Pest Megyei Hírlap, 1991. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-13 / 110. szám
EzK«=»i*e5aífiSBi©li., szö^leípaTáele, Itapasffa Újpesti kontra Vácott! VÁCI IZZÓ—ÜJPESTI TE 0-2 (0-0). Vác, 6000 néző. V.: Stornier. Váci Izzó: Koszta — Zirkó, Talapa, Szalai — Zombori, Nagy, Gyimesi, Víg, Romanek — Répási, Füle, ÜTE: Brockhauser — Huszárik, Szőnyi, Szabó Gy., Szlezálc — Varga J., Kósa (Miovecz, 50. p.), Rubold (Wágner, 67.), Balázs — Zsinka, Eszenyi. Gól: Zsinka (74., 83. p.). Sárga lap: Talapa (7. p.), illetve Eszenyi (56.), Miovecz (64.). A bajnoki bronzéremre aspiráló váciak ragyogó napsütésben fogadták az osztályozós helyekről menekülő címvédő Üjpestet, s bizony, az újpestiek jócskán rácáfolva a tabellán elfoglalt pozíciójukra, igencsak megpörgették az első perceket. Bár az 5. percben még Romanek beadását Répási kapásból bombázta fölé, ezután már az Űjpest csatárkettőséé, Esze- nyié és Zsinkáé volt a terep. A 8. percben Eszenyi lőhetett Zirkó mellett zavartalanul a tizenhatos sarkáról, de próbálkozását Koszta hárította. Majd ismét Eszenyi veszélyeztetett, kiugrott a védők közül, testőre, Zirkó már szerelte volna, s hazagurított a kapujából messze kifutó Koszténak, aki még egy-két cselt megtéve, a félpályáról lendítette támadásba társait. A másik oldalon Répási ollózott kapura remek mozdulattal, majd a 30. percben még szebb jelenet adódott; Víg szögleténél Brockhauser rosszul jött ki, Nagy Tibor elé pattant a labda, aki tétovázás nélkül 17 méterről szúrta kapura, s a visszatérő újpesti kapus a kapu fölé tornászta a labdát. A 37. percben Zsinka három védőt is kicselezett, már csak Kosztéval állt szemben, de addig csetlett-botlott, míg a váci hálóőr felszedte előle a labdát. A félidő utolsó másodperceiben Répási került sakk-matt helyzetbe, de közelről Brockhauserbe bombázott. A második félidő is váci rohamokkal, valóságos szögletparádéval indult, előbb Füle fejelt centiméterekkel mellé, majd Szalai perdítette a labdát a kapufára, Brockhauser mindkét esetben csak vert szemlélő volt. A félidő közepén egy sérülés borzolta a kedélyeket, Füle és Szlezák összefejelt az újpesti tizenhatosnál, mindketten elterültek a földön, s hosszasan ápolták őket az oldalvonalon kívül. Mivel a lilák már mindkét cserelehetőségüket kimerítették, Szlezák hófehér turbánban bár, de kénytelen volt visszatérni a pályára. Még mindenki ezzel az esettel foglalkozott, kivéve Mioveczet, aki elszáguldott a jobb szélen, sorra hagyta maga mögött a védőket, s beadását a meglepett Koszta mellett Zsinka sarokkal pöccintette a hálóba (0-1). A váciak fejvesztve támadtak az egyenlítésért, de ezután jött az igazi nyakleves. A szemfüles Zsinka Füle hátraadását Talapa orra elől csípte el, villámgyorsan megiramodott, s a kifutó Koszta fölött a kapu bal sarkába ívelt (0-2). A gólszerző, mint aki jól végezte dolgát, az oldalvonalhoz kocogott, s jókorát húzott a vizes palackból. A váciak még erőlködtek, a számtalan szöglet és helyzet ezúttal nem ért gólt, s a lelkes újpesti tábor joggal éltette a meccs legjobbját, mindkét gól szerzőjét, Zsinka Jánost. Csank János: — Az Újpest jól kontrázott, a játékban nem voltunk rosz- szak. A kapott találatok előtt mi kínáltuk fel a helyzeteket az ellenfélnek. Kovács Ferenc: — Nagyon nehéz mérkőzés elé néztünk, s helyzetünknél fogva győzelemre törekedtünk. Az utóbbi időben Bozsik furcsa szerepben Szponzorok után hajt (Vimola Károly felvétele) A hétvégén a Debrecen melletti Létavértesen vetélkedtek a legjobb magyar fogathajtók. Minden adott volt egy remek versenyhez, csak a címvédő, a tápiószentmár- toni Bozsik József hiányzott. Világbajnoki bronzérmesünk távolmaradásának okáról az Aranyszarvas Mgtsz elnöke, Szabó József nyilatkozott a Népsportnak. Elmondta, a tsz aggasztó gazdasági helyzete miatt képtelenek a világ egyik legjobb négyes fogatát támogatni, ezért Bozsik József mostanában szponzorokat keres. Olyanokat, amelyek legalább a kiadások felét fedezni tudják. f INNEN— ONNA NI Mannheim: A nemzetközi evezős regattán Kapocs Anikó nyerte a női egypárevezős számot, megelőzve Punk Editet. A szám végső sorrendje: l. Kapocs Anikó 7:03.42 p., 2. Punk Edit 7:13.39, 3. Tatjana Usz- tyigunyina (szovjet) 7:17.96. Wolmirstedt: A junior súlyemelő világbajnokságon a 100 kg-osok súlycsoportjában szovjet győzelem született, Orsó György bronzérmes lett. Szakításban Stark Tibor 155 kg- mal a 3. helyen zárt, de megsérült, s nem tudta folytatni a küzdelmet. Becs: A hét végén Ausztria és Magyarország területén bonyolították le az 1. Expo autós ralit, amelyen végül is 37 páros állt rajthoz, A győzelmet az osztrák Christoph Dirtl, Jörg Pattermann osztrák kettős szerezte meg. A magyar résztvevők helyezéséről nem érkezett jelentés. érezhetően javult az együttes játéka, csapattá kezdünk válni. Németh Andrea További eredmények: Pécs— Szeged 1-0, Volán FC—Veszprémi FC 1-0, Rába ETO—Békéscsaba 0-0, Bp. Honvéd— Debrecen 1-0, Videoton-Walt- ham—Ferencváros 1-1, Vasas— Siófok 3-0, MTK-VM—TataLá- ny$. 0-1. A.7j állás: 1. Bp. Honvéd 17 6 2 43-14 40 2. Ferencváros 14 7 4 41-16 35 3. Váci Izzó 13 6 6 33-25 32 4. Pécsi MSC 13 5 7 27-16 31 5. Veszprém 10 9 6 24-17 29 6. Tatabánya 10 8 7 27-25 28 7. Videoton-W. 9 8 8 34-32 26 8. Rába ETO 7 9 9 31-30 23 9. Siófok 7 9 9 20-26 23 10. MTK-VM 8 5 12 27-34 21 11. ÜTE 9 3 13 27-36 21 12. Békéscsaba 7 6 12 23-32 20 13. Szeged SC . 7 6 12 20-30 20 14. Vasas 6 6 13 28-40 18 15. DVSC 5 7 13 19-30 17 1G. Volán FC 6 4 15 23-44 16 T «f «£©rsSäs I» Eredmények 1. St. Pauli—Bremen 0-0 x 2. B. München-—Frankf. 2-1 1 3. Hertha BSC—Dortin. 2-2 x 4. Nürnberg—Hamburg 3-1 1 5. Uerdingen—1. FC Köln 0-3 2 6. Wattensch.—Kaisersl. 0-0 x 7. Hannover—Schalke 04 1-1 x 8. Torino—Sampdoria 1-1 x 9. Lecce—Parma 1-0 1 10. Genoa—Internazionale 3-0 1 11. Barletta—Luccliese 2-0 1 12. Modena—Verona 2-2 x 13. Salernitana—Foggia 1-1 x 14. Videoton—Ferencváros 1-1 x AOétúk, mozgússerühek, vakok Csúcsok a maratonin A világ sok nagy városában egymást követő maratoni futóversenyek láncolatába Budapest 1984-ben az IBUSZ-maratonival kapcsolódott be. Vasárnap délelőtt 11 órakor a Népstadion melletti Ifjúság útján idén tehát már a nyolcadik alkalommal rajtolt az IBUSZ- maratoni és a kiegészítőszámok hatalmas mezőnye. Amikor Bresztyenszky László, a szervezőbizottság elnöke, majd Gallov Rezső helyettes államtitkár, az OTSH elnöke üdvözlő szavai után utóbbi elindította a színesen kavargó tömeget, már látni lehetett, hogy idén, a futásra kedvező időben megdőlt a múlt évi hatezres részvételi csúcs. Ezt a számok is igazolták. Még soha ennyien nem indultak az IBUSZ-futáson, mint idén: 20 országból 7884 futó, köztük 406 külföldi, a legfiatalabbtól a legidősebbekig, köztük — vezetővel — még vakok is. Eredmények: Maratoni: Férfiak: 1. Vadim Szidorov (szovjet) 2:23:13 ó, 2. Gre- gori Plasztinyin, 3. Kropkó Péter, ... 5. Bók László. Tolókocsisok: 1. Georg Schrat- tenecker (osztrák) 1:45:53 ó — útvonalcsúcs. 2. Urban- csók György. 3. Molnár Frigyes. Nők: 1. Anna Bidzija (csehszlovák) 2:48:47 ó, 2. Farkas Ágota, 3. Vass Márta, ... 5. Tóth Ágnes, 6. Medveczky Edit. Félmaratoni. Férfiak: 1. Tóth József (Kaposvári Építők) 1:03:17 ó, 2. Vajkovics Károly, 3. Ubaldo Langang. Nők: 1. Barócsi Heléna (Szolnoki MÁV-MTE) 1:09:30 ó, 2. Visnyei Márta, 3. Özéné Sipka Ágnes. Minimaratoni. Fiúk: 1. Bocskai Zsolt 33:12 p, 2. Győrfi Werner, 3. Rumi Csaba. Lányok: 1. Fülöp Renáta 37:18 p, 2. Tóth Mónika, 3. Jakab Ágnes. Maratonira. Fiúk: 1. Bo- zán Károly 14:17 p, 2. Oláh István, 3. Bordás Róbert. Lányok: 1. Kálovits Anikó 15:19 p, 2. Pásztor Nikoletta, 3 Hudi Anikó. Csak kädü*!«*» nem talállak a áiúlúSia Fóti K. O. Ikladon Kartal—Üllő 2-2 (2-1) Kartal, 350 néző. V.: Kiss A labdarúgó megyei I. osztály hétvégi fordulójában Szentendrén és Ikladon fél tucatnyi gólt lőttek a csapatok: Sz. Petőfi—Aszód 4-3 (2-3) Szentendre, 100 néző. V.: Bokor. Közepes színvonalú, de gólokban gazdag mérkőzésen rengeteg gólszerzési lehetőséget szalasztott el a hazai gárda. Gól: Szávai (2, egyik 11-esből), Virág, Lakatos, ill. Ungi (2), Horváth. Jó: Szávai, Kiss, Lakatos, Száz, Virág, ill. Kiss, Ke- lenvölgyi, Ungi és Fazekas. (Ifi: 1-0. Tud.: Potási János.) GEAC—Nagykörös 0-0 Gödöllő, 100 néző. V.: Staller. Küzdelmes mérkőzésen igazságos pontosztozkodás. Jó: Kelemen, Juhász, ill. Barabás, Virág, Benkó, Bar- csay. (Tud.: Nagy Béla.) Tápiószentmárton—Du- navarsány 1-0 (0-0) T.-szentmárton, 400 néző. V.: Darnyik. Jó iram, helyenként színvonalas mérkőzés. A hazai csapat, ha nehezen is, de megérdemelten győzött. Gól: Lengyel. Jó: a hazaiak (Ke- zér a mezőny legjobbja), ill. Száger, Nagy. (Ifi: 1-0. Tud.: Tóth Antal.) Iklad—Főt 1-5 (1-1) A második félidő 10. percében a hazaiak óriási helyzetet hagytak ki, majd az ellentámadásból a fótiak megszerezték a vezetést. Ez megzavarta a hazaiakat és a vendég fótiak megérdemelten vitték el a két pontot. Gól: Csermetics, ill.: Varga (2), Püspöki, La- dianszki, Császár. Jó: a hazaiak közül senki sem dicsérhető, a második félidő játéka alapján az egész fóti csapat dicséretet érdemel. (Ifi: 1-1. Tud.: Gohér Mihály). Z. Kritikán aluli játékvezetés mellett a sok helyzetet kidolgozó hazaiakat a durván játszó Üllő és a játékvezető fosztotta meg a jogos győzelemtől. Gól: Sztriskó, Varga, ill. Szél és öngól Varga. Jó: Jakus, Nagy, Sztriskó, ill. Juhász, Földvári, Tősér. (Ifi: 1-1. Tud.: Jelencsik István.) SZTK—Pilisvörösvár 1-2 (0-1) Szigetszentmiklós, 500 néző. V.: Szarka. A tartalékos, ám a második játékrészben nagy fölényben játszó hazaiak három kapufát is lőttek, viszont a tíz főre fogyatkozott vörösváriak kíméletlenül kihasználták az SZTK védelmének hibáit. Gól: Gégény, ill. Suk, Lukács. Jó: Szarka, Szintai, ill. Lukács, Urbán, Suk, Bélik, Turpisz. Kiállítva: Wippelhauser (40 p.). Ifi: 1-1. Tud.: Gere Sándor.) Bugyi—Hernád 2-0 (1-0) Bugyi, 500 néző. V.: dr. Varga. Végig küzdelmes, főleg az első félidőben kemény mérkőzésen ismételten nyert a hazai csapat. Gól: Hámori, Farkas. Jó: Farkas, Rahos, Petrov, ill., Németh, Gáspár II. (Ifi: 2-0. Tud.: Rimm Mihály.) Pilis—Szigetújfalu 2-2 (1-1) Hazai helyzetek, majd vendéggól. Á Pilis még az első félidőben egyenlített, sőt mikor 2-1-re vezetett, tizenegyest hibázott. Ezután csak a vendégek rúgtak gólt. Gól: Hubai (2), ill. Novakov (2). Jó: a hazaiak, ill. Novakov, Vidinszki, Eleki. (Ifi: 6-0. Tud.: Csikós Pál.) Kuvúrs István Európa-ba jnok Egyből aranyérem Hatalmas sikerrel fejeződtek be vasárnap Göteborgban a 29. ökölvívó Európa-bajnokság küzdelmei: Kovács István, a Vasas versenyzője esélyt sem adott a német Lochnak, magabiztosan nyerte meg ezzel első felnőtt Európa-baj- noki érmét. Kovács tehetségére jellemző, hogy az érem rögtön aranyra sikeredett. — Kimondhatatlanul boldog vagyok — mondta az ifjú Európa-bajnok a mérkőzés után. — Éreztem, tudtam, hogy ennek a hatalmas munkának egyszer már ki kell jönnie. Elégedett volt Kovács teljesítményével a magyar csapat szövetségi kapitánya, Papp László is: — Még sok lehetőség var» ebben a fiúban — mondta. — Amit az eddigiekhez hasonló kemény gyakorlással ki is hozhat magából. Csekély vigasz a magyaroknak, hogy a szombati elődöntőben a Lakatos Pált verő Marinov ezúttal is „iskolabunyót” mutatott be, igazolva, hogy méltán Európa legjobbja a 48 kg-osok között. Bag: Ipppgeíps az KB II felé Gólfesztivál A labdarúgó NB III hétvégi mérkőzéseiről lapzártáig beérkezett tudósítások: ALFÖLDI CSOPORT Dömsöd—Kiskunfélegyháza 7-2 (3-0). Dömsöd, 300 néző. V.: Hrabovszki. Dömsöd: Lázár — Vedres, Szabó K., Mester, Brassó, Kovács, Ács, Rixer (Király), Szabó L., Feszt, Szabó M. Az 5. percben Ács parádés találata nyitotta meg a dömsödi gólfesztivált. A hazaiak szemmel láthatóan élvezték a játék minden mozzanatát, így igen szórakoztató délutánt szereztek szurkolóiknak. Gól: Feszt (3), Ács (2), Szabó L., Mester. Jó: Vedres, Feszt, Ács. Bcncze István Ceglédi Kossuth-Honvcd —Gyula 1-2 (1-0). Cegléd, 200 néző. V.: Kormányos. Kossuth-Honvéd: Csordás — Vágó, Kosznovszki, Ványi, Hodosi, Ofella (Nagy I.), Palla, Horváth G. (Fe- renczi), Nagy N., Kecsma- rik, Vári. Az első félidőben a jobban játszó és több helyzetet kidolgozó ceglédiek korszerű támadás végén a negyedik gólszerzési lehetőségüket tudták csak értékesíteni. Szünet után az egyre inkább elfáradó hazaiaktól a vendégek átvették az irányítást, és két szöglet után lőtt góllal a magulc javára fordították az eredményt. Gól: Hodosi. Jó: Csordás, Ványi. Ungureán László Dunakeszi, 300 néző. V.: Oláh. Diadém DVSE—Peremar- ton 1-0 (0-0). Diadém Dunakeszi: Schiller — Tóth, Kraft, Budai, Kriska (Balogh), Kiss J., Törteli, Palkovics, Győri (Szőke), Steidl, Boda. A mérkőzés egyetlen gólja az 51. percben esett. A hazai csapatnak ezen a mérkőzésen gólarányt kellett volna javítani a helyzetek alapján, de végül be kellett érnie ezzel a soványka győzelemmel. Gól: Tóth Zsolt. Jó: Palkovics. (Ifi: 5-0). Buchard Tibor MÁTRA CSOPORT Bag—Jászberény 4-2 (1-0). Bag, 800 néző. V.: Gál. Bag: Rozner — Mészáros, Ecker, Rózsavölgyi, Mayer, Krizsán, Gerendái, Lipcsei (6. p. Sima), Szanyi, Kovács, Maglód! (80. p. Szabó). A mérkőzésen a hazaiak már 3-0-ra elhúztak, mikor szépítettek a vendégek. Gól: Kovács, Ecker, Rózsavölgyi, Gerendái, ill. Víg és Bató. Nagy Sándor Dány—Balassagyarmat 1-1 (0-0). Dány, 300 néző. V.: Molnár. Dány: VLncze (Sumits) — Kiss, Kovács, 111, Somogyi, Tóth, Dobes, Ungi, Kó- kai, Horváth, Széchenyi. Sok kihagyott helyzet után a 60. percben vezetést szerzett a Dány, majd újabb gólszerzési lehetőségek tucatját hagyta ki, és a 75. percben potyagóllal egyenlítettek a vendégek. Gól: Dobes, ill. Szűcs. Jó: Somogyi, Kovács. (Ifi: 1-2). Ambrózi István