Pest Megyei Hírlap, 1991. április (35. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-22 / 93. szám

VÁCI ^tíiiap XXXV. ÉVFOLYAM, 93. SZÄM 1991. ÁPRILIS 22., HÉTFŐ Van mit tanulni a franciáktól Házhoz jött barátság... A „házhoz jött barátságként” lehetne emlegetni Vác születőiéiben levő francia kapcsolatát. Idegenbe sza­kadt honfitársunk, a Párizs közelében élő Lentulay György egyszer csak beállított két polgármesterrel, akik pártvezetők és egyben parlamenti képviselők is hazá­jukban. Ez a két francia egy-egy magyar várossal sze­retne közelebbi kapcsolatba kerülni, amit természetesen a kiválasztott magyar városok is kívánnak. Nem véletlen, hogy ne­künk Jean Pierre Dela­lande polgármester úr „ju­tott”, hiszen városa, Deuil Da Barre hasonló helyzet­ben, a főváros közelében fekszik, mintegy 24 kilo­méterre Párizstól. Lakossá­ga valamivel szerényebb számú, mint a miénk, de nagyságrendre megegyezik. A váci képviselő-testület úgy döntött, örömmel elfo­gadjuk ezt közeledést, így Bartos Ferenc polgármester és Moys Csaba alpolgár­mester útnak indultak. Hozzájuk csatlakozott az éppen Strasbourgban tár­gyaló Inczédy János, a me­gyei közgyűlés elnöke, s hárman tettek eleget a meghívásnak március vé­gén. — Ügy tűnik, ebből a kö­zeledésből testvérvárosi kapcsolat lesz. Ideje meg­tudnunk új testvérünkről valami közelebbit — for­dultunk rövid beszámo­lóért Moys Csabához, — Gyakorlatilag egybe­épült a fővárossal, illetve a peremvárosokkal. Meg­maradt a történelmi belvá­rosa, gyönyörű a Rózsa­dombhoz hasonló kertes, parkos családi házas öveze­te. és van úgynevezett szo­ciális lakótelepe is. Ez utóbbi nem az önkormány­zat. hanem a kezelő társa­ságok tulajdonában van. Legnagyobb gondjuk pil­lanatnyilag a belváros tel­jes rehabilitációja, és a föld alatti parkolás megol­dása. Sportcsarnokuk, kli­nikájuk és vasárnap is nyitva tartó bevásárlóköz­pontjuk van. Saját ipari Délelőtt, délután Áramszüneti napok Ma, április 22-én állo­más-karbantartás miatt 8— 14 óráig áramszünet lesz a Rákóczi tér, Rákóczi utca, Árpád út 2—36., 3—35., Táncsics u., Zrínyi u. 30— 62., 43—53., Hunyadi u. 14— 28., Vöröskereszt sor 8—38., Csányi krt. 1—13., Szt Já­nos u. 4—6. alatti épületek­ben. Továbbá április 24-én, szerdán 8—12 óráig Kertvá­rosban, a Törökverő és Sánc utcában és a Deák­vári fasoron. Ugyanezen a napon 11—15 óráig a Deák­vári fasoron és a Külső Rá- di úton. Április 25-én, csütörtökön 8—12 óráig a következő he­lyeken: Templom tér, Alsó u., Bottyán u., Somogyi u., Szivárvány u., Béke tér, Fürst S. u., Hanusz u., Eperfa u., Kárász u. Ugyan­ezen a napon 11—15 óráig Fürst S. u., Bacsó B. u., Kereszt u., Bauer M. u., Bácska-dűlő. Április 26-án, pénteken 8—12 óráig a Rigó u. 2—14., Harkály u. 1—11., Népek barátsága útja 25—35., Si­rály u. 1—5., 4—16., Deák­vári főút 14—20. Ugyanezen a napon 12—15 óráig a Deákvári főút 74.-től végig, Zeke u., Csillag u., Ambró F. u., Balázs F. u. 16.-ig, Hóvirág u., Híradó u. terü­letén. Hermány-dűloben Feszültség alatt a vezeték Április 25-től feszültség alá helyezik azt a 20 kV-os szabad vezetéket, amely a 2-es út melletti 120/20 kV- os alállomástól indul, és a bekötőúttal párhuzamosan a DMRV vízműtelepéig ha­lad, és azon keresztül eléri, csatlakozik a hegytetőn lé­vő 20 kV-os vezetékhez. Mindezt az Erősáramú Villamos Szerelőipari Vál­lalat illetékeseitől tudtuk meg, akik külön felhívják a figyelmet: az oszlopra felmászni és a vezetéket megérinteni tilos és életve­szélyes! ^hMoz Dunagyöngye filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): április 22-én, hétfőn este fél 6 és fél 8 órakor a Filo- fax, avagy a sors könyve című amerikai vígjátékot vetítik. Rendezte: Arthur Hiller. Főszereplők: James Belushi és Charles Grodin. — Témája: Mulatságos tör­ténet arról, hogy micsoda bonyodalmakat okozhat egy bizonyos kis fekete notesz elvesztése... bázisuk nincs, csak a szom­szédos városban, ahol a negyven kis- és középvál­lalat valószínűleg teljesen környezetbarát, mert egyet­len füstölő kéményt sem láttunk. — Ezek szerint volna mit tanulnunk tőlük. A tapasz­talatokon kívül még mit remélhetünk a barátság­tól? — Elsősorban gazdasági téren szorulunk az esetle­ges támogatásukra. Gya­korlati dolgokban és a tő­kebeáramlás elősegítésé­ben is partnereink lehet­nek. Ezenkívül az oktatás, a sport, az egészségügy, a városfejlesztés, a szociális problémák kezelése terén is konkrét lehetőség nyí­lik. megfelelő szakemberek bevonásával, cseréjével. — Ezek a lehetőségek. És hogyan látunk a kiak­názásukhoz? Mi lesz a kö­vetkező lépés? — Megállapodtunk, hogy ez év szeptemberében né­pesebb küldöttséggel láto­gatnak hozzánk, amikor is aláírjuk a testvérvárosi szerződéseket. Ez nem for­mális kapcsolatnak ígérke­zik. Tapasztaltuk, hogy egyre erősödik a magyarok iránti szimpátia. Ezért is, no meg a történelmi lelkiis- meret-furdalás okán segíte­ni akarnak, amire valljuk be, rászorulunk — vála­szolta Moys Csaba alpol­gármester. Hozzá kell tennünk, a legmagasabb körök is fo­gadták szerény küldöttsé­günket. így többek között Versailles város kereske­delmi kamarájának elnöke és a nemzetközi kapcsola­tok igazgatója is, akik még idén április fölkeresik vá­rosunkat, hogy beválthas­sák ígéretüket, segítsenek gazdasági gondjainkon. — s. — n. Ne hagyd magad kirúgatni! Hatszázan munka nélkül A foglalkoztatás elősegí­téséről és a munkanélkü­liek ellátásáról tartott tá­jékoztatót Verőcén a kö­zelmúltban Ambrus János- né, a Pest Megyei Munka­ügyi Központ váci kiren­deltségének vezetője. Az általa elmondottak mind­annyiunkat érintenek, mi­vel július elsejétől a mun­kaviszonyban lévők bérük fél százalékát, a munkálta­tók további másfél száza­lékot fizetnek a foglalkoz­tatási alapba. Megszívlelendő tanács, hogy a dolgozók saját kez­deményezésre ne veszítsék el az állásukat, mert ebben az esetben három hónapig nem kapnak munkanélkü­li-járadékot. Tehát csak az „kerüljön az utcára”, akit munkáltatója nem tud foglalkoztatni. — Az érintettek hol, és hogyan juthatnak hozzá a Munkaügyi Közlöny 1991. márciusi számához, amely a munkanélkülieket érintő kérdésekkel foglalkozik? — kérdeztem Ambrus Já- nosnét. — Az irodánkban. Gya­korlatilag mindenféle mun­kaügyi problémával for­dulhatnak hozzánk az érin­tettek. Ha például valakit arra akar rávenni a mun­káltatója, hogy mondjon fel, és ne közös megegye­zéssel váljanak el, nos ab­ban az esetben mi a mun­kaügyi döntőbizottsághoz tanácsoljuk. Mert ebben az esetben valószínű, hogy a munkáltató meg akarja spórolni a felmondási idő alatt fizetendő bért. — Nézzük a másik ol­dalt. Például egy dolgozó, ha esetleg azt találná ki: „bolond lennék dolgozni, szépen kirúgatom magam, és elmegyek segélyre. Majd a munkaügyissel megbeszé­lem, hogy közös megegye­zést írjon be.” — A rendelet szerint az jogosult járadékra, aki dol­gozni akar. Sokan úgy állí­tanak be hozzánk az iro­dába, hogy „miképpen le­het igényelni a segélyt?”, és akkor megkérdezzük, hogy nem munkát keres? — Tehát ,a munka to­vábbra is jog és köteles­ség, ha mód van rá? — A munkanélküli eljön az irodánkba, fölvesszük az adatait, és ha van felajánl­ható munkahely, ami a rendeletben előírtaknak megfelel, ha egy is van, kötelessége elfogadni. Ha Mit, hol, mikor? Diapozitívek V ácról Április 22., hétfő: 17.30­kor a Dunakanyar Fotóklub tagjainak és más érdeklő­dőknek vetít a művelődési központ 8-as termében Szántó Pál színes diapozi- tíveket Ilyennek látom Vá­cot címmel. — 19 órakor az ifjúsági klubban (47-48-as terem) dr. Varga Lajos püs­pöki titkár előadása: Hit, erkölcs és művészet. Április 23., kedd: 10 óra­kor és 14 órakor a színház­teremben játsszák Nógrádi Gábor—Mollek Gabriella Segítség, ember! című zenés mesejátékát. — 10-től 18 óráig megtekinthető a szobi Börzsöny Múzeumban Cse­peli Pálma festőművész ön­álló tárlata. Április 24., szerda: 16 órától nyelvi ovit vezet a 4-es teremben Fülöp And­rea. — A pedagógusklub rendezésében Szódon meg­emlékeznek Kovács Mi- hályné tanár népművészeti tevékenységéről. Április 25., csütörtök: 14 órakor Kazinczy Ferenc szép kiejtési verseny (köte­lező szöveg és szabadon választott anyag) a műve­lődési központban. — A Széchenyi utca páratlan ol­dalának elején lévő ház­tömb alatt megtekinthető a közelmúltban feltárt közép­kori pince. Április 26., péntek: 17 órakor az emeleti galériá­ban Balázs Imre festőmű­vész megnyitja az erdélyi képzőművészek alkotásaiból válogatott kiállítást. — 17.30-kor a Dunakanyar Fo- tóklpb ifjúsági csoportjá­nak tart előadást Kocsis Iván fotóművész az orna- mentális fotóról. Április 27., szombat: Az ifjúsági klub egész napos kirándulása. — 17 órakor Vác—Békéscsaba NB I-es labdarúgó-mérkőzés az al­sóvárosi stadionban. — Egész napos piarista diák­szövetségi találkozó: ünne­pi ülés az ipari szakközép- iskola nagytermében, 18 órakor szentmise a piarista templomban. — 19 órától jótékony célú műsoros est a Karacs kollégiumban. ezt nem fogadja el, kizár­ta magát a segélyből. — Jelenleg hány nyil­vántartott munkanélküli van Vácon? — Vácon és környékén' közel hatszáz járadékban részesülő van, akinek már nem tudtak munkát fel­ajánlani. — Van-e remény irodá­juk bővítésére, korszerűsí­tésére? — A tervek szerint, a polgármesteri hivatalból előreláthatólag a Boda- cukrászdával szembeni rendelők helyére fogunk költözni, amint az önkor­mányzat a rendelőket más­hova tudja helyezni. A je­lenlegi körülmények nem megfelelőek. Az ügyfeleink, várószoba híján, a folyo­són kénytelenek várakozni. Nagyon fontos lenne két különválasztott irodahelyi­ség, mert két állást kereső ügyfél egymásnak háttal ülve beszéli meg problé­máit az előadóval. Bár nem tartozunk a váci ön- kormányzat hatáskörébe, végül is a váci és Vác kör­nyéki munkanélküliekért dolgozunk. Az önkormány­zatnak sürgősen lépnie kel­lene az elhelyezésünk ügyé­ben. Vajda P. Pál Szödligeti szociális otthon Hosszadalmas az átadás A sződligeti szakosított szociális otthon, az ellátot­tak körét tekintve, nem vá­rosi feladatokat old meg — foglalt állást a közelmúlt­ban a városi képviselő-tes­tület, s úgy döntött, hogy szorgalmazza a megyei ön- kormányzatnak való átadá­sát. Az átadási folyamat azon­ban hosszadalmasnak bizo­nyul, ezért a testület úgy döntött: tovább nem várhat a megüresedett igazgatói szék betöltésével, s erre pá­lyázatot írt ki. Elképzelhető azonban, hogy a beérkező pályázatokat már nem a váci önkormányzat fogja elbírálni. Szerviz előtt lángoló autó Kunyhó égett, nád ropogott Csűr ja János parancsnok- helyettes mutatja az utóbbi néhány hét szomorú sta­tisztikáját a Váci Tűzoltó­parancsnokságon. Huszon­négy esetben vonultak ki szabadtéri tűzesetekhez. Váchartyán határában egy fenyveserdőben keletkezett 20 ezer forint kár, a Göd melletti 12 éves fenyves is kigyulladt, a lángok átter­jedtek egy közeli épületre. Itt már 200 ezres kárról van szó. Segítségüket kérték Csö­rög, Penc, Rád, Dunakeszi, Nagymaros határából. Égett az avar, másutt a nádas, belekapott a láng a szom­szédos konyhába. A gödi nádas partján szépen össze­rakott két köbméter fa is porig égett. Kérik a tűzol­tók; a tavaszi hónapokban fokozott gonddal égessék a gallyakat, szemétkupacokat, erdőben pedig a kirándulók ne gyújtsanak tüzet. Azért el kell a figyelmes­ség a lakásokban is. Vá­cott, az Élmunkás utca 1- ben az ágyban dohányzott dr. Dénes hajosné. Az idős asszony elaludt, lakástűz keletkezett. A kár 30 ezer fiz MSZMP politikai fóruma A rendszer- váltásról Mi a rendszerváltás lé­nyege, melyek a rendszer- váltás hatásai a politikai szerkezetben? Hatalom _ és rendszerváltás, demokrácia jelzővél és jelző nélkül... E kérdésekre és dilemmák­ra próbálja meg a saját lehetséges válaszait megfo­galmazni a Munkáspárt (MSZMP) váci szervezete politikai fórumán. A mindenki számára nyi­tott fórumra április 24-én 17 órai kezdettel kerül' sor a volt pártházban. A beve­zető előadás megtartására dr. Nagy László egyetemi tanárt kérték fel. forint. Letkésen, a Béke utca 10-ben még vizsgálják, hogy mitől gyulladt ki az épü­let, s keletkezett 200 ezer forint körüli kár a házban, a bútorzatban. Verőcén, a Fenyves-dűlőben 800 ezer forint a tulajdonos kára. Kétszintes, 70 négyzetméte­res hétvégi háza teljes be­rendezéssel együtt kigyul­ladt. A propán-bután gáz­palack felrobbanása okozta a tetemes kárt. Püspökhat­vanban, az Arany János ut­ca 17. számú házban az idős lakó leverte az éjjeli lámpát. Tettét nem vette észre, beágyazta. Tűz kelet­kezett. Örökzöld téma; kigyul­ladt a húsfüstölő Vámosmi- kólán, a Börzsönyi út 34. számú ház udvarán. Nyolc­ezer forint értékű sonka, szalonna és oldalas a tulaj­donos kára. Gépjárművek is tüzet fogtak. Csornádon, a vasútállomás mellett egy kis Polski; Vácon, a Rad­nóti Miklós és a Fürj utca sarkán egy Volkswagen; a Kölcsey utcában egy NSV; a Cigányvölgyben egy Sko­da 120-as, a Híradó útnál egy Lada kombi gyulladt ki. Legtöbb esetben műsza­ki hiba miatt. A Híradó úti eset az AFIT előtt történt, egy teljesen felújított jár­művet pusztítottak el a lán­gok. Papp Rezső váci hírlap Vác, Dr. Csányi László krt. 15. • A szerkesztőség ve­zetője: Borgó János. ® Munkatársak: Dudás Zol­tán és Halász Erzsébet. ® Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. © Szerkesztó'ségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. © Hirdetésfelvétel a szerkcsztösegben naponta délelőtt 9-tól 11-ig, vala­mint a váci hirdetőirodá- ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom