Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-28 / 73. szám

rr _ _ r k FŐVÁR OS E6YSK LEGSZESB MUSMLEKS Koncertek télen TÖRVÉNYRE VÄRVÄ MÁJUSBAN PEST MEGYE A HÁZIGAZDA Expóra készülve Az önkormányzati hiva­tal átszervezése után sem változott meg a neve •— gazdasági ellátó szervezet — annak az irodának, amely a megyei önkormányzat épületének fenntartásáért, a házban dolgozók munka- körülményeinek, munka- feltételeinek megteremté­séért fáradozik. Igazgatója, ■ Fecske Károly lassan tize­dik éve dolgozik jelenlegi munkakörében. Aj vármegyeházának — e csodálatos szépségű klasszi­cista épületegyüttesnek —, a - hozzá tartozó szentendrei vendégháznak és a hivatal üdülőinek a rendbentartá- sa, a rendezvények lebo­nyolítása, a nyomda, a vál­lalati gépkocsik és az ét­kezde irányítása, az üdülés­szervezés, mind-mind ennek az osztálynak feladata volt, s lesz a jövőben is. Az itt dolgozó 170 munkatárs kö­zött következésképp mind­össze 13-an dolgoznak ad­minisztratív munkakörben, a többiek, a portásoktól a takarítókig, gépkocsiveze­tőktől a karbantartókig mind kétkezi dolgozók. — Amikor 1982-ben a Pest Megyei Tanács akitori vezetősége lelkeit ennek az osztálynak a vezetésére — emlékszik vissza Fecske 'Károly az itt töltött évekre —, a házban igencsak ren­dezetlen körütmények fo­gadtak. A statikusok szak­véleménye szerint a födé­mek életveszélyesek voltak, közel 3 ezer négyzetmétert kellett kicserélnünk úgy, hogy közben az apparátus munkája zavartalanul foly­jon tovább. Ma már az utolsó 70 négyzetméternél tartunk. A felújítást a mű­emlék-felügyelőség irányí­tásával, egy — a Műegye­tem által ajánlott — épí- tészkollektíví. végzi. • Miért volt ennyire el­hanyagolt ez az épület? — A háborús károk után, az akkori lehetőségek ­A Pest Megyei Gyermek­éi Ifjúsági Alapítvány pá­lyázatot hirdetett a Pest megyében élő, önálló jöve­delemmel nem rendelkező fiatalok egyéni és közössé­gi aktivitásának támoga­tására. Az alapítvány kuratóriu­ma által kezelt vagyon jö­vedelméből a korosztály szabadidő-eltöltéséhez szük­séges feltételek gyakorlatát segítenék elő. Az idei jöve­delemből a 18 éven aluli tá­borozó közösségek támoga­tását ajánlották fel. Pályázhat rá minden Pest megyei illetőségű, ön­álló jövedelemmel nem rendelkező gyermekeket vagy fiatalokat táborozta- tó intézmény, szerv, szerve­zet és közösség, amely lega­lább 10 fő számára, és le­galább 7 napra elhelyezést biztosít. Az így elnyerhető támo­gatás a táborozási költs é­4 *K7%íírlan nek megfelelően helyreállí­tották ugyan, de azóta ko­molyabb műszaki feladato­kat nem folytattak. Előttem hat év alatt három vezetőt cseréltek le, gondolom, ne- . kik nem nyílt alkalmuk a . rendelkezésükre álló rövid idő alatt különösebben sok eredményt felmutatni. Ne­kem szerencsém volt, már az első év után bi zahlt at kaptam, és teljesen önál­lóan végezhettem a mun­kámat. A vezetők általá­ban csak az átadáskor jöt­tek el megnézni az ered­ményt, és! mivel mindig elégedettek voltak, így egyre több lehetőséget kap­tam az idők során. 9 A közeljövőben mik a tervek? — Ismét vezetőváltás történt, nekünk most újra . bizonyítanunk kell. Igaz, az új megyei önkormányzat már lényegesen rendezet­tebb körülmények között kezdheti meg munkáját, hi­szen az épületet nagyobb­részt már rendbe tettük, a .vendégházat, a lupaszi­geti, a ráckevei és a bala- tonszabadi üdülőt szépen felújítottuk, azért maradt még teendőnk bőven. Reno­válni kell az egész tető- szerkezetet, a 160 éves ácsolatokat, amelyek a szak­vélemények szerint már életveszélyesek. Ezt a mun­kát szakaszosan tervezzük végrehajtani. Fel kell újíta­ni a középső udvart, ha n költségvetés ezt most jóvá­hagyja. nyár közepére el is készülnénk vele. Részben helyre kell állítani a dísz­termet is, amelynek feszí­tett mennyezete — Hild Jó­zsef tervei alapján készült •— egyedülállónak számított a maga idején az ország­ban. E felújítás során olda­nánk meg a hangosítást és a megvegyűlések számára az eredménykijelző beren­dezések felszerelését. A díszudvarban nyaranta szoktunk már hangverse­gekmek legfeljebb 10 szá­zaléka lehet, amelyet a tá­borvezetőnek differenciál­tan, a legrászorultabb tá­borozó fiatalok térítési dí­jának csökkentésére hasz­nálhatnak fel. A pályázatokat április 20-ig kell eljuttatni az ala­pítvány' címére — 1054 Bu­dapest, Steind'l Imre u. 12. — és tartalmaznia kell a táborozás tervét, a szerve­zésért felelős intézményt, a tábor helyét, idejét, a részt­vevők számát és a rövid programot. Mellékelni kell a táboroz­tatás költségvetését, a szük­séges engedélyeket, a szol­gáltatást nyújtó szervek visszaigazolását, és a részt­vevő közösségeié közvetlen felettes intézményét vagy a szervezet vezetőjének ajánlását. A beérkezett pályázato­kat az alapítvány táborozá­si bizottsága bírálja el. Az alapítvány igényt tart a megvalósításról szóló tá­jékoztatásra, sőt az ellenőr­zésre is. nyékét szervezni, ha a díszterem is elkészülne, ak­kor télen is lenne lehetőség kamarazenei koncerteket és a régi hagyományoknak megfelelő — sokak által re­mélt — megyebálokat is rendezni. 9 Mindez rengeteg em­ber keze munkáját igényli, ugyanakkor az egész hiva­talban leépítések, elbocsá­tások történtek. Érintette ez az önök egységét is? _— Szerencsére a mi lét­számunk nem csökkent, igaz, hogy ugyanakkor fel­adataink szaporodtak, hi­szen az átszervezés során hozzánk került néhány ad­minisztratív feladatkör, például a postázó, a köz­ponti iktató. Ugyanakkor azonban óriási fluktuáció volt eddig is az osztályon, abból a 110 dolgozóból, akikkel 1982-ben együtt kezdtem, ma már egy kéze- men meg tudnám számolni, hányán vannak még itt. Vezetésem ideje alatt ren­det, tisztaságot és fegyelmet követeltem, ennek pedig nem minden! i tudott meg- íelélni. Az előttünk álló feladatokkal párhuzamosan a kollektívát is rá kell majd vezetem, hogy mi itt a szolgáltatás ellátásáért vagyunk. Göd legutóbbi képviselő­testületi ülésén részt vett dr. Inczédy János, Pest megye közgyűlésének el­nöke, dr. Jeleníts István, a piarista rend magyaror­szági tartományfőnöke, és László Tamás, az Ybl Mik­lós Építőipari Főiskola ta­nára. Érkezésüket, habár vélet­lenül, de mégis a lehető legmegfelelőbb lélektani pillanatra időzítették. Az egybegyűltek épp a gödi rendőrkapitányt faggatták a közbiztonságról. Többek között arról kérdezték, mit lehetne az utcákon kallódó fiatalokkal kezdeni. ök azok a gyerekek, akiknek továbbtanulni nem sikerült, munkát egyre nehezebben találni, nem tudnak ma­gukkal mit kezdeni, félő, hogy rossz útra sodródnak. A kérdés szinte még a levegőben lógott, amikor a vendégek megérkeztek. Dr. Jeleníts István elmondta, hogy rendje 350 éve mű­ködik Magyarországon, és szegény gyerekek tanításá­ért fogtak össze. Orszá­gunkban működő tanító rendek kö;pil ők rendelkez­nek a legtöbb iskolával. Most Gödre esett a válasz­tásuk, olyan szakiskolát szeretnének itt alapítani, ahol építőipari, ezen belül pedig a most reneszánszu­kat élő, kézműves jellegű Apparátusi félelmek Kedden tartotta országos ülését a Közalkalmazottak Szakszervezete, amelyen részt vett György István belügyminisztériumi köz­szolgálati főosztályvezető is. A tanácskozás résztvevői beszámoltak arról, hogy a közeljövőben körülbelül hatezer közallcalmazott munkahelye szűnik meg, kétezret a megyei, négyez­ret a helyi önkormányzatok apparátusából bocsátották vagy bocsátanak még el, akik pedig maradnak, lét­bizonytalanságba kerülnek, hiszen munkahelyüket bár­mikor elveszíthetik. A szakszervezet azért hívta meg a Belügyminisz­térium képviselőjét, hogy' ezúton is szorgalmazzák a közszolgálati törvény mi­előbbi megalkotását. Ettől a szabályozástól ugyanis azt remélik, hogy a fellépő munkanélküliséget orvosol­ni lehet majd: gyorsítaná a dekoncentrált szervek lét­rehozását, amely a megyei apparátusoknál felesleges­sé vált dolgozókat felszip­pantaná, valamint rendez­né a vitás felmondási, vég- kielégítési kérdéseket. hiányszakmákat oktatnák a fiataloknak — például kő­faragó, ács, asztalos, tető­fedő, bádogos, gipszes kő- művtvs..., hiszen az építő­iparnak ezen ágazatai mára már igen elsorvadtak, alig művelik, így nem is igen tanítják. , Gödön nan olyan megfe­lelő ingatlan, ahol az isko­la kialakítását el lehetne kezdeni. A település közel esik Váchoz is, és a fővá­roshoz is, tehát úgy a pia­rista, mint a főiskola taná­rai számára jól megközelít­hető. A gyakorlati tennivalók­ról dr. Inczédy János el­mondta, ahhpz, hogy ez a terv megvalósulhasson, szükséges a képviselő-tes­tület állásfoglalása arról, akarják-e, hogy egy ilyen intézmény működjön itt, és szükséges a rend szándék- nyilatkozata, amely szerint készek lennének az iskolát bevezetni, ott tanítani. Ha ezeket az okmányokat el­küldik a kormány elnöké­nek, már lehet egy ideigle­nes szerződést kötni az in­gatlan hasznosítására. Az induláshoz két osztályter­met, ebédlőt, műhelyeket, irodát kellene kialakítani. A kezdéssel egy időben ez az iskola is i megkapná a szakiskoláknak járó — a jogszabály szerint ez a legmagasabb — támogatást, Múlt hétén tartotta ülé­sét a Pest megyéi közgyű­lés külügyi bizottsága, amely Kasza Péter elnök ausztriai beszámolójával kezdődött. Kasza Péter március 14— 15-én részt vett a Bécsben rendezett Duna Menti Or­szágok Munkaközössége vi­lágkiállítási szakbizottsá­gának találkozóján. A ven­dégek megtekintették az Expóval kapcsolatos bécsi terveket és a díjnyertes pá­lyamunkákat, A résztvevők egyetértettek abban, hogy a két főváros között fekvő régiók hallatlanul előnyös lehetőségekhez juthatnak, elsősorban programok szer­vezése révén. Ezzel össz­Az új megyei önkor­mányzati hivatal kialakí­tása után azonban kiderült, hogy a vállalati tanácsok­ba delegállak egy részének megszűnt a munkaviszo­nya, többen pedig a mi­nisztériumok dekoncent­rált szerveinek állományá­az úgynevezett fejkvótát, ugyanakkor további állami és alapítványi támogatások is készenlétben állnak. A képviselőket érdekelte, ki lesz az épület tulajdono­sa, szerepet játszik-e majd az iskola más vallású gyer­mekek képzésében is, hogy a szakmák mellett oktat- nalc-e majd idegen nyelve­ket, és lesznek-e sportolási lehetőségek, illetve, hogy a tanulmányok elvégzése után a gyerekeknek milyen lehetőségeik lesznek az el­helyezkedésre. A kedvező válaszok után a képviselők úgy dön­töttek, hogy a kérdésben kikérik az oktatási és köz­művelődési bizottság véle­ményét is, és ezután a le­hető legrövidebb időn be­lül döntést hoznak, hiszen ha fejkvótát kívánnak igé­nyelni, akkor az új iskolát mihamarabb be kell a mi­nisztériumnak jelenteni. László Tamás befejezé­sül elmondta, ez a rend 350 év óta mindig üres képzel érkezett, és ha a helyi ön- kormányzattal egy lehető­séget — telket, épületet — kapott, akkor a ma ismert legnagyobb, leghíresebb is­kolákat is megteremtette szinte a semmiből. Példa erre Pest, Vác, Kecskemét, Szeged ... és ha minden igaz, nemsokára Göd is csatlakozik e íelsoroláshozf hangban megállapodtak ab­ban, hogy a két főváros kö­zött nem annyira a gyors vasút-összeköttetést kelle­ne preferálni, mint inkább az útvonal szépségeit, az utazás élményét jobban ki­aknázó közlekedési módo­kat. A világkiállítási szakbi­zottság egyébként május 13—14-én rendezi legköze­lebbi találkozóját. Mivel a magyar oldal megyéi kö­zött Pest megye vállalta a koordinációs szerepet, a májusi találkozó szervezé­se is ránk vár. Ennék meg­felelően a külügyi bizott­ság múlt heti ülésén meg­kezdte az esemérjy szerva zéséinek előkészületeit... ba kerültek. Ezért dr. Er­délyi László Pest megye főjegyzője a gazdasági bi­zottsággal egyeztetve java­solta a megye közgyűlésé­nek. hogy a vállalati ta­nácsokba új, a megyei ön- kormányzatot képviselő tagokat válasszanak. Aján­latának megfelelően a tes­tület az alábbi tanácstago­kat jelölte ki: a Solymáron lévő Pest Megyei Mű- anyagipari Vállalat taná­csába Szegedi Pál, teeni- kus-vállalkozó, a közgyű­lés gazdasági bizottságának tagját. A budapesti szék­helyű Pest Megyei Vegyi és Divatcikkipari Vállalat tanácsába Kuncz Béla mérnököt, a Köztársasági Megbízotti Hivatal osztály- vezetőjét. A szentendrei Pest Megyei Fémipari Vál­lalatba Osvay András ker­tészmérnököt, a közgyűlés területfejlesztési és környe­zetvédelmi bizottságának tagját. A ceglédi Opál Ke­reskedelmi Vállalathoz Lá­ba ncz Árpádot, Nyársapát község polgármesterét, a közgyűlés tagját delegál­ták. A budapesti Fantázia Kereskedelmi Vállalat ta­nácsába Zseniben Ferenc okleveles mérnök-tanár vállalkozót, a közgyűlés gazdasági bizottságának tagját. Az ugyancsak buda­pesti Nyugat-Pest Megyei Élelmiszeripari Vállalathoz, Galúntai László okleveles szakközgazdász, a megyei önkormányzati hivatal fő­munkatársa került. A kere- pestarcsai Észak-Pest Me­gyei Sütőipari Vállalat ta­nácsába Galántai Viktor közlekedési és számítás- technikai szakmérnököt, a közgyűlés területfejlesztési és környezetvédelmi bizott­ságának tagját, a ceglédi Dél-Pest Megyéi Sütőipari Vállalat tanácsába Lénárt László tápiószecsői pol­gármestert, végűi a iuna- haraszti Nyugat-Pest Me­gyei Sütőipari Vállalat ta­nácsába Lutenberger Gusz­táv dunaharaszti polgár- mestert, a közgyűlés tag­ját küldték. Az oldalt írta: Szegő Krisztina SEGÍTSÉG A NYARALÁSHOZ Táhomrőknek • • 99 PIARISTA TANÍTÓ REND GODON? A hiányszakmákat karolnák lel Az új megyei testületet képviselik Alapítói jogok Tavaly még a Pest Megyei Tanács által alakított uiíl- lalatok tanácsaiban megyénket mint alapító szervet egy kormányrendelet értelmében a vb kinevezett tagjai képviselték. A kérdéses vállalatok egy része bizonyos szakmáért, más részük egyes területek ellátásáért vál­lalt felelősséget. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom