Pest Megyei Hírlap, 1991. április (35. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-11 / 84. szám

Budapesten Hová mész! NAGYKOROS! xJ&'rla k székház épilKget Sajátos mottóval kezdő­dik az a meghívó, amelyet a Magyar Szocialista Párt­ban működő szociáldemok­rata társulás juttatott el szerkesztőségünknek: „Azt, hogy szociáldemokrata vagy, igazolnod, sej. ma nem az­zal kellene, honnan jász, azzal ecsém: hová mész!” Április 12-én, pénteken délután 5 órakor az V. ke­rületi Városház utca ,14. szám alatti párthelyiségben találkoznak tehát azok, akik magukat szociálde­mokratának vallják, akár­melyik párthoz, szervezet­hez tartoznak. A vitaülés címe: Szociáldemokrata üt és most. A vitában a ter­vek szerint részt vesz Nyers Rezső, Csurdi Károly, For­gács Pál, G. Márkus György.----­A nagytéré mbar Ismét a sztárok A hatvanas évek két nagy sztárja vendégszerepei Nagykőrösön az Arany Já­nos Művelődési Központ nagytermében. Aradszky László és Harangozó Teréz április 16-án, kedden este 7 órai kezdettel mutatja be műsorát. (Mcrmányzati ülés Április 12-én, pénteken újabb ülést tart a nagykő­rösi városi önkormányzat. A képviselők többek kö­zött azokat a témákat vi­tatják meg, amelyeket a legutóbbi ülésen időhiány miatt levettek a napirend­ről. Az ülésre az Arany Já­nos Művelődési Központ­ban kerül sor. Informá­cióink szerint nyilvános és reggel 8 órakor kezdődik. A MÚZEUMBAN Új kiállítás Régészeti ásatások Nagy­körösön 1984—1990. címmel a nagykőrösi Földvár és a Száraz dűlői , ásatásokat be­mutató kiállítás nyílik áp­rilis 11-én 16 órakor az Arany János Múzeumban. Az érdeklődők június 2-ig tekinthetik meg. X.\av, LVIOj.YAM, 81. SZÁM 1991. ÁPRILIS 11., CSÜTÖRTÖK Több lábra áll a Szinkron Élesedő verseny Azt gondolhatnánk, vagy túl óvatlan, vagy nagyon magabiztos az az üzletem- .ber, aki alig egy hónapos .vállalkozásának tapaszta­latait közszemlére bocsát­ja. Nos, Zolnai Jánosról és Járó Jánosról, a Szinkron Kft. (a Duna Volán volt kö­rösi üzemegysége) két ügy­vezető igazgatójáról az utóbbit tételezem tel. . Áruház és ellátás Hozzátenném azért, hogy a magabiztosság az üzleti életben viszonylagos jel­lemző. Az első néhány hét­ben, hónapban pedig ter­mészetes dolog, hogy a tisz­ta haszonról nem nagyon álmodozhat, csak azután, ha kiizzadta az indulás je­lentős költségeit. A Szinkron esete éppen azért érdekes, mert már nyeresége is van, olykép­pen, hogy az egyszeri ki­adásokat kigazdálkodtak. Ezek után értelme van ala­posabban továbbgondolni, s apródonként megalapoz­ni áz újabb tevékenysége­ket, s meglehet, hogy már az idei évben testet ölt a SzinkrQn koncepciója: egy több lábon álló, helyi vi­szonylatban domináns szál­lító-kereskedő vállalkozás. — Az alaptevékenység, tehát a szállítás a már meglévő technikai feltéte­lekből adódik■ A fejlesztést e bázishoz kapcsolva kép­zelik el, vagy éltől teljesen független területeket is megcéloztak? — Elvileg sok' lehetősége van egy kft.