Pest Megyei Hírlap, 1991. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-18 / 90. szám
I. ÉVFOLYAM, 64. SZÁM 1991. ÁPRILIS 18., CSÜTÖRTÖK helyzetben az ÁFESZ-ek Erősödő konkurencia szegényedő vásárlók A múlttal és hagyománnyal bíró, s a végső konklúzió szerint eddig jól prosperáló ÁFÉSZ-ek nehéz helyzetbe kerültek. Mintha a szilárdnak hitt alap inogna, mintha a stabilnak látszó talon repedések nyílnának. És úgy tűnik, e kedvezőtlen folyamatok az elmúlt évben felgyorsultak; nem véletlen, hogy az illetékes vezetők többsége radikális pályamódosítást tervez. — Mi nemcsak visszatekintve, de már a múlt év során is úgy ítéltük meg — tájékoztat Nyári Imre, a Ráckeve és Vidéke ÁFÉSZ elnöke —, hogy 1990 az útkeresés éve. — Velünk is az történt, ami a többi gazdálkodóval, közvetlenül és igen erőteljesen kezdtek hatni a gazdasági környezet negatív hatásai. Egyrészt megváltoztak a szabályozók, másrészt nőttek a költségek, ez utóbbiak a vártnál nagyobb mértékben. Ha csak a kereskedelemnél maradunk, amely a legnagyobb ágazat, akkor is világos; ahhoz, hogy választék legyen, pénz kell. Nekünk a pénzeszközök negyven százalékát teszi ki a saját alap, a bolti készletek nagysága 140 millió forint körül van — hangsúlyozom, ha csak a kereskedelemmel foglalkoznánk, ez a negyven százalék akkor sem fedezné a 140 milliós szükségletet. Marad tehát a hitel, amelynek azonban rendkívül megnőtt a kamata, jelenleg harmincmilliót fizetünk ki e célra. És ez még nem minden. Az energiaköltség egy év alatt 53 százalékkal nőtt, egyszerűen lehetetlen utolérni magukat. Azaz lehetne, ha e költségnövekedést érvényesítenék az árakban. Az elnök szerint azonban erre nem került sor a múlt évben, e lépést csak akkor teszik meg, amikor már muszáj. A körzetben egy városban, két nagyközségben és kilenc községben vannak jelen, s mintegy harminc-harmincötezer ember napi cikkekkel történő ellátásáról gondoskodnak. És nem húzzák le a rolót a ráfizetéses boltokban sem, úgy vélik, hogy a 7800 tagúkkal szemben tartoznak bizonyos kötelezettséggel. — A városokban talán nem hiányzunk — folytatja az elnök —, ott egyébként is óriási a konkurencia, a magánüzletek gomba módra szaporodnak. Ellenben a vidéket és a falvakat jórészt mit látjuk el áruval, s állíthatom, nem rosszul. Ugyanis igény szerint a szélsőségek választékát kínáljuk, középút nemigen van. Ez pedig baj, mert azt a kedvezőtlen tendenciát mutatja, hogy a középrétegnek nevezett, még viszonylag fizetőképes réteg egyre lejjebb csúszik, s a legolcsóbbat keresi. A másik pólus vevői a drága portéka iránt érdeklődnek, tehát a végleteket kell kínálnunk. Már tavaly azonban láthatóan fogyott a középszinten élő vevő, az idén pedig a többség a valóban olcsót keresi. A forgalom nagysága nem ad képet e háttérben meghúzódó jelenségekről, az árak növekedése ugyanis ellensúlyozza a keresletcsökkentést. — Általában azonban tény, hogy a napi cikkek elfogadhatóan fogynak, a szaküzleti termékek — bútorok, híradástechnikai áruk — iránt azonban nincs kereslet. Ezek mélypontot jelentenek, itt jelentős finanszírozási gondokkal küszködnek, így a többi között végkiárusításokat szervezünk. Az ÁFÉSZ hagyományosan felvásárlótevékenységet is folytat, s ezen a ponton újra magához köti, érdekeltté teszi tagjait. E közös kapcsolódási pontoknak nagy szerepet tulajdonít az elnök, lévén itt a valóságos érdekek találkozásáról van szó. S tulajdonképpen ezen alapul a kiutat megkeresni szándékozó stratégia; azo kát a hagyományos, a tag Kiért szól...? Napihír. Egy a sok bűneset közül: „Gázspray-vel megtámadta, kirabolta.'.’ „Elgázolta, cserbenhagyta áldozatát.” „Álarcos rablók a bevétel átadására kényszerítették ...” És ebben a sorban egy ráckevei jelentés, mely a legelfásultabb lelket is meg kell hagy rázza: „Ellopták az újhegyi kápolna mellett álló haranglábról a harangot.” Patay László lapunk számára még lerajzolta. Csak sorsát ismerve tűnik úgy a képen, mintha a körülötte ágaskodó fák, cserjék vészt jeleznének, mintha a fölötte repülő madár szárnyával búcsút intene felé? Ernest Hemingway Akiért a harang szól című könyve mottójául választotta John Donne gondolatát: „Senki sem külön sziget. Minden ember egy rész a kontinensből, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden haíál(Hancsovszkl János felvétele) 8 ZfMíűan lal én leszek kevesebb, mert egy vagyok ez emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang; érted szól.” Az újhegyi, üresen álló haranglábra gondolok, és összeszorul a szívem. Kiért szól az elrabolt harang? (Megjelent a Ráckevei újság áprilisi számában.) érdekeit szolgáló vagy azon alapuló működési formákat megtalálni, amelyek széles körű támogatást kapnak. Az elnök szerint az ÁFÉSZ kereskedelmi munkájában például nem feltétlen a vállalkozás az üdvözítő út, a napi cikkeket a hagyományos módon kell forgalmazni. Ellenben szükségesnek látszik — az ÁFÉSZ szervezetén belül — az értékesítés és a beszerzés elkülönítése, az utóbbinál a nagykereskedelem kiiktatása s a termelő megtalálása. És diszkont jellegű boltokra van szükség — Dömsö- dön már van erre példa —, ahol azok a magánkereskedők is vásárolnak, akik végső soron éppen a konkurencia. S hogy mennyire a tagság érdekére alapozzák a perspektívákat, jelzi; a vendéglátásban vállalkozásba adott egységeknél a tevékenységet is bérbe adják — adott esetben például meg kell tartani az előfizetéses étkeztetést —, a szövetkezeti vagyon egy részét pedig településre szólón nevesítették. Ezzel lehetővé tették, hogy az adott községben a tagok érdeke érvényesüljön; ők döntenek arról, mibe fektetik, befektetik-e a vagyont. A szövetkezeti törvénytől pedig pontosan ezen út megerősítését várják, abban bíznak, hogy valóságos, a tagok akaratát érvényesítő és érdekét kifejező igazi szövetkezetté formálódnak, Va. É. D U hLAJÁJ SZENTENDREI-SZIGET CSEPEL-SZIGET © DUNAKESZI MIKLÓS • FŐT • GÖD RÁCKEVE SZIG ETSZENTSajálosan délegyházit Nem fellegvár, faluház kell A deszkapódium reccsen a lépések alatt, a plafonról hullik a vakolat. A szerényen méretezett öltöző üres, az öreg függöny porzik. Pedig ebben a régi kúriaépületben valamikor, még a közös tanács idejében színjátszó csoportok előadásai okoztak szép perceket a délegyházi publikumnak. Nem voltak sokan — sem a szereplők, sem a nézők —, de örültek egymásnak. Aztán, mint annyi minden más, a falukultúra ügye is egyre lejebb került a fontossági rangsorban: nem volt gazdája, s persze a fejlesztésre pénz sem. A települések különválását követően pedig az épület funkciója is Változott; most e kúriában működik a polgármesteri hivatal. De mert mindennek két oldala van, éppen az önállóság teremtett új távlatokat; a képviselő-testület megalakulása első pillanatától azon volt, hogy a közművelődés ügyét felrázza poros álmából. — Amit Itt lát — mutatja az épületet Hirják Gá- borné pedagógus, aki a falu kulturális munkájának irányítására kiírt pályázatot elnyerte —, megfelelő alap az induláshoz. Potenciálisan magában hordja a kibontakozás lehetőségét, csak csinálni kell. Nekem meggyőződésem, hogy itt Kiskun lacháza Kerékasztal a bűnözésről Kiskunlacházán, a dr. Komáromi István Pest megyei rendőrfőkapitány s a környező települések polgármesterei részvételével a napokban megtartott, o bűnözés visszaszorítására módszereket kereső eszmecserének két körülmény adott jelentőséget. Az egyik, hogy legyen szó az érintett bármely községről — Döm- söd, Apaj, Dunavarsány, Délegyháza, Majosháza, Áporka, Lacháza —, mindenütt a bűnözés felerősödésével kellett — s vélhetően kell — számolni. Másrészt pedig egyöntetűen erőteljes az óhaj a bűnözés visszaszorítására; közös munkával, az egyedi, helyi lehetőségekre alapozva. Régóta érlelődik a tennivalók kijelölését segítő „kerékasztal’’, nem véletlen tehát, hogy igen nagy érdeklődés előzte meg és kísérte a főkapitánnyal való találkozást. A jelenlévőknek azonban, mint várható volt, nem szolgálhatott megnyugtató adatokkal. Az elszegényedéssel s a munkanélküliséggel együtt járó bűnözés, mint az országban másutt, ebben, a körzetben is emelkedett, s a tendencia egyelőre ez. Csakhogy e községek üdülőterületek is egyben, s ez némiképpen sajátossá teszi őket; a hónapokra magukra hagyott ingatlanok még nagyobb veszélyben vannak, s még nagyobb csábítást jelentenek. Ugyanakkor a településiek többsége most lépett az önállóság útjára, most alakítja ki a biztonságát szolgáló feltételeket. s mindezt az optimálisan szükséges pénz és tárgyi eszközök híján. A helyzet tehát korántsem könnyű, éppen ez indokolja az érintettek összefogását; egyrészt a tapasztalatok átadására, másrészt konkrét támogatásra lesz szükség. A rendőrfőkapitány szerint csak egyképpen várható változás, mégpedig ha kialakítják a decentralizált, önkormányzatbarát rendőrséget. A gyakorlatban ez a mainál szorosabb együttműködést jelenít, s e felállásban nagy szerep jutna a polgárőrségnek is. A közös munkának egy folyamatban kell megvalósulni, amely kezdődik a feladatok kijelölésével, s tart a végrehajtásban, illetve az anyagi erők koncentrálásában. Nagyon fontos, hogy minden településen sikerüljön az önálló rendőrség kiépítése, illetve minden, községet húsz percen belül elérjen az intézkedésre jogosult rendőr. A polgármestereik, túl azon, hogy elvi támogatásukat adták az ügyhöz, ígéretet tették a dologi feltételek — épület, pénz, gépkocsi — előteremtésére. Kifejezték azt is, amit a rendőrfőkapitány is hangsúlyozott, hogy e lépésekkel, ha nem is az utolsó percben, de éppen Idejében segítenek: közös fellépéssel még megállíthatják a kedvezőtlen tendenciákat. S ebben a preventív, megelőző munkának egyre nagyobb szerep jut. Minden bizonnyal e találkozó is jelentős állomása volt e folyamatnak. —1. —a. nem a kultúra fellegvárának kialakítására kell törekedni, itt egy jól működő faluházra van szükség. A színháztermen kívül — ugyancsak a kúriában — könyvtárunk és pinceklubunk van; tulajdonképpen, bármilyen furcsán is hangzik, mindenünk megvan. Az más kérdés, hogy az elmúlt időben minden lerobbant, de én azt hiszem, van ebben a faluban any- nyi erő, hogy képes legyen az értékei felújítására. A pinceklub akár a fővárosban is lehetne. A hordóformájúra kiképzett helyiségeket lambéria borítja, a beépített szekrényekben a kávéscsészéktől a sótartókig és a poharakig — minden. Kis fantáziával már az esti diszkó halo- vány fényeit látni, avagy egy értelmiségi klub vitáit hallani... — Természetesen kell a pénz — erősíti Hirjákné —, mivel a kultúrház bizonyos részei életveszélyesek, de nem minden az anyagiakon múlik. Több szinten képzelem el a munkát, először is egy jól működő, az átlagpolgár igényeire alapuló nyitott házat szeretnék létrehozni. Itt olvasóterem működne, s minden közhasznú információ kéznél lenne. Nemcsak a könyvkölcsönzés szolgáltatását biztosítanánk, de lenne vasúti és autóbusz-menetrend, telefonkönyv és hirdetőtábla. A másik oldalon viszont olyan rendezvényeket szeretnénk szervezni, amelyek pénzt is hoznának. Lennének bálok, lakodalmak, működne természetgyógyászat, de jó lenne — bérleti díj ellenében — bizonyos szolgáltatásokat működtetni, hogy az így befolyt összegből az értékes kultúrát támogassuk. S hogy mi az érték? Hirják Gáborné szerint amiből az ember tanul, amiből haszna, öröme és élménye származik, azt támogatni kell. És oly sokfélék vagyunk — nem lehet és nem szabad ugyanazt ráerőltetni mindenkire. Ha a fiatal videózni akar — tegye. Ha az idős kártyázni szeretne — adjunk neki helyet. És ha a középkori értelmiségi nyelvtudásra, vagy vállalkozási ismeretekre áhít — szervezzünk számára nyelvtanfolyamot vagy menedzserképzést. És ez így van minden mással. Délegyházán sokféle kultúra találkozik, de megférnek egymással. Ahány ház, annyiféle örökség és kincs, de ez nem baj, éppen ebből a sokszínűségből kell megformálni a sajátosan délegyházit. Mindezt persze kimondani könnyebb, mint tenni. Mert úgy a klubok, mint a tanfolyamok megszervezéséhez pénz, idő, s persze segítség kell. Áz anyagi eszközök szűkösek, Hirjákné tiszteletdíjas funkciót vállalt, tehát munka után látja el a tennivalókat, s még a segítő kezeket sem igazán találta. De mindennek ellenére hiszi, hogy amit vállalt, annak van realitása. — Szó sincs pesszimizmusról — állítja a pedagógusnő —, már kaptam jelzéseket, hogy segítenek. Persze nem ellenszolgáltatás nélkül, cserebereála- pon. Én, mondjuk, egy helyiséget biztosítok, nekem pedig rendezik a könyvtár előtti terepet. Megegyezünk, hisz mindenki azon van, hogy jobban menjen a falunak... A beszélgetés során visz- sza-visszatérünk egy fájó pontra. Sokszor elmondták, mégis újra kell mondani: hogy pontosan az a réteg — a fiatal értelmiségi — nem képes a kultúra „fogyasztására”, akinek pedig kenyere és éltető eleme lenne. Mert nincsenek megfizetve, mert képtelenek megvenni a jó könyveket, a színházjegyeket, s a többit... S bár ezt a hiányt nem lehet pótolni, ellenben Hirjákné szeretné újrakovácsolni az értelmiségi klubot; úgy tűnik, erre határozott igény mutatkozik. Mert, ha sok minden nincs is, a beszéd, a vita, s a hitet adó szó — mindig kell. Vasvári Éva Mogyoróhegyen Diákcsoportokat várnak A hazai természetvédelmi szemléletformálás egyik fellegvára lett a visegrádi mogyoró-hegyi erdei művelődés háza. Itt évente négy- ötezer fiatal nevelése, oktatása történik. A diákok tucatnyi természetismereti és sportprogramból választhatnak. A Földművelésügyi Minisztériumtól kapott támogatás jóvoltából a rendezvények az iskolai csoportok számára ingyenesek, csupán az 1200 forintos heti étkezési díjat kell a gyerekeknek fizetniük. A szervezők egyetlen szívfájdalma, hogy környékbeli, pilisi, Pest megyei diákok alig jelentkeznek a táborba. DUNÁT AJ HtRLAP Vezető munkatárs: Móza Katalin. © Munkatársak: Vasvári Éva és Kovács T. István. © Fogadónap: minden hétfőn 12—16 óráig a szerkesztőségben. Címünk: Bp. vili., Somogyi Béla u. 6. Pf.: 511. ír. sz.: 1116. Telefon: 13-8-4761, 138-1067.
