Pest Megyei Hírlap, 1991. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-31 / 126. szám
Asztalitenisz Ehiiiükaniar Kupa Labdajátékos hétvége Hajráznak a labdarúgók, az utolsó három forduló következik. Így jó néhány csoportban ugyanazon a napon vívják valamennyi mérkőzést. Az NB I-es Vác Szegeden szerepel. Az NB IH-ban, az Alföldön csak két együttesünk játszik, a Gyula—Dömsöd meccs már sorra került. Az Érd—Dladém Dunakeszi rangadó mellett a megyei első vonalban a Szigetújfalu— Bugyi, Kartal—Iklad és Üllő SZTK találkozó ígérkezik a legérdekesebbnek. A kézilabda férfi NB I,B-ben két rangadót vívnak. Ceglédre látogat az özd, két Pest megyei kerül szembe a Dunai Kőolaj—Pilisvörösvár találkozón. A megyei férfibajnokságban a rájátszásnál tartanak. Szentendrén rendezik az asztalitenisz Dunakanyar Kupa-viadalt. Az első napon újonc- és serdülőszámok lesznek, a másodikon ifjúsági és felnőttviadal következik. Nemzetközi mo- tokrossz- és modellezőverseny tarkítja a programot. PÉNTEK GYEPLABDA. NB I. B csoport : Vérmezői HC—Gödöllői SC (Budafoki út, 17,30). KÉZILABDA. NB I B. Férfiak; Dunai Kőolaj—Pilisvörösvár (18), Csepeli Papír—Dunakeszi VSE (16), Ceglédi Agrokontakt —Ózd (18). NB II. Férfiak: MAFC—Csömör (18.30). SZOMBAT Asztalitenisz. A Dunakanyar Kupa első napja, újonc- és serdülőszámok (Szentendre, Móricz Zsigmond Gimnázium, 9.30). GYEPLABDA. NB I B csoport : Erzsébeti HC—Gödöllői SC (Téglaégető u., 11.30). KÉZILABDA. NB IB. Férfiak: Fóti Biöfarmer—Török- szentmiklós (Váci út, 15). Nők: Kazincbarcika—Váci Forte (17), Gödöllői SC—Debreceni Közút (16), Csepel Autó—Sírok (11). NB II. Nők: Solymári Pemü —Tatai HAC, Dorog—Pilisszent- iván, Komárom—Veresegyház, VOSE—K. Goldberger (mind 11 órakor). Férfiak: Környe—Váci Izzó (17), Iklad—Mátészalka (10), VOSE—Gödöllői SC (15). Megyei női bajnokság: Nagy- káta—Nagymaros (16), E.'d— Erdőkertes (16), Űri ÁFÉSZ— Verőce (16), Tököl—Isaszeg (11). labdarúgás, nb i: szeged SC—Váci Izzó (17). NB III. Duna csoport: Érdi VSE—Diadém Dunakeszi VSE (17, Nagy I.). A Kalitpos-Iirgjrn dülsűrgő párosok Neves vasszöcskések felednek a tápióbicskei kirosszoshagyományok! — Irtuk la púnk csütörtöki számában arra utalva, hogy június !-án, vasárnap nemzetközi zónaversenyt rendez az Április 4. Motorosklub a sportág hívei által jói ismert Kalapos-hegyen. A nagjkátai testvéregyesület a Barátság SE segítségével még látványosabbá varázsolt pályán öt ország — Németország, Lengyelország, a Cseh és Szlovák Köztársaság, Ausztria és természetesen Magyarország — élversenyzőinek részvételével a 80-125-250 köbcentiméteres géposztályban egyformán lesznek versenyek. A nyolcad- és negyedlite- res gépek nyergében a két jelenlegi hazai nagymenő — Balogi Zoltán (Astra MIC) és Horváth Pál (Surján SE) — kívül természetesen babérgyűjtésre készül a ráckevei Nagy Ferenc, a gyáli Soóky Zsolt, valamint a bajnokság 4-5, helyén álló Lechky Zsolt, illetve a II. osztályban a nagykátai Ivánffy Csaba. Lapzártánkig a külföldi versenyzők nevezési listája még nem állt össze, de bizonyos, hogy rangos külhoni mezőny gyűlik össze. Csak egy érdekesség: egész biztosan indul a fiatalabb Kinigad- ner, a volt világbajnok öccse... A 80 köbcentiméteres kategóriában a legnagyobb esélyes ifi. Kökénye- si György, a Vega SE versenyzője. A házigazdák Skultéty Józsefet, Szabó Zsoltot, Kővágó Lórántot és Kovács Gábort indítják a különböző kategóriákban. S ha Tápióhicske, akkor természetesen lesz oldalkocsis verseny is. összesen tíz dübörgő párost várnak Németországból, Ausztriából, Hollandiából és a csehektől. Ha lenne, alighanem félrecsúszna a Kalapos-hegy bokrétája, amikor a tíz monstrum egyszerre elrugaszkodik a rajtgéptől. A rendezők egyébként szokásuk szerint más meglepetésekről is gondoskodnak. A 10 órakor kezdődő edzésre, illetve a 10 órakor induló versenyfutamokra érkező nézők helikopteres sétarepülésen vehetnek részt. Egy szerencsés szurkoló pedig belépőjegyével egy németországi túrán való részvétel jogát nyerheti el . .. Vagyis úgy történik minden, mint a tápióbicskei mulorosklub fénykorában, Vereszki János r MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Pest Megyei Hírlapot , . , példány« ban, és kérem hogy az alábbi címre kézbesítsék; A megrendelő heve; ......................,,,,,,, Címe; ........................................[,..............,,,,,,............ A z előfizetés díja egy hónapra 221 Ft, negyedévre 663 Ft, félévre 1326, egy évre 2652 Ft, (A lap példányonkénti ára hétköznap 8,60 Ft,-szombaton és ünnepnapokon 9,50 Ft.) Az előfizetési díjat a'fenti címen nyugtával jelentkező kézbesítőnek kifizetem. a Iáit ás A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítés nélkül, az alábbi címre kérjük feladni, vidéken: Postahivatal, helyben: Budapesten: Postaigazgatóság, Hírlaposztály, 1360 Pf. 4. A hétköznaponként 12, szombaton 16 oldalon városi és körzeti oldalakkal tájékoztat oszág- ról, világról, szükebb pátriánkról. És ne feledje: en- nél olcsóbb napilapot nem kap! J Megyei bajnokság (ifi 15, felnőtt 17 órakor). I. osztály: Nagykőrös—Aszód (Viczkó). II. osztály. Északi csoport: Perbál—Pomáz (Szarka), Vá- mosmikola—Sóskút (Surman). Déli csoport: Sülysáp—Abony (Kolesár), Újlengyel—Örkény (Karcsú), Maglód—Vácszcntlász- ló (Bakos), Pónd—Délegyháza (Faragó), Új hártyán—Tápiósze- cső (Horváth M.), Túra—Nagy- káta (Geyer), Péteri—Kakucs (Üllőn, Zsiák), Cegléd II.—Mo- nor (Mócsai). MODELLEZÉS. Nemzetközi repülőmodellező-verseny (Dömsöd, 9). VASARNAP ASZTALITENISZ. A Dunakanyar Kupa második napja, ifjúsági és felnőttszámok (Szentendre, Móricz Zsigmond Gimnázium, 9.30). KÉZILABDA. Megyei bajnokság. Férfi rájátszás. Az 1—4. helyért: Domony- Dabas (10), Tököl—Budakalász (10). A további helyekért: Mogyoród— Abony (10), Erdőkertes—Vecsés (10), Tereske—Agrokontakt (10), Maglód—Nagymaros (16). Megyei női bajnokság: Érd —Gyömrő (11), Vecsés—Nagy- kála (11), Verőce—Isaszeg (11), Hernád—Tóalmás (11). N3 II. Nők: Göd—Derecske (15). Férfiak: Gyömrő—Tisza- földvár (11). KOSÁRLABDA. Megyei mini fiúbajnokság (Nagymaros, 9.33). LABDARÚGÁS. NB III. Alföldi csoport: Dabasi Fehér Akác —Miske (17), Csongrád—Ceglédi Kossuth-Honvéd (17). Mátra csoport: Bélapátfalva—Dány (17), Borsodnádasd—Bag (17), Duna csoport: RTK—Dunai Kőolaj (17, Cserna), Gödöllői SC —Malév (17, Kálmán). Megyei bajnokság (az ifjúsági előmérkőzések 15, a felnőtt- találkozók 17 órakor kezdődnek az eiöl állók otthonában). I. osztály: Dunavarsány—Pilis (Födi), Kartal—Iklad (Horváth J.), Pilisvörösvár—Szentendre (Kollár), Szigetújfalu—Bugyi (Heves megyei játékvezetők), Üllő—SZTK (Boros L.), Hernád—Tápiószentmárton (Somén), 16 órakor: Fót—GEAC (Toldi). II. osztály. Északi csoport: Vecsés—Törökbálint (Bállá), Göd—Halásztelek (Csorba), Verőce—Tököl (Zagiba), Hévíz- györk—Budakeszi (Piróth), Nagymaros—Kiskunlacháza (Bódi), Budaörs—Szokolya (Tompái), MODELLEZÉS. Nemzetközi repülőmodellező-verscny (Dömsöd, 9). MOTORSPORT. Nemzetközi motokrosszviadal (Tápióbicske, edzések 10, versenyek 13 órától). R. L. IVví Megye* U írtam i--tmW. Modellezők Nemzetközi verseny A hazai repülőmodclle- zők jelentős eseménye lesz szombaton és vasárnap Dömsödön. A Cavalloni Sportegyesület nemzetközi versenyt rendez, amely már ötödik éve a Világ Kupa egyik fordulója. A viadalra 12 országból 180 nevezés érkezett. Részt vesz a világbajnokságra készülő teljes magyar válogatott keret, közöttük a múlt évi magyar Európa-bajnek, Maczkó Oszkár is. Az esemény mindkét napon 9-től 16 óráig tart. Az érdeklődők a Dömsöd—Apaj közötti útról a kitett jelzések alapján találhatják meg a verseny színhelyét. Kohl, Miítarrand Csúcs Ha az Olympíque Marseille balul sikerült részvétele a BEK-döntöben fel is bolygatta a megszokott rendet a francia—nyugatnémet csúcstalálkozón, Francois Mitterrand és Helmut Kohl számos kérdést tudott megvitatni azt megelőzően, hogy együtt nézte meg a mérkőzést. Kohl külön megbeszélést folytatott Edith Cressonnal, az új francia miniszterelnökkel. A szakvezető azt üzente... Focistapalánták A „Bácsi, kérem, hol lehet itt focizni?*» akció keretében második mérkőzésüket játszották tegnap a Pest megyei labdarúgó-palánták. Kecskeméten, a szomszéd megye elleni visszavágón 1-0-s f^licio-beli vezetés után végül 3-0-ra diadalmaskodtak. Lasán és Barát lőtt a hálóba, a harmadik találat öngól volt. A PLSZ utánpótlás-bizottságának vezetője, Gulácsi Sándor elmondta, míg a srácok az első találkozón a remek technikai felkészültségükről tettek tanúbizonyságot, most inkább 'küzdeni tudásból vizsgáztak jelesre. Akadt ugyanis tegnap 8-10 gólhelyzet, de az összpontosítás hiányzott a fiúkból. Ezen azonban egyáltalán nem lehet csodálkozni, hisz nem egy lurkó tegnapelőtt is játszott mérkőzésen, és sokuknak hajnalban kellett felkelnie, hogy reggel 7.30-ra a szövetség székhaza elé érjenek. És mint kiderült: valamennyien végignézték a labdarúgó BEK-döntőt, amely késő este fejeződött be. Miután a Pest megyei fiatalok összesítve 11-0-s gól- különbséggel jobbnak bizonyultak Bács megyei társaiknál, a két szövetség négy-négy szakembere az előbbiből 10, az utóbbiból 6 fiút javasolt a közös csapatba, amely a rendezvénysorozat országos döntőjében szerepel majd. Eszerint Balázs István és Barát József (Abony), Egervári Csaba és Varjú Gábor (Veresegyház), Storecz Gábor (Aszód), Nemes Csalja (Dunabog- dány), Körmendi Tibor (Érd), Fleismann Attila (Nagykőrös), Lasán János (Pilis), Szilágyi Csaba (Tápiósze- cső), valamint a tartalék Bálint István (Monor) már az MLSZ-tői kap meghívót a további küzdelmekre. Amikor hazafelé, Kecskemét határában kihirdették a szakvezetők a „továbbjutók** névsorát, s utána bősége* ebédre invitálták a lurkókat, néhányan a „kimaradók’1 közül enni sem kívántak. Pedig nincs okuk az elkeseredésre. Gulácsi Sándor ugyanis elmondta, számon tartják ezeket a tehetséges srácokat, s mivel ők