Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-06 / 55. szám
Sorozatos diáklázadásokra száwílbalunk A bizalom is kólája (II.) y Az elmúlt években pezsgés indult meg az alternatív S oktatásban. Napjainkban minden ilyen iskolaprogram a I puszta létéért küzd. A humanisztikus kooperatív tanui lási (HKT) módszer iskoláiban képesek a gyerekek iinS álló, kényszer nélküli, feladalvezérclt tanulásra. Most § ügy tűnik: anyagi támogatás híján veszélybe kerül a § módszer. „Csínján kell ám bánni ezekkel a tingli-tangli iskolákkal — figyelmeztet tanult kollégám, amikor megemlítem a HKT-mód- szert —, mert tudomásul kell venni, hogy bizonyos ismeretanyagért meg kell szenvedni, és az iskolában is rendnek muszáj lenni. Nem lehet csak szórakozni, aztán meg sem olvasni, sem számolni.. Solymáron, a Templom téri iskolában két tanárnőhöz is irányítanak, amikor a humanisztikus osztály iránt érdeklődöm. Ebben az iskolában különben már hetedik éve folyik ilyen módszerrel egy-egy osztályban oktatás. Kétkedés után megértőek a többiek. Van, amikor ők javasolják, hogy toljuk össze a padokat és tartsunk meg együtt egy- egy órát. Ma már nem tekintenek minket tingli- tangli oktatóknak — mondja nyomatékkai —, mert mi is ismerjük ezt a kifejezést és vádat. — És a felső tagozatos kollégák? — Látja, ők már nehezebben merészkednek idegen vizekre. De talán érthető, hiszen őket nagyon kötik a negyvenöt perces órák. Nekik ugyancsak rugalmas órakeret kellene. És tudja, nagyon jó érzés, hogy a többletmunkánkat akkor is elismeri az igazgató, ha az alternatív oktatási módszerrel nem mindig ért rendszer embertelen, a legalapvetőbb emberi jogok sincsenek biztosítva. így például tilos felállni, hátrafordulni, beszélni... A viselkedési szabályok szinte gúzsba kötik az életkori sajátosságaik folytán eleve mozgékonyabb kisdiákokat. Nem csoda — vallják sokan —, ha ez az iskolarendszer rengeteg gátlásos embert bocsát ki falai közül. Ezzel szemben a HKT-osztályokba járók szülei arról számolnak be, hogy a gyerekek kiegyensúlyozottak, önállóbbak. De vajon, milyenek a tanulmányi eredményeik' Vészjósló jövőkép A hetven alsó tagozatos osztályban nyolc esztendőn át v'égzett kísérletek sokoldalú elemzése azt mutatja, — Amikor először szerveztek tanfolyamot és elmentem megnézni, nem tetszett — emlékezik a kezdetekre az egyik pedagógus, Dallos Andrásáé. — Aztán a saját gyermekemen keresztül ismertem föl a módszer lényegét, pozitív hatását. Harmadikba járt és sehogy sem tudott beilleszkedni az osztályközösségbe. Azt javasolta az igazgató. hogy menjen ót egy párhuzamos osztályba, ahol a kolléganőm a HKT-mód- szer alapján tanított. Többször bementem az óráira és úgy döntöttem, járjon hozzá a gyerekem. — Milyen változást, miféle eredményt tapasztalt a saját gyermeke előmenetelén? — Érdeklődő lett, gyűjtőmunkát kezdett végezni, kereste a lexikonokból az anyagokat, elvégezte a feladatait, ölömmel ment az iskolába és lettek jó pajtásai. Én is kedvel kaptam, és részt vettem a háromnapos felkészítő tanfolyamon. Azóta ezzel a módszerrel tanítok. Solymáron már nem kísérleti oktatás folyik. Az iskolában gyakorlatban érvényesül a módszertani szabadság, a tanároknak jogukban áll a választás. Természetesen, mint minden ú jat, ezt a módszert is kétkedéssel fogadták a kollégák. Ám most már az iskola igazgatója is elismeri az oktatók fáradozását anyagilag és erkölcsileg egyaránt. De vajon nem irigykednek-e a tanártársak? — Aki szimpatizál velünk, az kipróbálja a módszert — magyarázza a másik solymári, HKT-mód- szerrel tanító pedagógus, lllésné K. Judit. — Harmadik éve tanítok ezzel a módszerrel, és egyre inkább ZSAMBEKON Fölszállt a füst A Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán március 4-én 81 küldött, szavazott az új főigazgató személyéről. 60 voksot kapott Hoványi Lajos, az intézmény eddigi megbízott főigazgatója, akit e szavazás után a minisztérium jogosult kinevezni. 4 “spffirlqp egyet. Szépen kapunk fizetésemelést, de visszük is a gyerekeket kirándulni, múzeumba, várost nézni; nem csak a szoros tananyagra támaszkodunk. Sokan el sem hiszik, mennyire megváltozik a gyerekek személyisége. Beszélgettem a diákokkal a szünetben, s elnéztem viselkedésüket óra közben: nyoma sem volt bennük az iskolapadban ülőkre oly jellemző feszültségnek, agresszivitásnak vagy neurotikus körömrágásnak. Volt, amikor kicsöngetés után is szívesen bent maradtak, és dolgoztak tovább ... lóm, mit tapasztalt a látogató: az osztályterem üvegajtaján sorra kukucskáltak befelé a másik osztályból szünetre kivezényelt nebulók. Arcukon a „bárcsak én is ... körtetek lehetnék" vágyakozó kíváncsisága tükröződött. Egyikőjük így válaszolt az újságíró kérdésére: . mert odabent a tanító nénit is érdekli, hogy mit csinálnak!" Lehet, hogy ez is a módszer egyik titka? Nemcsak a tanítók és a szülők, hanem a pedagógusok körében is gyakorta elhangzanak olyan vélemények, hogy a mai iskolahogy már egy esztendő után is alapvetően megváltozik a gyerekek személyisége, .egymáshoz való viszonya és az osztályok magatartása. A tanulmányi eredmények egy rövid, átmeneti visszaesés után fokozatosan javulnak. A diákok kapcsolata az iskolával, a pedagógusokkal sokkal jobb lesz. A negyedikes osztályokban a tanítók egy-egy napos továbbképzési távolléte alatt például a csoportok önállóan, teljesítőképességük és felelősségük tudatában, szaktanári segítség nélkül is elvégzik az előre kiadott feladatokat. És akkor éppen erre a humanisztikus módszerre nem lenne a kulturális tárcának forintja? Benda József búcsúzóul igen vészjóslóan fogalmaz: „... a legégetőbb feladat az iskola humanizálása lenne. Ha ez nem történik meg, egy éven belül sorozatos diáklázadásokra lehet számítani." Az újságíró megpróbálja nyugtatgatni: most dolgozzák ki az új nemzeti alaptantervet, szűk szakmai körökben is megindultak az innovációs elképzelések. De az is tény, hogy az ország demokratikus fejlődéséhez csak olyan iskolák járulhatnak hozzá, amelyek tevékenységét hasonló szabályok működtetik. S egy demokratikusan nevelt generáció csodákat művelhet ... Deák Attila Állatorvosi lé Olvasva a Pest Megyei Hírlap Állatorvosi ló címmel január 23-án megjelent glosszáját, az abban foglaltakat — csak kiegészítésekkel lehet elfogadni. Ugyanis a szabad állatorvos-választás csak olyan állatbetegségek kezelésekor lehetséges, amikor hatósági beavatkozásra nincs szükség. Így például, ha ne adj’ isten, sertéspestis lép fel. Ez a betegség olyan, hogy gyógykezelés során nincs gyors gyógyulás- — de előfordul, hogy gyorsan elhull egy-két állat, a többi meg életben marad. A tapasztalatok alapján a gazda hív egy másik, majd egy harmadik állatorvost — hiszen joga van hozzá, szabadon választhat. A betegség az idők során csak fennáll, az állatok nem gyógyulnak. A kihívott magánorvos nem ismeri az előzményeket, nincs diagnózisa, az állomány a fertőzés forrásává válhat az egész községben. Ha az illetékes hatósági orvos látja el az állományt? Kötelessége a huzamosabb megfigyelés, vizsgálat, a kórlefolyás nyomon követése, a kiegészítő laboratóriumi vizsgálatok eredményében a biztos kórisme, majd betegség elfojtása. Ezt az eljárást az úgynevezett állategészségi szabályzat pontosan előírja. A példa valamennyi fertőző állatbetegségre vonatkozik. A szabad orvosválasztás az említettek miatt csak olyan állatoknál jöhet számításba, melyeknél hasonló járványügyi, állategészség- rendészeti problémák nem merülhetnek fel. Ilyen állatfajta a gazdasági állatok között gyakorlatilag nincs. Még a kutyák-macskák bizonyos betegségeinél — például veszettségnél — is a lakosság érdeke, hogy a beteg húsevőket hatósági orvos vizsgálja, gyógykezelje, aki a terület viszonyait, oltási helyzetét ismeri. Ezen a ponton az állategészségügy és a közegészségügy szorosan kapcsolódik. Emiatt az ilyen jellegű ellátás magánkézbe adása kétséges. Talán a lakásban tartott kisállatok: madarak, fehér egerek, halak azok, amelyeket nyugodt szívvel lehet bárkivel gyó- gyíttatni. Nem irigység az, ha az állatkezeléseket az illetékes hatósági állatorvos végzi! Ez a munka nemcsak gyógyító, hanem járványmeg- elűző, -felszámoló tevékenység is. S ebben a helyzetben az állatorvos nem alkalmazottja a gazdának! Végül az állattartási kedvet nem a szabad állatorvos-választás hiánya befolyásolja, hanem egyéb, a glosszában nem említett gazdasági tényezők. Dr. —o. —d. egy a lódoktorok közül Fagyára a taraiéba A békés átmenetről hallok unos-untalan — miközben a letűnt rendszer vélt s magukat átmentett káderei és azok csemetéi már odáig merészkednek, hogy a társadalom perifériájára sodródott több millió becsületes magyar embernek a szemébe nevetnek. Felbátorodnak, s azt mondogatják: „Miért kellett nektek köztársaság? Hát most itt van. Ettől jobb volt még a Kádár-rendszer is ...” A kormány vagy nem él a nép között, vagy nem akarja tudomásul venni, hogy a türelem már régen elfogyott, hogy az éh- tég, a teljes elszegényedés nagy úr. Látva az 1991. évi költségvetést és annak minden hátrányát — fel- borzolódnak a kedélyek. Hiszen már több mint négy évtizede azt halljuk, ezután majd jobb lesz, csak még ezt bírjuk ki. Mit ígér s mit vet nekünk a gazdag Nyugat? Azt, amit az 1956- os forradalom alatt adott. Biztatásokat és uszításokat. Uszításra nincs szükség, ha a kormány és a t. honatyák — kik a bizalmunkból kerültek jelenlegi posztjukra — ezek után is úgy viszonyulnak a volt politikai üldözöttekhez, mint eddig. Így a volt üldözöttek és elszegényedett hozzátartozóik kénytelenek önmaguk ügyük bírái lenni. A kamatadó? Negyven év szolgálati idővel, diplomával, 8 ezer forintos nyugdíjból tartom el magam s családom. Mivel lassan fizetés- és megélhetésképtelenné váltam, a kamatadót nem fogom fizetni. Ha más megoldás nincs, s életemből még kitelik: hát leülöm. Kádár János az 1956-os forradalomban való tevékeny részvételem miatt már hozzászoktatott a börtön elviseléséhez. Ezt a dolgot a mai kormány havi ezer forint nyugdíjemeléssel honorálta. A kormány nagylelkűen megbocsátott a volt rendszer alaposan meggazdagodott kádereinek, de erre a néptől nem kapott felhatalmazást. Tehát a nagytakarítás még várat magára. És minél nagyobb lesz az elkeseredés, annál nagyobb lesz a nagytakarítás is. Nem állunk már messze a Rákosi-rendszerben alkalmazott padláslesöprés- től. (Részletek egy nagyon hosszú olvasói levélből, amelyet csak azért kellett kurtítani, hogy mások véleményének is jusson hely.) Solymári Ferenc Gödöllő kalap alatt ? Szerintem a képviselő urak és hölgyek igazságtalanul bántak velünk, özvegy nyugdíjasokkal. Egy kalap alá vettek bennünket az özvegyi nyugdíj megállapításánál. Egyformán 6 ezer 410 forintról 7 ezer 610-re emelték, függetlenül a munkában töltött évektől. Nem tudom, miért gondolták úgy, hogy nekünk nem számítanak az évek? Jómagam 1989-ben 55 évesen, 38 éves munkaviszony után mentem nyugdíjba, 5 ezer 400 forinttal. A rendelet szerint 1296 forintot kellett volna kapnom emelésként, ezzel szemben csak 1200 illet meg, mert özvegy vagyok. Egységesen egy kalap alá vették az özvegyeket, 7 ezer 610 forintot szavaztak meg nekik. Pedig a rendelet úgy szól, ha a saját jogú nyugdíjam meghaladja a 7610 forintot, akkor a számomra kedvezőbb összeg folyósítása illet meg. De a valóságban ez még véletlenül sincs így! Mert ha valaki tíz vagy húsz évet dolgozott, akkor is az említett összeget kapja meg. Megint azok jártak jól, akik keveset dolgoztak, mert ugyanannyit kapnak, mint a hosz- szú munkaviszonnyal rendelkezők! . Nem tudom megérteni, milyen elvek alapján döntöttek a tisztelt képviselő urak, s hölgyek. Pedig ha nem a jogászi, a közgazdá- szi, az orvosi gondolkodásukat veszik elő, hanem az egyszerű, józan paraszti észre hallgatnak, rájöhettek volna, hogy többet kell emelniük az özvegyeknek, hiszen egy nyugdíjból, 6-7 ezer forintból kell fizetni az igencsak megemelt rezsit, s még élni is. Persze erről a tisztelt képviselők mit sem tudnak, hiszen a mi nyugdíjunk tíz-tizenkétszeresét kapják fizetésként. Így aztán a helyzetünkről csak beszélnek — de meg nem értik! özv. Kulcsár Jánosné Nagymaros Tisza cipőben ? A gödöllői Skála Áruházban 1990. szeptember 11-én vásároltunk tizenhét hónapos gyermekünknek egy pár, a Tisza Cipőgyár által készített, magas szárú cipőt 580 forintért. S nem a szekrényben vagy vitrinben tartottuk a cipőt., hanem c setlö-botló lábára húztuk. Így aztán a felső bőr meghorzsolódott, majd a talpa is kezdett elválni felsőrészétől. Mivel hat hónapon belül teljesen tönkrement a drága cipő, vissza- vittük. Gondolván, nem lesz akadálya a cserének. Az első meglepetés a pénztárnál ért: a hölgy akadékoskodott, lejárt a száva- tossági idő. A vezető is elutasította a reklamációnkat, mondván, „igen használt ez a bizonyos cipő”! Így asián ilyennel már nem tud elszámolni a gyár felé, nem fogadják tőle el. Kérdezem: miért nem világosítják fel az embert vásárláskor, hogy a cipőre vigyázni kell, koptatni nem szabad? Különösen nem egy tizenhét hónapos fiúgyereknek. S úgy látszik, a monopolhelyzetben lévő Tisza Cipőgyár fittyet hány a vásárlókra. Pedig lassan elfogyunk mi, „felhasználók”, hiszen hovatovább megfizethetetlenek a cipőárak. Lassan már egy lábbelire sem fog telni még télvíz idején sem. S akkor mi lesz a Tisza Cipőgyár szlogenjével — dolgozóiról nem is szólva — mely imigyen szól: Minden időben, Tisza cipőben? Tekintettel lehetnének arra is, amikor az „ezt visszaveszem, amazt nem” játékot játsszák, hogy az ember nem tud minden hónapban közel hatszáz forintot kidobni egy pár gyermekcipőre! Pecsovszky Zoltán Gödöllő ilf mesifi keresztek Az útmenti keresztek, szoborszentek a vallásos ember biztonságát, életerejét, örömét szolgálták. Ezeknek a szakrális emlékhelyeknek történeti múltjuk van. Bármennyire is pusztultak — minden időben akadt látogatójuk. Az utóbbit mi sem bizonyítja jobban, mint a keresztek, kőszobrok lábainál elhelyezett virágcsokrok, ágakból összeállított bokréták. A budai erdő szélén állt egy Szent Antal-szobor, igaz, nem volt művészeti szempontból kiemelkedő alkotás, de sokan felkeresték. S felkeresik még ma is, pedig már csak a magasított kőtalp áll kerítés mögött, mert a szobor szétmállott. A kőtalp még ellenáll az idő vasfogának, s arra vár: egyszer újra Szent Antal- szobrot emelhet magasba a természetkedvelők, az erdőt járók örömére. Padányi Lajos Budakeszi
