Pest Megyei Hírlap, 1991. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-21 / 117. szám
NAGYKŐRÖSI XXXV. ÉVFOLYAM, 117. SZÁM ■ 1991. MÁJUS 21.. KEDD Kitől kit kelt megvédeni? Se Etttsitkakönyv, se gazda A szomszéd finanszírozza Átképzés a Toldiban Támogatott javaslat Ismeretes, hogy az új rendelkezések értelmében a rendőrkapitányságok vezető beosztásaira való kiválasztás is pályázatok útján történik. Ennek értelmében a Fest Megyei Rendőr-főkapitányság valamennyi megyei posztra kiírta a pályázatokat. A nagykőrösi .városi rendőrkapitányság vezetői állására két rendőrtiszt nyújtotta be pályázatát. Azok az.öttagú bizottság — melyben képviseltette magát az önkormányzat is — asztalára kerültek, majd .a jelöltele meghallgatása "és egyéb procedúra után javaslatot tettek az alkalmasnak talált személyre. A Pest Megyei Rendőrfőkapitányság vezetője . a napokban értesítette Kiss János polgármestert a bizottság állásfoglalásáról, amelynek alapján, valamint az alkalmasságot vizsgáló orvosi szakvéleményt figyelembe véve Módra György alezredest javasolja tovább ra is a városi rendőrkapitányság élére. A törvények értelmében a képviselő-testületek véleményének meghallgatása után, az illetékes települések — esetünkben Nagykörös, Kocsér és Nyársapát — polgármesterei döntenek a kinevezésről. A nagykőrösi önkormányzat testületé 21 helyeslő szavazattal és egy tartózkodás mellett a Módra György kinevezésére - szóló Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi SE—Bugyi Tessedik SE 1-0 (1-0). Kinizsi: Barabás — Farkas, Vifágh, Lajos, Kecskés •— Barcsay, Rácz, Csikós, Pécsi — Soós — Bankó. Csere: a 60. percben Csikós helyett Csurka. Edző: Kőrakás Ferenc. A formába lendült Kinizsire nehéz mérkőzés várt a bajnokságban biztosan vezető Bugyi csapata ellen. A játékosok az öltözőben magabiztosan készülődtek, és biztos győzelmet ígértek a vezetőknek még a hűségesen kitartó szurkolóknak. A pályagondnok. — Abonyi Sándor — által kitűnően előkészített pályán kezdődött, a mérkőzés. A körösi csapat már az első percekben törekedett ígérete beváltására. A :l. percben Benkó távoli lövése mellé ment, az 5. percben Soós jól indította Farkast, de a labda kicsúszott az alapvonalon túlra. A 8. percben Soós 25 méteres csavart szabadrúgását a jobb alsó sarokból tornázta ki a vendógkapus. A 18. percben Pécsi veszélyeztetett. A 20. percben a vendégcsatár. Proksa ügvssen kiléoett, de gyatrán a kapu mellé gurított. A 2,i. percben ismét Proksa lőtt kapura, de Barabás szépen védett. A 27. percben Benkó kitűnő cselekkel jutott a kapu elé, de a lövés pillanatában szerelték. A 30. percben az ellenfél neves játékosa — Tatár — lőtt fölé egy 25 méteres szabadrúgást. A 40. percben parádés .gólt láthattak a szurkolók. .Szögletrúgásból beívelt labda a védőkről kipattant, és Kecskés 20 méterről óriási gólt ragasztott a. kapuba, 1-0 a hazaiak javára. A 44. percben Benkó . 8 méteres lövése a kapuson már túljutott, de a gólvonalról mentettek a vendégvédők. A fi. félidő-3. percében Farkas ment el veszélyes iir$MfiAzfi Május 21-én a Kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor: Maya. Dajka Margit-bérlet. Az új dimenziókba réve- dő világszemlélet két csoportra osztja az emberiséget. Ügymint a vállalkozókra és alkalmazottakra. Hogy melyiknek jobb a sora, ez most napjaink nagy kérdése, de sokak szerint csak nézőpont dolga. A vállalkozónak teli rizikóval az élete, ám előtte a gazdagodás útja. Az őt kiszolgáló pórnépnek kevesebb jut, de hosszú távon legalább biztos. Ez utóbbi fontos társadalometikai kérdés. A feu- dálkapitalizmusban hitték csak, hogy a vállalkozó azt teheti alkalmazottjával, amit akar, no és nálunk. Utcára lehel tenni a dolgozót, amin már. fenn sem akad a közvélemény. A nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva meg lehet