Pest Megyei Hírlap, 1991. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-15 / 139. szám
VÁCJ XXXV. ÉVFOLYAM, 139. SZÁM 1991. JÜMUS 15., SZOMBAT Lerabolt kórház, kifüstölt gyár Nem könnyű manapság az igényességre nevelni Ha rendben mennek a dolgok, az már nem is érdekes. Ez lehetne mottója a környezetvédelmi napok záró fórumának. Idén ugyanis nem hivták meg sem a Chi- noin, sem a Tungsram képviselőit. Aztán többen, akiket hívtak, nem jöttek el. Ilyen is van, de akkor mi értelme? .Magunkban pufogjunk rájuk? Hát nem, akkor inkább azokra, akik eljöttek. Mindenekelőtt a MÁV helyi állomásfőnökére, Nagy Lajosra. A piszkos ülések miatt, sőt még a nyíregyházi vonal hiányzó szeméttartói miatt is őt vették elő. Kisebb vita alakult ki a résztvevők között annak megítélésében, vajon tiszták vagy mocskosak-e a váci vonatok? Ki-ki bejáró voltára hivatkozva érvelt. Még a polgármester is beszállt ebbe a csatába. O mint évekig ingázó, cáfolta a vádakat. Kiszel Vilmos, a Göncöl Társaság vezetője francia példára hivatkozott, hogy járt-e ott az állomásfőnök úr. Pechére járt, és sokkal koszosabb kocsikat és pályaudvart látott külhonban. Így a vita ebben a kérdésben nem dőlt el. Ki-ki igényessége szerint dönthet. Az olajat, füstöt és zajt eregető dízelmozdonyokat azonban vitán felül mindenki elítélte. Még maga Nagy Lajos is, aki igyekezett megnyugtatni, hamarosan befejeződik a veresegyházi vonal villamosítása. Addig pedig?... Télen mindenképpen, de tavasz- szal, ősszel is a késői vonatok mozdonyait bizony legalább másfél ói'ával indulás előtt már járatni kell, a kocsik felfűtése miatt. Példaként az öntödét emelhetnénk még ki, amelynek képviselői el- •mondíák, tehetetlenek a füst és a zaj miatt. A gyárat ugyanazon a színvonalon felejtették, amelyen hetven éve, indulásakor volt. Háromszáz embert foglalkoztatnak, és ráadásul veszteséggel is üzemelnek, tehát képtelenek volnának komolyabb környezetvédelmi beruházásra, amit egy korszerűbb gyártástechnológia hozhatna meg. A KAEV váci dolgozói munka közben elszenvedik a zajt, a meleget, és emellett koromban gázolnak. Mit mondhat minderre a laikus kívülálló? Ha szennyez és a dolgozóknak is rossz, ráadásul veszteséges, miért nem állítják le? Es a háromszáz dolgozó? Hát igen, ez a nagy kérdés, bár nem hiszem, hogy zavarba kellene jönniük a vállalat vezetőinek. Ök ráadásul, ahogy a környezet- védelmi szakember véleményezte, tehetnének a káros füstök ellen is. Ha magasabb hőfokon égetnének, bizonyos torokgáz összetevők már nem kerülhetnének a levegőbe. Csakhogy ez több energiafölhaszná- lással jár, amit meg lehet spórolni. De vajon ennek hasznát ki érzi a zsebén? Talán maguk a f izikai munkások? iiiimiiiittii ttnuiiiiiiim De egy fórum nem csak a panaszkodásé és a számonkérésé. Az együttgondolkodásé is. Ezt tette többek között dr. Szőnyi Mihály és Vácy Károly egy- egy ötletével. A kórház- igazgató tapasztalatait osztotta meg arról, lehet-e hatást gyakorolni az emberek igényességére. Ö ugyanis elhatározta, minden reggel szappan és új WC-papír lesz a kórház mosdóiban. Naivitásáról már az első nap meggyőzték azok az ismeretlenek, akik lerabolták mindezt, de még a kézszárító gépet és a piperepolcot és az ülőkét is magukkal víve. Ennek ellenére nem hagyja magát a kórház, tartja magát, amíg csak bírja. Igyekszik ellenőrizni, és olyan papírtartókat szereltek fel, amelyek egyszerűen nem nyithatók ki, így ma már előfordul, hogy délben is használhatóak a mellékhelyiségek. A gyerekekhez igazodva W aMorf-pedagógia A közelmúltban már beszámoltunk arról, hogy városunkban is szeretnének a 'Waldorf-pedagógiai módszerek alapján óvodát, illetve iskolát indítani. Aki csak hallott a Waldorí-in- tézmények működéséről, nem biztos, hogy tudja is hogyan, miként, milyen módszerekkel nevelnek ezekben. E típusú iskola, óvoda váci szervezői is tapasztalják ezt. Emlékeztetőül: a Waldorf-óvodában úgy élnek, mint egy nagy család. A Waldorf-iskolá- ban a gyerekeket érettségüknek megfelelően, terhelik. érdeklődésükre építenek. érzelmi, tapasztalati alapon sajátítják el az ismereteket Városunkban jelenleg szervezik a Waldorf-óvodát, -iskolát, egyelőre az igények felmérése történik. Ameny- nyiben igénylik a szülők, úgy szeretnének egy Wal- dorf-alapítványt létrehozni. H. E. Vácy Károly azzal állt elő, ha már eredménytelen a bírságolás, nem kellene-e a jutalmazással próbálkozni? Az ötletadó a közterület-ellenőrökre gondolt ebben, akik ezután nem csak a rosszat figyelnék. Számításai szerint még külön keret se kellene ehhez, ennyit megtakarítanának a rongálások helyreállítására^ szánt pénzből. nuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii mum Nem lenne rongálás? A, ez lehetetlen, utópia. De azért megpróbálhatjuk. Nem? Valahogy így kellene gondolkozni kicsiben mindannyiunknak. Legalábbis azoknak, akik veszik a fáradságot és elmennek egy környezetvédelmi fórumra. Legyünk mindannyian.pici kis élesztők — kérte dr. Szőnyi Mihály —, hassunk a többiekre is! Dudás Zoltán A gyógypedagógusok harcolnak gyerekeikért J»? az emberibb élethez Tudod, ka idehoznak egy gyereket, aki nemhogy labdázol, mozogni sem tud rendesen, vagy egy összefüggő mondatot képtelen kinyögni, s aztán, ha elvégezte az iskolát, ugyanolyan jó dolgozó válik belőle, mint bárki másból, akkor az ember úgy érzi, hogy érdemes pedagógusnak lenni, érdemes élni. Ez a csodálatos a gyógypedagógiai munkában. A Széchenyi Utcai Általános Iskola kis foglalkoztató szobájában két olyan hím- ,zést is láttam, amely bármely népművészeti bolt kirakatának dísze lehetne. Nem udvariasságból hitetlenkedtem, amikor a gyakorlati oktatást vezető Vojtkó Pálné azt állította, hogy ez a gyerekek keze munkája. Persze, a népnyelv által csak kisegítőnek nevezett iskola tanulóinak sorsa korántsem olyan, mint egy szép mese. A feltűnően ügyes kezű gyerekekből nem lesznek elismert népművészek, az itt végzett .gyerekek szorgalmát, szófogadását, csendességét már nem méltányolják a munkaadók. Hiába volt a „bevezetés a termelőmunkába”, hiába a felkészítés a hiányszakmákra: kiderült, hogy ezekre a gyerekekre nincs szükség. Innen, az iskolából nézve, elkeserítő a helyzet. Ám beszélgetőpartnereim, Pel- ezéder Tibor, a Széchenyi Utcai Általános Iskola igazgatója, és helyettese, dr. Somorjai Gáborné mégis inkább elszántak, mint elkeseredettek. Mindenáron meg akarják akadályozni, hogy a gyerekek a periférián maradjanak, vagy oda kerüljenek vissza, lei akarVan benne miami? Nézzünk mögé! A játék mindent elárult Fogalmam sincs arról, népszerű vagy népszerűtlen a város mai képviseiő-testü- lete, de az biztos, amikor a futballstadion zöld gyepére léptek, hajráztak nekik. Olyanok is, akik számára az egyetlen véleménynyilvánítási hely a lelátó. Az óriási pályán mozogva leginkább a pocakok árulták el, éppen melyik városatyánál van a labda azon a mérkőzésen, amely a városháza apparátusa és a választott képviselők között zajlott, a környezetvédelmi napok utolsó látványosságaként. Ha tetszik, görbe tükrön át is visszanézhetjük a küzdelmet, amelynek végeredménye három-nulla az apparátus javára. És hogy mennyire pontos képet adhat a városról ez a képzeletbeli parabola, arra éppen az egyik képviselő mutatott rá. Érdeklődött, ugye nem hagyom ki, hiszen olyan találó. Ott van mindjárt a játék- vezetés. A bírónak választott képviselő nehéz helyzetben volt. A lesgyanús helyzetekben sem számíthatott partjelzőire, akik — civilben titkárnők — azt se tudták, mi a dolguk. Két lesgól után az egyik néző nem bírta tovább, és türelmesen elmagyarázta az idevágó szabályt. A hölgyek kiállásával egyébként semmi baj nem volt, sőt! Kis nadrágocskájukban, könnyű pólóingükben, jól érvényesültek. Olykor izgalmasabb volt a lustán pattogó labda helyett rájuk figyelni. A csapatok sem ismerhették pontosan a foci szabályait, hiszen a 11 képviselővel szemben 12-en léptek pályára. Köztük „vendégek” is. Egy rendőr őrnagy és ketten az Izzó MTE vezetőségéből. Unalomról persze szó se volt, harcoltak a játékosok. Az SZDSZ egyik súlyos egyénisége például úgy fejbe találta a városi jegyzőt, hogy az lesántult. így maradt az alkalmazkodó, mozgékony csapattag nélkül a másnapi testületi ülés. Az SZDSZ-es csatárt mindezért nem érhette kritika, hiszen kitett magáért, tökéletesen rombolta az ellenfél táborát. A környezetvédelmi főelőadó nem volt hajlandó semmilyen feliratú trikóba bújni, így ő meztelenül kergette a labdát, mindig egy irányba, igaz, a hálóig nem jutott vele. Amikor már majdnem ... Felvágták. Nem vagyok ilyen sporthoz szokva, mentegetőzött, ahol éppen a cél előtt fellökik az embert. De ne higgyék, hogy mindenki ilyen durva, önző volt Sőt! Egyik képviselő az eléje guruló ajándék labdát, látva a nagy vehemenciával közeledő polgár- mestert, udvariasan átengedte. Legyen neki is esélye labdába rúgni. Amikor ilyen lehetőségre sor került, az egyre hangosabb szurkolók sajnálatára, a labda többször is célt tévesztett, de láttak jól irányzott lövést is, igaz, még jóval a kapu előtt elakadt a sűrű fűben... Mérkőzés volt tehát a javából, de még így is köny- nyebb feladatnak bizonyult, mint az a sok-sok meccs, amelyben nap mint nap küzdenek. D. Z. ják kelteni bennük az igényeket, integrálni őket a társadalomba. Mint elmondták, ha pillanatnyilag nincs más megoldás, akkor meg kell toldaniuk azt az időszakot, amelyet a gyerekek az iskolában töltenek. Mivel a tankötelezettség esetükben meghosszabbítható 18 éves korig, egy munkára felkészítő tagozatot kívánnak létrehozni. Itt, ősztől, a közismereti tárgyak mellett — amelyek egyébként a gyakorlati élethez igazodnak —, ipari, mezőgazdasági és háztartási ismereteket sajátíttatnak el a tizenöt-tizennyolc éves korú fiúkkal, lányokkal. A háztartási ismeretek keretében tulajdonképpen az önálló életvezetést tanulják meg, amely alkalmassá teszi őket a családi életre is. A mező- gazdasági ismereteket egy bérelt földterületen tanulják majd — szakember irányításával —, megtermelve a főzéshez szükséges alapanyagokat. Az iparosok vannak talán a legnehezebb helyzetben: az iskola vezetői hiába járják sorba a vállalatokat, azok a legprimitívebb munkát is saját dolgozóikkal végeztetik. Egyedül a Senior ígért hulladékanyagot, amelyből esetleg dísztárgyakat készíthetnek a gyerekek. A munkára felkészítő tagozat, valamint az a csoport, amelybe az iskolában nem oktatható középsúlyos értelmi fogyatékosok kerülnének, a volt családsegítő központ épületében, illetve, a mellette levő épületben kapna helyet. (Ugyancsak ezen a területen helyeznék el a felnőtt értelmi fogyatékosokat; az évek óta tervezett napközi otthon azoknak adna helyet, akik most családban élnek, s napközi elhelyezésükre, nekik is, és többnyire már nem fiatal szüleiknek is, nagy szüksége lenne.) Mint már nyilvánosságra került, az evangélikus egyház igényt tart a hajdani egyházi épületre, amelyben most az általános iskola működik. Az iskola vezetői úgy látják, hogy az összkomfortossá tett iskolaépület helyett, némi átalakítás után, az MHSZ volt épülete felelne meg oktatási célra. Így egy önálló komplexum alakulna ki: iskola, foglalkoztatócsoport, munkára felkészítő tagozat (s az egészségügyhöz tartozó fogyatékos felnőttek napközi otthona). A két tagozatot már őszszel indítani akarják, annak ellenére, hogy az előjelek nem kedvezőek: pá- lyázatukat, amellyel a két foglalkoztató felszereléséhez próbáltak pénzt szerezni. a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány elutasította. Bizonytalan a Népjóléti Minisztériumhoz benyújtott pályázat sorsa is ... Optimizmusuk azonban töretlen: öt tanár már készül, hogy átvegye a két csoportot, van logopédus, gyógytornász is. És már megszervezte a városi Vöröskereszt vezetősége azt a táborozást is, amelyen megismerkednek egymással a gyógypedagógusok és a hat-tizen- négy év közötti gyerekek, akiket majd a foglalkoztató iskolában képeznek, a munkára előkészítő csoport 15—18 éves tagjai és a 18 éven felüli leendő napközi otthonosok. Borgó János Egy régi évzáróra emlékezve Orpheus nyomán Csak emlékeinkben térnek már vissza a mi iskolánk hangjai és neszei, azért figyelünk a mai jelzésekre. A régi iskola! Azoknak elmúlása igazán szívbemar- koló, amelyeknek már az emlékei sem élnek. Nézem egynek sárgult papíremlé-, két: o második váci zeneiskola 1910. júniusi lapját, az Orpheus-t. Major J. Gyula, az iskola igazgatója adta ki, közösen az újpesti Minta-Zeneiskolával. Időszaki füzet volt, néhány számát ismerjük csak, de a kevés lapocskák is Vác iskolatörténetéhez tartoznak. A váci zenei oktatás kezdetét 103 évvel ezelőtthöz kapcsolhatjuk, amikor 1888-ban Wéber Károly tanár megnyitotta az első ilyen iskolát. A négyéves képzést két felsőbb osztály- lyal egészítette ki az úttörő zenetanár. 1910-ben, a mai Ady Endre sétány sarki épületének emeletén alapított Major J. Gyula hasonló intézményt. Felesége, Glücklich Ida ugyanott német, francia és angol nyelvtan- folyamokat szervezett és nagyobb lányok számára irodalmi továbbképzésről is gondoskodott. Az Orpheus-ból tudjuk, hogy Major tanár úr iskolájának első évzáróját 1910. június 19-én, vasárnap reggel tartották. A vizsgálati előadás biztosai dr, Hermann Antal egyetemi tanár, Toldy László zeneszerző és dr. Lázár Ottó kincstári ügyész voltak, s nemes tisztüket a Nemzeti Zenede megbízásaként teljesítették. A maihoz hasonló és szigorú vizsga után (ez zongora- és hegedűjátékra, magánénekre és zeneszerzésre vonatkozott, de vizsgáztak a növendékek zeneelméletből, kamarazenéből, karénekből is), nagyszerű „vizsgálati ünnepély” volt. Mozart-, Schubert-, Haydn-, Liszt- és Streabog- dálok, hangszeres szólók hangzottak. Kövi István, Czóbel Lajos, dr. And- reánszky István, Aszódi Erzsiké és még sokan arattak megérdemelt sikert. — csankó — VÁCI hírlap Vác, Dr. Csányi László krt. IS. 0 A szerkesztőség vezetője: Borgó János. © Munkatársak: Dudás Zoltán és Halász Erzsébet. 0 Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297, 0 Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. 0 Hirdetésfelvétel a szerkesztősegben naponta délelőtt 9-töl ll-ig, valamint a váci hirdetöirodá- ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig.