Pest Megyei Hírlap, 1991. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-10 / 108. szám

Mai tárlatnyitó Eremművészet Visegrádon I. ÉVFOLYAM, 82. SZÁM 1991. MÁJUS 10., PÉNTEK D U KAJÁJ t^uitop bLL.viL.NüKEI-bZIUEX £ CSEPEL-SZIGET O DUNAKESZI % RÁCKEVE f SZIGETSZENT­MIKLÓS • FŐT • GOD Emléktábla a templom falán Kóló, belgrádi vendégekkel Az ünnepi kalácsot Jakcsity Iván esperes szentelte fel. Előtte Somhegyi Tamás, a férj, az asztalnál jobbra, kar­ján gyermekkel Miatovics Krisztina, a feleség. Az idén legfiatalabb házaspár mint a kalács adományozói (Erdősi Ágnes felvétele) Visegrádon, a Salamon- toronyban rendez kiállítást a budapesti Műcsarnok. A pénteken 17 órakor meg­nyíló tárlat közönsége az Éremművészek Nemzetközi Szövetsége anyagából vá­Akibcn nincs kellő el­szántság és erő — bele se fogjon az építkezésbe. Már az első nekifutás földre pa­rancsolja az ábrándozókat, üsszekuporgatott pénzük­ből épp hogy az építőanya­gok egy részére futja. Ahogy halad a munka, a gondok is szaporodnak, a többség úgy érzi, az égbe szökő árak mellett Dárius kincse is kevés volna. Dunavarsányban megle­pően sok ház épül. Néme­lyeken már áll a tető, má­sokon csak a fal. A megle­vő épületrészekből ítélve, ha elkészülnek, szépek lesznek — tágas, kényel­mes otthonok várják majd a beköltözőket. Ez azonban még odább van, addig sok a munka. Több helyütt lát­ni építőanyagokat; ke fűi­ket, gerendákat. Aki teheti, bevásárol, tartalékol, félve az újabb és újabb áremelé­si hullámtól. Egy év alatt is sok minden lett drágább. László István a családjá­val Sepsiszentgyörgyről ér­kezett 1987-ben. Mindenü­ket feladták Erdélyben an­nak reményében, hogy mozgássérült gyermekük megfelelő orvosi ellátásban részesülhet Budapesten. A hétéves kisfiú most is kór­házban van hosszadalmas kezelésen. — Véletlenül kerültem Dunavarsányba — meséli a fiatalember —, eredetileg Pátyon szándékoztam lete­logatott alkotásokat látó hat. A kiállító művészek között szerepel Cs. Kovács László szobrászművész, grafikus is, akinek grafiká­ival gyakran találkozhatnak olvasóink lapunk hasábjain. lepődni több erdélyi me­nekülttel. Sajnos azonban nem tudtunk szót érteni, vita vitát követett, s ahe­lyett, hogy összetartottunk volna, ellentétek keletkez­tek. Idejöttem, s itt szíve­sen fogadtak. A volt tanács segített az albérlet meg­szerzésében, s a telket is elérhető áron, kétszáz­ezerért vettem. Az építési kölcsön négyszázezer fo­rint, a gyerekek után két­százezer a vissza nem térí­tendő támogatás, a kamat­mentes kölcsön pedig száz- ötvenezer forint. Sok — és mégis kevés. Ezzel befedem a házat, de a tetőre már nem futja. A fiatalember távolinak ítéli a végkifejletet, mégis örömmel mutatja, mi van készen. Alul a pince, ga­rázs, kazánház s a műhely. Itt csinálja majd a felesé­ge a székely kerámiát, az asszonyka ugyanis Koroná­ról való, a híres fazekas­mester, Páll Antal rokona. A férj pedig gyertyaöntés­sel foglalkozik, s ebből akar a jövőben is megélni. S bár most üres a pénztár­ca, elfogyott a pénz, mégis optimista. Űgv érzi, aki tud és akar dolgozni, annak nem kell a jövőtől félni. Beljebb, a faluban épít a huszonhárom éves Koncz Gábor. A rokonok kaláká­ban dolgoznak, szakember irányításával. A fiatal há­zigazda mosolyogva mászik le a tetőről, nincs oka pa­Prímtamburán pendül a gyö­nyörű dallam, harmónikaszú idéz távol balkáni emlékeket, tambiirabráesa és cselló hang­ja pezsüíti velük együtt a vért. Perdül a körtánc, kecsesen szép mozdulatokkal járják a kólót a pomázi szerb templom kertjé­ben, a helyi zenekar kíséreté­vel. Egy fiatalember a zenészek mellett terem, parányi kis szerszámot emel az ajkához. Ettől kezdve cserfes kismadár módjára színezi, vidámítja elő­adásukat a frulica hangja. Borbéiy Mihály, a Vujicsics együttes tagja cifrázza. — Ha itthon búcsú van, minden zenész összetalál­kozik — mondja. — ön szerbnek vagy magyarnak tekinti magát? — Igazából egyiknek sem és mindegyiknek. Szlo­vák és magyar rokonaim vannak, talán valahol szer- bek is. Csodálatosan szép emlé­ke marad a látogatónak ar­ról a Szent György-napi búcsúról, melyet minden évben a község védőszentje napján tartanak a pomá- ziak. SZENTELT KALÁCS A délutáni vecsernyét Bozsity Jovan, Budakalász görögkeleti katolikus plé­bánosa szolgáltatta. Ünne­pi kalácsot az egyházköz­ség legfiatalabb házaspárja készített és adományozott, melyet Jaksity Iván espe­res, a szentendrei püspök­ség vikáriusa szentelt fel már a templomkertben. Itt ízlelhették meg a népünne­pélyen részt vevők. naszra, őszre beköltöznek az új házba. — Anyósomék segítettek — meséli —, nélkülük sem­mire sem jutottunk volna. Az ő telkükön építünk, mindent ők finanszíroztak, mi csak a két gyerekre tet­tünk ígéretet, ami kétszáz­ezer forintot jelent. No­vemberben ástuk az alapot, most csináljuk a tetőt, azt hiszem, ez rekordidő. A fiatalember anyósa, Mártonyi Lászlóné jól is­meri a gondokat. Azért is igyekeznek minél előbb be­fejezni a munkát, mert ami ma elmarad, jövőre többe lesz. — Ma már nem panasz­kodhatunk — mondja —, mindent lehet kapni, nem kell hónapokig várni és járni az építőanyag után. Csak pénz legyen, mert ol­csó áru nincsen. Gazdag a választék, akár húszféle tég­la is van — ilyen és olyan hőtároló tulajdonságokkal —, csak legyen, aki megve­gye. A fiatalok önmaguk erejéből képtelenek erre. A kislányom Délegyházán ta­nítónő, férje távközlési technikus, de megszűnőben van a munkahelye. A pénz pedig romlik, úgy gondol­tuk tehát, nem lehet jobb helye, mint hogy segítünk a gyerekeknek. Akinek önál­ló otthona van, másképpen kezdi az életet. Va. É. A házaspár, M iatovics Krisztina és Somhegyi Ta­más Budapesten ismerke­dett meg egymással. Krisz­tina antikvár könyvesbolt pénztárosa. A férje, Som­hegyi Tamás bárzenész. — A nemzetiségem ér­dekli? Többféle van ben­nem. — Én meg majdnem tel­jesen szerb vagyok, s egy kis részben bolgár — közli Krisztina, akinek a család­jában szerbül beszélnek, így keresztelték a gyereke­ket. Dr. Golub Iván orvos, a Magyarországi Szerb De­mokratikus Szövetség helyi elnökségének tagja, orszá­gos küldöttje emlékeztet rá, hogy Magyarországon négy szerb templom ün­nepli sárkányölő Szent György napját. A buda­pesti szerbeké, a sombere- ki, a magyarcsanádi és a pomázi. A pravoszláv ha­gyományok szerint ugyanis minden helységnek és egy­házközségnek megvan a maga választott védőszent­je. A szerb egyházban úgy, mint az orosz és a grúz egyházban Szent Miklós, Mihály és Gábriel arkan­gyal után a legfontosabb az itteni választott. HÁROM ÉVSZÁZAD Emléktábla is jelzi a templom falán a tavalyi évfordulót. Pontosan há­romszáz éve élnek velünk együtt a pomázi szerbek. Mint ahogy a házasságok is mutatják, békében és meg­értésben. A táj színeit gaz­dagító, értékeit gyarapító szlovákokkal, svábokkal, magyarokkal. A község la­kosságának jelentős ará­nyát teszi ki újabban a ci­gányság. A pomázi szerbségnek ma már 250—300 főnyi a népessége. Miatovics Györggyel, Ra- fajlovics Zoricával, a szerb klub vezetőivel az anya­nyelvi kultúra ápolásáról és fejlesztéséről kezdenénk beszélgetni. A hajdani szerb iskola egyik kis ter­DUNATAJ HÍRLAP Vezető munkatárs: Móza Katalin. Q Munkatársak: Vasvári Éva és Kovács T. István. • Fogadónap: min­den hétfőn l?—16 óráig a szerkesztőségben. Címünk: Bp. Vili., Somogyi Béla u. 6. Pf.: 311. ír. sz.: 1446. Te­lefon: 13®-4761, 138-1667. mébe vonulunk, melyet visszakaptak, s átadja a polgármesteri hivatal nem­sokára az épület többi szárnyát is. Önálló klub­élet alakulhat ki, amihez az itt vendégeskedő és a helyszínen műsort készítő belgrádi rádió és a jugo­szláv nagykövetség képvi­selői másodszori hozzájáru­lásként hoztak értékes könyveket. A feltárásra váró állomány már három­ezer kötet körül van. SZALAGRA KERÜL Perceken belül változik a szín. Egyszerre csak Dra- gomir Brajkovity rendező, neves szerb költő mellett ülhetek, akivel kultúránk közös vonásairól cserélünk eszmét, aztán Alekszandr Dragojlovics szerkesztő mondja el, hogy zenei anyagot is hozlak, s úgy lá­tom, hangszalagra kerül amint megfogalmazza: Sze­retnénk, ha minél többen hallgatnák a belgrádi rá­diót, amely a tények köz­lésére szorítkozik, nem a kommentálásra. Felszólal Marko Marko- vics, a nálunk is jól ismert sportriporter. Köszöntőt mond Kulin Imre pomázi polgármester, aki a konk­rét tetteket tekinti fontos­nak, nem a szokványos gesztusokat. Beszéde tartal­mához hasonló, vagy még gyakorlatiasabb Nedelko- vics Milánnak, a Magyar- országi Szerbek Demokra­tikus Szövetsége elnökének mondandója, aki már a konkrét helyi lépésekhez kér segítséget. Az ünnep után ezek következnek. Kovács T. István DÉLEGYHÁZA Faluszemle Május 23-án, a délegyhá­zi polgármesteri hivatalban 13 órakor sorra kerülő — egyórás — nyilvános kép­viselő-testületi ülés után rendhagyó programmal folytatódik a munkanap: a képviselők, illetve a dél­egyházi intézmények és vállalatok vezetői autóbusz­ba ülnek, s körüljárják a környéket. Elmennek az önkormányzat intézményei­be, felkeresik a település cégeit, s bejárják az üdülő- területet. A „körséta” cél­ja a falu minél jobb meg­ismerése, s persze a veze­tők eszmecseréje. Este Gal- latanyán, egy vadászházban fejeződik be a program, ahol fehér asztal mellett beszélik meg a látottakat. Tűzoltók versenye Immár hagyomány, hogy o Ráckeve és Szigetszent- miklós vonzáskörzetéhez tartozó önkéntes, vállalati-, ifjúsági- és gyermektűzol­tók versenyét a környék valamely településén meg­rendezik. Az idén Délegy­házára esett a választás, az esemény időpontja pedig május 11-e, szombat. A reggel kilenc órakor kezdő­dő versenyre tíz község ne­vezett be, s mintegy száz­ötven, kétszáz jelentkezőt várnak. A versenyzők el­méleti tudásukról tesztlapok kitöltésével adnak számot, majd pedig a gyakorlat kö­vetkezik. A víztömlőkkel — lehetőleg minél pontosab­ban — egy célpontot kell lelocsolni, de lesz poroltás is — időre, a gyors kezelést összemérve. A verseny sok látványos elemet tartogat. VITAEST FOTON Téma lesz a rendőrtiszt Annak idején lapunk is beszámolt arról az ügyről, amely hetekig foglalkoz­tatta a fótiakat. Magasra csaptak az indulatok Veres Dániel rendőrtiszt körül. Ma este 18 órai kezdettel a Fóti Közbiztonsági Egyesü­let rendez fórumot a régi pártház épületében, ahol mindenki elmondhatja vé­leményét erről az ügyről. A rendezők remélik, hogy a támadások kereszttüzé­ben álló rendőrtiszt is meg­tiszteli jelenlétével a vita­estet. DÖMSÖDÖN Citerázhatnak A tiszta forrásból táplál­kozó népzene egyik jelleg­zetes hangszere a citera. E hangszer oktatását sze­retné beindítani a dömsö- di Petőfi Sándor Művelő­dési Központban Varga István. Ezért május 10-én 16 órára a házba várják mindazokat, akik szeretné­nek megtanulni citerán játszani. Május második felében is érdekes programokat kínál a ráckevei Ács Károly Mű­velődési Központ. Szomba­ton, 18-án este nyolc órától „iu0”-b0lra invitálják az érdeklődőket; ez azonban senkit ne tévesszen meg, nem inni, hanem Ivó neve napján — táncolni kell. A belépőjegy ára 150 forint. A programszervezők nem­csak a felnőttekre, de a gyerekekre is gondoltak, ők május 24-én a Mátyás ki­rály és az ördög című me­sejátékokat tekinthetik meg. És természetesen a megszokott rendben mű­ködnek a klubok és a szak­körök is, szerdánként a ti­niklub, hétfőn és szerdán KRESZ-tanfolyam, kedden gyermekrajz szakkör, ked­den és csütörtökön a nép­tánccsoport tagjai találkoz­nak, vasárnaponként pedig a kártyaklub tagjai hódol­hatnak játékkedvüknek. Cs. Kovács László: Apám emlékezetére. Művészet és tudomány. Az érem anyaga kő és bronz. Kiállítva elő­ször 1981-ben a visegrádi Salamon-toronyban. Másod­szor 1987-ben az Egyesült Államokban rendezett Világ Érem Biennálén Pannonhalma újjáépítése — anyag: kő. — 1987. USA A pénz pedig egyre romlik Ami elmarad, jövőre többe lesz Ráckeve Május végi programok

Next

/
Oldalképek
Tartalom