Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-26 / 71. szám
Tüzek a határban Leégett egy tanya A fűtőberendezés hibája miatt leégett Cegléden az Értem dűlőben, Melczner Károly magángazdálkodó tanyája. A keletkezett kár mintegy 160 ezer forint. A ceglédi tűzoltók a hétvégén nádastüzet oltottak el Farmos mellett, és az' albertirsai halastó közelében, míg Mikebuda határában két hektáron avar égett. Lajosmizse közelében fenyvestüzet kellett eloltani. Cegléd határában, a Körösi út és Vett út kereszteződésében egy Lada és egy Tudor gépkocsi ütközött össze. A műszaki mentés során négy sérült utast kellett kiszabadítani. Albertirsán Liptay Margit lakóháza kapott lángra. Két gázpalack is felrobbant. A tulajdonost harmadfokú égési sérülésekkel szállították kórházba. A kár eléri a 200 ezer forintot. Törteién az Árpád út 23. számú házban Fehér Ernő házában keletkezett tűz. Még csak a ruhásszekrény égett, amikor sikerült eloltani. A tüzet valószínűleg a lakástulajdonos okozta. Módosítható Tavaszi szünet A ceglédi általános és középiskolákban közeleg a tavaszi szünet. Az utolsó márciusi tanítási nap 28-án lesz, míg április 8. a szünet utáni első tanítási nap — általában. Az oktatási intézmények önállóságának fokozódását jelzi, hogy a fenti időpontot az iskolák igazgatói saját hatáskörükben módosítják. Aübertirsán Veszett róka Veszett róka teteméi találták meg a közelmúltban Albertirsán, a Homokrősz-dűlőben. Aki fellelte, nem nyúlt hozzá, hanem értesítette az állatorvost. Ám eközben valaki ugyancsak rátalált, és levágta a farkát. Veszélyes „játékot” űzött, mert a róka veszett volt. Érintése is életveszélyes, ezért a Köjál szakemberei kérik az érintett személyt, hogy saját érdekében mielőbb jelentkezzen a legközelebbi körzeti orvosnál. CEGLÉDI XXXV, ÉVFOLYAM, 71. SZÄM 1991. MÁRCIUS 26., KEDD Férőin az elesetteknek Segélyekről, gondokról Nem elég az igét hirdetni, nem árt néha ragozni is — hangzóit el a minap a ceglédi Kossuth Művelődési Központban, ahol szociálpolitikai fórumot tartott a Szabad Demokraták Szövetsége, a Szegényeket Támogató Alap és a Liberális Klub. Jelen volt a városi önkormányzat számos képviselője cs Takács Imre, a Családsegítők Országos Kamarájának elnöke. Elsőként Kiss Györgyi (SZDSZ országos választmányi tag) beszélt a szegénység megítélésének elmúlt évekbeli változásáról. Utána az elnöklő dr. Steiner András (Liberális Klub) Varga Tibornénak, a SZETA ceglédi képviselőjének adta meg a szót. Elmondotta, hogy április közepétől az SZDSZ Szabadság téri irodájában (a volt Omnibusz Utazási Iroda helyén) a SZETA is fogadja a rászorulókat, az eddig gondjaikkal magukra hagyatott szegényekkel. Nem segélyeket osztogatnak — ez önkormányzati feladat — hanem eligazítják őket, hogy mit tegyenek hátrányos helyzetük enyhítése érdekében. PANASZOLTA A továbbiakban Madá- csyné Somodi Mária, a ceglédi családsegítő központ nemrég elbocsátott vezetője panaszolta, hogy alig hozták létre az intézményt, máris beolvasztásán (finoman szólva: integrálásán) szorgoskodnak az illetékesek. Holott igazolták létjogosultságukat. Fokozódik a halmozott elszegényedés, a város lakosságának 30-40 százaléka már nagyon nehéz körülmények között éldegél. Tavaly 448 család ügyes-bajos dolgaival foglalkoztak. Terjed a betegség, az alkoholizmus és a munkanélküliség. Van olyan kétéves kisgyerek, aki nem ismeri a meleget! A szívszorító kép felvázolását követően Takács Imre az országos képet ecsetelte. Elmondotta, hogy az önkormányzatok a 140 családsegítő központból csupán négyet szüntettek meg: köztük — gyakorlatilag — a ceglédit. Sőt a közeli Monoron e napokban szervezik meg, mert felismerték a jelentőségét. Ugyanis egy állami gondozott gyermek évente 180 ezer forintba kerül a társadalomnak, egy bukott, tanuló osztályismétlésének az ára pedig 182 ezer forint tanévenként. ÜZLETELTEK A hozzászólók sorát Farkas Márta képviselő nyitotta meg. A Kalocsai Nővérek és a Máltai Szeretetszolgálat jelentőségére hívta fel a figyelmet. A fórumon — ahol sokkal több volt a módos, mint az ág- rólszakadt ember — ekkor kért szót egy munkanélküli. Elmondotta, hogy autó-motor szerelő szakmával fél éve nincs munkahelye, holott korábban 22 évig e foglalkozást sikerrel űzte. Lelki válságba került, az italba menekült a szomorú valóságot feledni, a hivatásos jogosítványát bevonták, és ötven százalékban rokkantnak nyilvánították. Hogy mi lesz az egy év letelte után, arról fogalma sincs. A Máltai Szeretetszolgálat Cegléden tavaly szeptember elsejétől fejti ki áldásos tevékenységét — mondotta Smahajcsik Péter. A. gyerekek megsegítésére, adományok osztására, az emberi közérzet javítására törekednek karitatív munkájuk során. Hadüzenet a „ Hadifzenei a „ziigcsődöröknek” Két mén érkezett Az ember egyik legrégibb, leghasznosabb haszonállata a ló. Hazánkban a traktorok számának növekedésével egyre csökkent a lovak száma. Két-három éve méginkább válságosra fordult a helyzetük. A francia exportlehetőség felverte az árakat, és megtizedelte az amúgy is aggasztóan fogyó állományt. Cegléden sem alakult másként a helyzet, mert a lovak száma 25 százalékkal mérséklődött. Egy tavalyi felmérés azt mutatta, hogy Cegléden magánkézben 160, a közös gazdaságokban 15 található. A farmergazdaságok szaporodásával viszont manapság fordul a kocka. Egyre több lóra lenne szükség. A kisgazdaságokban mindinkább nélkülözhetetlen lesz az olcsó magyar szénával „üzemelő” igásló. A lótartók zöme eddig „zugeső- dörökkel” fedeztetett, vagyis valószínűleg rokontenyésztést folytatott, emiatt a csikók sok előnytelen tulajdonságot örököltek. Az áldatlan állapotnak véget kell vetni! Ennek érdekeben a közelmúltban két állami tény észmén érkezett Ceglédre: Po- lónyi László, XI. kerület, 469. szám, Gerje parti tanyájára. A két szép állat tenyésztési és állategészségügyi vizsgálaton esett át, és védőoltásban részesült. A fedeztetéskor — kellő ösz- szeg kifizetése után — kiadásra kerülő igazolás lesz az alapja a július elsejétől ismét bevezetésre kerülő passzus kiállításakor szükséges tulajdonigazolásnak. A ceglédi mellett kihelyezett mének vannak Abony- ban és Albertirsán is. HASZNOSÍTÁS Tóparti A ceglédi önkormányzat és a helyi horgászegyesület vezetői a napokban eszmecserét folytattak a Közgép horgásztanyáján. Jelen volt — többek között — Mác2 István polgármester és Vonnák Sándor, a horgászegyesület elnöke. Az öt tó és környékének tulajdonjogi, hasznosítási kérdéseit taglalták, megismerkedtek a jelenlegi helyzettel és a horgászok terveivel. A város vezetői a gyakorlatban láthatták, hogy miiként zajlik le egy haltelepítés, mert éppen akikor juttattak a tavakba húsz mázsa tiszai keszeget. Cegléden egyébként javában tart a horgászidény, semmiféle halfogási tilalom nincs érvényben. Tavaly 709 ceglédi családnak nyújtottak Németországból származó adományt. Volt, aki nem érdemelte meg: a piacon üzletelt vele! Ezért igény jogosultsági füzetet vezettek be. Eddig 36 millió forint értékű adománnyal segítették a várost. A kórház például másfél millió forint értékben kapott gyógyszert. Terveik szívet-lelket me- lengetőeik. A bezárt Lövész utcai bölcsődében máltai óvodát kívánnak berendezni. A kialakítandó gondviselés házában ingyenes orvosi kezelésre, jogi tanácsadásra és lelki gondozásra vállalkoznak. Kissé meglepő megállapítást tett Károly Tamás képviselő, a városi segélyezési bizottság tagja: lehet, hogy van, de ő nem tud komplex népjóléti tervezetről. (Mások se tudtak. — A szerk.). Surányi Dezső képviselő arra figyelmeztetett, hogy a vallási jellegű karitatív szervezetek függetlenségébe nem szabad beleavatkozni. SZEPTEMBERBEN A másik szegény hozzászóló Farkas Anna kórházi takarítónő volt, aki egyedül él 15 éves fiával és 71 éves, vak édesanyjával. Lizik Zoltán képviselő arról szólott, hogy .várhatólag szeptemberben református óvodát nyitnak. A fórumon többen kiemelték, hogy mielőbb szükség lenne egy átfogó városi szociálpolitikai koncepcióra. Mert a segély hamar elfogy, ám a gond megmarad ! Rozgonyi István I Séta a mamával A budapesti Nimród Fotóklub tagjainak természetfotóiból kamarakiállítás látható a ceglédi helyőrségi klubban március 28-ig. Molnár István „Séta a mamával” című képét mutatjuk be olvasóinknak (Apáti-Tóth Sándor reprodukciója) Míg élt, nélkülözött Képtelen képtár A minap a budapesti belváros egyik régiségboltjának kirakatában ismerős stílusú festő képére lettem figyelmes. Megérzésem ez esetben nem csalt, egy alig kéttenyérnyi Szüle-kép kínálgatta magát. A rá jellemző sötét tónusú tájkép árcédula nélkül feszített a blondelkertben. Nem voltam rest, megkérdeztem az árát A magánkereskedő hat- vankétezer(l) forintban szabta meg az értékét. Eszembe jutottak a festő azon munkái, amelyeket néhány- évvel ezelőtt a bizományi boltokban tízezer forint alatti áron lehetett megvásárolni, s legalább olyan — vagy még jobb — kvalitásúak voltak. Szüle Péter (Cegléd, Gazdálkodóit figyelmébe! M Ce&lédE Vá^osgazdáEkodá&’i VáMmEai vállal — talaj'egyengetést, óránként 900 Ft — kábel- és gázvezetékárok-ásást 45 Ft/fm — sitt és egyéb ömlesztett áru szállítását, 10 km-en belül felrakással 290 Ft/m5 — vetőszántást, négyszögölenként 1,50 Ft — műtrágyaszórást, óránként 970 Ft. Az árak az áfát is tartalmazzák. Érdeklődni lehet: 6-tól 15 óráig a 11-215-ös telefonon: Megrendelhető: Cegléd, Alszegi út 7. sz. alatt. 1886—Budapest, 1944) városunkból indult művészi pályájára. A Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly, Ballá Ede és Zemplénéi Tivadar voltak tanárai. 1928-ig a szolnoki művésztelepen dolgozott, modellnek többnyire szegény embereket, csavargókat választva. Későbbi korszakában a sötétbarna árnyalatokról a világosabb színekre, s ezzel az impresszionizmusra tért át. Az Ernst Múzeumban és a Műcsarnokban volt kiállítása, több vászna a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonába került. Az évszám nélküli kis tájkép nyilván korai, „sötét” korszakából származik. A gyakran nélkülöző piktor aligha gondolta, hogy valaha ilyen gátlástalanul szeretne meggazdagodni belőle valaki. (tamasi) Szerdán Véradás Újszilváson Véradást szervez március 27-én (szerdán) Újszilváson a ceglédi Vörös- kereszt és a véradóállomás. Lebonyolítására a művelődési házban 9—17 óra között kerül sor. A donorok egyúttal sorsjegyet kapnak, mellyel novemberben értékes nyereményekre teltnek szert. 2 és fél 6zobás, gázfűtéses ö-’Vr'akés eladó. Cegléd. Széchenyi üt 41. III/61. Érdeklődni lehet személyesen 17—19 óráig. Tel.: 10-889. egész nao. 137 064/ 5K) Cegléd, Dessewfíy u. 33. számú ház eladó. (40 053/1K) Cegléd, Damjanich u. 43. számú ház ejadó. (40 05S/1K) CEGLÉDI HÍRLAP Cegléd, Kossuth tér 1. • A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc. • Munkatárs: Rozgonyi István. • Postacím: Cegléd, Pf. 19. 3701. Telefax és telefon: (20) 11-409. « Telex: 228353. • Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó vállalat Közönségszolgálata, Cegléd, Teleki u. 30.: kedd, csütörtök, péntek 9-től 12-lg, szerda 10—17 óráig. Telefon: (20) 10-763. "Mírlan