Pest Megyei Hírlap, 1991. április (35. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-24 / 95. szám

Vendégségben M agyas* misék Május 15-re várja Manor reménybeli test­vérvárosa, az ausztriai Oberpullendorf (Felső- púja) vezetőinek vi- szontlátogatását — lé­vén. hogy a monori pol­gármester, dr. Bados Mária és a jegyző, dr. Kapási Pál már jártak „testvérnézőben.” Ezen a májusi napon minden bizonnyal hivatalos, írá­sos formát is kap a testvérkapcsolat — a szálak azonban, melyek a két várost összeköthe­tik. már szövődnek. A helyi tűzoltók után most az egyház is igyekszik kapcsolatot találni Felsőpujával. Az ausztriai városka temp­lomában rendszeresen tartanak magyar nyelvű miséket is. A monori római katolikus vallásit hívek június 5-én ké­szülnek Felsőpujára, hogy részt vegyenek egy ottani misén. Az ese­mény a szervezés stá­diumában van. Körzeti labdarúgó Úri muri Nézőcsúcsot hozott a szuper- rangadó Cyömrőn, amelyen csak a vendégeknek volt okuk örömre, mert kitűnő játékkal két vállra letetették a maguk alatt játszó hazaiakat. A meccs után a pezsgővel ünneplő úriak három ponttal megugrot­tak a tabellán, s nagy való­színűséggel bajnokok lesznek. TABEIXA 1. Ürl 16 2 1 63-15 34 2. Gyömrő 14 3 2 64-18 31 3. Dánsrentm. 11 4 3 53-18 t$ 4. PJUis II. re 3 4 39-22 25 5. Monde 9 4 5 37-26 • 32 €. Törtei 9 4 6 43-36 22 7. Nyáregyháza 7 7 5 34-25 21 8. Ecser 7 3 9 35-38 17 9. Monor II. 6 4 9 30-31 16 10. Tápióság 5 6 $ 28-37 16 1.1. Monori-erdő 7 2 10 24-39 16 12. Csévh araszt 3 2 14 21-54 8 13. Cegléd bércéi 2 2 15 12-56 6 14. Vecsés 11. 2 — 17 25-88 4 (Megjegyzés: A Monde—Dán- szcntmi'klós elmaradt mérkő­zést május 1-jén játsszák.) Gyömrő—Űri 2-3 (1-1). Gyöm- rő. 800 nézőrí Vezette: Je- »r.enszki. A 4. percben Farkas átadását Heren lőtte a bal sa­rokba, Továbbra is az Űri támadott többet, a túloldalon a Gyömrő kapufát lőtt. A 33. percben Papp kapus gólhely­zetben akadályozta Lénártot, amiért kijárt a büntető. A sértett élesen a jobb sarokba lőtt. Szünet után, az 53. percben kén,árt szép akció után veze­téshez juttatta ugyan csapatát, de aztán hat perc alatt for­dítottak a vendégek. A 60. porcben Csirkó J. kezezett, a megítélt 11-est Csontos J. ér­tékesítette, majd négy perc múlva Farkas fineszes’ lövéssel bevette Kormány T. hálóját. Ezután is az úriak játszottak nagy. fölényben, a Gyümrőnek fikarcnyi esélye sem volt az egyenlítésre. Végeredményben a bajnok­ság szempontjából döntő ösz- szeesapást megérdemeltén nyerte az Űri, mert sokkal tu­datosabban, tervszerűbben fut­ballozott. A gyömrőiek gör­csösen akartak, de ez. a ki­tűnő ellenféllel szemben ke­SBSl Április 24-én a nagyte­remben: Kötözz meg és ölelj! Színes spanyol film. Előadás 6 és 8 órakor. A stúdióteremben: Ro­botzsaru. Színes, szinkro­nizált amerikai film, fél t)-kor. MONOKI HÍRLAP Monor, Kossuth u. 71. • A .szerkesztőség vezetője: Vereszki János. 0 Munka­társak: Gér József és Kob- ienez Zsuzsa. 0 Postacím: Monor, Pf. 51. 2201. Tele­fon: 157. 0 Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől péntekig 8-tófl 11-ig. 6 pávián Interjú dr. Tárgyán Józseffel Miniszterségre nem tör Amint arról lapunkban hétfőn beszámoltunk, dr. Tor- gyán József, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt képviselője nemrégiben leváltott frakció- vezetője megyei nagygyűlésen vett részt Maglódon a helyi szervezet meghívására A kisgazdák legvitatottabb egyéniségétől ebből az alkalomból interjút kértünk, s ő készségesen válaszolt kérdéseinkre. Hl Tornyán ér, ön jó hí­ré ügyvéd volt korábban. Igaz-e, hogy még azt is meg tudta védeni, aki nagy büntetést érdemeit volna? — Nézze, az ügyvéd dol­ga a védelem. Én valóban mindig a legmesszebbme­nőkig védtem ügyfeleimet. Bizony volt olyan perünk, amikor egy rablógyilkos­ság bizonyítását sikerült „hidegre termünk” a tár­gyaláson, ott dőlt meg a vád. B Hogyan ítéli mog az ország jelenlegi helyzetét? — Egyenesen a kataszt­rófa felé sodródunk. Egy­szerűen nem értem, miért ragaszkodik a kormány a Nemzetközi Valutaalapnak az adósságok időbeni fize­téséhez. hiszen ezáltal csak tovább nőnek adósságaink. Szerintem elképzelhető lett volna. ha megmondjuk őszintén, mi fizetünk, de csak élelmiszerrel. Mert rengeteg eladatlan élel­münk van, s vannak olyan országok, ahol ez hiány­zik. Az úgynevezett elfekvő -készletek ezermiiliáfd fo­rintnál is nagyobb érté­kűek. S Mi a véleménye az 1995-re tervezett Bécs—Bu­dapest Expóról? bajnokság Gyomron vésnek bizonyult. Tárgyilagos játékvezetés jellemezte a szín­vonalában és iramában is jó mérkőzést. Jó: a hazaiaknál nem volt jó teljesítmény, illetve Bakos J., Herén, Farkas (a mezőny leg­jobbja), Mázás, Dobos j., Csontos, Kiss F., Solti, egy­szóval az egész úri csapat. Cégi édb er cél—Dán szén tmzálós 2-2 (l-l). Ceglédbercel, 100 néző. Vezette: Sárosi. Alacsony színvonalú mérkőzésen nagy meglepetés a vendégcsapat pontvesztése. Gól: Oswalcia, Barcza (Dánszentmiklós). Monori-erdő—Monor II. 1-0. Gól: Gáspár Gy. Pilis II.—•Vecsés II. 4-2 (?-l). Pilis, 50 néző. Vezette: Fehér N. A hazaiak a vártnál nehe- zebb?n nyertek a nagyon lel­kes vendégek ellen. Gól: Re- repeszki, Sági, Oengeliczki, Erdős L., illetve Darvas, Ba­lázs. Jó: Túra, Kerepeszki, Sági, illetve Darvas, Balázs, Ger­gely, Gősi. Törtei—Manori-erdő 7-0 (2-0). Törtei, 250 néző. Vezette: I'app. A jól játszó hazaiak ilyen arányban is megérdemel­ten győztek. A vendégek bün­tetőt hibáztak. Gól: Papp Z. (3), Varga S., Szakter T., Dirner és egy ön­gól. Az egész Törtei jól ját­szott. Monor II.—Mende 1-2 (l-l). Monor, 100 néző. Vezette: Sza­lontól. Nehezen nyert a Men- de, de megérdemelten. Gól: Szvitek, Bartos. Jó: Vidák, Hertelendi, Szvitek (Mende). Nyáregyháza—Csévl\araszt 3-0 (1-0). Nyáregyháza, 200 néző. Vezette: Gavló. Megizzadtak a hazaiak a lelkes vendégek el­len. Gól: Kozmán I., Gyebnár (2, egyet 11-esből). Jó: Koz­mán I., Gajdos, Stefkovits, Szentpéteri, ill. tMagda. Ecser—Tápióság 2-2. (Részle­tes tudósítást nem kaptunk.) Ifjúsági eredmények: Gyúrni- rő—űri 6-0, Törtei—Monori-er- dő 3-0, Écser—Tápióság 3-2, Ceglédbercel—Dánszentmiklós 0-2. Serdülőeredmények: Törtei— Péteri 1-3, Gyömrő—Nyáregy­háza 3-0, Cegléd—Üllő G-0, Abony—Vecsés 2-0, Pilis—Nagy­kőrösi Kinizsi 10-0, Monor— Nagykőrösi Toldi 2-10(!). Megyei II. osztály. Északi 'csoport: Vámosmikola—Vecsés 2-5 (2-0). -Vámosmikola, 150 néző. Vezette: Kancsár. Szü­net után hengerelt a Vecsés. Gól: Müller (2), Molnár. Kácz, Csőke. Jó: Müller, Érsek, Föld­vári, Kácz, Hamberger. Ifi: Vámosmikola—Ecscr 3-0. G. J. Takarítónőt 8 órás munkaidőre felveszünk Jelentkezni lehet személyesen, 8 és 16 óra között. PYROSTOP KFT. üllő, Pesti út 198-200. 2225. — Nem értem, a kor­mány miért csak az utób­bi napokban nyilvánított véleményt, miért csak most javasolta annak megtartá­sát. Ezzel a késleltetéssel bizalmatlanságot keltett a külföldben, s ez megkérdő­jelezi a mostani rendezési szándékot. Azzal egyetér­tek, hogy vállalkozói ala­pon keil(ene) megrendezni az Expót, de úgy, hogy ab­ból a vidék is részesedjen. E3 ün élesen bírálja saját pártjának vezetőit is. Miért? — Mert egyesek behódol­tak a kormánynak. Itt van például Gerbovits Jenő tár­ca nélküli miniszter esete. Kapott a kormánytól egy titkárnőt, egy márkás autót, szép irodát, csak ha­táskört nem. Gergácz Ele­mér mostani földművelés- ügyi miniszter pedig — vé­leményem szerint — kife­jezetten a kormányfő óha­jára lett kinevezve. 0 Mi a véleménye az Ön­ről a héten megjelenő ön­életrajzi könyvről? ; — Ezt én nem tartom furcsának. A könyv való­ban a h,éten fog megjelen­ni 50 ezer példányban. Sze­rintem hamar el fogják kapkodni, mert máris nagy az érdeklődés iránta. H Mit vár az únrilis ?7-i nagyválaszímányi tűéitől? — Ezen a fontos tanács­kozáson a küldöttekre há­rul az a feladat, hogy döntsenek sorsdöntő kér­désekben. Szerintem nem szabad feladni elveinket, olyan stratégiát kell ki­munkálnunk, amely az ez­redforduló próbáját is ki­állja. Ami pedig engem il­let. nem titkolom, ha bi­zalmat kapok, elvállalom a pártelnöki posztot. Az azon­ban nem igaz, hogy minisz­teri vagy még ennél is na­gyobb beosztásra török. g Köszönöm az interjút. Gér József Színház« Április 24-én a Kecske­méti Katona József Szín­házban. este 7 órakor: Ma­ya. Bérletszünet. MONORI Oxíiia mai. Évfolyam, 95. szám 1991. Április 21., szerda Az új gazda éber (II.) Itáliai biznisz? Tegnapi lapunkban, cik­künk első részében megír­tuk, hogy a monori polgár- mester és a Köjál munka­társa látogatást tett a Varé Ktt. monori-erdei telephe­lyén. ben. Vevők voltak a ham­burgiak is. s számos üzlet van még kilátásban. Sőt, egy 3 milliós gépvásárlás is. hiszen a tervek beruhá­zást igényelnek. — Hamarosan nagy vál­tozások lesznek nálunk — bizakodik Varga úr, s elő­sorolja. milyen remek üz­leteket kötöttek már ed­dig is. s mi minden vár­ható itt még. Negyvenöt­millióra tartotta a „Minő­ség” a telepet, amikor Her- nádkércsre költözvén áru­ba bocsátotta, o’e kényte­len volt 22 millióra leen­gedni az árat. Hiába tudott róla Pesten mindenki, nem kapkodták a vevők egy­más kezéből a kilincset. Ingyen vihetik ()l évig raklap A Varex megvette, szer­ződésben kikötve, hogy minden, esetleg ezután ki­derülő, korábbi szennyezés az előző tulajdonos fele­lőssége. Azután megkötöt­te az üzletet az olaszok­kal. öt éven át minden esz­tendőben 700 ezer raklapot szállít nekik. 9 és fél millió nyugatnémet márka érték­Varga úr nem tartja el­képzelhetetlennek. hagy öt éven belül itt ipari cent­rum lesz. Hely van rá bő­ven. Ahogy tapasztalom, vállalkozó kedv is. Munka­erő meg pláne — hiszen a környéken is jó ideje ta­pasztalható már a munka- nélküliség. A Varex vi­szont — bár azonnal tudna alkalmazni tizenöt embert — e • tekintetben még munlcahelytcremtő hitelre vár. Viszont van egy ajánlata az önkormányzat számá­ra: kandallófát csomagol- tatnának. ha lenne rá vállalkozó. Kispénzűekre, nyugdíjasokra gondoltak, a munka nem nehéz, egy ügyes ember kell. aki a darabológépet kezelné, na meg persze hely,, ahová el­vihetnék és leönthetnék a fát, amit egyelőre saját dolgozóik csomagolnak, jobb híján. Hetvenforintos órabér jönne ki fejenként, csomagolnivaló pedig van korlátlanul. S még egy ajánlat: fű­részport bárki ingyen vi­het a telepről. A Varex nem tudja hasznosítani, tá­rolni pedig — mivel hajla­mos az öngyulladásra — nem praktikus. Sőt;, van egy harmadik ajánlat is: szeretnék feltöl­teni a telep mély részeit, ezért azt kérik, hogy aki nem tud mit kezdeni bon­tási anyagával, sittjével, az rakja le náluk. Erre vi­szont a Köjál munkatársa már felemeli a mutatóuj­ját: és ha ne adj’ isten szükség lesz egy újabb feltárásra, környezetszeny- nyezés okán? A Varex e tekintetben is bizakodik. Szép nap les* S mivel a „Minőség” már tett rá célzásokat, bogy a - telepen maradt tevékeny­sége sem kifizetődő, rövi­desen tán az utolsó gramm vegyi anyag is eltűnik Ma- nori-erdőről. Az pedig egy igen szép nap lesz. i Koblcncz Zsuzsa MÁJUSBAN l( Ü A városi polgármesteri hivatal művelődési osztá­lyától kapott tájékoztatás szerint a monori Májusi napok zárórendezvénye egy úgynevezett „városi ala­pítványbál” lesz. Erre csak meghívóval lehet be­lépni, ami egyben vacsora- jegyként is szolgál, s kor­látozott számban a. műve- lőcjési osztályon kapható. A tervek szerint — a május 10-én , 20 . órakor a Jászai Mari téri iskolában kezdődő bálon tombola is lesz, amihez viszont fel­ajánlásokat várnak a ren­dezők. Csütörtökön, pénteken Beíratások Monoron, Monori-erdőn az általános iskolák első osz­tályosainak beíratása 1991. április 25-én cs 2fi-án (csü­törtök, péntek) 8 órától 19 óráig lesz az általános isko­lákban. Az új, 4. sz. általános ökumenikus iskola körzetébe tartozó tanulók beíratása az Ady Endre út 48—52. sz. alatt történik. Tanköteles gyermekét a szülő köteles a lakóhelye sze­rint illetékes vagy választott iskola első évfolyamára beíratni. Tanköteles az a gyermek, aki az iskolába lépés­hez szükséges fejlettséget elérte, és 1991. május 31-ig a 6. életévét betölti. A beíraláshoz — kérik — a szülő vigye magával a sze­mélyi igazolványát, a gyermek anyakönyvi kivonatát és személyi lapját, valamint az iskolaéretlséget bizonyító szakvéleményt. Részlet az április 13-1 számunkban "megjelent, dr. Juhász Györggyel, a monori rendelőintézet igaz­gató főorvosával készített interjúból: „— Első intézkedései kö­zött — ha jók az informá­cióink — egy igen kelle­metlen feladat is szerepelt. Fel kellett függeszteni ál­lásából a rendelőintézet egyik orvosát munkahe­lyi alkoholfogyasztás gya­núja miatt. Ez azonban bi­zonyára nem egy folyama­tosnak ígérkező rendte­remtés első, kényszerű epi­zódja ... — Nincs olitan rendet­lenség, hogy a rendcsinálás lenne az elsődleges cél. Rend van — ezt kell fenn­tartani, s előremutató dol­gokat megvalósítani.” Alig hogy e sorok napvi­lágot láttak, jöttek ám az olvasói reagálások. Hogy ejnye már. mire való ez a virágnyelv? Az ügvben szereplő röntgenorvos viselt dolgai közismertek a vá­rosban. Miért nem írtuk Az isroíógus a rendelőből Önként távozott, de... azt. hogy ez is és az is megtörtént, s most végre intézkedés követte? Igaz. Csakhogy mi megpróbál­tuk megérteni az újonnan választott orvos igazgató helyzetét is: mégsem kezdheti a munkáját kollé­gái nyilvános mészárlásá­val. Hiszen amúgy — mint nyilatkozta — rend van. Harmadnap aztán jött a hír, hogy most meg az uro­lógus szakorvostól kellett megválniuk. A szóbeszéd szintjén ennek is megvol­tak a maga előzményei. Méghozzá 19SSi-:g vissza­nyúlva. Akkor történt, hogy egv 15 éves gyereklány le­velet írt az intézet akkori főorvosának, melyben el­mesélte. mi történt vele — és barátnőivel — egy uro­lógiai vizsgálaton. Ha valóban így esett, a dolog belefér a szemérem elleni vétség kategóriájába. .. hogy másokkal ne tör­ténhessen meg ugyanez’-’ — fogalmazta a kislány, aki nevét igen. de címét nem adta meg a bejelentéshez. Az ügy akkor figyelmezte­téssel zárult: nőgyógyásza­ti vizsgálatokat az uroló­gus nem folytathat. A szak­orvos azonban a betegek íratlan bizalmi és népsze­rűségi listáján nem volt je­gyezve — ez is köztudott. De megnyugtató intézkedés, vizsgálat nem történt. Ak­kor most hirtelen vajon mégis miért? — vetődik fel az emberben. Dr. Juhász György „kö­zölhető nyilatkozatként” annyit mond: — Tekintettel a több kol­léga körül is zajló szóbe­szédre. elhatároztam, hogy több évre visszamenőleg végignézem az intézetbe érkezett lakossági bejelen­téseket és panaszokat, s amiről nyilvánvaló, hogy megfelelő módon lezáratlan, azt megpróbálom törvényes úton lezárni. Ilyen ügy az urológus szakorvos ellen 1988 novemberében tett be­jelentés <S. Szerettem vol- . na ezt tisztázni a kollégá­val, aki beszélgetésünk . közben kérte munkaviszo­nya megszüntetését. Elfo­gadtam. Egyet jó lenne még biz­tosan tudni. Nevezetesen, hogy eljöttek-e végre azok az idők. amikor egyetlen beteg jogos, alapos bejelen­tése sem kerül tüzetes és tisztességes vizsgálódás ■ nélkül, mondvacsinált befe­jezéssel iktatásra. S egyet­len tisztességes, embersé­ges, jó orvosnak sem kell vesszőfutást járnia alap­talan be- és feljelentgeté­sek miatt. K. Zs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom