Pest Megyei Hírlap, 1991. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-15 / 139. szám
Nyílt levél a Megyei Közgyűléshez A közgyűlés május 31-i ülésén az Elnök Ür „jóvoltából” nem volt módomban tájékoztatni Önöket, hogy az önkormányzatok segítségével milyen nagy mértékben függ össze a Semmelweis u. 13. szám alatti új épütetszámy használata. A közgyűlés tagjai szinte nap mint nap érzékelhetik, hogy az önkormányzatok milyen nagymérvű segítségre szorulnának különböző pénzügyi kérdések rendezésében. Számtalan településünk céltámogatását vagy forráshiányra történő kiegészítési igényét azért utasították el a központi szervek, és nem terjesztették a Parlament elé engedélyezés végett, mert formailag nem felelt meg a felterjesztett támogatási igényük. Ilyen helyzetnek a jövőben nem lenne szabad előfordulni a megyében. Ezen túlmenően a legkülönbözőbb központi intézkedések (bérpolitikai, szociálpolitikai stb.) pénzügyi kihatását kell felmérnünk, és segíteni az önkormányzatokat, hogy a törvényes lehetőségekkel élve vegyék igénybe a támogatási lehetőségeket. A települési önkormányzatok a közeli napokban mind többet fognak foglalkozni a helyi adók kérdésével. Az adó bevezetésének lehetőségeit, annak hatását a lakosság különböző rétegeire vizsgálni kell, mert enélkül megalapozott döntést nem tudnak hozni a testületek. A TÁKISZ eszközeivel szeretnénk segíteni az önkormányzatok ez irányú gondjainak megoldásában. A számítástechnika alkalmazása jelen időszakban olyan kérdés, amely nélkül sok esetben szinte lehetetlen megoldani gazdasági, vagy különböző államigazgatási feladatokat. A hagyományos kézi úton vezetett nyilvántartásokat a mai változó világban már nem célszerű alkalmazni. A számítástechnika további terjesztése és alkalmazása ma olyan kérdés, amihez a TA- KlSZ-nak hathatós segítséget kell nyújtania az önkormányzatok részére. Nem szeretném sorolni a TÁKISZ-nak azokat a hagyományos feladatait, amiket a továbbiakban is ellát térítésmentesen az önkormányzatok és intézméhyék részére. Minden feladatunk szolgálat a megyében lévő önkormányzatok érdekében. Ez év elejétől jelentősen bővülő feladataink, szolgáltatásaink ellátásához tárgyi feltételek, nevezetesen helyiség is szükséges. A Semmelweis u. 13. szám alatti irodaházunk bővítése a 84-as évek közepén kezdődött az- akkor ismert feladatok alapján, és a SZlK-székház bővítésére kaptuk meg az építési engedélyt. Az elmúlt évek során a feladatok lényegesen bővültek, elsősorban a számítástechnika és gépi adatfeldolgozás vonatkozásában, f. évben pedig köz- gazdasági természetű feladatokkal. Az önkormányzatok segítése szakmailag megfelelő létszám alkalmazásával jár, a« új létszámokat azonban valahol irodahelyiségekben kell elhelyezni. A Semmelweis u. 13. szám alatt felépült székházbővítés — mint toldaléképítkezés a régi épülettel funkcionálisan csak egy célra hasznosítható, nem is beszélve arról, hogy a korábban meglévő épület irodahelyiségeiből a folyosók megnyitása miatt minden szinten egy-egy irodát elvesztettünk. Nem a TÁKISZ önös célja tehát, hanem az önkormányzatok segítésének feltétele, hogy a Semmelweis u. 13. szám alatti székház bővített részét használatba vegyük. A beruházás megvalósításához a 80-as évek közepén a Pénzügyminisztérium £0 MFt-tál hozzájárult, és szinte valamennyi évben a megyei tanács számára olyan szabályozást alakított ki, ami lehetővé tette a bővítés folyamatos finanszírozását. Valamennyi irodahelyiségben a beépített szekrényeket már a TÁKISZ saját forrásából fedeztük. A közgyűlés korrekt tájékoztatása érdekében megjegyzem, hogy a Semmelweis u. 13. szám alatti ingatlan bővített részét, mint jogos használatunkat, június 6-án birtokba vettük. Az ingatlan — a magyar állam tulajdona — telekkönyvileg a TÁKISZ kezelésében van, és mint ahogy a főjegyző tír a Pest Megyei Hírlap május 31-i számában nyilatkozta: „A jogszabály szerint a kezelőt mindazok a jogosítványok megilletik, ami a tulajdonost.” A beruházás használatbavételi engedélyét is a TÁKISZ nevére adta ki a kerületi polgármesteri hivatal. Mindezekről szóban szerettem volna tájékoztatni önöket, de sajnos meghiúsították. Tisztelettelt De. Schmidt Géza igazgató (X) EbflRfl EERflMIfl Szentendre Dunakanyar krt. !k Tel: (KÚ>UI2KIU • Teljes fürdőszobák • Külső-belső burkolólapok . Egyedi asztalos és díszműlakatos termékek • Világítótestek NYITÁS: 1991. június 22-én. Benedek. Endre új kötete Bétáéi soraival Focitól a labdarúgásig 5 Benedek Endre, Benedek tanár úr és Bandi § bácsi természetesen egyazon személy: a Gödöllői 6 Agrártudományi Egyetem hallgatóinak két lábon ^ járó lelkiismerete. Egy nagyszerű és örökifjú pe- § dagógus, aki minden lehetőséget megragad arra, | hogy az okosodó lányok és fiúk testét, izomzatút is 8 megerősítse. Talán még ennél is na* gyobb szerelme a labdarúgás! Ennek a szerelemnek az irodalma szinte könyvtárnyi, és most gyarapodott egy újabb kötettel, a Focitól a labdarúgásig című művel. „Negyvenéves pedagógiai tevékenységem, három évtizedes labdarúgóedzői tapasztalatom és szakirodalmi munkásságom alapján, a gyerekek számára megírt könyvemmel kettős célt szeretnék elérni: az egészség megőrzését és az utánpótlás nevelését. ... Miért éppen a focizást ajánlom? Mert még mindig a focit kedvelik legjobban a gyerekek. Park, utca, tér, udvar és megannyi kisebb- nagyobb terület, egy-két pajtás most is várja őket: a labda ma is gurul, pattog, és sok örömteli élményt kínál. A szabályai egyszerűek, alakíthatók: együtt játszhat ügyes és kevésbé ügyes, fiú és lány egyaránt.” 1'öleli napon át Gödi tenisz Az atlétáknál gazdag program következik. Az országos diákolimpia küzdelmeit hétfőn, "kedden tartják a Népstadionban. Az I. és III. korcsoport fiataljai vetélkednek. A megyei serdülő B összetett bajnokságot, valamint a serdülő A, ifjúsági és felnőttviadalt vasárnap és hétfőn tartják a Bp. Honvéd Tüzér utcai sporttelepén 10 órai kezdettel. A 13 és 14 évesek ötpróbában, a 15 esztendős lányok hatpróbában, a fiúk nyolcpróbában vetélkednek. Az ifjúságiak és a felnőttek számára hét- és nyolepróbaviadalt tartanak. Egy hét múlva a megyei atlétikai pályabajnokság következik ugyancsak a Tüzér utcában. 0 Június 17-től 22-ig tart Gödön az országos II. osztályú teniszverseny valamennyi korcsoportban. Mindennap 8 órakor kezdődnek a küzdelmek. Sy.«*rli«*ii> i Kör Emléktúra Június 21-étől 23-áig kegyeleti emlék túrát rendez a Széchenyi Kör és a Budapesti Természetbarát Szövetség Bécs- től Nagycenkig. A közel 80 km-es út teljesítménytúraként 24 óra maximális szintidővel is teljesíthető. Az érdeklődők részére túrakiírás kapható személyesen, telefonon, vagy postán a Budapesti Természetbarát Szövetségnél (Bp. V., Váci ú. 62., postacím: 1364 Bp. Pf. 29., telefon: 117-9466). Pilisszentiván Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet az iskola fíítésS rendszerének gázüzeműre történő átállítására Érdeklődni lehet a hivatal műszaki előadójánál, telefon: (26)-30-322. Benedek Endre könyvének bevezető sorai is a foci és a gyerekek szeretetéről árulkodnak, na és arról, hogy tudja, mivel kell a labdarúgó-palánták érdeklődését felkelteni. Nem titkolt célja, hogy azok fejlődését is segítse könyvével, akik versenyszerűen szeretnének sportolni. Mint írja, a focit óvodás korban kell kezdeni, és nemcsak a lányoknak, hanem a fiúknak is. A kicsiket persze nem lehet bezavarni egy téglalap alakú pályára, és ott kergettetni velük a labdát. Benedek Endre számos játékot mutat be, melyek révén a szorgalmas gyerekek egyre mélyebbre merülnek a labdarúgás csodálatos világában. A Benedek-kötet elképzelhetetlen valamiféle teszt, próba nélkül. Az Inter- Product Kft. kiadásában most megjelent könyve sem nélkülöz ilyesmit: a focitízpróba a labdaérzék és «2 alapvető labdatechnikai elemek felmérésére szolgál. A Focitól a labdarúgásig című könyvnek ott" volna a helye minden diák kezében a — tételezzük fel — jó év végi bizonyítvány jutalmaként. Ha erre talán már nincs is idő, a kötet — mely Détári Lajos sorait is tartalmazza — június 30-ig megrendelhető a Mobilux- nál (címe: 9023 Győr, Álmos út 9/1.). B. G. DDnápack; CSEPEL Gyümölcs- és zöldségtermelők! Akció! Akció! Akció! Csomagolják eladásra szánt termékeiket hullámpapírlemezhől készült rekeszbe Előnyei:- a csomagolóeszköz síkban kiterítve szállítható- egyszerű hajtogatással rekesszé átalakítható- alacsony a tárasúlya- esztétikus a kivitele, kínálja a becsomagolt terméket- környezetbarát, mivel újra feldolgozható. Gyors kiszolgálás. A nagybani termelőkön kívül a kisfogyasztókat is azonnal, raktárról szolgáljuk ki, készpénzfizetés ellenében. DUNAPACK RT. CSEPELI GYÁRA BUDAPEST XXI., DUNA U. 42. TELEFON: 277-1133/3405. HOTYE MIHÁLY. Segítünk Önnek vállalkozásban, Kedvező feltételekkel vállalunk: adótanácsadást, képviseletet adó-ellenőrzéseknél, kft.-k, szövetkezetek és egyéb vállalkozások könyvvezetését, társaságalapítást, vagyonértékelést, ingatlan-ertékbecslést, tanfolyamok szervezését KisváHalkozások ügyintézője, kezdő és haladó számítástechnikai tanfolyamok j úniustól, az igények szerint. KÉRJE TÁJÉKOZTATÓNKAT! B & KSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI ■ j&jnr MÖNOR, MÁTYÁS KIRÁLY U. IS. 226« BUtMVlm TELEFON;