Pest Megyei Hírlap, 1991. április (35. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-19 / 91. szám

VÁCI XXXV. ÉVFOLYAM, 91. SZÁM 1991. ÁPRILIS 19., PÉNTEK Szolgáltatást is végeznek A felújítási csoportból kft. Ma már megszokott do­log, kft.-k alakulnak, át­alakulnak, megszűnnek, így hát nem nagy újság, hogy április 2-ától egy új is található városunkban, mégpedig a Váci KOMBER Kft. Ám az még nem min­dennapi, hogy a társaság dolgozói, s egyben húsz százalékban részesei, a pol­gármesteri hivatal volt fel­újítási csoportjából állnak. Az 1 millió forint törzs­tőkével rendelkező kft.-ben az önkormányzat 60 száza­lék részesedésű, apportként adták a berendezéseket, az irodákért, amely egy kis faházban van, a családse­gítő udvarán, bérleti díjat fizet a társaság. — Miért volt 'szükség az átalakulásra? — kérdeztük Lipták Istvánt, a kft. ügy­vezetőjét. — Létszám- és anyagi gondnok is késztettek az át­alakulásra, hiszen a pol­gármesteri hivatal létszá­ma is kötött, s osztályszer­vezetben dolgozni sem lett volna jó. A társasági szer­ződésben lefektettük, hogy a hivatal által adott beru­házási, felújítási, illetve az intézmények által meg­rendelt felújítási, bővítési munkákat a kft. végzi, s a szabad kapacitás terhére olyan munkát vállalunk, amilyet akarunk. — Köztudott, hogy az ön- kormányzatoknak nem na­gyon van pénzük új beru­házásokra. Városunkban lesz ilyen jellegű munká­juk? — Egyelőre csak az át­húzódó beruházások, ame­lyek biztosak. A napokban fejeződött be az ipari Szakközépiskola kollégiu­mánál, valamint a 204-es szakmunkásképzőnél négy tantermes bővítés. Érdem­ben már csak a Zenemű­vészeti Szakközépiskola maradt, s az intézmények. Ezek közül is biztosak az alsó fokú iskolák karban­tartási, építőipari jellegű munkái, mert az intéz­ményvezetők tanácsa úgy foglalt állást, hogy ezen munkák szervezését, lebo­nyolítását a kft. végezze egy évig. A középfokú is­kolák vezetőivel külön tár­gyalunk. — Ezek szerint az intéz­mények dönthetnek úgy is, hogy erre á munkára má­sokat keresnek? — Igen, ezt maguk dön­tik el, így az intézményve­zetőkkel külön kell szerző­dést is kötni. Az önkor­mányzat által adott megbí­zások körülbelül novembe­rig adnak biztos megélhe­tést a kft.-nek. Nehéz idő­szakban alakultunk, ha mondjuk ugyanez két évvel ezelőtt történik, könnyebb lett volna a helyzetünk. — Tehát most meg kell küzdeni fennmaradásukért? — Nem lesz könnyű, de már előzetes megbeszélése­ket folytatunk különböző munkákra. S a lakosság is igénybe veheti szolgáltatá­sainkat, amelyek nemcsak beruházások, felújítások, karbantartások szervezését jelentik, hanem foglalko­zunk telekmegosztással, forgalmi értékbecsléssel is. H. E. Főhajtás helyett Előttünk gördül a Föld Április 22. legyen a Föld napja — mondták ki az emberek valamikor vala­hol. Tavaly óta mi is széles körben megünnepeljük, fe­jet hajtunk öreg bolygonk előtt, amely oly tökéletesen k talált, hogy igazán dicső­ségére válhat alkotójának. Az, hogy még ma is képes otthont adni, annyi emberi „rosszalkodás” után, amit nyugodtan nevezhetünk emberiség elleni bűnöknek, szintén csak nagyságát, föl- foghatatlan őserejét bizo­nyítja. Az újabb és újabb nem­zedékeken múlik, folytat­ják-e harcukat saját ma­guk ellen, elpusztítják-e az otthont adó bolygót?! A Föld napja ezért is szól mindenekelőtt a gyerekek­hez. Itt, Vácott éppen ezért már egy nappal korábban ünnepelni kezdhetnek az iskolás korúak is, mivel április 21-e vasárnap lesz. Lássuk, kik és milyen ünneplést eszeltek ki? „Gyerekeknek gyerekekért gyerekekkel" — így hang­zik a zöld Fidesz és a vá­ros környezetvédelmi fő­előadója által szervezett el­ső nap mottója. A napé, amely ebből a szempontból délután kettő körül kezdő­dik, méghozzá környezetűé­Lakótelep, negyedik emelet Egyedülálló ez a vállalkozás Ügy tűnik, az utaztatás még ma is jó üzlet. Ha nem így lenne, nyilván nem ad­hattunk volna hírt a közel­múltban egy új utazási iro­da megnyitásáról, s nem számolhatnánk be most ar­ról, hogy ismét „találtunk” egyet. A neve Adria Tours. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az Adria Tours a maga nemében egyedülálló. Ha másért nem, hát azért, mert egy Haraszti Ernő ut­cai lakótelepi lakásban működik, ami ráadásul a negyedik emeleten van, és egy egyszemélyes utazási iroda... Mint Kiss László „csoportos személyszállító kisiparos”, a cégtulajdonos mondta: — Én vagyok az iroda­■ Anyakönyvi hírek Vácott születtek: Simon Árpád és Kiss Márta fia, Zoltán, Czinkota László és Ripper Márta fia, Balázs, Hegedűs József és Szegner Gabriella fia, Adóm, Mé­száros Vince és Vári Valé­ria lánya, Réka, Rozman Róbert és Mezei Krisztina fia, Roland, Schottner Fe­renc és Petői Szabina fia, Márk, Krcsik Zoltán és Nagy Erika lánya, Brigitta, Molnár Attila és Bőgér Ju­lianna lánya, Viola, Parádi István és Faragó Mariann lánya, Ingrid, Kiss Attila és Mikiién Mária lánya, Gréta, Angelidisz Vaszilisz és Néder Judit lánya, Arte­misz, Berinkei Ferenc és Bottó Katalin fia, Benjá­min, Simon Ferenc és Stye- vó Mária lánya, Lilla. VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 15. # A szerkesztőség ve­zetője: Borgó János. 0 Munkatársak: Dudás Zol­tán és Halász Erzsébet. 0 Postacím: Vác» Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. 0 Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. 0 Hirdetésfelvétel a szerkesztösegben naponta délelőtt 9-töl 13-ig, vala­mint a váci hirdetöirodá- ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től , . „ » 17 óráig. ; - • ' ■ >-• ----^---­h Vácott kötöttek házassá­got: Lednyiczki Miklós és Varga Andrea, Sztruhár Tamás és Magosin Angeli- kei Vácott haltak el: Huszár Elekné sz. Galántai Julian­na Vác, Valcz József Vác, Misnyovszki Ferencné sz. Danyí Margit Püspökszi­lágy, Virsinger Jakab Szendehely, Kótay András Dunakeszi, Budai János Galgagyörk, Fristáczkii Mi­hályié sz. Szásáik Julian­na Ácsa, Demeter Józsefné sz. Bodonyi Erzsébet Duna­keszi, Iván Adolfné sz. Szá­raz Teréz Vác, Bannos Gab­riella Vác, Czlpó Zoltán Sződligct, Fritz Mártonná sz. Benes Ilona Kismaros, Hévárt Andrásné sz. Dra- hony Mária Főt, Rédl Nán­dor Vác, Lukács Sándomé sz. Kovács Irén Dunakeszi, Kalászi István Főt, Schlögl József Nagymaros, Pallai Mihály Vác, Dohai Zsuzsan­na Sződliget, Csitári Jó­zsef Püspökhatvan, Bá­nyász János Főt, Turcsányi Barnabás Főt, Ürmössy Istvánná sz. Fehér Lídia Vác, Benedek Józsefné sz. Veres Anna Vác, Polgár Boídizsárné sz. László Má­ria Dunakeszi, Zemanovics János-né sz. Kovács Irén Vác, Vígh András Dunakc- f s^^l-^vszki Félix Szob, I vezető, a buszsofőr, az ad­minisztrátor, a takarító. De szolgált további meg­lepetésekkel is: — Decemberben váltot­tam ki az ipart, lízingbe vettem egy Ikarus autó­buszt. Jóval túl az ötvene­dik évemen... De az egészségemmel nincs sem­mi baj, jól bírom és szere­tem a vezetést. — Tulajdonképpen az eredeti szakmám ács és kőműves, de elvégeztem a közgazdasági technikumot is. Akaratlanul is felmerült a kérdés: nem jelentene-e biztosabb megélhetést a keresett ács- vagy kőműves­szakma, mint egy bizonyta­lannak látszó utazási iro­da? Végül csak azt kér­deztem még, hogy milyen esélyeket lát, elfér-e az egyre szaporodó, igazán professzionális vállalkozá­sok mellett? — A mostani megrende­lések alapján úgy látom, lesz helyem itt, a városban, elférek a többi utazási iro­da mellett... Mert például januárban az éjszaka kel­lős közepén hívtak fel, hogy lerobbant egy busz Csehszlovákiában, és ki kellene menni a negyven­két emberért. Felkeltem, és elindultam ... Aztán is­kolásokat vittem tátrai sí­túrákra, már többször vit­tem csoportokat Velencébe, Isztambulba, persze ilyen­kor egy kollégám jön ve­lem, akivel váltjuk egy­mást. Kiss László optimista. Azt mondta, ennek megvan az alapja, hiszen májusra már többször iskoláscso­port jelentkezett nála, és már a nyári hónapokra is vannak előjegyzések: bécsi kirándulásra, Görög- és Törökországba, Olasz- és Franciaországba. — A tá­volabbi terveiről a követ­kezőket mondta: — A későbbiekben sze­retnék átállni a saját szer­vezésű utakra, bár már most sem csak megbízás alapján végzek fuvarozta- tást. Szeretném bővíteni a kapcsolataimat, külföldi partnereket szerezni, akik­nél szállást is leköthetek, mert jelenleg az általam szervezett utakon az lbusz nyújt segítséget a szállásfoglalásba n. Befejezésül szerettem volna megtudni Kiss Lász­lótól, hogy tud-e valami olyan pluszt, többletet nyújtani az utazóknak, amiért őt választják majd. — Talán az, hogy igazán szolgáltatni akarok, s az a véleményem, hogy a szol­gáltatáshoz a figyelmesség és az udvariasság is hozzá­tartozik. B. J. Orvosi ügyelet Az orvosi ügyelet a volt munkásőrség épületében található (Vác, dr. Csányi László körút 47.). Az ügye­leti szolgálatokat a 11-525 és a 10-079-es telefonszá­mon lehet hívni. Orvosok a városiak szá­mára: pénteken dr. Kiss Lajos, szombaton dr. Kiss Péter, vasárnap dr. Ágos­ton Mária, hétfőn dr. Gre- gus Péter, kedden dr. Tóth Mária, szerdán dr. Kiss Pé­ter, csütörtökön dr. Kará- di Katalin. Orvosok a városkörzetiek számára: pénteken dr. Baksa György, szombaton dr. Mácsik István, vasárnap dr. Kernács Károly. ; í V V l .1.1 ......... A z ügyeletes gyermekor­vos: szombaton dr. Moys Theodóra, vasárnap dr. He- tényi Katalin. Az ügyelet helyszíne szintén a volt munkásőrség épülete. Fogászati ügyelet: szom­bat-vasárnap 8—12-ig tart, szombaton dr. Gáspárdy Attila, vasárnap dr. Bíró Elemér rendel. Helye: Chá- zár András utca 17. Állatorvosi ügyelet: az északi körzetben szombat­vasárnap dr. Zsombokos András, Vác, telefonszáma: 13-098. A déli körzetben szom­bat-vasárnap dr. Perényi Péter, Dunakeszi, telefon­száma: 41-121. ? (f.jnt havi delmi és sportvetélkedők­kel. Talán nyitószámnak tekinthető az a színielő­adás, amelyet a megújult zenepavilonban adnak elő valakik valamiről. Igen, jól érzi, aki meglepetést sejt a dolog mögött. Reméljük, kellemes meglepetés lesz! A színház után a hely­szín marad, a pavilon előtti téren, ahol a tavaly igen sikeres BMX és gördeszka ügyességi versenyt megis­métlik. A kerekek után színes krétákkal illetik az aszfaltot immár a rajzver­seny résztvevői. Ez évi té­ma a fa és a nap. A leg­jobb az lesz, aki a legszel­lemesebben, minél valóság- hűbben ábrázolja ezeket a motívumokat. Méret- és korhatárok ezúttal nem lesznek. A környezetvédelmi ve­télkedőre senki ne felejtse otthon erejét, ügyességét és az eszét! Állítólag a három adottságra lesz szükségük a csapattagoknak, akik szá­ma szintén korlátlan lehet, akár ott, a helyszínen is csatlakozhatnak hozzájuk, akik kedvet kapnak. A per­gő, nonstop délutánnak a 6 órára tervezett díjkiosz­tással lesz vége. Másnap, április 22-én, a Föld igazi napján délelőtt a Göncöl Társaság rukkol ki a saját környezetvédelmi versenyeivel iskolákon be­lül, illetve az iskolák kö­zött. Erről a leendő ver­senyzők mái' mindent tud­nak. Amit azonban most szeretnének tudatni min­denkivel, az a hétfőn 13 órakor kezdődő demonstra­tív felvonulás. Ekkorra várják azokat a Széchenyi utca, Csányi körút keresz­teződésénél, akik gyalog vagy nem füstölő jármű­veikkel elkísérnék a vá­rosháza érintésével a Da­na-pariig a földgolyó ki­csinyített mását. Ezen a helyszínen az ókori Rómában honos Flo- rária tavaszünnepét tekint­hetik meg a kíváncsiak, majd gladiátorjátékban gyönyörködhetnek a jelen­lévők. Dudás Zoltán Kedvezményes utazás Görögországi utazást szervez a véradók és a Vö­röskereszt tagjai, aktivistái számára a Vöröskereszt Vác városi vezetősége — mint Remzső Zoltánná tit­kártól megtudtuk. Az utak­ra május 11. és 19. között, illetve május 18. és 26. kö­zött kerül sor. A résztvevők 3800 forint részvételi díjért hét éjszakára kapnak szál­lást a Halkidiki-félszigeten. Az utazást — ugyancsak kedvezményes áron — a Koczka Tours bonyolítja le. Jelentkezni a Vöröskereszt városi vezetőségénél lehet április 30-ig. Reménység-túra A végállomás Királyrét A'váci Reménység Egye­sület Börzsöny Természet- járó Szakosztálya április 21-én, vasárnap ismét ki­rándulni hívja az érdeklő­dőket. Ezúttal reggel 8-kor a váci autóbusz-pályaudva­ron találkoznak. A túra út­vonala: Kóspallag—Szép­völgy—Nagy-Inóc—Nagy- Hideg-hegy, Királyrét. Visz- szaindulás fél 3-tól menet- rendszerű autóbusszal. Mozi Dunagyöngye filmszín­ház (Dr. Csányi László krt. 58.): április 19-től 21-ig, péntektől vasárnapig este fél 6 és fél 8 órakor a Pisz­kos alku című színes ame­rikai akciófilmet vetítik 18 éven felülieknek. Rendez­te: John Irvin. Főszereplő­je: Arnold Schwarzenegger. — Április 20-án és 21-én délután fél 4 órakor a Zsu­zsi és a varázsgyűrű című mesefilm az ifjúsági elő­adás műsora. Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk hálás köszönetét minden rokonnak, a modelle­ző barátoknak, kollégáknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik drága, felejthetetlen fér­jemet, Csizmánk Ferencet utolsó útjára elkísérték, sírjá­ra a szeretet virágait helyez­ték el, nagy bánatunkban szívünk fájdalmát enyhíteni igyekeztek. üzv. Csizma rik Ferencné és gyermekei. (45 713/1K) Redőnyös! Bordás Géza kis­iparos, Göd alsó, Kodály u. 18. 2131. Telefonszám: 45-181. (27 599/12K) ______________________ V ácon 16—20 négyzetméteres helyiséget bérelnék üzlet cél­jára. Telefonszám: 06-(27)-12- 484, 18 óra után. (43 055/4K)___ E ladó Vác-Deákváron 2,5 szo­bás, összkomfortos, kertes, ga- rázsos, társasházi lakás, őszi beköltözéssel. Érdeklődni 17 órától: Vác, Länderer u. 2., Szőllősi. (44 024,2K)_____________ 2.5 szobás öröklakás eladó vagy Deákváron kisebb csere is érdekel. Érdeklődni: Vác, Csányi László körút 86. 1/6. Érdeklődni: 18 órától. (44 071/ 2K) __________________________ K eresek olyan férfit, aki váci, 100 négyszögöles telkemen, he­ti egy alkalommal kerti mun­kát végezne. Máriás Mária, Budapest, Kazinczy u. 10. 1191. Telefonszám: 177-4448. (45 660/ 1K>_____________________________ V ác-Deákváron 59 négyzetmé­teres, kétszobás, tehermentes öröklakás eladó. Érdeklődni: Duhonyi, Vác, Radnóti út 1. IV/3., naponta 17 órától. (45 661/1K)_______________________ E ladó nyolctégelyes fagylalt­gép, beüzemelve. Érdeklődni lehet: Verőce, Lugosi u. 38. 2621, Szabó László. (45 665/1K) Bontásból faanyagok eladók. Ugyanott új Csornai cserép eladó. Nem ess, Vác, Várlépcső 3. Telefonszám: 06-(27)-12-003, 18 órától. (45J66/1K)_________ Olcsón eladó öt és fél éves Dacia személygépkocsi. Érdek­lődni: Bartus Attila, Vác, Ba- lázs Ferenc u. 28._ (45 670/1K) Csörögbcn 200 négyszögöles te­lek, télen is lakható téglaépü­lettel eladó. Érdeklődni lehet: Vácduka, Rózsa presszó (min- den délután). (45 672/1K) __ 3. 5 szobás családi ház eladó. Vác-Deákvár, Domb u. 23., Kovács Mihály. (45 678/1K) V* • f-'.sl: si i y, $ ■ Sic­Kezdők angoloktatását, általá­nos iskolások matematika-fi­zika korrepetálását vállalom. Hajdúk Károlyné, Vác, Ha­raszti Ernő u. 12. II/7. (45 673/ 1K)______________________________ A lbérleti szobát keres egy asszony. Leveleket ,.Vörös rózsa” jeligére, a váci hirdető­irodába (Jókai utca). (45 700/ 1K)_______________________________ V eszek vagy bérelek 20 négy­zetméter körüli üzlethelyisé­get Vácott, forgalmas helyen. Telefonszám: 18—20 óráig: 12­165. (45 701/1K)___________________ H ázrész, udvari, egyszobás, fürdőszobával, előszobával el­adó. Leveleket „Attila utcá­ban, 37 538” jeligére, a váci hirdetőirodába (Jókai u. 9.) kérem. (45 703/1K) Eladó 210 négyszögöles telek, 32 négyzetméteres, kompletten berendezett, alápincézett fa­házzal, Duna és iiorgásztó kö­zelében. Rács József, Buda­pest, Fehérvári út 1Q1/B 1119. Budapesti telefonszám, este: 166-1354. (45 706/1K) ___ Kiadó Deákváron második, emeleti, kétszobás, összkom­fortos lakás. Telefonszám: 06­(27) -13-821. (45 708/1K) __________ A lbérleti szoba, egy vagy két lány részére kiadó. Érdeklőd­ni lehet 16 ói*a után: Vác, Vö- rösmarty tér 11. (45 709/1Kj Elcserélném váci, kétszobás lakásomat egyszobás komfor­tosra, értékkülönbözettel. Le­veleket „Minden megoldás ér­dekel, 37 544” jeligére, a váci hirdetőírodába (Jókai u. 9.)» (45 714/1K) ______ K étszobás, összkomfortos, gáz­fűtéses lakás kiadó Vácott, a Rádi úton. Érdeklődni: 06-(27)- 12-109-es telefonszámon. (45 718/ 1K)______________________________ Meggypiros Lada 1500-as, 10 hónapos, háromezer kilomé­tert futott, eladó. Nógrád# Mikszáth u. 5. (4® 720/1K) ••.9 * ♦ » ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom