Pest Megyei Hírlap, 1991. április (35. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-24 / 95. szám

Az álmatlan éjszakákat követte döntés Négyen elmentek Elcsitultak a könyvtár körüli indulathullámok Dabason. A Bajcsy-Zsilinszky utcai szép, klasszicista kúria meg­maradt annak, ami több évtizedig volt: az írott szó templomának. Talán nekünk is volt némi részünk a megmaradásban, hisz először mi emeltünk szót a meg­szüntetése ellen. Ezért követjük továbbra is figyelem­mel a könyvtár sorsát, pontosabban minden könyvtárét Pest megyében. I. ÉVFOLYAM, 46. SZÄM 1991. ÁPRILIS 24., SZERDA D A RAS I MEGJELENIK MINDEN HÉTFŐN, SZERDÁN, PÉNTEKEN, SZOMBATON TESTBEN-LÉLEKBEN TISZTA IFJÚSÁGOT Légy résen A századforduló táján Angliában megoldást kerestek az utcán csavargó gyerekek hasznos foglalkoztatására, nevelésére, így született meg 1907-ben a cserkészmoz­galom. Három év múlva már Magyarországon is meg­alakult az első cserkészcsapat. Nálunk elsősorban a diákság körében vált népszerűvé. A cserkészmozgalont nem kötődik sem politikai áramlatokhoz, sem vallási fe­lekezetekhez, tíz pontba foglalt alaptörvénye nem pa­rancsok sorolása, hanem lelki kondicionálás. f A dabasi könyvtár meg­maradásának ára volt, az igazgatónőnek nehéz, kel­lemetlen feladatot kellett magára vállalnia. Négy sze­mélynek adta ki a munka­könyvét, úgy — azzal a tu­dattal —, hogy valójában egyik sem szolgált rá a me­nesztésre, csupán nincs né­gyüket miből fizetni. A karcsúsításért senkit nem lehet okolni. Az önkor­mányzat annyit adott, amennyire futotta. Manap­ság könyvtárra, kultúrára mindenütt kevés jut. Egy tízfős Intézmény ese­tében a négy személy na­gyon sok. Talán ezért is az elbocsátás kapcsáni felhan­gok: miért ón, miért nem ő, miért pont én estem bele a szórásba? — Szóval magát is meg­keresték? — néz rám Fe- renczi Margit szomorú mo­sollyal. — Megértem. An­nál is inkább, mert az én sorsom is kérdőjeles volt. Higgye el, számtalan álmat­lan éjszakámba került, míg döntöttem. Választanom kellett a könyvtár megma­radása és a „lelketlen” mi­nősítés között. Mert egye­sek most utólag annak tar­tanak. De az vessen rám követ, alti jobban, ember­ségesebben hajtotta volna végre ezt az átszervezési harakirit az új költségve­tésünk alapján. — Maga ismer már any- nyira, nem szoktam a szó­A megyei másodosztály Déli csoportjában a vasár­napi forduló után is Üjhar- tyán vezet Nagykáta és Maglód előtt. Űjhartyán—Sülysáp 2-0 (1-0) 400 néző. V.: Holló. AZ újhartyániak felállása: Steinmech — Ruttersch- midt. Tunner Gy., Serfel, Svébis A., Márton, Gálhi- di, Pál, Strupka, Kovács, Svébis J. Csapnivaló első félidőt láttak a szép számmal ki­látogató szurkolók, fejet­len futkározás jellemezte a játékot. A 38. percben Tun­ner Gy. lapos szabadrúgása a vendégek kapusáról ki­pattant, és a berobbanó Márton a hálóba vágta a hazaiak vezető gólját. 1-0. A második félidőben Pál helyett Csorna kezdett, egyből megváltozott a ha­zai csapat játéka. Cserna lendületes elfutásai a jobb szélen szinte állandó gólve­szélyt jelentettek. Az addig gyengélkedő hazai közép­beszédeknek felülni. Négy személyről beszél, én há­romról tudok. Mi van az autóval és a sofőrrel? — A sofőr a negyedik személy, úgy látszik, erről „elfelejtették” tájékoztatni. És arról is, hogy a kocsit el­adjuk, már meghirdettük az árverését. — A könyvtársegédi, vagy ha úgy jobban tetszik, a ta­karítónői státus miért nincs betöltve? — Majd be lesz. Itt van­nak a pályázatok a fiókban. Eddig ezt a feladatot nyolc órai munkával, 10 700 forin­tért végezte valaki. Felmér­ve az elvégzendő munka nagyságát, arra a következ­tetésre jutottam, hogy több erőbedobássai négy óra alatt is el lehet végezni. És nem 10 700-ért, hanem 5000 forintért. Ezt közöltem az érdekelttel, de ő nem fogad­ta el az új felállást. Sokallta a munkát, és kevesellte a fi­zetést. így aztán kénytelen voltunk megválni egymás­tól. Hogy mennyire nekem van igazam, azt mi sem bi­zonyítja jobban: négy je­lentkező közt választhatok. Azok el tudják látni a mun­kát csökkentett időben is? Ügy tűnik, igen. Sajnos so­kan még mindig nem fog­ták fel, hogy nemcsak a rendszer, de a játékszabá­lyok is változtak. Kemé­pályások erőre kaptak, ki­vált Márton. De még így is a vendégek előtt volt az egyenlítési lehetőség az 53. percben, Fedeles nyolc mé­terről óriási helyzetben lőtt, ám Steinmech, a ha­zaiak kapusa nagy bravúr­ral védett. A 72. percben eldőlt a mérkőzés, Gálhidi minta­szerű labdát küldött a jobbösszekötő helyén futó Kovácsnak, aki egyből la­posan középre adta, és a jól érkező Cserna védhe- tetlen gólt lőtt a kapukö­zépre, 2-0. A hátralévő já­tékidőben Mártonnak még volt egy tizennyolc méteres lövése, amit a vendégek kapusa bravúrral a léc fö­lé tornázott. A második félidő játéká­val megérdemelten nyert a hazai csapat a jó képessé­gű vendégek ellen. A ha­zaiaknál jól játszott: Tun­ner, Márton, Cserna és Ko­vács, a vendégeknél Fe­deles, Mércéi és Nagy tűnt ki. Tunner Pál Ugyanannyi pénzért több munkát várnak tőlünk. — A sofőrön és a könyv­társegéden kívül ki ment még el? — A fűtő és egy könyv­táros. Az előbbi azért, mert őszig bekötik hozzánk is a gázt, tehát nincs szükség fűtőre. A könyvtárost, Teré- nyi Évát nagyon sajnálom, jó szakember és fegyelme­zett munkaerő volt. Hogy miért mégis neki mondtam fed? Több oka van. Egye­dülálló, nincs családja, ő kevésbé van anyagilag hát­rányos helyzetben, mint az, aki két gyerekről kell gon­doskodjon. ö volt a legfia­talabb, mindössze két éve jött a könyvtárhoz. Ráadá­sul Lajosmizséről járt át Dabasra, az utazástérítését a könyvtárnak kellett fe­deznie. Hát ilyen egyszerű ez, ké­rem. Már amilyen egysze­rű a mások sorsáról érze­lemmentesen, tárgyilago­san egyszerűt írni. Igazá­ból nem lehet, kivált nem ebben az eSetben. Mert a munkanélküliség, a kézbe adott munkakönyv több mint szomörú. Felér egy tragédiával. A Ferenczi Margittal folytatott beszél- getéshek egyetlen tanulsá­ga volt: nemcsak a pana­szost, a panaszoltat is meg kell hallgatni. Csak így le­het teljes, és így korrekt a helyzetkép. (—matula—) Körzeti bajnokság Változás az élen A körzeti bajnokság élén változás történt. Az ide­genben játszó Dabas ÉKÜ pontot vesztett, míg az inárcsi csapat mindkét pon­tot megszerezte. Gyál—Dabas ÉKÜ 1-1 (0-0), Felsőpakony. 100 néző. Vezette: Esztárí (Varga, Sárközi). Az első félidő egyenran­gú csapatok küzdelmét hoz­ta. A második félidő ele­jén egy beadást követően a dabasi csatár ollózva rúg­ta a hálóba a labdát. A gyáli csapat a 88. percben tudott egyeinlíteni. Góllövő: Tarr, ill. And- ristyák. Jó: Szabó, Windberg és Tinka, ill. fúrásaik, Gomo- la és Ahdrístyák. Táborfalva—Inárcs 0-3 (0-1). Táborfalva. 150 néző. Ve­zette: Kocsis (Simon, Kiss). Kiegyenlített első félidő egy vendéggóllal. A hazai csapat keményen játszott, és ez nem ízlett a vendég- csapatnak. A második fél­időben két akciógóllal biz­tosan szerezték meg a győ­zelmet az ipárcsiak. Góllövő: Hornyák, Svarcz A. és Babitnszki. Jó: Pető, Marton, Hl Bo- dó, Kurucz és Hornyák. „ ... A mai ifjúság in­tellektusa hihetetlenül igénybe van véve az isko­láztatással, annyira, hogy az egyoldalúság veszélyez­teti a lélek egyensúlyát. A cserkészet nem zseniket akar nevelni, nem is tu­dósokat (...), hanem lova­glás, jellemes férfiakat (...). Testben-lélekben tiszta ifjúság a legnagyobb jó, amit ennek a nemze­Öcsa— Alsónémedi 2-1 (1-1). Űcsa. 150 néző. Vezette: Zelen (Lukács ik, Varga). Alsónémedi a 2. percben 11-esből vezetést szerzett, a hazaiak még az első félidő­ben, szintén 11-esből egyen­lítettek. A második játék­részben az ócsai csapat szerzett újabb gólt. A mér­kőzésen a hazaiak kezde­ményezőbbek voltak, és még egy kapufát is lőttek. Góllővő: Sziráki (11-es- ből)' Dura, ill. Juhász J. (11-esből). Jó: Oláh, Sziráki és Dura, ill. Zoják és Cseri. Felsőpakony—Tatárszent- györgy 3-0 (2-0). Felsőpakony. 100 néző. Vezette: Qrgován (Esztári, Kotám M.). Az első nagy helyzetet a tatárszantgyörgyi Oláh hagyta ki. Mind a két csa­pat lestaJktikával játszott, ami a vendégeket bosszul­ta meg az első félidőben. A hazaiak a szél támogatásá­val rúgtak két gólt. A má­sodik félidőben jól játszott a tatárszentgyörgyd csapat, de fölényüket nem tudták gólra váltani, több helyze­tet kihagytak. Góllövő: Surányi, Zőboki és Seres. Jó: Surányi, Stefkó I. és Nyitrai, El. Zelemka és Gu- bicza. déknek és a jövendőnek kívánok.” — írja 1922-ben Ravasz László református püspök. Minden diktatúra veszé­lyesnek ítélte a cserkésze-' tét, tehát megpróbálta fel­számolni. A mozgalom szel­leme azonban túlélte a dik­tátorokat, mindig újraszer­veződött, ahogy teszi ezt most is. Magyarországon ma hozzávetőleg 15 ezer cserkész van. Számuk jú­nius 10-én további 19 tag­gal gyarapszik, e napon avatják majd Újlengyel if­jú kis cserkészeit.- Az előzmények 1989-re nyúlnak vissza, amikor Vas Ferencné férjével és két gyerekével részt vett az ok­tóber 23-i, budapesti ün­nepségeken. Felfigyelt a cserkészek összetartására, kulturált viselkedésére, és megfogant benne a gondo­lat: szívesen látna ha­sonlót Újlengyelben is. Férjével együtt aktívan részt vett a helyi iskola munkájában — mindketten a diáksportkör pártoló tag­jai —, rögtön szólt is ötle­Vas Ferencné cserkészpa­rancsnok (Petényi István felvétele) téről néhány pedagógus­nak. Ök nem láttak benne fantáziát, „elit” mozgalom­nak minősítették, és úgy vélték, Újlengyelben nem aratna sikert. Mégis elin­dult a szerveződés, amiben nagy szerep jutott a pap­juknak, aki hittanórákon ébresztgette a gyerekek ér­deklődését. Vas Ferencné koránál fogva nem emlékezhet a működő cserkészmozga- lomra, egyelőre ő is az alapokkal ismerkedik. Bár csak a szervezésben akart részt venni, őt választották parancsnoknak, amivel ko­molyabb tanulás is jár: egy hat hónapos tisztkép­zőt kell hamarosan elvé­geznie. Szerencsére akadt helybéli segítsége Boros Lajos bácsi személyében, aki aktív cserkész volt fia­talkorában. — Miért nem került sor eddig az avatásra? — A cserkészjelöltek hat hónapos próbaidőt kapnak, amíg megtanulják az alap­szabályokat, leteszik a pró­bát. Itt tartunk egyelőre. — Vannak állandó prog­ramok? — Péntekenként tartjuk az összejöveteleket, ezeken Lajos bácsi és az atya is részt vesz. A gyerekek megtanulják á cserkésztör- vényeket és a táborozással kapcsolatos dolgokat, mint a tűzgyújtás, főzés és seb­kötözés. Az elmúlt vasár­nap szerveztük első közös kirándulásunkat, egyelőre csak ide, a közeibe, Pusz- tavacsra. A férjem és a fiam lóháton ment előre, ők hagyták az útjeleket, mi, többiek kerékpáron kö­vettük őket. Először szor­galmasan kerestük a jele­ket, de a gyerekek hamar felfedezték, hogy egysze­rűbb a patanyomokat kö­vetni. — Korhatárhoz kötött-e a cserkészet? — Tulajdonképpen nem. Hatéves kortól lehet je­lentkezni, de — ha jól emlékszem — tízéves korig nem tesznek fogadalmat. Régen őket hívták farkas­kölyköknek, s 18 éves kőr­útén lesz valaki öreg cser­kész. — Mi a különbség az út­törő- és a cserkészmozga­lom között? — Én ugyan se úttörő, se KISZ-tag nem voltam, mert a szüleim nem enged­tek belépni, de úgy gondo­lom, hogy ha két jól mű­ködő csapatot hasonlítunk össze, az istenhiten kívül tulajdonképpen nincs kü­lönbség. — A vallást kitiltották, helyette a párthoz való hű­séget tanították — egészíti ki a férje.. — Hogyan viszonyulnak a cserkészek a többi val­láshoz? — Ez a mozgalom nem kötődik a kereszténység­hez, zsidó, arab, indiai cserkészcsapatok is vannak. Amikor annak idején el­kezdődtek a zsidóüldözé­sek, .Teleki Pál mint fő- cserkész mondta: „Szá­momra a zsidó cserkész is testvér!” Búcsúzzunk a parancs­noktól a cserkészköszönés­sel: — Jó munkát! — Légy résen! Pachner Edit dabasi hírlap Vezets munkatárs: Matula Gy. Oszkár. 9 Munkatárs: Packner Edit. SÍ Fogadónap minden hétlön 14-től 17 óráig a szerkesztőségben. Gé­münk: Bp. VIII. kér., Somo­gyi B. u. 6. sz. Pf.: 311, ír- sz. 144«. Telefon: 138-2399/283 1. Inárcs 2. Dabas ÉKÜ 3. Táborfalva 4. Öcsa 5. Gyál 6. Felsőpakony 7. Taíárszentgyörgy 8. Alsónémedi TABELLA 15 15 15 15 2 50- 8 26 1 33- 9 26 6 21-22 17 6 15-17 14 7 17-26 13 9 13-28 9 4—11 17-39 8 1 5 9 7-24 7 15 13 — 15 12 2 15 8 1 15 5 4 5 3 3 3 Ifjúsági eredmények: Táborfalva—Inárcs 1-2, Öcsa— Alsónémedi 7-1, Gyál—Dabas ÉKÜ 8-0. IFJÚSÁGI TABELLA 1. Gyál 13 8 2 3 44-14 18 2. Felsőpakony 12 9 — 3 33-14 Ki 3. Öcsa 13 5 4 4 31-24 14 4. Dabas ÉKÜ 13 6 2 5 23-28 14 5. Inárcs 13 6 1 6 31-32 13 6. Alsónémedi 13 4 4 5 29-24 12 7. Táborfalva 13 — 1 12 6-61 1 Serdülőeredmények: Űjhartyán—Örkény 3-2, Dabas ÉKÜ—Kakucs 0-2, Dabas SE—Újlengyel 12-1, Hernád— Bugyi elhalasztva. Orgován — Varga nyebb időket élünk. Ez rám és mindenkire érvényes. EMBERSEG KÉRDÉSÉ A véradások szervezé­sénél egyre több a ked­vezőtlenül befolyásoló tényező. Csökken a vér­adók száma, s nem rit­ka eset, hogy a kórház­ból elutasítják a műtét­re váró beteget, mert ninc3 vér. A visszaesés­nek több oka is van. Egyrészt kevesebben vállalkoznak a véradás­ra, kevesebb is az em­berek ideje a túlmunka miatt. Másrészt a munkahe­lyeken teremtődtek rosz- szabb feltételek. Nem ritka, hogy a vállalat el­ső számú vezetője enge­délyezi a véradást, de a középszintű vezető meg­akadályozza, mondván, a dolgozó távolléte hátrál­tatja a munkát. így ho­gyan képzelik cl a gyó­gyítást, az életmentést? Tisztázzuk: a véradás nem olyan társadalmi munka, mint a környe­zetszépítés, a műhelyta­karítás. Itt életmentés­ről van szó! Nem is akár­milyenről, hiszen a vért kapó dolgozó egészsége is a véradás sikerén múl­hat. A fentieket azzal a gondolattal vetettük pa­pírra, hogy felhívjuk az emberségre hajlamos emberek figyelmét. A Magyar Vöröskereszt dabasi városi vezetősége nevében Bartos Sándorné titkár első: Űjhartyán

Next

/
Oldalképek
Tartalom