Pest Megyei Hírlap, 1991. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-23 / 119. szám
Antall József hazaérkezett Első kézből Franciaország politikai és gazdasági körei Magyarországot a térség egyik legstabilabb országának tartják, olyannak, amely a legjobb esélyekkel rendelkezik, hogy úrrá legyen nehézségein, nyilatkozta Antall József miniszterelnök párizsi látogatásáról hazatérve szerdán a Ferihegyi repülőtéren. Egy kérdésre, amely azt firtatta, hogy a magyar külpolitika orientációja német vagy immár francia-e, a miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy 1991-ben európainak kell lenni, és kiegyensúlyozott gazdasági, politikai és gazdasági kapcsolatokra kell törekedni, nem pedig rangsorolásra. Antall József elmondta, hogy a tárgyalásokon szó esett a magyar—román viszonyról is. Ebben a kérdésben Franciaország kiegyensúlyozott magatartást tanúsít, és objektiven ítéli meg a jelenlegi helyzetet. A Világkiállítási Iroda (B1E) párizsi főtitkárával folytatott megbeszéléséről Antall József elmondta: arról kívánt tájékozódni, hogy a június 5-én összeülő BIE- közgyűlés miben fog állást foglalni, és megítélése szerint milyen lehetőségei vannak Magyarországnak arra, hogy Ausztria visszalépése után megkapja az Expo önálló rendezési jogát. Ezeket az információkat a kormány az elmúlt hét végén született döntése előtt már megkapta, a miniszterelnök azonban a helyszínen, első kézből óhajtott megerősítést szerezni. Csökkenő hozamok a mezőgazdaságban Gyümölcsöző almáskertek Hazánkban évek óta kismértékben csökken a mezőgazdasági termelés. A növénytermesztésben több mint tíz, míg az állattenyésztésben közel két százalékkal kisebbek a hozamok. Különösen számottevő volt a termelés visszaesése a gabonaféléknél, s ezen belül is a kukoricánál. Az aszály következtében Pest megyében helyenként 50—70 százalékos termés- kiesés mutatkozott. A Központi Statisztikai Hivatal napokban közzétett jelentése szerint az ország állatállománya, a sertés kivételével, általánosságban minden fajtánál csökkent. Egyebek között visszaesett a vágóállatok tenyésztése, valamint az állati termékek feldolgozása is. A növényi kultúráknál, így köztük is a kalászosoknál az előző évhez képest több mint 20 százalékkal csökkent a felvásárlás. Ugyanakkor a piacgazdaság térhódítását jelzi, hogy növekedett a termelők, köztük a farmergazdák közvetlen, többcsatornás értékesítése belföldön és az országhatáron túl is. Pest megyében tavaly a sokéves átlagnak megfelelően alakult a gabonafélék, köztük az étkezési búza, a rozs, az árpa s az olyan szemes termények, mint például a cirok termesztése. Országos szinten meghaladta a kilenc százalékot a gyümölcstermesztésben muJúliastél folyósítják ss pénzt Startolt a Start-hitel Mint arról már lapunkban beszámoltunk, május 13-án a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában a magyar és a német kormány képviselői aláírták a Start-hitelre vonatkozó megállapodást. A német kormány alapvető célja, hogy e pénzzel is segítse a magyar kis- és középvállalkozói réteget. A hitellel kapcsolatos szervezési és bonyolítási munkálatokban az Iposz meghatározó szerepet vállalt és kapott. Mint azt legutóbb elmondták, a hitellel kapcsolatos ügyintézés az ipartestületeknél már május 21-én megkezdődött, de a konkrét kifizetések július elsejétől várhatók. A Starthitelből maximum 11 millió forint igényelhető, az össz- beruházás hetven százaléka, a többit egyéb forrásból, illetve magánerőből kell előteremteni. Az ipartestületeknél az elkövetkezendő napokban az új vállalkozóknak — többségük állami cégeknél dolgozott, s most próbál új egzisztenciát teremteni magának — elsősorban jogi, pénzügyi és gazdasági tanácsokat adnak az elinduláshoz, s várhatóan több településen előadásokat is tartanak az érdeklődőknek. Nem könnyű