Pest Megyei Hírlap, 1991. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-08 / 106. szám

Állati egy állatvásár Hosta9 vitte C E GLÉDI XXXV. ÉVFOLYAM, 106. SZÄM 1991. MÄJUS 8., SZERDA Erdei eszmecsere Eersi Mátyással Hatan liányfelé? Meghatározó személyiség a Szabad Demokraták Szövetségében, Eörsi Mátyás országos ügyvivő, országgyűlési képviselő. A Budapesten élő, háromgyermekes, 37 éves politikus május elsején a Putrisarki erdőben a ceglédiekkel ünnepelt. Ele­gáns öltönyét farmerre váltotta és felszabadultan szórakozott. Emellett fórumot is tartott, ahol válaszolt a kérdésekre. Alábbiakban ezekből adunk ízelítőt. Borongós érzésekkel kö­zelítettem meg kedden kora reggel a városszéli vásárte­ret Cegléden. A ködös, őszies idő is nyomasztólag hatott az emberekre, és a napjainkban kialakult piaci helyzet sem kecsegtetett az­zal, hogy az országos állat­vásáron valami állati nagy üzleteket kötnek. Az előér­zet gyorsan beigazolódott. Egy barna kalapos, idős ember már reggel nyolc órakor otthagyta a piacot, holott a borsos helypénzt is Május 9-én, csütörtökön 15 órakor a Földváry-isko- la Malom téri aulájában rendezik meg az Éneklő if­júság hangversenyt. Közre­működik a Földváry-iskola kórusa dr. Bíró Györgyné, a Csévharaszti Általános Iskola énekkara Tippai László, az újszilvási Szé- chenyi-iskola énekkara Bá­nyászná Bakos Ilona, a Táncsics ének-zene tagoza­tos iskola kicsinyek kórusa Kecskeméti Ágnes, vala­mint nagy kórusa Garas Kálmánná (zongorán kísér Ballal Judit), a nagykőrösi Petőfi ének-zene tagozatos Az érdeklődés minden előzetes várakozást felül­múlt. Ugyanis az Agrokon- takt—Biofarmer kézilabda­mérkőzésen, az NB I/B első két helyezettjének rangadó­ján telt ház fogadta a pá­lyára lépő csapatokat. Cso­dálatos volt a hangulat, zengett, zúgott a biztatás, mely támogatással a ceglé­diek kiütéses vereséget mértek ellenfelükre. Az összecsapásnak hatalmas volt a tétje, hiszen vendég- győzelem esetén az Agro- lcontakt hátránya négy pontra nőtt volna az első helyezettel szemben, s ak­kor a hátralévő fordulók­ban már nem lett volna esély a dédelgetett terv — a bajnoki cím, s ezzel az NB I — elérésére. — Négy együttes egyfor­mán, 23 ponttal áll a me­zőny élén. Közöttük a gól- különbség dönt csupán. A miénk magasan a legjobb, így az élre kerültünk. Most már „csak” az a feladat, hogy a hátralévő hét játék­napon ott is maradjunk. Nagyon nehéz lesz, hiszen mind a négy gárda bajnok­ságot szeretne nyerni. A „befutó” már nem sok pontvesztést engedhet meg magénak — mondotta az esélyekről a szakosztályve­zető, Veres Attila, aki ar­ról is szólt, hogy Tiszavas- váriba a nagy távolság miatt nem indítanak szur­kolóbuszt, a következő for­dulóban pedig a Szarvas bejelentése miatt nem a megszokott pénteki napon, hanem szombaton — május 11-én, a kezdési idő 18 óra, tehát legalább az változatlan — játszanak. Visszatérve a rangadóra. Már kezdéskor is érezni le­hetett, hogy valami nagy dolog készül. Így még csak 2-2 volt az eredmény, ami­kor az egyik fóti szurkoló már érezte a végét. Mond­ta: — itt ma mi nem nyer­hetünk ! Megfelelő önbiza­lommal, kiemelkedő játék­kal rukkoltak ki a ceglé­diek, s a már említett 2-2 kifizette. Szamaras fogatá­val mintegy húsz malacot vitt oda, ahonnan hozta. Egy sovány, középkorú férfi viszont a helypénzsze- dőket és az állatorvost ki­játszandó, a korláton átbúj­va igyekezett takarékoskod­ni. Fülön csípték. Fizetett, és utána már zavartalanul bevihette a repülőtérnyi vá­sártérre két keservesen me- kegő kecskegidáját. Darab­ját 1600 forintért kínálta. Délig még nem talált vevő­iskola kicsinyek kórusa Ki­rály Miklósné, valamint nagy kórusa Kiss Kálmánné (zongorán kísér Járvás Fe­rencnél, az abonyi Gyulai Gaál ének-zene tagozatos iskola kórusa dr. Ördög Györgyné, a nagykőrösi Toldi Élelmiszeripari Szak­közép- és Szakmunkásképző Iskola kórusa Pászti Ágnes és Lukácsi Levente (zongo­rán kísér Lukácsi Levente) és a Kossuth-gimnázium kórusa Soltészné Lédeczi Judit vezényletével (zongo­rán kísér dr. Perneczkyné Bányai Edit). után „állva hagyták” ve- télytársukat. Remekül vé­dekeztek, így például az első játékrészben csupán hat gólt kaptak, s az 51. percig is csak tizennégy­szer került be a hazaiak kapujába a labda. Nem volt gond a támadójátékkal. Igaz, azt nem nagyon lehe­tett felmérni, hogy felállt védelem ellen mire lenné­nek képesek a fiúk, mert olyan nem sokszor fordult elő. A gyors támadások, a lerohanások rendre gólok­kal végződtek. Sokáig, a hajrápercekig, jó volt a helyzetkihasználás is. A Főt csak 27-14 után tudott va­lamit szépíteni az eredmé­nyen, ami viszont a lénye­gen nem változtatott: ^ ha nem is világra, de országra szóló győzelmet aratott az Agrokontakt! Agrokontakt—Főt 29-20 (13-6) Agrokontakt: Turóczi — Dávid (4), Pásztor I. (2), Túlik (5), Etédi (3), Tóth B. (8), Tündik (4). Csere: Bog­nár (kapus) Kökény (1), Kovács, Boros, Szalisznyó (2). Sportműsor Szombat: Labdarúgás: A malomtó- széli pályán 17 órakor kez­dődik — a megyei II. osz­tályban — a Ceglédi Kos- suth-Honvéd II. és az éllo­vas Nagykáta mérkőzése. Vasárnap: Kézilabda: A városi sportcsarnokban játsszák az Agrokontakt II.—Dabas, megyei I. osztályú felnőtt­találkozót. A ceglédieket — a megszokottnak megfele­lően — az utánpótlás kép­viseli. Az ifjúságiak 10, a „felnőttek” 11 órakor kez­denek. Vízilabda: A városi uszo­dában délután négy órától kerül sor az Évig CVSE— MAFC OB I/B osztályú ösz- szecsapásra. A ceglédiek eddig csak két pontot vesz­tettek — a vezető KSI-től —, s így a második helyen állnak. A papírforma újabb győzelmet ígér. U.I* re. Holott a kecske a szegé­nyek tehene... Az utánfutókban, reke­szekben a legtöbb gépkocsi előtt malacok és süldő ser­tések heverésztek a szalmá­ban. Vevő? Alig akadt. Ér­deklődő is kevés. Holott a megszorult sertéstenyésztők egy 15-20 kilós malactól már 900-1000 forintért is megszabadultak volna. Ám a turpisorrú, rózsaszín fü­lű hússertések nem kellet­tek. Akik pedig szép, 25-30 kilós süldőket kínáltak (da­rabját 1500 forintért), azok még kevesebb babért arat­tak. Az egyik sertéstenyésztő viszont szerencsés fogásra tett szert. Egy idős hölgy két darab, 50-60 kiló körüli állatot vásárolt tőle. Darab­ját 2500 forintért vette meg. örült a vételnek, és beszé­desnek is bizonyult. Elmon­dotta, hogy egy Cegléd kör­nyéki tanyára viszi őket. Évtizedek óta vesz és hizlal sertéseket. Nagyon érti az etetésüket. Még csonterősí­tőt is ad nekik. Karácsony­ra vághatok lesznek. A közelben malacot áru­sító tenyésztőn viszont mé­labú vett erőt. Nem ment az üzlet. A közelben ácsorgó kötélgyártóknak sem. Ko­molyan mondom, ha két hónapon belül nem tudom eladni a malacokat, akkor a „fejemet” is megeszik. Nem marad más hátra, mint, hogy veszek ezektől egy kötelet, és a legközelebbi nyárfára felkötöm magam — vélekedett. Az állatvásárban láttam még néhány bárányt, kecs­két, borjút, üszőt, tehenet is. Szamarat egyet sem. Egy idős parasztember két bikaborjút kínált, darabját 14 ezer 500 forintért. Nem vették meg. Kupec kinézetű fiatalember bronzcsengőket árult 250 forintért. Ennek is harangoztak. Száz szónak is egy a vé­ge: kedden a ceglédi orszá­gos állatvásáron állati rossz volt a hangulat. Még a WC-s néni is pa­naszkodott . <r. i.) Újszilváson Falugyűlés Május 10-én, pénteken este hét órakor falugyűlést tartanak a művelődési ház­ban Újszilváson. — Mi a véleménye az SZDSZ és az érdekvédel­mi szervezetek kapcsola­táról? — Az SZDSZ liberális párt. A szabadpiac hívei, munkaadók és munkavál­lalók megállapodását szor­galmazzuk. Jó, ha a mun­kaadóknak van kivel meg­állapodniuk. Kívánatos, hogy a munkavállalók szer­vezetei legitimek legyenek és jól ellássák érdekvédel­mi feladatukat. Az elmúlt negyven évben a szakszer­veztek teljesen elvesztet­ték hitelüket. A pártállam érdekeit gátlástalanul ki­szolgálták. Maga a szak- szervezet szó is lejárató­dott. Jónak látnánk, ha a szakszervezetek nem tor- zsalkodnának egymással. Az MSZOSZ és a független szakszervezetek vezetői üljenek le tárgyalóasztal­hoz, állapodjanak meg a végleges vagyonmegosz­tásban és azzal foglalkoz­zanak, ami a dolguk: a munkavállalók érdekvédel­mével. — Cegléd és környéke alapvetően mezőgazdasági térség. A föld a legnagyobb kincs — ami nincs. A nem­rég elfogadott kárpótlási törvénynek milyen veszé­lyeit látja? Az Országgyűlés által megalkotott törvényeket természetesen elismerjük, de ezekkel kapcsolatos ag­gályainkat is számos fó­rumon kifejtjük. A kárpót­lási törvény fogyatékossá­gairól nem akarom meg­győzni azt, aki földet kap vissza. Nem is lehet! De a magyar társadalomban sokaknak keserű csaló­dást okoz a jövőben. Fő­leg azoknak, akik ugyan­csak jogsérelmet szenved­tek (börtön, hadifogság, ki­telepítés, internálás), haj­szálon múlott az életük és őket senki, semmivel nem kárpótolja. Jelentős rétege­ket kiemmiztek a kárpót­lási törvénnyel. Kérdezem én: ha már kárpótolunk, akkor miért csak az 1949. június 8. utáni állapoto­kat vesszük figyelembe? Előtte nem történt jogta­lanság? Lesznek, akik kár­pótlási jegyet kapnak. Mit kezdenek vele? Lerobbant állami vállalatok részeit megvehetik. Azután tönk­remennek. Vagy összetépik, mint az ötvenes években egyesek a békekölcsönt. Nyerő polgár nagyon ke­vés lesz e hazában. Félünk, hogy a törvény a megbéké­lés helyett újra felszaggat­ja a régi sebeket. A tör­vény keresztülhajszolásá- val az MDF-nek nem volt más célja, mint a kormány- koalíció fenntartása. — Jó, jó, de még nincs vége a dolognak. Mi vár­ható: az Alkotmánybíróság foglalkozik-e a kárpótlási törvénnyel? — Ha a köztársasági el­nök elfogadja, akkor ha­tályba lép. Ha nem, akkor két dolgot tehet. Az egyik: újratárgyalásra visszaadja a Parlamentnek. Ennek sok értelme nincs. A másik: a törvényt aggályaival együtt megküldi az Alkotmánybí­róságnak, mielőtt hatályba lépne. Utána dönteni kell! Miután én az ügyben „fel­peres” vagyok, nem bocsát­kozhatom jóslásokba. — A fiatal demokráciát milyen veszélyek fenyege­tik? — Alapvetően jó irány­ba haladunk. Korábban nem lehetett a hatalmat el­lenőrizni, bírálni és nem volt szabad választás. Most van. De akadnak aggasztó jelenségek is. Ügy vélem, az MDF maga alá akarja gyűrni az országot. Erre számos példa akad a közel­múltból. Bizony, nagyon sok gerinctelen ember ke­rült hatalomra. Kommunis­ták korábban sem voltak, csak annak mondták ma­gukat. Gerinctelen, hata­lomvágyó egyén viszont mindig volt. Nehéz kiszűr­ni őket. A Torgyán-féle szélsőjobboldali magatar­tást én nagyon veszélyes­nek tartom. De bizakodom, hogy idővel visszaszorul­nak. — Mi a véleménye a mostanában zajló hatpárti tárgyalásokról? — Minden lehetséges esz­közt meg kell ragadni, hogy az ország szekerét kihúz­zuk a kátyúból. De ehhez tudni kell, hogy hol a gond, mi a kiút, mi a cél, ehhez milyen eszközök állnak rendelkezésre. Csak úgy leülni beszélgetni? Mi­nek? Ügy vélem, hogy a hatpárti tárgyalásokon kéz­zelfogható eredmények el­érésére kevés az esély. Üd­vös lenne, ha előbb a há­rom kormánypárt egymás­sal megegyezésre jutna! Rozgonyi István Kiállítás Május 9-én, csütörtökön 15 órakor a Bem József Műszaki Szakközépiskola és Ipari Szakmunkásképző In­tézetben megnyílik Losonci Lilla festőművész kiállítása. Megnyitja dr. Kovács Jó­zsef kandidátus. A tárlat 31-ig látogatható hétközna­pokon 8 és 16 óra között, az iskola klubtermében. Helyesbítés Március 6-i, hétfői szá­munkban Csak számokat látni... címmel tudósítást közöltünk az önkormány­zati testület üléséről. Az ott elhangzottak alapján leír­tuk, hogy a Csengeriben lé­vő telekre Tóth Béla adott ki építési engedélyt. Az ügyintéző felkereste szer­kesztőségünket, és megmu­tatta, hogy a nevét alapta­lanul említették az ülésen. Ugyanis a 30/1498-2-es szá­mú határozaton az építési engedélyt nem ő írta alá —• még ügyintézőként sem sze­repelt —, hanem az akkori osztályvezető-helyettes. Az ideiglenes áram megrende­lését 30/412/1991. számon pedig a városgazdálkodási csoport vezetője és a pénz­ügyi vezető írta alá. CEGLÉDI HÍRLAP Cegléd, Kossuth tér 1. O A szerkesztőség vezetőié: Fehér Ferenc. • Munka* társ: Rozgonyi István. • Postacím: Cegléd, Pf. 19. 2701. Telefax és telefon: (20) 11-400. • Telex: 22­0353. • Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó vállalat Kö­zönségszolgálata, Cegléd, Teleki u. 30.: kedd, csü­törtök, péntek 9-től 12-ig, szerda 10—17 óráig. Tele­fon: (20) 10-703. Mozgássérülteknek Befejezéséhez közeledik a mozgássérültek otthonházának építése Cegléden. Az Ősz utcában egy régi polgárházban négy lakást alakítottak ki, figyelembe véve a lakók korlátozott mozgási lehetőségeit. A felújítás mindössze négy hónapot vett igénybe (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Éneklő ifjúság Hangverseny Kézilabda Telt ház a rangadón

Next

/
Oldalképek
Tartalom