tagadni tőle a fizetést is. Amint helyzetben. A 11. percben Soós 20 méteres lövése, centikkel ment kapu fölé. A 12. percben ismét Farkas szerelt rémekül a kapu előtt. A 27. percben Benkó egyedül kilépett, a védők között kapura vezette a labdát, de lövés helyett rosszul adott be. Nagy helyzet volt. A 30. percben Csurka jó beívelését Rácz fejjel csúsztatta kapura, de a vendégkapus szögletre tolta a labdát, A 37. percben Soós kilépett, de mellé lőtt. A 40. percben Barabás, védett egy szabadrúgást. A 43. percben Soós 25 méteres bombaszabad- í ágasa alig ment fölé. A kitűnő formába lendült körösi együttes megérdemelten győzött a nagyon jó képességű, de iőleg a második félidőben idegesen játszó- Bugyi csaoatá ellen. A hazaiak a játék minden elemében felülmúlták ellenfelüket. A helyzetek alapján több góllal is nyerhettek volna. A Bugyi SE vezetői nehezén viselték el a vereséget, és sértő szavakkal inzultál- ták a játékvezetői hármast, de nem kímélték a tudósítót sem. Nk. K-rv. Kinizsi SE ifi— Bugyi SE ifi 3-0 (1-0). Nk. Kgy. Kinizsi serd.— Toldi serd. 0-2 (0-1). Máté József hallom, szűkebb pátriánkban is akad egy-két cég, ahol jószerével a küszöbön ülve kénytelen „kisztrájkolni” járandóságát a dolgozó. És az még a jobbik eset, ha van kitől követelni. Előfordul, hogy se pénz, se posztó, de még munkakönyv sincs, sőt gazda se. Az alábbi história kapcsán szerettük volna a panaszoson kívül a másik felet is meghallgatni, de éppen az a gond, hogy elérhetetlen. A Szegedi Közlekedési . Vállalat motorcsónakklubja, pontosabban annak két üzeme egy-egy üzletet nyitott Kőrösön. Egy gumiköpenyeket fergalmazót a Kecskeméti úton, és egv . gumialkatrász-árusitót a Szolnoki úton. idővel közös ledéi alá költöztek. Közben a cég tönkrement, egyetlen körösi alkalmazottja úgy fogalmaz: szétztillött. Elment mindkét üzem vezetője, el az adminisztrátorok, el az egész hivatal. A gumiköpenyes boltot aztán átvette egy körösi vállalkozó, Purigracski Mihály, s úgy -tűnik, jól menő kis üzletet csinál. belőle. Az alkatrész- részleg Kovács Edit kezelésében maradt, miközben cégénél mindenki felszívódott. — Amikor a januári fizetést csak februárban kaptam meg, gondoltam, hogy nagy zavarok lehetnek odaát — meséli Kovács Edit. Nemsokára jött egy levél, amelyben közük, fiA vagyon elleni bűncselekményeket gyarapítva a vasúti tolvaj lások, vagonfosztogatások is elharapóztak az utóbbi időben. A legsajnálatosabb az egészben, hogy nemegyszer vasúti dolgozók, tehát jó helyismerettel rendelkező emberek követik cl, szégyent hozva becsületes munkatársaikra, s az egyenruhára. A mese- körítések a cselekmények indítékáról nagyon hasonzelni nem tudnak, de nyúljak nyugodtan a kasszába az esedékes járandóságért. Szerintem ez szabálytalan, tartok tőle, hogy egyszer még baj lesz belőle. — Utasításba kapta. Mi gondja a részletekkel? — No igen. Csakhogy a forgalom olyan rossz, hogy a havi 5400 forintot — eny- nyi a fizetésem — sem tudom havonta kikapargatni. Februártól eddig 36 ezer forint volt a bevétel — az is jórészt .év.elején :—, abból 20 ezret leadtam. Azóta van olyan hét, hogy egy fillér sem jön össze. Ostoba helyzet, most tulajdonképpen én tartozom magamnak, közben nyakamon az OTP-kölcsön, egyéb kiadás -... ....... — Másvalaki régen itthagyta volna a boltot... — Nem hiszem, nekem se sikerült. Többször felkerestem levélben a központot,,de nincs, aki ideadná a .munkakönyvemet, tehát választ sem kaphattam. A céget lényegében az elnök képezi egy személyben, de őt rficg hónapok óta lehetetlenség megtalálni. Senki nem tud róla semmit. Nemrégen voltam bent a városházán, hátha kapok valami kis segélyt, de amíg nincs a munkakönyv a kezemben, erre hiába is apellálok. Most volna egy munkalehetőség, de szó sem lehet a felvételről, hiszen állásban vagyok. Eddig a történet, komlatosak és elég naivak. Lezáratlan vagonajtókról, kipotyogott portékáról szólnak, ám a hatósági vizsgálatok mindannyiszor megcáfol jálc a cselekmények súlyát enyhíteni igyekvő ingatag érveket. Szabói László Istvánnak, Bencsik Ferencnek, Papp Istvánnak és Fónagy Józsefnek (mindannyian MÁV-dolgozók) azonban legutóbb még mentegetőzni sem nagyon jutott idejük. Alig dugták el a lopott benzint, a rendőrség azonmód le is foglalta azt. t Tört ént, hogy a minap Szájaiból Algyőrc tartó tartálykocsis szerelvényt műszaki hiba miatt Nyársapáton vakvágányra terelték. A szerelvényre felügyelő mozdonyvezető úgy délidő- tájt. mocorgásra lett figyelmes az egyik tartálykocsi mellett. Elhagyni ugyan nem merte a fülkét, tartva a négy férfi esetleges támadásától, de a kannák láttán egyértelmű volt számára, hogy a benzinestartályt „fejik”. Azonnal szólt rádión Szegedre a főnökségre, bemondva a sínek mellett várakozó két Trabant rendszámát, és várt. A tartályvagon alatt ügyködők eközben megtöltötték mind a 9, egyenként 50 literes műanyag edényt jóTú; azon, hogy a legfiatalabb koroszíáljrt is érintő munkanélküliség a szakképzés összetételének megvál- tozlalását sürgeti, a kezdeti feszültségeket enyhítő, úgymond gyorsított oktatási formák ír. megjelentek az iskolákban. A To’diban, mint az már ismeretes, tcsztaf eldolgozó- tanfolyamot indították “januárban. Ezt a Bács-Kiskun megyei önkormányzat finanszírozza, kifejezetten a nyolcadik osztályból- kiállt. fiatalok részére, akik sem tovább tanulni, sem elhelyezkedni nem tudtak. Tizenöt fiú és lány kezdte el a kurzust, s úgy néz ki ennyien is kapnak — rövidesen — az üt hónap alatt tanultak elsajátításáról bizonyítványt. A rendhagyó t an folyam 1 a pasztalat a i ló 1 Kacska Albertné oktatásvezetőt kérdeztük. — Jellegéhez és a követelményekhez hasonlítva mindenképpen eredményesnek mondható. A súlypontot a gyakorlati részre helyeztük, ennélfogva sikerült a hallgatóiénak, igen jól •elsajátítaniuk a tésztakészí- ; tás praktikus részét. Sokat jelentett az is. hogy rövid távon látták, mit fognak elérni, milyen előnyökhöz jutnak, általa, s ez bizonyos fokig serkentőleg hatott.- — A tanfolyam után mi■hez kezdhetnek? — Tekintve, hogy a végbizonyítvány nem azonos a szakmunkásbizony í I$ Született: Róka József és • Tóth Emőke: József; Fara- ' gó Sándor és Bíró Terézia: Sándor; Szőke Béla és Bbd- zsár Éva: Béla; Csernai Miklós és Nagy Erika: Tibor; Gergely Tibor és Patai Ildikó: Tibor; Kecskeméti Imre és Dobos Zsuzsanna: Vivien; Szécsény Imre és Csendes Katalin: Gábor; .Simon Kálmán-és Villám Katalin: Nikoletta; Bcne Ambrus és Hargitai Anikó: Márk nevű gyermeke. féle 92-es oktánszámú benzinnel, majd elszállították a korábban Papp tulajdonában levő, jelenleg lakatlan tanyába. Egy hordót Bencsik fuvarozott haza. Míg az akció lezajlott, természetesen a MAV-nál is intézkedtek a rádiójelentést követően, így jóformán két óra hossza , is alig telt cl, az ügy Kivizsgálásával megbízott Szűcs Attila hadnagy és Bálint Róbert zászlós letartóztatta a benzintolvajok egyikét. A szerencse is a kezükre játszott, Bencsik éppen szembe jött velük Nyársapáton a már körözés alatt, levő kocsiján. A benzin mind előkerült, bár a fogadóállomás leltára szerint 50 liter még hi- bádzik. Lehetséges, hogy a hiány a töltögetés közben a sínek közé folyt, mert jelentős elcsorgást állapítottak meg. Emiatt a MÁV feltehetően szakértő bevonását kéri majd, a gondatlan veszélyeztetést is bizonyítani kívánják. A tragédia azon a napon valóban ott lógott a levegőben. Egy szikra vagy egy csikk valamelyik személyvonatból, s meglehet, a levegőbe röpülnek a gázzal, benzinnel töltött tartálykocsik, s talán velük az állomás is. A körülmények vizsgálata folyamatban van. — ay vánnyal, így mint betanított dolgozókat foglalkoztathatják őket. Tésztaüzemekbe vagy kisiparosokhoz kérhetik felvételüket. — Van-c érdeklődés másfelől, esetleg más élelmiszer-ipari szakterületeken hasonló kurzusok indítására? — Ezen kívül még csak Szolnok megyéből jöttek tájékozódni. Konkrét igény még nem merült fel, de az élelmiszer-ipari szakmákon . belül mindenben meg tudja oldani ezt a képzési formát az iskola. Űj kezdeményezés az úgynevezett púk vállalkozói szak beindítása is, ame'y a magán- vállalkozásokhoz adhat segítséget. Ebben az esetben már csak szakmával és érettségivel rendelkezők jöhetnek szóba. A tananyag a pénzügyi, jogi, vállalkozói ismereteket is tartalmazza. —ay Ma déíitüii Önkormányzati ülés Május 21-án, kedden folytatja ülését a nagykőrösi önkormányzat. Ezúttal a legutóbbi ülésekről elhalasztott . témáikat tárgyalják meg a képviselők •— 14 órai kezdettel — az Arany János Művelődési Központ, emeleti tanácstermiben. Házasságot kötött: Sas Péter és Jakab Mária: Dudás József és Hupka Klára .Edit; Palásti Ferenc és Bo- govics Katalin; Németh Antal Csaba és Aszódi Noémi; Radics Attila és, Sáfár Krisztina; Szigetvári Lajos és Buzsák Katalin. Meghalt; Makai Antal (Nagykőrös, Tormás u. 19/C); Kovács Sándorné Várad!' Eszter Ilona (Nagykőrös, Mentovich u. 10.1; Kis László (Nagykőrös, Loson- czy u. 48.); Vörös József (Nagykőrös, Hangács dűlő 21.); Bekő Józsefné Tóth Irén (Nagykőrös, Árbóz dűlő 29.); íloffer Is Iván né Hajdú Margit (Nagykőrös, Knézich u. 10.); Ember Fe- -rencné Bugyi Mária (Nagykőrös, Ceglédi u. 42.); Wagner Ferenc (Nagykőrös, Kárpát u. 9.); Nagy István (Nagykőrös, Búvár u. 7.); Szűcs István (Nagykőrös, Bokros dűlő 66.); Nagy Józsefné Angyal Juliánná (Nagykőrös, Abonyi u. 31.), wm Mozim Május 21-én a nagyteremben : Ártatlanságra ítélve. Színes, szinkron1 zált amerikai, krimi. Előadás 6 és 8 órakor. A stúdíóleremben: ítend- őrakaücmia 4. (Civilek őrjáratban), fél 0-kor. A videotéka ajánlata: Hannover street. Színes amerikai kalandfilm. NAGYKÖÍIÖSI HÍRLAP Nagykörös, Hősök tere 5.. II. emelet 30. © A szerkesztőség vezetője: Bálin i Ottó. 0 Munkatárs: INIik- !ay ^enő. 9 Postacím: Nagykörös, Pf. 23. 2750. Telefax és telefon: (20) 51338. Telex: 22-5708. © Hirdetésfelvétel: kedd 10-tő! 12-ig, csütörtök 13-tól 15- ig a szerkesztőségben. © Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10-ig várunk. © Szerkesztői ügyelet: szerda 10-től 12 óráig. Az érték maradt Ismét elment közülünk egy ember, akit sokan ismertek és tiszteltek, akinek halála most sokakat megrendített. Szorgalmas, szívéj jó szándékú embeit vesztettünk :ve':e. Számos jó ügynek fogta pártját, egyike volt azoknak, akik önzetlenül, úgymond a semmiből is tudtak valamit csinálni. Ott volt amikor a háborút követően a helybéli motorsportot megalapították, ott volt az autós-klub szervezésénél Bénés Lászlóval, id. Poraázi Kálmánnal, akiknek szintén már csak az emlékezete maradt. Az idősebbek emlékeznek még a csónakázótó mögötti egykori salakpályás motorversenyekre. Országos viadalok voltak ott. nagy bukásokat és nagy bajnokokat Iá.tünk közel egy évtizeden át. Aztán, ki tudja miért, a versenyek elmaradtak, a pályát felverte a gaz. De voltaik itt kerékpárversenyek is, meg gokari vetélkedők, amiket ha fölidézünk, id. Paulai .József is mindig eszünkbe jut. Nevéhez fűződik a Gyopár utcai garázsszövetkezet megalakítása, ott volt a hjlyi horgászegye- sület létrehozásánál * * * is. mely sportszervezetnek aztán szinte nélkülözhetetlen mindeneseként emlegették éveken át. Az utóbbi időben egyre csendesebb Ojtt, mind kevesebbe: láttuk, aztán egy napon elment. Hányódó művet hagyott örökül, ám m inden bizonnyal a köz ügyét szolgálják, akik vállalják a foilytatást. —- tóba — javaslatot támogatta. — ay Fontos két pont mentar nélkül. M. J. Tragédia is lehetett volna Négy tolvaj lét autóval ■i Anyakönyvi hírekbb