még nagyon fiatalok (1977. augusztus 1. után születtek), bármelyikükből lehet neves labdarúgó. És a továbbiakban is ők alkotják Pest megye korosztályos válogatottjait. Amíg csak ki nem nőnek az ifista korból, illetőleg le nem igazolja őket valamelyik egyesület. A szakvezető azt üzente: nehogy felhagyjon valamelyikük is a labdarúgással ! — Kántor — Az országos döntő előtt Csupa kis Kaszparov Zsámbékon tartották a megyei sakk-diákolimpia döntőjét. A megjelenteket Hrubos József igazgató köszöntötte, majd Németh Lajos MDST- szakreferens emlékezett a sakkolimpiák történetére. Ezután Solymosi László, a megyei sakkszövetség elnöke ismertette a fontosabb szabályokat. A közel hétórás küzdelemben volt izgalom bőven. Minden csoportból az első két helyezett jutott a június 24—27-én Zsámbékon megrendezésre kerülő országos döntőbe. Alsósok. Lányok: 1. Palotai Piroska, 2. Guba Julianna (szentendreiek), 3. Szőke Karola (Veresegyház). Piroska biztosan végzett az első helyen 100 százalékos eerdménnyel. Fiúk: 1. Varga Ádám (Veresegyház), 2. Greguss Csaba (Dunakeszi), 3. Horchy Marcell (Kösd). Volt izgalom bőven, a második és harmadik helyről végül a sorsolás döntött. 6. osztályos leányok: $• Dudás Ágnes (Zsámbék), *. Milus Krisztina (Cegléd, Táncsics), 3. Balázs Éva (Tahitót- falu). Ágnes 100 százalékot eredménnyel nyert, ő is és • második helyezett Krisztina újra ott van az országos döntőn. Fiúk: 1. Rácz Roland (Duna- haraszti), 2. Bállá Péter (Gomba), 3. Mincsovics Gergely (Szentendre). A 2—4. helyezett között a Bucholz döntött. 7—8. osztályos leányok: I* Lénárt Judit (Dunaharaszti), t. Neubrandt Zsuzsanna (Tahi- tótfalu), 3. Horváth Katalin (Aporka). Az 1—4. helyezett között a Bucholz döntött. Fiúk: 1. Bagyánszki Attila (Vác, R.), 2. Mincsovics Miklós (Szentendre), 3. Papp Gel- lért (Szentendre). Attila nyert Miklós ellen, a második hely sorsát itt is a Bucholz döntötte el. S. L. Mápi’úzaíos díszletek, csodá*» atléták Faensa, hősök városa Nemhiába illetik helybéliek és külföldiek egyaránt a „la bella” (a szép) jelzővel Firenzét. Az Arno partján épült mesés település, Toscana tartomány fővárosa a turisták ezreinek zarándokhelye. Történelmi magja, a Piazza della Signoria méltán világhírű, a teret keretező Palazzo Vecchio, valamint a Loggia dei Lanzi, lia máshonnan nem is, de képeslapokról, útikönyvek illusztrációiról mindenkinek Ismerős. A téren áll Michelangelo csodálatos alkotásának, a Dávidnak másolata, és a szinte elviselhetetlen nyári forróságban enyhet adó nagy Neptun-kút szoborcsoportja. Ez a páratlan műemlék együttes az év minden napján sok érdeklődőt vonz, ezen a szombat délutánon azonban a téren nyüzsgő mintegy háromezer emberből talán egyet sem kötött le az építészeti remekművek csodálata. Amatőrök és profik, kocogok és neves versenyzők, korra, nemre való tekintet nélkül, lázas izgalommal készülődtek az ultrafutók nem hivatalos világbajnokságának rajtjára. Az előttük álló óriási feladat, a kimondottan nehéz útvonalon teljesítendő 160 kilométer foglalkoztatta minden idegszálukat. Bizony amíg Faenza főterén, a Piazza del Popolón felállított célba érkezhettek, nem csak az irdatlan távval és egymással kellett megküzdeniük. A csodálatos toscanai tájon vezető út igencsak emberpróbálónak bizonyult, főleg az előírt penzum első fele, a 29.-től az 50. kilométerig KAZAN A GYÁRTÓTÓL Kétaknós, folytonégő kazánok, 22-től 45 kW-ig, termelői áron előjegyeztethetők. KOSSUTH SZAKSZÖVETKEZET vasipari ágazat Vasad, Bem u. 57. Telefon: Vasad, 11. szerpentinszerűen emelkedő szakasz jelentett nem mindennapi akadályt. A magyarok, a Pest Megyei Atlétikai Szövetség szakmai felügyelete alatt tevékenykedő Szupermara- ton Futóklub versenyzői fantasztikusan kezdtek, a 10 ezer méternél felállított ellenőrzőponton hihetetlennek tűnő idővel Bogár János futott át elsőként, Fazekas Lajos pedig harmadikként. Az első hölgyként a szovjet Nagyezsda Zu- merova tűnt fel a mezőnyben, őt követte a brit Adams, majd az egyetlen magyar női induló, Vass Márta érkezett a fiesolei állomáshoz. Harminc kilométerig nem is nagyon változott a helyzet, a 400 méterről 913 méteres magasságra kúszó szerpentin azonban alaposan megrostálta a mezőnyt. A bődületes emelkedőnek lett áldozata Fazekas is, aki feladta a versenyt, de a saját maga által diktált tempótól elfáradó Bogár János is jelentősen t’issza- esett. A bokasérüléssel bajlódó Vass Mártán is majdnem kifogott a meredek szakasz, a német Birgit Le- nartz befogta és megelőzte. Szekeres János tanítványa aztán a hegytetővel a holtpontot is maga mögött hagyta, a lejtőn új erőre kapott, s már láthatóan nem foglalkoztatta a verseny feladásának gondolata: vetélytársnői üldözésébe fogott. Időközben alkonyodott, majd sötétség borult a tájra, de az út mellett álldogáló, lelkesen biztaitó olaszok nem lankadtak, tapsolva ünnepelték az elhaladókat. Éjjel fél tizenegy után érkezett az első futó a faenzai célegyenesbe, a brazil Valmir Nunes új útvonalcsúccsal, 6 óra 35,36 perces idővel érkezett a dobogó tetejére. Franciák, majd németek követték tisztes távolsággal a Sao Paoló-i atlétát, s a 14. helyen a kis magyar csapat hatalmas örömére Szűcs Antal futott a fényárban úszó főtérre. A 25 éves Szűcs bravúrját, ha lehet, még tovább növeli az a tény, hogy először teljesítette a 100 kilométeres távot. s ráadásul futócipője hatalmas víz-, majd vérhólyagot csinált lábára, egyik körme is leszakadt 25 kilométernél így cipőt kellett cserélnie. Bogár János 19. helyezett lett, majd a következő magyar, már jóval éjfél után, Vass Márta volt. A kissé férfias külsejű brit Eleonor Adams Robinson teljesítette a hölgyek közül egyedül 8 óra alatt a távot, közel 15 percet verve a szovjet Zume- rovára, s 25-öt az eddigi útvonalrekordot tartó Vass Mártára. A csinos magyar lány hősies küzdelme világ- bajnoki bronzérmet eredményezett, bár idejével és teljesítményével ő maga korántsem volt elégedett. A sztárok „mennybemenetele” után még órákig ünnepelt a célnál a közönség, s hajnalig folyamatosan érkeztek a futók. A harmadik magyar férfi, Kasnyik János 53. lett 8 óra 28 perces idővel élete második 100 kilométeres versenyén. Az Vltrafutók Magyarországi Szövetségének elnöke, Volford László is példamutató küzdelemben abszolválta a távot, a teljesen amatőr Bogdány Tiborral párban, 9 óra 23 perc után a 114. helyen zárt. Nemes Attila érkezett a magyarok közül utolsóként, de nem is 288. helye vagy időeredménye lényeges, hanem az, hogy társaival együtt legyőzte önmagát, s a félelmetes, emberfeletti, de mégis leküzdhető távolságot. Németh Andrea