Pest Megyei Hírlap, 1991. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-30 / 100. szám
Kenyér meg kalács Mint a mesében. A három királyfi és az öreg, bölcs király. Meserontó korok kergetik egymást. Kétséges lehet tehát, hogy bár öregnek öreg, de bölcs-e a király ? Király-e egyáltalán? S ha nem az, akkor a legnagyobb, a középső, a legkisebb fiú királyfi-e, avagy más, parasztok sarjadéka például? S ha feltételezhetjük, mégis király a király, a fiáknak mi kell a birodalomból? Cérnaszál ez a rissz- rossz út, de: cérnaszál. A vasúti megállóhely meg a község, Tápiószent márton között. A megállóhelyet is, a rissz-rossz utat is „a demokrácia adta”. Az apa, Sáfrány Ferenc mondja így. „Az nem demokrácia volt, apu!” Ezt meg a középső fiú, Kálmán veti közbe. „Nekem ti ne magyarázzatok!” Ez az apa válasza. Sáfrány Ferenc harminchat esztendeig járt be innét a Ganz-MÁVAG-ba. Előtte is oda, de nem ebből a házból. A szülőkéből, ahol kilencen voltak egy szobában. Itt már maguk lehettek. Először hárman, azután négyen, végül öten egy szobában ... mégis, nagy szó volt az: saját ház! A laka- tostanonc mozdonygyári művezetőként fejezte be a pályát. Hat éve. Hatvankét évesen. „Akkor már esett szét a gyár.” Ennyi. S benne az ő élete. Igaz, közben az öreg ház mellé takaros otthont emelt a legidősebb királyfi, ifjú Ferenc. Közben Kálmán is a sajátjába ment. Közben » legkisebb, István is otthont teremtett. Az öreg király megtanította őket a legtöbbre: teljes becsülettel dolgozni. Pirosló képpel pogácsát kínál Margit néni. Piroslik ez arca, hiszen a fiai őt dicsérik. Mert a mama...! Aki forma szerint soha nem dolgozott. Csak éppen a két hold föld, a jószág, a három gyerek, az ura ... „Kapartam, mint a tyúk.” Nevet. Szája elé kapja a kezét, restelli a fogatlanságát. Nem jutott arra sem idő, sem pénz. Arra sem. Mekkora lista lenne! A mínuszok. Kálmán: „Nincsen gyalázatosabb, mint szegénynek lenni. Belerúg mindenki! Ebből nekem idejében elegem lett.” Napi 16-18 órákkal, de sokat teremtett. Most, hogy már legálisan is lehet, három vállalkozásban övé a fő tulajdon. Három szakmát is tanulni kezdett, egyiket sem fejezte be. Van nyolc általánosa. „Mondtam apunak, lökjük el ezt a házat dózerral, három hónap alatt csináltatok nekik olyat...” Apja leinti. „Hagyjad! Mondtam már, jó nekünk ez.” A két testvér beharapott szájszéllel hallgat. Ifjú Ferenc azért, mert nyögi még a törlesztőrészleteket hét kemény esztendeig, István meg annak okán, hogy a felesége most lett munkanélküli. Mit mondjanak Kálmán szavaira ilyen helyzetben? Ifjú Ferenc szakmában is, munkahelyen is apját követte. Azzal a különbséggel, hogy folytatta a tanulást, technikusi végbizonyítványa van. Havi nettó 11-12 ezret visz haza. Kálmán : „ Ná l a m egy hét alatt összejönne ennyi valamelyik teherkocsin.” István, ahogy a mesékben is a legkisebb, a legtöbbre vitte. Diplomás. Tanár. Keserűen nevet. „Kilencezer nettóval.” Ami most egyszeriben a lenni vagy nem lenni alapja lett, mert óvónőfelesége az utcára került... Két gyerek van, hitel a házépítésre. a Trabant nyolcesztendős .. . apró fintor ül ki István arcára, amikor azt kérdi: „Soroljam tovább?" Kálmán ugyan megismétli a nyilván már többször megtett ajánlatát, István társuljon be hozzá, ám öccse szótagolva azt mondja, „nem érted, hogy én tanítani akarok?!" Kálmán bölcselke- dik: „Akkor meg kinek a kenyér, kinek a kalács.” István arcának megfeszülő bőrén szinte ott a válasz, amikor Margitr néni lép közbe, „ne vitázzatok, leikeim”, s körbekínálja a pogácsástálat. Mennyi pici és nagy csatában lehetett ő a megbékítés angyala? Első találkozásunkkor, amikor vállalta a három fiú össze- trombitálását, nagy bizalmasan megsúgta, „négy férfi mellett nyálként kell élni: mindig szaladásra, ugrásra készen." ötük közül egyikük sem tagja (s nem volt) pártnak. Őket kerülte el a politika, avagy azt ők? Idős Sáfrány és felesége, az út vége felé járva, nem elégedetlen és nem elégedett. „Vagyunk.” Ennyit mond az apa, rám bízva, mit értek e szó tartalmán. A gyerekeket megkérték, semmiféle ajándékot nekik ne vegyenek, volt/van elég bajuk a maguk sorsával, azzal törődjenek. Az unokák is csak olyan ajándékot hozhatnak, amit maguk csináltak, tele tehát ez az egyetlen szoba rajzokkal, bicebóca öltésekkel varrt ujjnyi babákkal, lovacskákkal, faragott faágakkal. Ahogy láttam, nem nélkülöznek, de bizonyos: szűkösen vannak. Persze megszokták, mert megszokhatták. Megszoktatták velük. Kik? Éppen ez az, amire lehetetlen felelni. A szoba-konyha- kamra ház sokkal, de sokkal több volt, mint a ső- regpusztai cselédház egyetlen helyisége. A szakma, a művezetőség irdatlan magasság volt a só-gyufa-pet- róleum filléreit is nehezen előteremtő szülőkhöz képest. Akkor tehát? Ki haladt és ki maradt? Ki dönthetné el, ifjú Ferenc avagy Kálmán, esetleg István határozott jól a sorsáról? Talán nem is ők, nem csak ők határoztak? Hanem? Ki áll itt feljebb, s ki alább? „Kinek a kenyér, kinek a kalács?” De hiszen nem csak kenyérrel, nem csak kaláccsal él az ember ... Mészáros Ottó MUNKANÉLKÜLISÉGRŐL - A MUNKA ÜNNEPÉN Az állástalannak válsáoos Május elseje a munka ünnepe. Már annak, akinek van munkája. Mert az év végén 80 ezren voltak hazánkban munka nélkül, s a számuk az év első három hónapjában megduplázódott. Dr. Munkácsy Ferencet, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetőjét kérdeztük: □ Miért? _— Mert egyrészt alapvetően meg kell változnia a gazdaság szerkezetének, másrészt ez a szükségszerű folyamat úgy megy végbe, hogy a volt KGST- országokkal folytatott kereskedelem hatalmas mértékben esett vissza, így leginkább a 300 fősnél nagyobb üzemek közül soknak feleslegessé vált a termelése, s pang, nem élénkül a belső piac. A leglényegesebb persze a gazdasági szerkezetváltás, amely a világon mindenütt azzal jár, hogy sokan elvesztik az állásukat. Ám egy jól működő gazdaságban csak strukturális a munkanélküliség, arra vezethető vissza, hogy a munkavállalók még nem készültek fel az új szerkezetre, termelésre. □ És nálunk nem ez a helyzet? — Ez is. Meg az is, hogy a vállalatok a piacok szűkülése és a pangás miatt nemhogy keresnék a munkaerőt, de szabadulnak tőle. Van persze kivétel, de ez ritkább, kevesebb embert képes „felszívni”: az ötvenfősnél kisebb vállalatok, vállalkozások körében észlelhető dinamizmus. És közrejátszik a munkanélküliségben a restriktiv, „pénzszűkítő” gazdaságpolitika is. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy az inflációt csökkentsük, de hátrányos más szempontból; a munkavállalókat foglalkoztatókat olyan helyzetbe hozza, hogy kénytelenek minél kevesebb embert dolgoztatni. Végül a privatizálás is — bár hosszú távon kedvező, mert fellendíti a gazdaságot — rövid távon úgy hat: megjelennek az igazi tulajdonosok, akik már nem engedhetik meg maguknak, hogy „vattaembereket” alkalmazzanak. □ Frissen diplomázók, érettségizők, pedagógusok, szakmunkások maradnak állás nélkül. Mintha válság lenne, ön nem véli? — A munkanélküliségi ráta most Magyarországon háromszázalékos, és a legdinamikusabban növekvő, leggazdagabb országokban szintén gyakran előfordul a hat-nyolc százalékos munkanélküliség. Igaz, akár nálunk is újból megduplázódhat ez az arány. Ami válságos lehet, az inkább az okok táján, a gazdaság állapotában keresendő, s abban, tudjuk-e kezelni a munkanélküliséget. Persze igaz: aki állás nélkül marad, akár csak átmenetileg is, az személyes válságot él át, s a családjának sem könnyű idő ez. □ Egyáltalán: ilyen körülmények között mennyi munkára van szükség Magyarországon? Az első május elseje fő követelése a nyolcórás munkaidő volt. Nem lenne jobb, ha még rövidebb lenne? — Válasszuk ketté a dolgot. Az egyik a munkatúlkínálat ügye. Minden nemzetgazdaságnak alapvető érdeke, hogy a meglévő munkaerő-potenciált a lehető legteljesebben kihasználja. Hibás beállítás az, hogy egy piacgazdaságban nem kell annyi munka, mint amennyit az ott lévő munkaerő képvisel. Ezt egyetlen tőkés ország példája sem bizonyítja. Értelmetlen lenne nem kihasználni a munkaerőt, A másik kérdés a munkaidőé. Az mindenki érdeke ellen való, ha a munkaidő a végletekig szűkül. Itt egy kényes egyensúlyról, kompromisszumról van szó, nevezetesen, hogy mennyi is legyen az a munkaidő, ami még produktív teljesítményekre ad módot, s mennyi a pihenőidő, amikor még valóban regenerálódhat az ember. Európában ez a heti 40 órás mérték körül alakult ki a munkaadók és a szakszervezetek hosszas harcában. Tény, ha egy gazdaság bajba jut és'vagy nő a munkanélküliség, mindig előkerül az ötlet: csökkentsük a munkaidőt, hogy minél több embernek jusson munka. Szerintem ügyelni kell arra, ne tegyünk visszavonhatatlan lépéseket. □ Mi a prognózisa? — Idén még biztosan nem változik a növekedés tempója. Még akkor sem, ha van bizonyos „szívó- erő”, amit mutat, hogy tavaly az iparban 300 ezer munkahely szűnt meg, de az iparból nem több mint 50 ezer ember „ragadt be” a munkanélküliek közé. Körülbelül 18 milliárd forintos a szolidaritási alap, amiből alanyi jogon kapnak járadékot, előnyugdíjat a munkanélküliek, s fele ekkora a foglalkoztatási alap, amely a megelőzést szolgálja, aktív eszközökkel: közmunkához, munkahelyteremtéshez, átképzéshez kapnak ebből a megyék, s központilag azok a területek, ahol a legégetőbbek a gondok. Ez azonban aligha vigasztalja a munka nélkül maradtakat, a nagy többséget. Nekik csak azt mondhatom: a következő év még nyitott: ha a gazdaságban megindul az élénkülés, akkor csökkenhet a munkanélküliség növekedésének üteme. Esetleg. Talán. V. G. P. A PÁRTOK MÖGÖTT MÁR NEM UGYANAZOK ÁLLNAK, MINT MÁRCIUSRAN Ha marad a patthelyzet, az utca fog megszólalni Interjú Pozsgay Imrével, a ma még független országgyűlési képviselővel nyem szerint Lakitelken abban a szellemben indult a dolog, hogy mind a három értékkor benne foglaltatik majd a fórumban, a lakitelki alapítók mást akartak, mint amivé a koalíció és annak vezető pártja. az MDF vált. Semmi bajom ezzel nincs addig, amíg a Demokrata Fórum tartja magát ahhoz, egy jobbközép, keresztény irányultságú politikai párt, és nem óhajtja kisajátítani a társadalom, a nemzet képviseletét. De én magam ezzel a Demokrata Fórummal, illetve ennek eszméivel nem értek egyet. A napokban Pozsgay Imre és Bíró Zoltán bejelentette: a közeljövőben létrejön mozgalmuk, amelynek egyik célja a jelenlegi pártstruktúra meghaladása. Antall József miniszterelnök — egyben a legnagyobb kormánypárt elnöke — egy tanácskozáson ennek kapcsán megjegyezte: bár jó szándékukban nem kételkedik, kezdeményezésüket a parlamentáris demokrácia elleni indokolatlan támadásnak tartja. Pozsgay Imréről tudjuk, a Szocialista Pártból kilépett. Akkor elmondta, mivel elégedetlen a szocialisták háza táján. Pozsgay azonban egy másik párt bölcsőjénél is bábáskodott, ott volt Lakitelken, ahol a Magyar Demokrata Fórum létrejöttét bejelentették. Akkor és ott három gondolatkör — nemzet, demokrácia, szocializmus — egységének jegyében képzelték el a magyar kibontakozást. Hogyan gondolkodik ma minderről Pozsgay Imre? — Ha jól értem, akkor a nemzeti centrum az európai értelemben vett demokratikus baloldal, mondhatni, a szociáldemokrácia kifejezésére szolgál a sajátos magyar viszonyok között? — A nemzet fogalma és a nemzettel kapcsolatos gondolkodás csak eltorzulhat, ha pártpolitikai szintre szállítják le, sőt bizonyos pártok bejelentik, hogy ők a kizárólagos kifejezői a nemzeti törekvéseknek. A kizárólagosság köréből mind a nemzet, mind a demokrácia, illetve a szabad- elvüség értékeit ki kellene emelni. Hiszek abban, hogy ez a kettő összeegyeztethető, és mindkettőt normának tekintem, amelynek át kell szőnie az összes párt politikáját. A Demokrata Fórum egyébként minden bizonnyal a 89-es év végén, a 90-es év elején lezajlott választási küzdelemben alakította ki jelenlegi arculatát. Ez az én szememben azt jelenti, hogy egy leendő, hárompólusú magyar politikai struktúrában az MDF és koalíciós partnerei elfoglalták az egyik helyet. De amennyiben jobbközép és keresztényirányítású nemzeti pártként határozták meg magukat, egyedül többé nem tarthatnak igényt a centrum birtoklására. Nagyjából eldőlt az is, hogy hosszabb távon a Szabad Demokraták Szövetsége kerül majd egy európai liberális politikai szervezet szerepkörébe. De hiányzik egy erős harmadik pólus. Ezt barátaimmal, együtt gondolkodó küzdőtársainkkal mostanában nemzeti demokratikus centrumként fogalmazzuk meg: ez a pólus az európai értelemben vett. baloldali értékek képviseletét is vállalná, ugyanakkor áthidalva a baloldalnak azt a történelmi fogyatékosságát, hogy nem tudott mit kezdeni a nemzeti problematikával és a vidék problémájával. Vélemé— Lényegében igen. Kelet-Európábán ugyanis számításba kell venni, és ez nem csupán taktikai megfontolás, hogy a baloldal katasztrofális történelmi vereséget szenvedett amiatt, hogy a sztálinizmussal szöt- ték-fonták össze, és azzal együtt kompromittálódott. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy amikor az emberek a gyakorlati politizálás síkjára lépnek, egyáltalán nem távolodnak el a baloldali értékektől, a szolidaritástól, az esélyegyenlőségtől, az igazságosságtól. Csak mint megnevezés vált elrettentő-' vé, riasztóvá, miként a szocializmus szó és a kifejezés is, miközben maga az értékrend, illetve az értékek nem tűntek el. Ahogy sajnos a válság előrehalad és mélyül, ebben még további változások várhatók.