a vállalkozói pálya sem — tartják azok. akik már régebben elindultak az úton — s sokszor még az úgynevezett régi motorosok is nehezen boldogulnak a mai gazdasági környezetben. A Start-hitel mindenesetre segítség lehet. Az idén 4 milliárd forint osztható el, három év alatt pedig ez az összeg 10 milliárdra rúg. Új üzem Veresegyházon 1 Fi®fifi ifit Ma, amikor harc folyik egy-egy munkahelyért, nagy dolognak számít, ha egy településen akár harminc ember számára is új munkalehetőség akad. Veresegyházon évek óta a tanácstól, most pedig a polgármesteri hivataltól bérelt területet a Sirrus kisszövetkezet. Közben gazdái cserélődtek, sőt a neve is megváltozott, ma már Fag- rota Kft. névan dolgozik és szolgáltat. A Fagrota telepvezetőjétől tudták meg, hamarosan új faipari üzemet nyitnak, munkát adva harminc veresegyházi embernek. — A kft. a közelmúltban újabb beruházásba kezdett, készül egy teljesen új üzemrészünk. Vásároltunk egy olasz gépsort, amelyen kiváló minőségű hajópadlót és lambériát tudunk gyártani. Úgy vélem, most, amikor itt az építkezések ideje, nem elhanyagolható, hogy két héten belül üzemünk akár komplett tető- szerkezeteket is le tud szállítani. Megrendelhető nálunk mindenfajta faanyag a négyméterestől a 18 méteresig. A most felvételre kerülő új dolgozóink gépmunkások vagy betanított munkások lesznek. Bizunk abban, hogy az új munkahelyek teremtésével segítjük a település effajta gondjait is — hallhattuk Varga József telepvezetőtől. tatkozó kiesés. Érdekes módon Pest megyében viszont az utóbbi néhány évben növekedett a kisgazdaságokban telepített gyümölcsösök száma s azok területe. Az előző évhez képest jó eredmények születtek például az almáskertekben. A statisztikai adatokból az is kitűnik, hogy a múlt évben a mezőgazdaságban 73 ezerrel kevesebben dolgoztak. A megyében, a szövetkezetekben végbement belső személyi és gazdasági változások következtében mintegy 10-12 ezer fővel csökkent a tagság létszáma. Voltak gazdaságok, ahol, miként arra a dömsödi Dózsa Tsz is példa, teljesen leépült az ipari ágazat, s ezekből az üzemekből új szövetkezetek alakultak ki. A felbomló téeszekben egyre inkább teret nyert a gazdasági társasági forma. Gy. L. KÉT VÉLEMÉNY AZ EXPÓRÓL Igaz vagy nem igaz a mézesmadzag? Nemmel szavazott Jávor Károly budaörsi képviselő azon a frakcióülésen, amelyen az MDF-es képviselőket szondázták, vajon a budapesti és a bécsi elutasítás után akarják-e még a világkiállítást. — Önnek megváltozott a véleménye az Expóról? — Amióta az eszemet tudom, azóta változatlan az álláspontom a világkiállításról. — Vagyis kezdettől ellenezte? — Nem a világkiállítás ellen vagyok, hanem a felelőtlen döntések ellen. Márpedig ahogyan ez ma kinéz, az szerintem nagyon veszélyes és nagyon feleGazdaboltok, csemetekertek górcső alatt Importmagvak Az élelmiszerboltok és vendéglátóhelyek után a Pest Megyei Önkormányzati Hivatal Kereskedelmi és Piacfelügyelőségének munkatársai nemrégiben a gazdaboltokat és a facsemetéket árusító lerakótokat vették gurcső alá. Az említett helyekből huszonötöt látogattak meg a megyében. Általános tapasztalat volt, hogy a gazdaboltokban a vevők a vetőmagok széles skálája közül válogathatnak. A baj csak az, nogy a külföldről érkező magvak egy részénél hiányzik a magyar nyelvű használati utasítás. Kifogásolható az is, iiogy az idegen kódszámokból a minőségi határidőt sem tudja kisila- bizálni a vásárló. Műtrágyából és virágföldből is megfelelő, a kínálat, de a csomagolásra jobban kellene ügyelni, hogy a műanyag fóliában tárolt anyagok ne szóródjanak szét, A piacfelügye,lóság munkatársai elmondták, hogy a facsemetéket árusító üzletek vevői kívánságlistájából is látható, hogy a mezőgazdaságban is változás készül. A gazdák az utóbbi évtizedekben elfeledett, de régen jól bevált fafajtákat — vörös szilva, húsvéti rozmaring alma — keresik, igaz egyelőre hiába, mert a kívánt facsemeték manapság hiánycikknek számítanak, ugyanis a tsz-ek, állami gazdaságok ezeket nem igényelték. Ennél is nagyobb probléma azonban a piacfelügyelőség munkatársai szerint, hogy a faiskolába szállító termelők nem látják el címkével a csemetéket, dísznövényeket. így azután a vevő ki van téve annak, hogy zsákbamacskát vesz, hiszen léteznek olyan fajták, amelyeket csemetekorukban még a szakemberek sem tudnak egymástól megkülönböztetni. Előfordulhat tehát, hogy csak évek múlva, termőre forduláskor derül ki, a vásárló mást kapott, mint amit elképzelt. Érthetetlen, a termelők miért nem tartják fontosnak, hogy jelzőcédulával lássák el árujukat, hiszen a csemetéken és a dísznövényeken elhelyezett tájékoztató még reklámnak sem lenne utolsó. H. É. lőtlen dolog. Például azt mondják, hogy meg lehet rendezni az Expót pusztán vállalkozói alapon. A Magyar Nemzeti Bank és még két bank vezetői állítják, hogy ez nem igaz. Hogy kell a kormánygarancia. A kormány viszont szerintem nem kockáztat a költségvetésből 30 milliárd forintot akkor, amikor 78 milliárd a hiányunk, s amikor az IMF árgus szemekkel figyeli, hogy hogyan fogjuk két év alatt eltüntetni a hiányt. Az Állami Számvevőszék is kétségesnek tartja, hogy érdemes-e kockáztatni. És még sorolhatnám a szakemberek megalapozott ellenérveit, Budapest ellenkezését, Bécs elutasítását... amiket felelőtlenség nem számba venni. — Akkor mégiscsak ellenzi. Vagy lát valami kompromisszumos megoldást? — Én csak úgy tudom elképzelni a világkiállítást, ha az az állami költségvetésnek egy petákjába nem kerül. — Azzal érvelnek a világkiállítás-pártiak, hogy ettől lenne nekünk telefonunk, utunk, csatornánk ... — Komoly előnye lenne a világkiállításnak, ha ez így lenne, s ha nemcsak Budapesten fejlesztenék az infrastruktúrát, hanem az országban mindenütt. Egyébként ezt a fejlesztést akkor is végre lehetne és kellene hajtani, ha nem volna nálunk Expo. Nem igaz az a „mézesmadzag”, hogy a világkiállítás a kibontakozás útja, — Pedig azzal érvel sok képviselő, hogy a választói elvárják tőle, hogy szavazza meg a világkiállítást, hogy az emberek akarják az Expót. — Az emberek jól akarnak élni, azt várják, hogy a társadalom, a gazdaság jobbra forduljon. Ha azt mondják nekik, hogy az egyenlő az Expóval, akkor persze azt mondják az emberek : hurrá, Expo. — A frakció szavazása után, ahol az önével együtt mindössze két nem hangzott el, a kormány beterjesztette a Parlament elé határozatát a világkiállítás egyedüli megrendezéséről. Az önök szavazata számított ebben. — Persze szondázás volt. Ettől még persze lehet eső is, hó is, a tényleges szavazáson, de föl kellett mérni, hogy számíthatnak-e az MDF-re. És számíthatnak, mert minket is úgy próbálnak etetni, mint a társadalmat. Elzárják a képviselőket az ellenvéleményektől, és elvárják, hogy tisztázatlan kérdésekről, számtalan bizonytalansági tényezővel felelősen döntsenek. Török Gábor monori, szintén MDF-es képviselő, a többségi táborba tartozik. — A mi területünket érinti a világkiállítás, s én kötelességemnek érzem, hogy képviseljem a helyi érdekeket. Tehát támogatom az Expót. — Még így is, az ellenérvek dacára is, Bécs nélkül is? — Ha biztos lehetnék abban, hogy az ellenérvek megalapozottak, akkor nem támogatnám, esetleg tartózkodnék. De nem vagyok meggyőződve arról, hogy olyan rossz lenne, mint mondják. — És az ellenkezőjéről meggyőződött? — A magyar mentalitásnak kell valami húzóerő, s a világkiállítás alkalmas lenne erre. A külföldi tőke is nehezen mozdul, annak is célt lehetne ezzel a rendezvénnyel adni. Véleményem szerint, ha nem lesz világkiállítás, akkor a perifériára szorulunk. — Ha senki nem akarja a világkiállítást megrendezni, akkor a kisgazdák hajlanak rá. Tegnapi számunkban nyilatkozott erről a megyei főtitkár. Mit szólna egy kisgazda-világkiállításhoz Pest megyében? — Ez politikai blődli. A kormány határozati javaslatát a világkiállításról — tekintve, hogy a T. Ház megszavazta a sürgősségi. eljárást — már tegnap elkezdték tárgyalni a Parlament munkabizottságai. — jakubovits — S ok-sok éve vezetek gépkocsit, kilométerek százezrei vannak mögöttem. Nóti Károly halhatatlan bohózatának szavaival élve, régi motorosnak kell tartanom magam, Napjainkban azonban egyre gyakrabban jut eszembe, mi is az, ami Lepsénynél még megvolt... holott — a bohózathoz hasonlatosan — már ott sem volt még. A sok esztendő tapasztalatai birtokában ugyanis úgy véltem, már semmi olyan nem történhet velem/előt- tem, ami meglepne, ami az újdonság erejével hatna az utakon. Szemem se rebben tehát — igaz, annál jobban jár a kezem-lábam —, amikor a beláthatatlan kanyarban előzve, a záróvonalat átlépve, a másik elé vágva és azt leszorítva közlekednek némelyek. Akkor sem ingatom a fejem, amikor az egyirányú utcában veszett sebességgel jön egy kocsi szembe. Megszoktam, annyira gyakori eset ez, a megye több városában számon tartok ilyen utcákat, ahol több a szembe, mint a szabályosan közlekedő ... Akkor sem kapok a fejemhez, amikor a vasúti átjáró előtt várakozó kocsisor mellett hajtanak el egyesek, s zötykö- lődnek át a síneken a bármely pillanatban érkezhető szerelvény előtt... Vagy elé, mert sajnos, már ilyesminek is voltam a szemtanúja. Tudom, a megyében most már 170 ezernél több személygépkocsi van forgalekedési baleset következtében, a sérültekkel együtt 39 428 személy volt a vámja annak, hogy hogyan közlekedünk. Több a halott, több a sérült az előző évhez képest. Laikusként vettem észre és már októberben megírtam egy szösszenetben, miként szaporodnak az utakon a rendszám nélküli gépkocsik. Most májusban VSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSS//. /W//////////ÄXW. ////////////////////// LEPSÉNYNÉL V/////// //y/y///////y///////y,v////y//y//////////y y/y////////////////////yx lomban. Azt is tudom, ennek a többszörösét teszi ki az átmenő forgálöm, hiszen a 8. sz. főközlekedési utat kivéve, valamennyi országos főútvonal áthalad a megyén. A napokban zaj- lott/ló fokozott közúti ellenőrzést, mint évről-évre ismétlődő aktust, zokszó nélkül elfogadom, csak éppen ... reménytelennek tartom. Ami az utakon történik, annak a kezdete nem az utakon van. Tavaly 2432 ember halt meg közúti köza hatóság megállapítja: megnőtt a forgalmi engedély és rendszám nélkül közlekedő kocsik száma .. . Az egy szem rendőr egy olyan községben mit tehet, ahol öt-hatszáz gépkocsi található? Ha hónapokon át sikerrel tevékenykedhetnek a lopott gépkocsikat forgalmazó bandák, vajon nem merül fel a hatóságba beépült emberek gyanúja? Valóban a rendőrség ügye- dolga a kötelező biztosítás számonkérése (júliustól) akkor, amikor az elképesztő műszaki állapotban közlekedő kocsik áradatával sem képes megbirkózni? Községekben szolgálatot teljesítő rendőrök állítják: megalázó technikai feltételek mellett kell dolgozniuk. S aki életében csak egyszer is végignézte egy sötét éjszakában, zuhogó esőben helyszínelő rendőr kínlódását, az pontosan tudja, ennek a megalázott- ságnak kitörölhetetlenek akkor is a nyomai, amilkor fényesen süt a nap... A minden tekintetben nyo- morgatott autós — az irreális gépkocsiáraktól kezdve az utak állapotán át a kocsifeltörésekig, ezernyi mozzanat alakítja ki benne — előbb vagy utóbb, „törlesztésként”, kezd a maga szabályai, törvényei szerint élni: közlekedni. A hatóság tudja, ismeri az autós szorongattatott helyzetét, ezért hol komolyan veszi, hol nem a maga hozta jogszabályokat... s máris kialakult az a helyzet, ami ma van. Ami már tegnap is megvolt... Lepsénynél és mindenhol. Mesnáiros Ottó