Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-30 / 75. szám
FELTÁMADÁS A feltámadás olyan történés, mellyel egyetlen párhuzamosan megfelelő eseményt lehet együtt említeni: a semmiből való teremtést Isten Igéje által. A világmindenség kezdete: Isten teremtő aktusa, mely a semmiből Igéjével világmindenségiet hoz létre. Erről ismeretes az Ige: „Legyen világosság! és: Lön világosság.” (1M 1,3) Haydn „Teremtés” oratóriumában az először kaotikusán kavargó teremtett erők hármas hangzatban „világosodnak ki”. Viszont a világ vége: Isten újjáteremtő aktusa a megsemmisülésből, azaz: feltámadás a halálból. Mint Jézus mondja: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak”. (Márk 13,31) A feltámadás az újteremtés másik neve. Mi csak csinálni tudunk valamit a valamiből, Ö: Isten teremt a semmiből és újjáteremt a megsemmisülésből, feltámaszt a halálból. Épp . ezt tette meg a végső feltámadás. az új ég és új föld új teremtésének előrehozott bizonyságaként húsvétkor, az ö isten-emberi életével: Jézus Krisztussal. Isten Jézusban e földre megszületett, hogy meghaljon értünk, és meghalt, hogy feltámadjon a mi feltámadásunkért és örök életünkért. Ezért Krisztus halálának és feltámadásának ünnepei : nagypéntek és húsvét, keresztény hitünk legszentebb alkalmai. Mindkét ünnep karácsony ünnepének csodájában gyökerezik, amikor Krisztus születésében Isten emberré lett: olyan lett, mint mi vagyunk, hogy mi olyanok lehessünk, mint 0. Jézus Krisztus: Istennek emberi élete azért jött közénk, hogy az Isten szerinti emberi életet megmutassa nekünk és szívünkbe plántálja azt. Ámde kiderült, hogy a Világosság a sötétségben fénylett, de a sötétség nem fogadta be azt. Ez Isten számára nem, csak a mi számunkra lehetett és lehet meglepetés. Jézus példája nyomán azonban napnál világosabban kitűnik, hogy a bűn elsősorban nem a rossz szeretetében gyökerezik, hanem abban, hogy a jót s különösen a nálunknál jobbat nem tudjuk megbocsátani. Ellenkezőleg: elvakultan gyűlölni kezdjük azt, aki és ami nálunk különb. Ezt tették a főpapok és farizeusok Jézussal, ezért kergette az elvakult Saulus a Megváltót és híveit a halálba. Ebből az elvakultságból származik azután a rossz gondolatok, a gonosz szavak és szörnytettek sorozatai. Ebből lesz a bűn uralma az emberek között. S mire vállalkozott ebben a helyzetben Jézus? — Magára vette a világ halálos gyűlöletét, hogy szó szoros értelemben vett halálos szeretete által a gonoszt jóval győzze meg abban a világban, ahol egyébként a gonosz mindig újabb gonoszságot vált ki a másik emberből, s végül egyre magasabbra halmozódva egészen az égig ér. Jézus a golgotái kereszten az Isten halálos szeretetét fordította a világ égig halmozódó ördögi gyűlöletével szembe. S ezzel az isteni szeretetével minden hívő szivében legyőzte a bűnt, s végül megsemmisíti a gonosz birodalmát is, ígérete szerint, az idők végén. Jézusnak meg kellett halnia, mert a világ ördögien halálos gyűlöletét csak Isten halálos szeretete győzhette le. Ha meggondoljuk, a világ legnagyobb csodája nem is a feltámadás, hanem az, hogy az örökkévaló Isten emberi élete — meghalt, éspedig irántunk való halálos szeretetéből, kínhalállal, a golgotái keresztfán ! Ehhez képest egészen „természetes”, mondjuk így: természetfelettien természetes, hogy Isten nem hagyhatta emberi életét: Fiát a halálban, s nem engedhette „hogy az ő szentje rothadást lásson”. Magától értetődő, hogy Krisztus feltámadott: „a békesség Istene kihozta a halálból a juhok nagy pásztorát, örök szövetség vére által a mi Urunkat, Jézust”. Ahogyan a teremtés: előhívás teremtő Igével a semmiből, úgy ez a feltámadás is: előhívás újjáteremtő Igével a halálból. „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges” és természetes. K arácsonyra csak nagypéntek, nagypéntekre csak húsvét következhet. Krisztus emberré lett értünk, így lett üdvösségünk. Meghált a mi bűneinkért, és feltámadt a mi megigazult, új, örök életünkért. így lesz Jézus Krisztus Ür az Atya Isten dicsőségére. „Mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg a Krisztus, hogy mind holtakon, mind élőkön uralkodjék.” (Római levél 14,9) A bűn zsoidja: a lelki, erkölcsi és testi halál. De Jézus engesztelő halála legyőzi és megtisztítja bűneikből és azok következményeiből a lelki, erkölcsi és testi halottakat. Elhordozza értünk az Atya Isten előtt a halálos büntetést és megmenti őket — miniket.! — az örök haláltól. Feltámadásának ereje álJÉZUS ÉL tál pedig új életre támaszt minket itt a földön Istennek Krisztusban lakozó örök életereje: „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Elek többé nem én, hanem él a Krisztus”. (Galata 2,20) Aztán új életet ad az örökkévalóságban, a mindenható Isten örök életében, „ahol nem lesz sírás, elválás, búcsúzás, csak fény, megújulás”. „Mindenkor az Orral leszünk." Így adja nagypéntek és húsvét Ura: Jézus Krisztus az Ö halála és feltámadása által holtaknak és élőknea a bűnbocsánatot és örök életet. Ilyen feltámadott új életet kaphat lelki és erkölcsi halálából már itt a Földön minden megtérő, tékozló fiú, aki Isten jézu- si kegyelméből valóban új életet kezd. Erre mondja maga a mennyei Atya is. „Ez az én Fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.” Az egyházak evangélizációiban, iszákosmentő és kábítószeresekkel foglalkozó misszióiban sokan kezdtek már új életet, ez olyan — mondják —, mint feltámadni a halálból. T esti halottak pedig akkor támadnak új életre az örökre feltámasztó Ige által, mikor Isten terve szerint a múlandóságot felváltja az örökkévalóság. Erről énekel szép református húsvéti énekünk: „Nincs már szívem félelmére / Nézni síromnak mélyére, / Mert látom Jézus példájából, / Mi lehet a holtak porából, / Szűnjetek meg kétségeim, / Változzatok félelmeim / Reménységgé, örömökké, / Mert n.em alszom el örökké!” DR. HEGEDŰS LÓRÁNT református püspök TAVASZ VAN. Téli álmából ébred a természet. Olyan csodálatos ez az ébredés, a természetnek ez az újjászületése, újjáéledése. Zöldellnek a mezők, virágdíszbe öltöznek a fák, nyílnak a szebbnél szebb virágok. Szépségbe, pompába öltözik a természet. A madarak éneke is egyre hangosabb, ujjongóbb, mintha azt énekelnék: az élet szép, az élet jó! Boldogság élni! Ebben a szép tavaszi időszakban ünnepli a keresztény világ a természet minden szépséget, megújulását mérhetetlenül felülmúló legnagyobb csodát: Jézus feltámadását. A Krisztusban hivő ember belekiáltja a világba: JÉZUS FELTÁMADT! JÉZUS ÉL! Ennek a húsvéti titoknak hirdetése, éneklése betölti a földkerekséget. A húsvéti öröm, boldogság szétárad az egész világra. Húsvét a kereszténység legnagyobb ün epe. Legrégibb ünnepe: egyidős magával az Egyházzal. Amikor ünnepeljük Jézus feltámadását: visszatekintünk azokra az eseményekre, amelyek a legszorosabb kapcsolatban vannak Jézus feltámadásával. VIRÁGVASÁRNAP: Jézus ünnepélyesen bevonul a szent városba, Jeruzsálembe. A nép ujjongó örömmel, hozsannázva fogadja. Ö azonban jól tudja, mi vár ott rá: elítélés, szenvedés, halál. Mindezt előre megmondta. most vállalja. Kész arra, hogy mint jó pásztor életét adja juhaiért, az emberek megváltásáért, értünk. NAGYCSÜTÖRTÖK: Jézus ajándékozó szeretetének ünnepe. A szeretet felejthetetlen példáját adja, amikor megmossa apostolainak lábát. Azután búcsúzik tőlük. Kitárja előttük szívét. Ez a szív tele van szeretettel irántuk és minden ember iránt. Mintegy végrendeletképpen hagyja övéire, ránk is, a szeretet parancsát: új parancsot adok nektek... ez az én parancsom: úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. És ajándékozó szeretetének nagy bizonysága, hogy a kenyér és a bor színe alatt önmagát adja nekünk. NAGYPÉNTEK: Jézus áldozatos szeretetének ünnepe. A legnagyobbat, életét adta értünk. Az önfeláldozó szeretetnek ez a csúcspontja. Lelki szemünkkel látjuk, amint kicsúfolják, megostorozzák, tövissel koronázzák, halálra ítélik. Lélekben elkísérjük a keresztúton, föl egészen a Golgotáig, ahol keresztre feszítik. Ég és Föld között függ, kitárt. karokkal, mintegy jelezve, hogy mindenkiért szenved, mindenkit magához alcar ölelni. Azon a pénteken délután 3 órakor Atyjának ajánlja lelkét és meghal. Az Apostol szavaival gondolunk megváltó Jézusunkra: „Szeretett engem és meghalt értem!” HŰSVETVASARNAP: Jézus győzelmes szeretetének ünnepe. Jézus feltámadt, él, győzött a bűn és halál fölött. Halandó emberi teste, amelyet magára vett, amikor megtestesült, amelyet kegyetlenül megkínoztak, amely keresztre feszítve a kínok füzében égett: feltámadáskor isteni szépségbe, dicsőségbe öltözött. Teste most már szellemi test. Lényét eltölti az öröm, az uj- jongás, a boldogság. Határtalan szeretettel néz ránk, emberekre, a feltámadás dicsőségét meg akarja osztani velünk, hiszem ériünk jött a földre, értünk szenvedett és halt meg a keresztfán, a mi üdvösségünkért támadt föl, hogy nekünk is szép, isteni, boldog életet ajándékozzon. Megszentelje földi életünket és elvezessen a Szent- háromság boldog életközösségébe, a földi élet utáni örök életbe, ahová mindannyian meghívást kaptunk. Mind a négy evangélista beszámol arról a titokzatos eseményről, amely Jézus halála után a harmadik napon történt. Magának a feltámadásnak emberi szemtanúja nem volt, de annál többet írnak az evangélisták az üres sírról, a feltámadt Jézussal való találkozásokról. Már a feltámadás első napján — vasárnap — megjelenik Mária Magdolnának, a kora hajnalban sírjához siető asszonyoknak, a Jeruzsálemből menekülő szomorú emmauszi tanítványoknak, Simon Péternek, az apostoloknak. A további napokban is újra meg újra megjelenik tanítványainak, hogy teljes meggyőződéssel tanúskodhassanak a nagy igazságról: Ö feltámadt és él! ÖRÖM, BOLDOGSÁG töltötte el az apostolok lelkét, amikor látták az Urat. „Hogy lángolt a szívünk, mikor útközben beszélt hozzánk és kifejtette az Írásokat”, vallják az emmauszi tanítványok, akik a kenyértörésnél ismerték fel a feltámadt Jézust. Szent Pál a keresztények ősi hitvallását írta le ezekkel a szavakkal: „Krisztus meghalt bűneinkért, az Írás szerint, eltemették és harmadnap feltámadt, ismét az Írás szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek.” Az apostoli igehirdetés középpontjában is ez a titok állt: Jézus meghalt, de feltámadt és él! Ünneplésünknek most is ez a középpontja: „Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz!” Húsvét ünnepén minden embertestvérünk felé van jókívánságunk: — a hívők számára az, hogy legyenek hűségesek egész életükben a feltámadt Jézushoz: tanításához, parancsaihoz, példájához. életükkel tegyenek tanúságot róla; — a keresőknek azt kívánjuk, hogy fáradhatatlanul keressék, éhezzék és szomjúhozzák az igazságot, akkor biztosan megtalálják Jézust, a Föltámadot- tat; — a nem hívők felé: csodálkozzanak rá az élet szépségére, gazdagságára, és gondoljanak arra, a hívő emberekkel együtt, hogy a küzdelmes, szenvedésekkel teli életet megszépíti, boldogabbá teszt' az igazi szolgáló szeretet. Es ez a szeretet boldogít is. Egy végrendeletből: „Ha boldogok akartok lenni, tegyetek másoltat boldoggá!” (Batthyány Strattman László.) A FELTÁMADT JÉZUS ezekkel a szavakkal köszöntötte apostolait: „Békesség veletek!” Valameny- nyiünknek szóló húsvéti jókívánság: lelkűnkben legyen igazi békesség és sugározzuk azt embertársaink felé! DR. KATONA ISTVÁN r. katolikus váci segédpüspök ISMERJÜK MEG A BIBLIÁT! (2.) A SZENTÍRÁS SZÜLETÉSE A Biblia különböző korokban keletkezett, különböző szerzőktől vagy szerzőcsoportoktól származó írások gyűjteménye. Ezért az egyes könyvek összegyűjtése és válogatása az Ó- és Újszövetség egészét tekintve évszázadokon át tartó folyamat eredménye. Hosz- szabb időbe tellett annak felismerése, hogy mely írások tanúsítják hitelesen Isten szavát. Az Istentől sugalmazott szent könyvek gyűjteményét szaknyel- yen kánonnak nevezzük. A kánon szó jelentése: nádszál, egyenes rúd, amelyhez valamit igazítani, állítani lehet. Átvitt értelemben: példa, szabály, mérce. Mivel a BfÉlia a hit és erkölcs mércéje, ezért alkalmazták a Bibliához tartozó szent könyvek gyűjteményére a kánon kifejezést. A Biblia írásai isteni sugallatra készültek, de a kánon meghatározása a hívő közösség feladata. Az ószövetségi kánon Izrael népének körében keletkezett, amelybe az Izrael hite szempontjából mértékadó könyveket emelték. A héber nyelvű kánoni gyűjtemény fokozatosan alakult ki, mégpedig Palesztinában. Először a Törvény, Mózes öt könyve nyert kánoni tekintélyt, azaz számított a hit zsinórmértékének (Kr. e. V., de legkésőbb a IV. század). Később a prófétai könyvek gyűjteményét (Kr. e. III. sz.), majd az „Írásokat” is elismerték Isten szavának. Azt azonban, hogy mely könyvek tartoznak az Írások csoportjához, csak későn, Kr. u. az I. század végén, II. század elején zárták le véglegesen. Ez akkor történt, amikor a zsidóság hivatalos tekintéllyel végérvényesen meghatározta és rögzítette a szent könyvek egész gyűjteményét. Az ószövetségi kánon története a keresztény egyházban még folytatódott. Az Ószövetség a keresztények körében is Isten szavának tekintélyével rendelkezett, de a könyvek számának tekintetében eltértek a héber nyelvű kánontól. A kereszténység ugyanis a görög nyelven beszélő világban terjedt el, ezért az egyház az Ószövetség görög fordítását, a Szep- tuagintát vette át használatába. A Szeptuaginta az Egyiptomban élő, görög nyelven beszélő zsidók között Alexandriában készült Kr. e. a III. századtól, legkésőbb Kr. e. 150 körűiig. A görög fordítás a szent könyvek gyűjteményébe a héber nyelvű kánonban található írásokon kívül még más műveket is bevett. Amikor a kereszténység használni kezdte a Szep- tuagintát, ebből a többletből válogatva átvett és szent könyvként olvasott hét könyvet (Tóbiás, Judit, Makkabeusok 1—2, Bölcsesség, Jézus Sirák fia és Báruk könyvét). Később a reformáció egyházai csak a héber Bibliában tartalmazott írásokat fogadták el kánoninak, míg a katolikus és ortodox egyházak továbbra is az ószövetségi kánonhoz sorolják, szent könyvnek tekintve a felsorolt írásokat is. A zsidóság az ószövetségi kánont Kr. u. 100 körül zárta le végérvényesen. Nagyjából ugyanebben az időben keletkeztek az időrendben utolsó újszövetségi írások is. A keresztény közösség Izrael jogörökösének tekintette magát, s egyben feljogosítottnak, hogy saját írásait mint „újakat” a régiek, azaz Izrael népe körében keletkezett szent könyvek mellé állítsa. A könyvek két csoportjának Ó- és Újszövetség elnevezése egyúttal kifejezésre juttatja a két üdvtörténeti korszak egységét, de különbözőségét is. Az újszövetségi könyvek gyűjteményének végérvényes lezárása szintén hosszabb folyamat eredménye. A Jézus földi életétől és az apostolok tevékenységétől való időbeli eltávolodás szükségessé tette azoknak az írásoknak kiválasztását és összegyűjtését, amelyeket a Jézusról szóló apostoli hagyomány alapján a hit mércéjének tekintettek. Már Kr. u. a II. században lényegében kialakul az újszövetségi kánon, csak néhány írással kapcsolatban merülnek fel viták. A Kr. u. V. századtól kezdve az egész kereszténység kánoninak, azaz Istentől sugaimazottnak fogadja el a 27 újszövetségi könyvet. * Rózsa Huba. a budapesti róm. kait hittudományi egyetem professzora (Folytatás a jövő szomisHon)