-nek, amibe be­kapcsolódhat, de nyilván nekünk is elsősorban azok­kal kell számolnunk, ame­lyek az' alapokhoz kapcsol­hatók — mondja Zolnai Já­nos. — Éppen ezért két ágon akarjuk bővíteni a kapacitást. Az egyik a nem­zetközi fuvarozás. Külföldi cégektől konkrét ajánlato­kat kaptunk kelet—nyugat- európai szállításokra. Há­rom gépkocsivezető kollé­gánk most készül az ehhez szükséges .vizsgákra. A má­sik ág a küi kereskedés, amit a belkereskedelemből szeretnénk elindítani. Most már az sem üzleti titok, hogy a városközpontban egy diszkontáruházát szán­dékozik a kft. nyitni, pa­lackozott italoknak ... — Ezf nem lehet megáll­ni szó nélkül, hiszen italt árusító bolt már szinte min­den utcasarkon van ... — Pedig több tényező is 'mellette szól. Amilyen ár­ajánlata van jelenleg a Bor­sodi Sörgyárnak, azt nem szabad kihagyni. Közeleg a nyár, az olcsó sör elfogy majd. A házi árudákat is el keli látni, és itt lép be megint a szállítás. Persze lehetséges, hogy ez az el­gondolás nem nyer osztat­lan elismerést, elvégre nem az italellátás a legfonto­sabb kérdés ebben a város­ban. A nagykőrösi kertgaz­daság nyomasztó gondját mi is érzékeljük, meg kell oldani a. nagybani adásvé­telt, párosítva az’ olcsóbb lakossági ellátással és majd a külkereskedelemmel is. Gépkocsi vezetők a halárban — Az elgondolások ké­zen fekvőek, az érdekesség talán csak az, hogy éppen azoktól halljuk most visz- sza, akik korábban semmi mással, mint szállítással nem foglalkoztak. Gondolta volna valaki, hogy a gépko­csivezetőt egyszer szántani is elküldik? Mi van a mellékletben? Kiadások, bevételek Az ördög a részletekben rejlik. Az ismert mondás alapján többen érdeklődtek szerkesztőségünkben, ugyan mire költi a. polgármesteri hivatal a város 94 millió S74 ezer forintos költség­vetési hányadát. Nos, a válaszhoz elébb némi ma­gyarázattal tartozunk. Rö­viden azt is mondhatnánk, hogy az önkormányzati ren­delet 3. számú melléklete (ezt fogjuk most ismertet­ni) végeredményben szá-» mos területet vont össze. Építési és városfejleszté­si feladatokra 60 ezer, ál­lattenyésztési feladatok megoldására 37 ezer forint a tervezett kiadás. Állat­egészségügyi feladatok el­látására 907 ezer forintot fordíthatnak. Mezőgazdasá­gi és erdőgazdasági témá­ban 598 ezer forint lehet a kiadás. A helyi utak fenn­tartására 5 millió forintot fordíthatnak. A települési vízellátás 600 ezer, a víz­rendszer, a belvízmentesí­tés 4 millió, a köztisztasá­gi szolgáltatás 4 millió 200 ezer forintot visz el. A parkfenntartás költsége 5 millió 200 ezer, a közvi­lágításra az idén 14 mil­lió forintot terveznek. Pia­ci és vásári tevékenységre 1 millió 796 ezer forintot, egyéb városi és községgaz­dálkodási feladatra 1 mil­lió 186 ezer forintot fordít­hatnak. Egészségügyi egyéb feladatok címszó alatt 60 ezer forintos a kiadás, rendszeres szociális segély­re 9 millió 315 ezer, rend­kívüli segélyre 4 millió 35 ezer forintot adhatnak ki. A mozgáskorlátozottak üzemanyag-támogatása 1 millió 100 ezer forintot tesz ki. Ápolási díjként 514 ezer forintot, rendszeres neve­lési segélyre 825 ezer fo­rintot fizetnek ki. A rend­kívüli nevelési segélyek ter­vezett összege 1 millió 871 ezer forint. A családi iroda működ­tetése 925 ezer forintba ke­rül. Közművelődési célokat 363 ezer, diáksportköri te­vékenységet 700 ezer forint­tal támogatnak. Az. egyesü­leti minősített sport támo­gatása 1 millió forintot, a szabadidős sportot pedig 104 ezer forinttal támogat­ják. Az úgynevezett taná­csi igazgatási tevékenység (ide tartozik a városháza működtetése) 33 millió 823 ezer forintot tesz ki. Az ön­kéntes tűzoltó tevékenység 2 millió 30 ezer forintba, a polgári .védelem 625 ezer forintba kerül.­Szólni kell arról is, hogy néhány tevékenység bevé­tellel jár. így a piaeozás- ból és vásározásból 1 mil­lió 800 ezer forint folyik be. A családi irodát ön­fenntartóra tervezték, 925 ezer forintos bevétellel. Az önkormányzati igazgatási tevékenységből 602 ezer, az önkéntes tűzoltói tevé­kenységből 291 ezer forint a bevétel. Más, nem em­lített területekkel együtt összesen tehát 4 millió 162 ezer forint jut a kasszába, és bérre. A tervezet sze­rint 22 millió 937 ezer fo­rintot fizetnek ki ezeknek a feladatoknak az ellátá­sáért. B. O. — Feltéve, ha ért hozzá — veszi át a'szót Járó János. — Három munkatársunk ko­rábban a mezőgazdaságban dolgozott, ők vállalták ezt a feladatot is. Ekét meg tárcsát szerezni volt kunszt, de végül sikerült kölcsönbe venni egyet-egyet. Kislraktorok bérmunkában ■— Milyen az érdeklődés? — Nagyobb, mint gondol­tuk, pedig igen sok kistrak- tor szánt bérmunkában, a tsz-ek gépeiről nem is be­szélve. A verseny itt is aszerint dől el, ki.tudja ol­csóbban és/Vagy jobban megmunkálni a földet. M. J. Előfordul néha, hogy ösz- szekülönbözik az építtető az építővel, főleg, ha annak munkájában valami szak­mai baklövést vél felfedez­ni. Könnyen perre is me­het a dolog, ha mindkét fél görcsösen ragaszkodik iga­zához. Ilyenkor aztán elfo­gulatlan szakbizottság dol­ga ítéletet mondani. Köz­ben persze telnek a hetek, a hónapok, s a polgár nem tudja mire vélni, hogy -imitt-arhott egyszerre meg­reked valamely építkezés. Nos, a Tigáz új üzemvi­teli épülete is egy szakmai vita miatt jutott olyan ne­hézkesen tető alá, sérelme­zik is a körösi gázosok, hogy az ugyanilyen vecsé- si építménybe hamarabb beköltözhetnek a kollégák, jóllehet később' rakták alapját, mint az itteninek. A MIIÉI (Erdősi Ágnes felvétele) fontos, hogy azóta elsimul­tak a. nézeteltérések, a helyrehozott falakon folya­matosan dolgozhatnak a kőművesek, "ácsok és más mesteremberek. Igaz, az eredetileg vállalt nyár elejei átadást már nem tudják garantálni, hi­vatalosan ősz elejére szól az újabb ígéret, hogy a kö­rösi tigázosok birtokukba vehetik munkabázisukat. Korszerűen felszerelt telep­helyet kapnak, rádió és más ' informatikai eszköz segítségével az eddiginél is jobban ellenőrizhető, biz­tonságosabbá tehető a kör­nyező földgázszállító rend­szer. Az sem mellékes, hogy az új házban az ügy- félfogadást, hivatali felada­tokat kulturált körülmé­nyek közt tudják majd bo­nyolítani. Sporthírek Miénk a 18. hely Pécsi VSK—Nk. Konzerv­gyár KK 96-69 (42-39). Nk.: Velkey (7), Buzási (9), Pász­tor (14), Csorvási (5), Cseh (10); csere: Molnár (22), Zágráb (2). A férfi kosár­labda N BI 17—18. helyei­ért folyó párharc har­madik mérkőzésén idegen­ben léptek pályára a körö­siek. Sokáig jó volt a já­ték és szoros az eredmény. A vendéglátók a 32. perc (62-61) után húztak el, jól hajrázva. így 3-0 lett a győzelmi arány, a dunán­túliak javára. Kosárlabdá- saink az 1990/91. évi baj­nokságban a 24 csapat kö­zül a .18. helyen végeztek, összességében, a vártnál jobban szerepéivé. (A múlt bajnoki évben az akkori 22 csapat közül 20.-ok let­tek és csak osztályozókon biztosították a bennmara­dást. Most ilyen gond nem volt!) NB Il-es női bajnoki, a Petőf i-tornacsarnok ban: Kecskeméti SC II.—Nk. Kgy. Kinizsi 51-39 (22-23). Nk.: Zatykó (4), Orbán (10), Horváth, Hercaeg, Zs-uzsandor (3); csere: Mé­száros (18), Hegedűs (4), Kovács, Szabó B. Mindkét fél jól és szorosan védeke­zett, és időnként lendületes támadásokat vezetett. A küzdelmes találkozón a helyiek derekasan helytáll­tak, de a második játék­rész közepén az élcsoport­ba tartozó ellenfél kihasz­nálta akkori hullámzó tel­jesítményüket, s ez döntött. I, VILÁGVERSENYEN Budapesten rendezték 22 nemzet 400 versenyzőjével az első fedett pályás vete­rán atlétikai világjátéko­kat. Egykori európai, olim­piái és világversenyek leg­jobbjai is itt voltak, s há­rom napon kere ztül ver­senyeztek. A magyarok szép sikereket értek el. Valósunkból id. Bocskai László is ott volt a me­zőnyben. A. 70 éven felü­lieknél 1500 métere« síkfu­tásban 6 perc 41.2 másod­perces eredménnyel ezüst­érmet szerzett. A veterán atléták orszá­gos fedett pályás bajnok­ságát a fővárosban rendez­ték. A futószámokban idő­futamok alapján döntötték el az egyes korcsoportok sorrendjét. A városunkat képviselő ' id. Bocskai László igen jó! szerepelt: a 70—74 évesek kategóri-ájá- ban három számmal is do­bogón végzett. 1000 méte­ren ’ 7 :G9-cel bajnokságot nyert, 60 méterein 9,74 má­sodperccel és 200-on 32,8- del egyaránt második lett. ITTHON MARADTAK A nagykőrösi karatésok nem tudtak elutazni Szé­kesfehérvárra, az ottani felnőtt II. osztályú kioku- shin karate k. o.-versenyre, mert jelenleg nincs anyagi támogatójuk. A jászberényi idónynyitó dua-tlonverse- nyen a toldis triationosok nem tudtak . részt venni, szintén pénzügyi gondjaik miatt. S. Z. BBBB MoZIBHH Április 11-én a nagyte­remben: Reszkessetek, be­törők! Színes, szinkroni­zált amerikai vígjáték. Elő­adás H és 8 órakor. A stúdióteremben; Csalá­di ügy. Színes, szinkronizált amerikai krimi, fél 6-kor. A videotéka ajánlata: Angyalok dühe I-II. Szí­nes, szinkronizált amerikai bűnügyi film. Lehel nézelődni Díszmadarak, virágok Szombaton és vasárnap, azaz április 13-án és 14- én reggel 8-tól este 6-ig. újra díszmadaraktól lesz hangos az ifjúsági ház. Pa­pagájok, pintyek, fácánok kelletik majd magukat, és mint azt a szervezőktől megtudtuk, Illés Sándor csemői virágkertész külön­legességeket mutat majd be melegházaiból. A díszmadár- és virágki­állítás bevételének felét a vakoknak szánják. Színház Április 11-én a Kecske­méti Katona József Szín­házban este 7 órakor: Maya. Nagy Lászíó-bérlet KÖZLEMÉNY Köszönetét mondunk mind­azoknak a ró konok nak. ism erő­söknek, .ió szp ms zédoknak. a Mészáros János Mstsz vezető­ségének. volt munkatársaknak, akik drága* édesapánk, nagy­apánk, dédikém, id. Zatykó István temetésén megielemek. elkísérték utolsó útjára, virág­gal. koszorúval emlékeztek meg vagy táviratban fejezték ki együttérzésüket. Németh Jó- asefné és a gyászoló család. (43 329/1K) NAGYKŐRÖSI HÍRLAP Nagykörös, nősük tere 5., If. emelet 30. # A szer* fecsztőség vezetője: Ballai Ottó. # Munkatárs: Mik- lay Jenő. # Postacím: Nagykőrös, Pf. 23. 2730. Te­lefax és telefon: (20) Sí­im. Telex: 22-5708. • Hir­detésfelvétel: kedd 10-töI 12-ig, csütörtök 13-tól 15- ig a szerkesztőségben. © Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10-ig várunk. 6 Szerkesztői ügye­let; szerda 10-től 12 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom