rózsa Lajos 50,20, 2. Sajtár Lajos 40,24. 3. Foky Vilmos 25,62 (mind VOSE). Magas: 1. Brand Ta­más (Nagykőrös) 192. Távol: 1. Janovszki Zoltán (DVSE) 693 2. Brand Tamás (Nagykőrös) 694. -■ Ifjúságiak. un m: 1. Winkler András (DVSE) 11,5, 2. Gönczi Zsolt (Érd) 11,7. 200 m: 1. Gön­czi Zsolt (Érd) 24,1, 2. Megyeri Gyula (GEAC) 24,8. 110 gát: 1. Winkler András (DVSE) 15,5. 80S m: 1. pocsai Zoltán (GEAC) 2:01,4, 2. Máté Sándor (DVSE) 2:11,2. 400 m: 1. Magyari Gyula (GEAC) 52,6. 5000 m: 1. Török Csaba (GEAC) 19:2. 1500 m: 1, Pocsai Zoltán (GEAC) 4:03,3. Gerely: 1. Winkler András (DVSE) 43,82. Magas: 1. Krus- lák Attila (DVSE) 182. Távol? 1. Gönczi Zsolt (Érd) 584. NŐK Felnőttek, loo m: 1. Körmen- dy Katalin (GEAC) 12,9, 2. Szűcs Anita (CVSE) 13,2. Távol: 1. Kőrmendy Katalin (GEAC) 504. Diszkosz: 1. Ma­gyariné Oroszi Zs. (DVSE) 30,2. Ifjúságiak. 100 m: 1. Mada­rász Csilla (GEAC) 13,8. 200 m: 1. Madarász Csilla (GEAC) 29,5. 400 m: 1. Veres csilla (Monor) 68,7. Diszkosz: 1. Szimler Anett (DVSE) 25,40, 2. Szabó Katalin (VOSE) 25.08. Diszkoszvetők a dobogón. Középen a győztes Palotai Já­nos (Nagykörös), bal oldalon az ezüstérmes Foky Vilmos (VOSE), a másik szélen Magyari József (Dunakeszi 4 V VSE)

Next

/
Oldalképek
Tartalom